Fehér köpenyes gyilkosok

Ha hinni lehet a tudósításoknak, célegyenesbe fordult a szocialisták és a szabad demokraták közötti az egy vagy több biztosítóról, a magánbiztosítók alapellátásba történő beengedéséről folyó vita, és június végéig megszületik a döntés. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök már nincs abban a helyzetben, hogy az SZDSZ elképzeléseit erőből keresztülvigye az MSZP frakcióján, mert legalább ötven, de talán száz tagja is kimondottan dühös a koalíciós társra, és egyre inkább azt gondolja, hogy a szabad demokratákkal kötött szövetség természetellenes.

Új osztályharc

Ami eddig és főleg ahogy az egészségügyben történt, arra a ledózerolás a legjobb szó. A brutális kormányzati politika következményeit a szocialista képviselők választókerületükben járva, nap nap után a bőrükön érzik, mialatt a néhány százalékos kis párt, az SZDSZ listás képviselői csupán az ideologikus gondolkodású balliberális értelmiségi és az üzleti körök barátságos lapogatását élvezik. A csapdában lévő miniszterelnök hősi pózba merevül, nem adja fel, tovább megy előre, s a szebb jövő érdekében le fogja győzni a múlt jelenben is tovább élő és tevékeny sötét erőit. Így éppen csak arról nem lehet vitát folytatni, hogy merre van az előre, milyennek is képzeljük a jövőt, s mi a baj a jelenben. S persze, mondja a miniszterelnök, erős az ellenállás, mert még velünk él a múlt (az ki van zárva, hogy bármi rosszat vagy rosszul tettünk volna), de le fogjuk győzni, s lesz majd oka a népnek hálásnak lenni, ha csak utólag is. Nos, ez nem egyéb, mint az osztályharc élesedésének jelenkorra adaptált elmélete az 1950-es évek elejéről. Az osztályharc, emlékezhetünk, akkor élesedett, amikor az "osztályellenség" tulajdonától és politikai képviseletétől való megfosztását sikerrel végrehajtották, s még örülhetett, aki nem kitelepítésben vagy börtönben-munkatáborban morzsolgatta napjait.

Adózott hálapénz

A kormányzati akarat potenciális ellenzői erős erkölcsi megsemmisítő kampányok céltáblái. Három ilyen zajlott, illetve zajlik az utóbbi hónapokban. A kezdetektől folyik a "hálapénzéhes orvosok" kampány, melyben a magyar orvostársadalmat azzal igyekeztek társadalmilag diszkvalifikálni, hogy előre fizetett hálapénz nélkül magyar orvos még egy kisnyugdíjas vérnyomását sem hajlandó megmérni, s így évi százhatvanmilliárd forintos többletjövedelemre tesznek szert – adózatlanul. Mindeközben legfeljebb ötvenmilliárdról lehet szó, de valószínűbb, hogy ez is túlbecslés, a tényleges összeg harmincmilliárd körül jár. A hálapénz adózatlanságáról pedig akkor lehetne joggal beszélni, ha a beteg nem adózott jövedelméből fizetné, hanem adóalapjából levonhatná, mint az adófizető "működése" érdekében – mert beteg vagy halott nem termel jövedelmet, így nem is adózik – felmerülő költséget, s megjelenne a hálapénzt kapó orvos jövedelmeként. Mert a hálapénz adója úgy is felfogható, hogy a beteg magára vállalta, és már befizette az adóhatóságnak.

Újabb kampány a "fehér köpenyes gyilkosok", ez a Sztálin életében utolsó, de halála miatt elmaradó koncepciósper-kezdeményről kapta az elnevezését. A moszkvai Kreml kórházának számos és jobbára zsidó orvosát (ezért lett volna cionista orvosper) azzal vádolták, hogy félrekezeléssel tett el láb alól vezető pártfunkcionáriusokat, például a fő kultúrideológus Zsdanovot. A mai magyar kiadásban Horváth Ágnes egészségügyi miniszter állt elő kutatási publikációkra hivatkozva azzal, hogy a magyar orvosok hibás diagnózisaikkal valósággal mészárolják betegeket. Persze hibás diagnózisok vannak, ezek egy része a kezelőorvos súlyos melléfogása, és jócskán közrejátszik a beteg idő előtti halálában, egészségkárosodásában vagy csak egészsége helyreállításának elmaradásában. Ezek feltárása rendkívül fontos, hogy az érintett (és nem érintett) orvosok tanuljanak a hibáikból, de akár a büntetőjogi felelősség megállapítása érdekében is, és az is fontos, hogy nemzetközi összehasonlításban tudjuk értékelni a magyar orvostársadalom tudását. De itt és most nem erről szól a történet.

A legújabb kampány annak a harminc újságírónak az élménybeszámolóiból bontakozik ki, akiket Horváth Ágnes, Molnár Lajos és Horn Gábor kíséretében egy napra elutaztattak Hollandiába. A kulcselem, hogy a hollandok évi mintegy 280 ezer forintnak megfelelő euróért holland színvonalú egészségügyet kapnak, míg mi 300 ezer (ezt egyes szerzők 370 ezerre feltornázták) forintért magyart. Hollandiában versenyző magánbiztosítók vannak, igaz, csak 2006 óta, de ez is elegendő volt az 1100 euró 1038 euróra való leszorításához. Valójában azonban a holland szakminisztérium számított a bevezetés évében, 2006-ban 1100 eurós átlagárra, ami a tagtoborzás évében 1038 euró lett, majd az idei évre nagyon közel került az eredetileg várthoz. Az árleszorítás nagyon is célirányos és átmeneti volt.

Már befizettek

A hollandok 18 éves koruktól a halálukig kötelesek a biztosítóknak nominális díjat fizetni – szegény és gazdag azonos összeget! –, s ezenkívül jövedelemarányos járulékot, ez az összkiadásnak valamivel több, mint felét teszi ki. S még az állam is, a fentieknél jóval kisebb mértékben, a zsebébe nyúl. Magyarországon viszont nem fizetnek a nyugdíjasok és a gyerekek, valamint az állami pénzellátásban részesülők, illetve aktív korukban fizetnek államilag elismert inaktív koruk ellátásáért, ráadásul a fenti összeg nálunk tartalmazza a pénzbeli ellátásokat is, amit és még néhány egyebet Hollandiában nem. És miért is ne volna nominálisan is olcsóbb Hollandiában biztosítottnak lenni, ha ott a magasabb GDP majdnem tíz százalékát költik egészségügyre, nálunk pedig ennél lényegesen kevesebbet? A kormány szerint nálunk a teljes egészségügyi kiadás 8,3 százalék, valójában legalább egy százalékkal, de inkább többel kevesebb. Mert a félrevezetés már itt is a kampány része.



Németh György, közgaszdász, szociológus