Az egészségügyi rendszer átalakitásával kapcsolatos népszavazásokról...

I.rész

"Kórházprivatizáció"

Több sebből vérző kérdés

A december 5-ei ügydöntő népszavazáson nemcsak a kettős állampolgárságról, hanem az úgynevezett kórház-privatizációról is szavazhatnak a választópolgárok. A feltett kérdés egészségügyi és jogi szakértők szerint egyaránt értelmetlen és szakszerűtlen, sőt jó esély van rá, hogy a szavazás után alkotmányjogászok vitatkoznak majd azon, hogy miről is született döntés. Ugyanakkor a felvetett téma, a magyar egészségügy helyzete, konszolidációjának lehetősége és mikéntje megér egy vitát.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?”

- így szól majd a kórházak privatizációjára vonatkozó kérdés december 5-én. Azon túl, hogy ebben a szakmai, és igen árnyalt megközelítést igénylő témában egy felmérés szerint a megkérdezettek csupán öt százaléka vallja magát tájékozottnak, a kérdés egyéb problémákat is felvet. Kolláth György alkotmányjogász szerint a mondat második fele egyenesen értelmetlen, hiszen a hivatkozott törvény jelenleg nem létezik, azt az Alkotmánybíróság formai hibák miatt megsemmisítette. „A kérdés első fele pedig súlyos jogi problémákat vethet fel. Az önkormányzatok tulajdonhoz való joga ugyanis alkotmányos alapjog, az országgyűlés nem hozhat olyan törvényt, amely ezt a jogot csorbítja, legfeljebb, ha kétharmados többséggel alkotmányt módosít” - magyarázta Kolláth. Vagyis a helyhatóságok számára nem lehet előírni, hogy ingatlanvagyonukkal hogyan gazdálkodjanak. (Más kérdés, hogy a kötelező alapfeladatok ellátáshoz szükséges ingatlanokat az önkormányzati törvény szerint csak akkor lehet eladni, ha a szóban forgó feladat elvégzése továbbra is biztosított marad.) Miután az egészségügyi intézmények nyolcvan százaléka önkormányzati és nem állami tulajdonban van, a népszavazás esetleges „igen” eredménye a jogi értelmezésekkel kapcsolatos viták lavináját indíthatja el - tovább odázva az alapprobléma megoldását, vagyis a sanyarú helyzetben lévő magyar egészségügy konszolidációját.

Abban ez egy dologban a szakmabeliektől kezdve a politikai pártokig mindenki egyetért, hogy az egészségügy rendkívül rossz helyzetben van. Jelenleg 6 millió helyett 3 millió járulékfizető finanszírozza a 10 milliós magyar lakosság egészségügyi ellátását - nem túl sikeresen, hiszen a költségvetésnek évi 300 milliárd forintnál is többet kell pluszban „beletölteni” az egészségügyi alapba. A megoldásokkal eddig mindegyik kormányzat adós maradt, bár kísérletekkel mind a jobb-, mind a baloldalon lehetett találkozni. A Fidesz-éra alatt a Mikola István szakminiszter nevéhez fűződő törvény volt hivatott szabályozni, hogy egészségügyi intézményeket miként lehet közhasznú társasági formában működtetni. Bár jelenleg a Munkáspárt népszavazási felvetése nyomán a Fidesz, és maga Mikola is a profitérdekelt társaságok szerepvállalása ellen érvel, az akkori kórháztörvény nem tiltotta, hogy a működtető kht.-k tulajdonosai profitérdekelt befektetők legyenek, és mint ilyenek haszonra is szert tegyenek. A jogszabály ugyanakkor nem tette lehetővé, hogy a befektető az ingatlanokat is privatizálja.

A Medgyessy-kormány azonban hatályon kívül helyezte a Mikola-törvényt, és helyette egy saját jogszabály megalkotásába fogott. A tervezet nagyobb teret engedett volna a befektetőknek, akik egyúttal megvásárolhatták volna a kórházi épületeket is. A tervezet bírálói szerint előfordulhatott volna, hogy a befektető megvásárolja az értékes ingatlant, majd átalakítva lakóparkként értékesíti, a város szélén pedig felhúz egy „panelkórházat”, és ott folytatja az egészségügyi ellátást. Bár ezt a törvényt formai hiba miatt az Alkotmánybíróság „visszadobta”, az utóbbi verzió egyesek szerint elviekben - éppen a szabályozatlanság miatt - ma is lehetséges. A Fidesz szerint erre folyamatosan történnek kísérletek a baloldalhoz köthető, vagy velük együttműködő gazdasági társaságok részéről, ezért „meg kell állítani az egészségügyi vagyon elherdálását”.
A jelenlegi „privatizációs gyakorlat” ugyanakkor nem az ingatlanokat veszi célba: a kiskunhalasi vagy a körmendi kórház esetében az épület, sőt a műszerek is önkormányzati tulajdonban maradtak, a befektető csupán a működtetési jogot vásárolta meg. (Kiskunhalason az üzemeltetést átvevő Hospinvest Rt. összesen 2,5 milliárd forintnyi fejlesztést valósít meg ingatlanfelújítással, valamint új eszközök beszerzésével. A társaság hasznot hosszú távon, egy saját fejlesztésű logisztikai „know-how” révén remél, úgy, hogy ez sem az OEP-nek, sem a betegeknek nem kerül majd többe.)

Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter, fideszes képviselő szerint azonban a befektető a remélt nyereséghez csakis két úton juthat hozzá: vagy az egészségügyi alap növelése révén, vagy azzal, ha plusz pénzt kér a betegektől. Mivel ez utóbbi megoldás az ésszerűbb, előbb-utóbb szegény-, illetve gazdagkórházak jönnének létre - véli Gógl. A halasihoz és a körmendihez hasonló úgynevezett funkcionális privatizációt azonban a képviselő szerint sem kell elutasítani (úgy tűnik azonban a Fidesz ezt nem kommunikálja közérthetően és határozottan). Lapunknak nyilatkozva Gógl hangsúlyozta, hogy ezek üdvözlendő megoldások, bár a részleteket szabályozni kellene. Arra a kérdésre, hogy az igen válasz nem korlátozza-e egyben a funkcionális privatizációt is, a politikus úgy érvelt, hogy a feltett kérdés az ingatlanok tulajdonátruházására vonatkozik, a működtetői jogokra nem.

Ennek némileg ellentmond, hogy a kérdést feltevő Munkáspárt a magántőke mindennemű egészségügyi hasznosítását elutasítja. Thürmer Gyula pártelnök lapunknak úgy érvelt, hogy a szavazók „tapasztalatból tudják”, hogy a magánosítás az elmúlt tizenöt évben szinte minden ágazatban az árak emelkedésével járt. „A magyar egészségügy számára nem a magántőkétől kell pénzt kérni. A társadalom érdekét azt szolgálná, ha a meglévő állami pénzeket csoportosítanák át: például ne a mi pénzünkből támogassák a multik exportját vagy a munkahelyteremtő programjaikat, és ideje végre felére csökkenteni a parlamenti képviselők számát, és harmadára a kormány vezetői szintjeit is” - fogalmazott Thürmer, aki szerint így el lehet érni, hogy Magyarország a GDP nyolc százalékát költse az egészségügyre.

„A háziorvosi praxisok, vagy éppen a műveseállomások magánosításának pozitív eredményei azt bizonyítják, hogy a kilencvenes évek elején megindult privatizációs folyamat a szolgáltatások színvonalát erősíti” - jelentette ki lapunknak Kárpáti Zsuzsa, az MSZP egészségügyi szakértője. A képviselő úgy látja, hogy amennyiben a kórház-privatizációt érintő, szerencsétlenül megfogalmazott kérdésre igenlő válasz születik, az egy olyan jogi folyamatot indít el, amelynek következtében a külső tőkebevonás mindenfajta lehetőségétől elesik az egészségügy. „Sőt, alkotmányjogászoknak kell majd megvizsgálniuk, hogy az eddig magánosított háziorvosi praxisokat vagy az egyházi kórházakat nem kell-e vajon visszaállamosítani” - véli Kárpáti. A politikus nem tartaná veszélyesnek, ha a befektetők nemcsak funkcionálisan, hanem az ingatlanokkal együtt is privatizálhatnák az egyes egészségügyi intézményeket. „Az Alkotmánybíróság által tavaly év végén megsemmisített kórháztörvény előírta, hogy amennyiben a befektető az ingatlant értékesíteni akarja, egy másik, szigorú követelményeknek megfelelő épületet kell erre a célra biztosítania, vagyis a szolgáltatás minősége semmilyen mértékben nem csökkenhet. Sőt ez a jogi garancia a jelenlegi liberálisabb viszonyok között is fennáll” - magyarázta. (A képviselő álságosnak tartja a Fidesz hozzáállását a témához. „Miközben a kórház-privatizáció ellen kampányolnak, a fideszes többségű debreceni önkormányzat egy kft.-t bízott meg a város egészségügyi ingatlanjainak kezelésével, a működtetési jogokat pedig egy kht.-ra ruházta át” - mondta Kárpáti Zsuzsa, aki szerint egyes kórházakban bevett gyakorlatnak számít az is, hogy - éppen a szabályozatlanságot kihasználva - orvosok „kimazsoláznak” egyes jól finanszírozott egészségügyi feladatokat, ám ezzel egyedül ők járnak jól, hiszen semmiféle befektetési kötelezettséget nem vállalnak „cserébe”.

„A magántőke nem ördögtől való, csak megfelelően szabályozott módon kell vele bánni” - érvel Kárpátihoz hasonlóan Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke. Ari úgy látja, hogy a hazai egészségügy finanszírozásában jelenleg a kiadások fékezése dominál, miközben a kívánatos cél az lenne, hogy az egyre idősödő (és gazdagodó) magyar társadalom igényeire koncentráljon az ágazat.

Ehhez viszont pénz kell - ezt így látja Golub Iván, a Kórházszövetség elnöke is, aki szerint másodlagos kérdés, hogy a forrásbővülés a magántőke bevonásával vagy az állami keret szélesítésével történik-e meg. Golub kiemelte ugyanakkor, hogy a magánszolgáltatók már most húsz százalékos szeletet hasítanak ki az egészségügyre fordított összegekből, tehát inkább szabályozni lenne célszerű a privatizációt, mint tiltani. „Az is vitathatatlan, hogy a magánbefektetők az ellátás színvonalát gyakran jelentős mértékben növelték anélkül, hogy ez a lakosságnak plusz költséget jelentett volna” - mondta Golub Iván, rámutatva, hogy az egészségügyi szolgáltatás ingyenessége és színvonala a törvényben rögzített közfinanszírozási garanciáktól függ, és nem az intézmény tulajdonosi viszonyaitól. „Dilettantizmusra vall, ha valaki a fizetős magánkórházakat összekeveri a funkcionálisan privatizált egészségügyi intézményekkel, hiszen ez utóbbiak esetében a működtető nem kérhet lakossági hozzájárulást a szolgáltatáshoz” - magyarázta Golub, aki úgy látja, a kórház-privatizációra vonatkozó kérdés egyszerre szakszerűtlen, valamint elkésett, és szinte kizárólag politikai indíttatású válasz adható rá.

Sebestyén István