2011. január 9., vasárnap


Újabb roham a hálapénz ellen

2011. január 8.,









A fiatal orvosokat tömörítő rezidensszövetség a bérek megduplázásával szorítaná vissza a hálapénzt és az elvándorlást. Idősebb kollégáik - köztük az ágazati kamara elnöke és a veszprémi kórház egészségügyi miniszterből lett igazgatója - nem támogatja az ötletet.


A Magyar Rezidens Szövetség felmérése szerint a magyar orvosok kétharmada csatlakozna az úgynevezett zöldkeresztes mozgalomhoz, vagyis többé nem fogadna el hálapénzt, ha megdupláznák a bérét. A doktorok 15 százaléka, főként az idősebbek és a nőgyógyászok hevesen ellenzik a fiatalok ötletét, amelynek célja az elvándorlás megállítása - mondta az InfoRádiónak a szövetség elnöke. A kezdő orvosok körülbelül 200 ezer forintos nettó bérrel indulnának, a tapasztalt kollégáknál pedig a 400 ezer forintot érné el az összeg - tette hozzá Papp Magor.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke rossz ötletnek tartja a kezdeményezést. Nem vitatva, támogatva a rezidensek bérigényét, ki kell mondani, hogy amennyiben ezt megkapnák, a kezdő nettó bérük meghaladná a nyugdíjhoz közelítő, magasan kvalifikált vezető szakorvosokét. Komplex bérrendezésre lenne tehát szükség, ebből egyes elemeket nem lehet kiragadni - magyarázta.

Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter szerint hiába emelnék meg az orvosok bérét, az sem szüntetné meg a hálapénz intézményét. Azért, mert a paraszolvenciának többféle változata van. Az előre követelt hálapénz például büntetőjogi kategória, amit minél hamarabb ki kellene iktatni a rendszerből.

Egy másik eset az, amikor egy orvos a szabadidejében megy be a kórházba és végez egészségügyi szolgáltatást, ilyen például a választott szülésvezetés. Veszprémben ezt már számla ellenében, adózott formában végzik a doktorok - mondta Rácz Jenő.

A Magyar Orvosi Kamara a zöldkeresztes mozgalom helyett az orvosi életpályamodell bevezetését szorgalmazza.

Herczeg Zsolt

kommentek :

Ez az egész csak egy nagy szemfényvesztés ... és nem nekünk szól, hanem a betegeknek. A tudatalattira és a lakosságban meglevő orvosellenes hangulatra és "parairigység"-re próbál hatni. Plusz egy elterelő fogás, ami az igazi és szükséges bérrendezést elodázza és mesterséges virtuális feszültséget kelt a fiatal és idősebb orvosok közt ... ( ld. divide et impera )

Marhaság a zöld kereszt, hisz a Küldöttgyűlésen az államtitkár elmondta, hogy nem az a kérdés, hogy béremelés lesz-e, hanem az, hogy egyáltalán bér lesz-e ?!!
(Mondjuk akkor nem igazán értem, hogy ennek fényében honnan lehet összekapirgálni "néhány 10 milliárdot" ... )

JAVASLOM, HOGY A ZÖLD KERESZTET NEM KITEVŐK KÖPENYÉRE VISZONT LÁTHATÓAN NAGYOBB ZSEBET VARRJANAK, ILL. EZEN ORVOSOK RENDELŐJÉNEK MELLÉ EGY KÖPŐCSÉSZÉT HELYEZZENEK EL, A LAKOSSÁGI IGÉNYEKET KIELÉGÍTENDŐ !




Ha a rezidensek annyit kapnának (ha igaz lenne) akkor az idősebb, több szakvizsgával rendelkező szakorvosoknak is ehhez arányosan kellene kapniuk. Azt hiszem, hogy ez az irrealitas kategóriájába esik, mint az európai egészségügyi bérezés Mo-n. Ez a mostani is csak valami kavarás. 30 éve, amikor egyetemre jártam, etikán akkor is hálapénzen rágódtak az előadók és csak csócsálták és csócsálták a témát. Tehát 30 év alatt sem változott semmi. Valószínűleg már előtte is csak erről lehetett szó. Nekem speciel szimpatikusabb lenne a rézcsillag. A rezidenseknek egy, a segédorvosnak kettő, a szakorvosoknak három és így tovább.



A zöldkereszt mozgalom elsősorban PR. ("Performance"-szerű.) Erre is szükég van. Érdeme, hogy beszél az orvosok bérhelyzetéről. Arról, hogy a betegellátás a paraszolvenciára épül. Alacsony a jövedelmünk, a para (vagy a mellékállások) révén múködik. Ez egy nagyon fontos szempont. Mint rezidens, saját rétegérdekeit képviseli. Ez is rendben van.

Én azonban - már írtam - azzal módosítanám: ha megduplázzák a fizetésemet, kiteszem a zöldkeresztet. Ti. attól tartok, hogy pénz nem lévén, rakosgathatjuk mi a zöldkereszeteket, nem történik semmi. Kb. 300 Mrd netto klellene az eü. általános bérrendezéséhez. Án addig legfeljebb a vöröscsillagot raknám fel.



A sajtó együttműködik a kormánnyal. Most már egészen biztosnak tartom, hogy ez a piros bugyi, zöld kereszt, húzd le babám ha szeretsz, kormányzati vezérlésű manipuláció, és egyetértek Éger kifogásaival.

Nincsenek megjegyzések: