Tartalom

Bevezető
I. Privatizáció és gazdaságpolitikai modell
II. A privatizáció motivációi és szakaszai
III. A privatizációs hullám főbb állomásai
IV. Következtetések
I. Melléklet: privatizációs stratégiák néhány EU-országban
II. Melléklet: Privatizációs bevételek 2004-ben és 2005-ben

Készült 2005 szeptemberében.

Összefoglalás



1. A privatizáció gazdaságpolitikai megközelítése az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult.

A II. világháború után a 70-es évekig tartó gyors növekedési és kedvező költségvetési helyzetben, a maihoz képest relatíve zárt nemzetgazdasági (és tőkepiaci) feltételek mellett az európai gazdaságokban megerősödött az állami tulajdon. Az állami tulajdon ebben az időben sok esetben mind a versenyelőny-szerzésben, mind pedig szociálpolitikai szempontból jól működött. Az 1980-as, 1990-es évek világgazdasági átalakulása gazdaságpolitikai váltást hozott. Az ekkor előtérbe került kompetitív előnyök által formált versenykörnyezetben már az egységes nemzetközi piacon gyorsan alkalmazkodni képes, az abszolút előnyöket kihasználó vállalatok lehetnek csak hatékonyak. Ehhez viszont a nagyon gyors vállalati reakcióképesség megléte a meghatározó.

2. Az állam ebben a keretben már "csak" kedvező feltételek kialakításával ösztönözheti a hatékonyság növelését.

Ebben a megközelítésben a ma Nyugat-Európában zajló privatizációs hullám a folyamat determináltságát jelzi. A német, francia és más európai országok jelenlegi privatizációs gyakorlata a fokozatosan megindult gazdaságpolitikai modellváltás része, ezért még ott sem marad fenn az állam korábbi típusú gazdasági szerepvállalása. Az államnak ez a gazdasági funkciója a normatív, plurális gazdaságú országokban már korábban jelentősen csökkent, s így a privatizáció folyamata is hamarabb lezajlott.

3. A privatizáció két alapvető motivációja polarizálódott az elmúlt évtizedekben:

  • Az egyik a költségvetési bevételek növelése. Ez sok országban a költségvetési hiányok és az államadósság növekedésének időszakában (majd később az eurózónához való csatlakozás idején) igen fontos tényező volt a költségvetés rövid távú helyzetének javításában, illetve az EU-kritériumok teljesítésében.
  • A privatizáció másik és sokkal fontosabb motiváló tényezője a struktúra-átalakító, versenyképesség-növelő hatások érvényesítése. Ezt az Unió lisszaboni piacliberalizálási törekvései is támogatják.

4. Jellemző, hogy a privatizációs hullámok szinte követik a világgazdasági liberalizáció szakaszait.

A liberalizáció a termelőszektorokat, főleg az ipart, és a hagyományos, kvázi szociális célokat is elősegítő ágazatokat érintette először és a privatizáció is e szektorokban vált legkorábban jellemzővé. A tőkepiaci liberalizáció után rohamossá vált a bankszektor privatizációja. A liberalizáció ma már elsősorban a szolgáltatásokat (melyek ma már a GDP legfontosabb összetevői) és a közszolgáltatásokat érintik, ami újabb területekre (pl. posta, egészségügy, oktatás stb.) terjeszti ki a privatizációt .

5. Mindezek felismerése vezetett ahhoz, hogy sok, korábban a privatizációt nem támogató országban és egykor "stratégiainak" minősített ágazatokban is mélyreható privatizációs folyamat zajlott és zajlik három, egymásra épülő logikus fázis szerint:

  • Először a feldolgozóipari vállalatok privatizációjára kerül(t) sor, amelynek magánkézbe adását a piac liberalizációja indokolta.
  • A második fázist a közszolgáltatások (infrastruktúra) privatizációja követi (energia, távközlés, posta, vasút), amely alapvetően az EU piacnyitási, liberalizációs politikájából következik, s az EU országai között szinte horizontális kényszert jelent ezek magánosítása.
  • A harmadik privatizációs hullám elvileg a munkaerő flexibilitásának növeléséből és az ellátórendszerek átalakulásából származik. Ez hosszú távon elvezethet a társadalmi, szociális juttatások rendszerének harmonizációjáig, amely olyan területeket is érinthet, mint az egészségügy, oktatás, nyugdíjrendszerek stb.

E három folyamatból is látszik, hogy a privatizáció közgazdaságilag determinált, s előrelátható, hogy mely területeket fog érinteni az egyes országokban. A különbségek abból származnak, hogy a privatizációs motivációk egyes országokban nem egy időben, hanem fáziseltolódással jelentkeznek, de a szektorok államtalanításának sorrendje nagyon hasonló.

6. 1997 és 2004 között az EU-15-ök privatizációs bevételei 497 milliárd eurót tettek ki, ami a 2004-es egyesített GDP-jük 5,1%-a.

Az új EU-tagállamok ebben az időszakban összesen 54 milliárd euró privatizációs bevételt értek el, amely a 2004-es GDP-jük 11,3%-a volt.

7. 2005 első felében 30,5 milliárd euró volt a világon a privatizációs bevételek nagysága, ennek hozzávetőlegesen fele származik európai országokból.

A 90-es évek végének kiemelkedő volumenű és számú privatizációi után 2004-ben és 2005-ben ismét jelentősek voltak az ilyen jellegű bevételek.

8. Az egyes országokat tekintve 2005 első felében Franciaországban volt a legnagyobb a privatizációból származó bevételek összege (5,33 milliárd euró), ami elsősorban a France Telekom folytatódó magánosításának tudható be.

