A MOK véleménye a Biztonság és partnerség című EüM dokumentumról

A Magyar Orvosi Kamara e kormányzati koncepció társadalmi vitája kapcsán a következő elvárásait fogalmazza meg és hozza a döntéshozók valamint a széles nyilvánosság tudomására A Magyar Orvosi Kamara elemző véleménye a „Biztonság és partnerség: feladatok az egészségügyben 2010-ig” című, az egészségügyi miniszter által társadalmi vitára bocsátott dokumentumról Szinte napra pontosan öt esztendeje annak, hogy a Magyar Orvosi Kamara Országos Küldöttközgyűlése történelmi jelentőségűnek mondható határozatot fogadott el, a következők szerint: „A Magyar Orvosi Kamara Küldöttgyűlése: Felhatalmazza, és egyben kötelezi az elnökséget a kívánt tárgyalások lefolytatására, továbbá arra, hogy szerezzen érvényt az alábbi követeléseknek: • Az orvosok jogállása vagy külön törvényben, vagy a MOK-ról szóló törvényben, vagy az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény önálló fejezetében kerüljön megjelenítésre. • Az orvosi tevékenység valamennyi díjtétele az EU szintnek megfelelően kerüljön kialakításra. Szülessék törvényi garancia a fenti díjtétel szintek előírtan ütemezett bevezetésére. • Ne korlátozzák az orvosi tevékenységet szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó gazdasági megfontolások alapján. • Legyen joga az orvosnak a tevékenysége alapjául szolgáló jogviszony formáját szabadon megválasztani. • Valamennyi szakorvosra kiterjedően legyen az orvos szakmai ismereteinek, tapasztalatának, munkájának vagyoni értéke. • Az orvosi tevékenységre kötendő szerződések - a létesített jogviszonytól függetlenül - azonos tartalmi elemekkel bírjanak. • A rendkívüli munkavégzéssel töltött idő kerüljön beszámításra a szolgálati időbe. A szolgálati időbe történő beszámítás a már nyugdíjban lévőkre is kiterjedően - visszamenőlegesen történjen. • Az orvos kötelező továbbképzéssel töltött szabadideje rendkívüli munkavégzésként legyen ellentételezve, a kötelező továbbképzésre fordított költségei kerüljenek megtérítése. • Kapjon a kamara a jogállási törvényben alkalmas eszközöket az orvosok törvényben foglalt alanyi jogainak biztosítására. Felhatalmazza, és egyben kötelezi az elnökséget arra: a felsoroltakra vonatkozó megegyezés hiányában, illetve amennyiben a MOK részvételével újratárgyalt törvénytervezetet a parlament elé az őszi ülésszak folyamán nem terjesztik az egészségügyi érdekképviseletekkel együttműködve éljen az érdekérvényesítés valamennyi törvényes eszközével, a munkabeszüntetést is beleértve. Felszólítja a MOK minden tagját, hogy jelen követelések mellett egységesen álljon ki, s a teljesítésük érdekében tett kamarai lépésekben tevőlegesen vegyen részt.” Az eltelt öt esztendő során e követelésekből nem sok valósult meg, ellenben: • Fokozódó mértékben folytatódott az ágazatból a forráskivonás. • Az akkoriban elismert ezermilliárdos nagyságrendű hiány konszolidációjára kísérlet sem történt, sőt ma már megemlékezni sem szokás róla. • Mindezt betetőzte a konvergencia program szabta korlátosság, minek következtében tovább torzult és meggyengült az ellátó szerkezet, nehezebbé vált az ellátáshoz történő hozzáférés, várólisták jelentek meg, a TVK rendszer fenntartása és megszigorítása pedig számos intézményt lehetetlen gazdasági helyzetbe sodort. • Az egészségügyben dolgozók, mindenekelőtt az orvosok és a szakképzett szakdolgozók egzisztenciális helyzete rohamosan romlott, amely jelentős elvándorlást eredményezett. • Több ezer jól képzett, nagy munkabírású szakorvost veszített nemcsak a szakma, de az ország is, az utánpótlás pedig katasztrofális szintre csökkent, különösen a szakdolgozók, de az orvosok körében is. • Az elmaradt – jogosan követelhető – ügyeleti díjak több tízmilliárdra tehető összege a mai napig sem került rendezésre – leszámítva néhány peres eljárást, amelyek rendre megítélték az érintettek követelését. • A szakmai hivatásrendek kitartó kritikai tevékenységét a politika súlyos büntetéssel „honorálta”, megszüntetve a kötelező tagságot, hatásos, ám szerencsére eredménytelen kísérletet téve szakmai önigazgatásunk megsemmisítésére. Kötelességünknek tartjuk, hogy a társadalmi vitára bocsájott anyagot előzőek tükrében vizsgáljuk és véleményezzük: Jelentős és korábbi véleményeinkkel egybecsengő megállapítások