A tünet - és az ok

2004. december 1.

A magántõke szerepvállalását a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben két érvvel szokás alátámasztani. 1. Megoldás a súlyos forráshiányra. 2. Javítja az intézmények gazdasági hatékonyságát. Nézzük!

Vajon a forráshiány ma a magyar egészségügy legfontosabb problémája? Nos, ez a rendszer mûködési zavarának legfontosabb, legakutabb következménye, de semmiképpen sem a fô oka! Nincs fogyasztóvédelem, érdemi szakmai ellenôrzés nélkül használ fel az egészségügy évente közel 2000 milliárd forintot. Az intézményszerkezet átalakítása, a járóbeteg-ellátás fejlesztése, az ágyszámcsökkentés nem történt meg, mind súlyosabbak a területi egyenlôtlenségek. A válság összetett, a közbeszéd viszont jószerével kizárólag a következményrôl, az intézmények pénztelenségérôl vesz tudomást. S ami még roszszabb: a politikai pártok kizárólag e probléma, a tünet megoldásáról beszélnek. Ebbe a rendszerbe kizárólag tűzoltó jelleggel szabad - akár állami, akár magán- - pénzt tenni, amíg az alapvetô átalakítás nem történik meg. Amíg nem készülnek el az ellátási protokollok, nem épül ki a szolgáltatóktól független külsô ellenôrzô rendszer, nincs hatékony fogyasztóvédelem, nem szűnik meg a torz intézményszerkezet okozta pazarlás. Különösen veszedelmes olyan érdekcsoportot tulajdonhoz juttatni, amelyik berken belül kerülve maga válhat az átalakítás legfôbb gátjává. (Nehéz elképzelni, hogy egy olyan kórháznál történne radikális ágyszámcsökkentés, vagy olyat zárnának be, amelybe elôzôleg több százmillió forintot fektettek be.)

Szerintem a kórház-privatizáció egy piramisjátékhoz lenne hasonlatos. Az elsôként privatizált tíz-húsz intézmény gazdaságilag jól járna. A kiváló érdekérvényesítô képességû magántôke eredményesen lobbizna azért, hogy a biztosító olyan új tevékenységeket finanszírozzon a privatizált intézményekben, amelyek nyereséggel láthatók el. Ugyanakkor a nem magánosított intézményekre törvényszerûen kevesebb jutna. (Ez történt akkor is, amikor egyes szolgáltatások piaci finanszírozásáért eredményesen lobbiztak a magánbefektetôk. A nagy értékû képalkotódiagnosztika- és mûvese-szolgáltatás kiváló finanszírozása az ott ellátott betegek érdekeit is szolgálja, de az összes többi szolgáltatásra kevesebb maradt, s más egészségügyi szolgáltatást igénybe vevô betegek rovására mûködnek ma jól az említett területek.)

Az intézményi szintû hatékonyság további növelése pedig - a korszerû vállalatirányítási módszerek következetes alkalmazásával - a mostaninál is tragikusabb következményekkel fenyeget. Egy kórház gazdaságosságának a javítása ott, ahol nincs fogyasztóvédelem és szakmai ellenôrzés, súlyosan betegellenes döntésekhez vezet. Az orvosok döntéseit, hogy egy pácienst fekvô vagy járó betegként látnak-e el, mikor hívnak vissza ellenôrzésre, mit javasolnak problémás esetekben stb., mindinkább az intézmény gazdasági érdeke, s mind kevésbé a beteg érdeke határozza meg. Ezen túl: az intézményi szintû hatékonyság fokozása az egész rendszer hatékonyságát rontja. Hiszen ott indokolatlanul végeznek nyereséges tevékenységeket, indokolatlanul maradnak el a veszteségesek, s ez nemcsak a betegnek árt, hanem az egész rendszerben irracionális pazarlást generál.

A mostani kormányzat már programjában is az ún. szakmai befektetôk tulajdonlását preferálta. Azokat kívánja szolgáltatóvá, tulajdonossá is tenni, akik gyógyszert, mûszert forgalmaznak vagy gyártanak. Ebben az esetben a forgalmazó (termelô) részlegtôl vásárolna mûszert, gyógyszert a mûködtetô részleg (a tulajdonos) - közpénzből! Ez az összeférhetetlen helyzet súlyosan csorbítaná a gyógyítás szabadságát ma, amikor, mint már sokadszorra említjük: érdemi kontroll nélkül mûködnek az egészségügyi intézmények. (Nehéz elképzelni, hogy az "A" vérnyomáscsökkentôt forgalmazó kórház fizetett alkalmazottja saját munkáltatójának gazdasági érdekeit sértve a konkurens cég "B" vérnyomáscsökkentôjét merné rendelni.)

Egy másik vetülete ennek az összeférhetetlenségnek az, hogy - szemben a többi kórházzal - megspórolnák az áfabefizetést. Ez nagy valószínûséggel törvénysértô lenne, de éppen az egy szakmai befektetô által mûködtetett körmendi kórház esetében maguk a tulajdonosok jelentették ki, hogy ezt fogják tenni. (Ha ezt az akciót törvényesnek tekinti az adóhatóság, az komoly versenyhátrányba hozza a törvénytisztelô, az áfát vissza nem igénylô önkormányzati, állami kórházakat.) Az áfa be nem fizetése 100 milliárdos nagyságrendû bevételtôl fosztaná meg a költségvetést!

A magántôke szerepvállalása az egészségügyben nem ördögtôl való dolog. Ma is évente ezermilliárd forint körüli bevételre tesznek szert, hiszen nem köztulajdonban lévô vállalatok állítják elô, forgalmazzák sem a gyógyszert, sem az áramot, sem a mûszert. Az sem ördögtôl való, ha a magántôke közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató tulajdonosa vagy mûködtetôje lesz. De ördöginek tûnik egy átláthatatlan érdekviszonyok és homályos szabályok által, érdemi fogyasztóvédelem nélkül mûködô egészségügyben egy kiváló érdekérvényesítô képességű, s természete szerint a mindenáron való profitban érdekelt csoportnak ilyen szerepet is vállalnia. A magántôkével együtt türelmetlenül ki kell várnunk nekünk, állampolgároknak, hogy az adóinkból eltartott hivatalnokok, politikusok végre megdolgozzanak a pénzü(n)kért, s végezzék el az egészségügy átalakításának nehéz feladatát. Azt követôen kerülhet a társadalom valódi döntési helyzetbe, s akkor érdemes újra megvizsgálni a privatizáció kérdését.

Sokunk számára a december 5-i népszavazás tétje ez: ráébresztjük-e a politikusainkat arra, hogy a dologtalanságnak vége. Vagy elfogadjuk, hogy a magántôke kijáróembereiként a társadalom érdekeit veszélyeztetô tevékenységet folytassanak.

Dr. Solymosi Tamás,
orvos