Kiemelkedő azonban a cseh (2,71 milliárd euró), a német (2,21 milliárd euró) és a finn (1,30 milliárd euró) privatizációs bevételek nagysága is. Csehországban a Cesky Telekom, Németország esetében pedig a Deutsche Post AG részbeni eladása volt jelentős ügylet. Az év második felében Franciaország az előrejelzések alapján megőrzi vezető pozícióját, és várhatóan 26 milliárd euróra emelkedik a privatizációs bevételek összege az Electricité de France, és az Aeroports de Paris (mely a világ második legnagyobb repülőtér-üzemeltető társasága) részleges privatizációjával. Olaszországban szintén a nagy szolgáltatók (ENEL) és a RAI Radiotelevisione Italiana privatizációjától várnak nagy bevételeket (kb. 20 milliárd eurót), s bejelentették az Alitalia részleges eladását is. Németországban folytatják a Deutsche Post AG, a Deutsche Postbank és a Deutsche Telekom privatizációját, s a Fraport (a frankfurti repülőtér üzemeltetője) részbeni magánkézbe adását is, míg a Deutsche Bahn AG privatizációja 2008-ra várható. Ezek a konkrét privatizációk és tervek jól jelzik, hogy jelenleg a privatizáció második, harmadik szakasza zajlik, amely elsősorban azokat a hagyományos szolgáltató cégeket érinti, melyekről korábban úgy gondolták, hogy "immunisak" a privatizációval szemben.

9. A privatizációk kb. két évtizedes folyamatainak elemzése alapján már egyértelmű, hogy bár különböző időszakokban, de nagyjából azonos fázisokban és szerkezetben történik a privatizáció az egyes, akár nagyon eltérő gazdasági- és szociálpolitikai rendszert fenntartó országokban.

Az első szakasz szinte mindenütt a feldolgozóipari vállalatokat, a második szakasz a bankszektort és a nagy szolgáltató vállalatokat érinti, a harmadik szakasz pedig az egészségügy, oktatás egyes területeinek privatizációját eredményezi. A szakaszok a nemzetközi gazdasági liberalizációt, a tevékenységek rövidülő életciklusát és nemzetköziesedését követik, de nem egy időben mennek végbe a különböző országokban.

10. Négy nagyon jelentős nyugat-európai gazdaság privatizációs folyamatainak korrelációs elemzése is azt mutatja, hogy a privatizációs bevételeknek sem a gazdasági növekedésre, sem a költségvetési deficit alakulására nincs bizonyítható, vagy legalábbis korrelációs együtthatókkal valószínűsíthető hatása.

Ez is erősíti azt az állításunkat, hogy a jelen gazdasági korszakban az állam közvetlen vállalkozói funkcióinak megszüntetése a gazdasági folyamatok jellemzőinek következménye és inkább csak az állami tulajdon leépítésének az időzítése kapcsolható közvetlen költségvetési célokhoz. (Pl. az euró bevezetése.) Az állami tulajdon csökkenése sehol sem járt a gazdasági növekedés ütemének visszaesésével.

11. A nemzetközi tapasztalatok alapján a következő jellemzőket érdemes kiemelni:

  • Az állam gazdasági szerepvállalásának nagysága vagy gazdaságfejlesztő szerepe ma már nem ítélhető meg kizárólag az állami vállalatok számából, termelésük GDP-ből való részesedéséből. Az állam a megváltozott gazdasági feltételek miatt közvetlen tevékenység helyett sokkal indirektebb módon befolyásolja a gazdasági folyamatokat.
  • A nemzetköziesedési trendek folytatódása miatt egyre kisebb azon vállalatok köre, ahol valóban hatékony az állami tulajdon fenntartása. A komparatív, ágazati alapú gazdaságfejlesztés időszaka lényegében befejeződött, állami vállalatok révén a korábbi versenyképesség-növelési hatások már nem érhetőek el.
  • Nincs olyan "aranyszabály", amely meghatározná, hogy mekkora mértékben szükséges az állami tulajdon fenntartása, és ehhez mely területeken fűződik nemzeti gazdaságpolitikai érdek; ez utóbbit megfelelő jogi szabályozás is (pl. versenyjogi) biztosíthatja;
  • A privatizáció folyamatát meghatározó közgazdasági összefüggések alapján megállapítható, hogy ennek első szakasza a feldolgozóipari vállalatokat, második szakasza a nagy szolgáltató vállalatokat érinti, illetve a harmadik szakasz befolyással lehet az egészségügy, oktatás területeinek privatizációs folyamatára is.
  • Az egyes országok között konvergencia figyelhető meg abban, hogy egyre szűkül az ún. stratégiai ágazatok köre, ma már szinte nincs olyan ágazat, ahol ne indult volna el jelentős privatizáció;
  • A nemzetközi tapasztalatok alapján a korábbi időszakban az állami tulajdon mértéke alapvetően attól függött, hogy az adott országban milyen gazdaságpolitikai modellt alkalmaztak; jelenleg a korábban legjelentősebb állami szektorral rendelkező országokban is dinamikusan csökken az állami vállalatok száma.
  • Az állami vállalati szektor nagysága nem egyenlő a hatékony gazdaságfejlesztéssel, a fogyasztók érdekeinek megfelelő képviseletével, és a gazdasági növekedésben játszott szerepe is lecsökkent a korábbi évtizedekhez képest.
  • Nagyon fontos figyelembe venni és megfelelően kezelni a monopolisztikus piac kialakulásának veszélyét, különösen a közszolgáltatásokkal összefüggésben.

Készítette:
Prof. Gál Péter, vezető közgazdász,
Moldicz Csaba, Novák Tamás


https://www.mfb.hu/repository/10422-86a8