olvashatók benne, melyeket üdvözlendőnek tartunk, nevezetesen: „Az emberek egészsége nem csak magánügy. Erős és versenyképes társadalom csak az egészségüket megőrizni, illetve azt helyreállítani képes emberekből állhat.” „Az egészség közügy, de nem csak közfelelősség. Politikánk a felelős partnerség elvére épül. Az egészség hordozója az egyén, ezért az egészség megőrzésének és helyreállításának lehetőségét az államnak kell megteremtenie, de ebben a felelősségben az egyénnek is osztoznia kell.” „Társadalmi-gazdasági területen minden alapvető változtatás előtt meg kell vizsgálni, hogy az hogyan hat a lakosság egészségi állapotára, ezért a kormányzati döntési folyamat kötelező elemévé tesszük az egészséghatás-becslést.” „Tudatosítani kell, hogy az egészséget nem csupán az egészségügyön lehet számon kérni.” Ezen általánosnak mondható megállapításokon túl azonban az anyag számos ponton sajnos nem tartalmaz konkrétumokat. Mindenek előtt hiányoljuk az alapelvek meghatározását és pontos rögzítését. Számos alkalommal kifejezésre juttattuk már, hogy az alapelvek – célok – működés – struktúra vonulat mentén tartjuk csak lehetségesnek az előre mutató egészségügyi tervezést. E szemlélet hiánya okozta és okozza azt, hogy a szerkezetbe aktuális politikai érdekek és gazdasági kényszerek mentén ad hoc nyúlnak bele, ami egyre nagyobb torzulásokhoz vezetett. Ennek kell mindenek előtt véget vetni, konszenzusra alapozott új társadalmi szerződés megkötésével rögzíteni a követendő alapelveket és az azokon nyugvó célokat, amelyektől azután kormányoktól függetlenül sem lehetne eltérni. Az egészségügyi ágazat lehetőségei az Új Magyarország Fejlesztési Tervben c. fejezetben fejlesztési lehetőségeket említenek, ám ezek megalapozottságát a hazai egészségpolitika hiánya miatt nem látjuk. Így a döntések rendkívül bizonytalanok lehetnek, ami akár súlyos károkhoz is vezethet. Ez is erősíti a nemzeti konszenzus mielőbbi kialakítását! A népegészségügyi valamint a nemzeti szakmai programok megvalósítás kapcsán hangsúlyozni kell, hogy ezek jelentős anyagi eszközöket igényelnek, s korábban is számos esetben az anyagiak hiánya illetve elégtelensége ítélte kudarcra azokat. Ennek tükrében hiányoljuk jelen dolgozatból a források pontos és elégséges megjelölését. Külön kiemelendőnek tartjuk a sürgősségi ellátás ügyét. Nemcsak azért, mivel 1998 óta kiemelten terítéken van, s mégis egyre több a gond vele, hanem a jelenleg tetten érhető konkrét intézkedések kapcsán különösen. A laikus elsősegélynyújtás kötelező, tantervbe iktatott, óvodás kortól kezdődő oktatásának egyre késlekedő bevezetése évről évre több ember szükségtelen halálával mérhető. Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket a mentés és a betegszállítás szétválasztása, ugyanakkor jelentősen több forrást igényel és igényelne. Különösen hátrányára változott a mentés helyzete, zavarokat okoz az irányítás külön választása csakúgy, mint a csökkent mértékben rendelkezésre álló mentőkapacitás és az egyre növekvő igények közötti aránytalanság is. Nincs és egyelőre nem is lesz elég sürgősségi orvostan szakorvos, ami az adott terület és kórház sajátosságaira érzéketlen „sürgősségi osztályt mindenhová” koncepciót eleve megvalósíthatatlanná teszi. Át kellene az egészet újra gondolni! Ott történjen a sürgősségi ellátás, ahol ehhez valóban minden feltétel adott! Az ellátórendszer folyamatos fejlesztésének szándékát illetően utalunk a MOK korábbi határozatba foglalt követelésére, amely az alapellátásban további jelentős anyagiakat kíván 2009-re. Garantáltan meg kell jelennie a praxis valamennyi tagja számára a közalkalmazotti mértékű bér fizetésének garantált lehetőségének, valamint az eszközamortizáció elismerésének is. (Fizetett szabadság, 13.havi bér, stb.) Ugyanakkor mindez kevés, ha az alapellátás jogi hátterének rendezése nem történik meg, ami nem kíván anyagiakat, politikai elszántságot viszont annál inkább. (Ehhez külön anyagot mellékelünk.) Hiányoljuk a fogászat helyzetének említését és rendezésére történő javaslatokat. (Külön anyag mellékelésével térünk ki rá.) A járóbeteg szakellátás területén szeretnénk pontosan látni a 23 zöldmezős beruházás helyét, forrását és elkészülési határidejét is. Kérdésként merül fel, hány lép ezek közül a korábban meglévő helyébe, és mennyi a ténylegesen újonnan belépő hely, kik fognak ott dolgozni? A fekvőbetegellátás területén a TVK tarthatatlansága evidencia, fenntartása gúzsba köti és torzítja az ellátást. A progresszivitás rendszerét át kell gondolni és a megfelelő szintek működését anyagilag is garantálni szükséges. Kérdésként merül fel, mi lenne az ún. egészségpólusok feladata, hogyan illeszkednének a struktúrába? A törvényes munka- és munkaidő szervezés lehetőségét garantálni kell, mert ez jelenleg ezer sebből vérzik. (Ehhez is külön anyagot mellékelünk). A szolgáltatói verseny csak korlátozottan és csak bizonyos helyeken (ahol van megfelelő versenyeztethető kínálat) képzelhető el. Egyebekben az egyértelmű és szigorú minőségellenőrzésnek van helye – természetesen a megfelelő anyagi és egyéb feltételek garantálása mellett. Az ellenőrzés eredményessége érdekében elengedhetetlennek tartjuk az ÁNTSZ megerősítését, korábbi kompetenciáinak helyreállítását és hiányoljuk az országosan egységes ellenőrzési gyakorlat megvalósítását. Legyen független, önálló intézmény! Az egészségbiztosítás kérdéseinek rendezése elsődleges a rendszer működése szempontjából. Kitartunk szakmailag megalapozott álláspontunk mellett és az egységes, egyszervezetű társadalmi egészségbiztosítás mellett állunk. Az erről szóló törvényjavaslat parlament elé juttatásában vagyunk érdekeltek. A regionalizációnak – különös tekintettel az egyéb területeken észlelhető anomáliákra – nem látjuk létjogosultságát. Ugyanakkor költségnövelő tényező lehet, nem támogatjuk. Az egész anyag egyik legnagyobb hiányossága az emberi erőforrás-kezelés kérdéskörének elégtelensége, hisz ez a legfontosabb tényező a gyógyítás folyamatában! Nem kap kellő hangsúlyt a valóban katasztrofális munkaerő helyzet és nem kerül feltüntetésre, honnan, milyen és mekkora anyagi eszközökkel kívánnak úrrá lenni ezen, ha egyáltalán ez még lehetséges. Források nélkül e fejezet különösen szólam szerű megállapításokra szorítkozik. Le kell szögeznünk, hogy a jelen anyagi körülmények között a közalkalmazottiság fenntartása az egészségügyben a munkavállalók létérdeke. Hamis állítás az, hogy ez bárminek korlátja lenne. A közalkalmazotti létből fakadó törvényi bér és egyéb juttatási konzekvenciák csak a minimum tekintetében kötelezőek, tehát semmiben nem képeznek akadályt bármilyen magas bérezés kialakításában – amennyiben forrás lesz rá. Összefoglalva szomorúan kell megállapítanunk, hogy a tervezet megállapításai és vázolt céljai nehezen tekinthetők puszta jelszavaknál többnek az anyag bevezetőjében olvasható alapvetés tükrében: „A Kormány célja, hogy konvergencia program keretein belül a rendelkezésre álló források ésszerű, szakszerű és hatékony felhasználásával javuljon a társadalom elégedettsége, és az egészségügyi ellátórendszer hosszú távon fenntartható fejlődési pályára álljon.” E szakmai és közgazdasági paradoxon – amely az anyagi szűkösség fenntartását irányozza elő - sajnálatosan értékeli le a dokumentumban számos helyen fellelhető jószándékot és igyekezetet. A Magyar Orvosi Kamara e kormányzati koncepció társadalmi vitája kapcsán a következő elvárásait fogalmazza meg és hozza a döntéshozók valamint a széles nyilvánosság tudomására: 1. A bevezetőben idézett OKGY határozatban foglaltak teljesítése. 2. Az időközben katasztrofális állapotba került humánerő helyzet hatékony, törvényben garantált rendezése. 3. Az ágazatban folyamatos feszültséget fenntartó duális finanszírozás anomáliáinak megszüntetése. 4. Az amortizáció elismerése és ellentelezése, mely nélkül a reális értéken történő finanszírozás nem lehetséges. 5. A népegészségtan oktatás haladéktalan bevezetése. 6. Az egészségügyben működő hivatásrendi kamarák jogosítványainak rendezése és kiterjesztése, a szakmai önigazgatás és a minőségi, etikus munkavégzés megteremtésének és ellenőrizhetőségének érdekében. 7. Egységes nemzeti-társadalmi egészségbiztosítás intézményrendszerének megőrzése és erősítése, szemben minden nyílt és burkolt felosztási törekvéssel szemben. 8. Elegendő, a felmerülő valós költségeket és megélhetést garantáló bérfedezetet is tartalmazó költségvetés ágazatunkban, ennek érdekében a sokadszor halogatott és feledésre ítélt konszolidáció haladéktalan megindítása. Budapest, 2008. augusztus 14. (mok)