2011. január 9., vasárnap


Csalónak bizonyult az

MMR-oltásokkal foglalkozó orvos

2011. január 09.

"Aprólékosan megtervezett" csalást követett el az adatok meghamisításával Andrew Wakefield, aki 1998-as, a The Lancet folyóiratban közölt tanulmányában összefüggést vélt felfedezni a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni vakcina, az MMR és az autizmus között - írja a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat.

A lap szerkesztői szerint nem lehetséges, hogy Wakefield pusztán hibázott, meg kellett hamisítania az adatokat tanulmányához, mely később szülők ezreit győzte meg arról, hogy a vakcinák veszélyesek. A BMJ-ben szerdán közzétett elemzés szerzője újságíróként orvosi, kórházi feljegyzések és szülői interjúk segítségével mutatta ki, hogy Wakefield meghamisította az adatokat. A brit Brian Deer elemzésében úgy találta például, hogy Wakefield - aki 12 gyerek adatait szerepeltette tanulmányában - legalább 13 gyereket vizsgált, akik közül legalább öten már a vakcinálás előtt autizmusra utaló tüneteket mutattak. Deer cikkét a londoni Sunday Times és a brit Channel 4 televíziós csatorna fizette.

"Ki követte el ezt a csalást? Kétségtelen, hogy Wakefield volt az" - írták szerkesztőségi cikkükben a folyóirat munkatársai, élükön Fiona Godlee vezető szerkesztővel. Andrew Wakefield Lancetben megjelent tanulmánya emberemlékezet óta a legélesebb vitát váltotta ki orvosi körökben. A cikk eredményeként meredeken csökkent a gyermekek átoltottsága az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és más európai országokban. A tanulmány megjelenése óta, 1998 és 2004 között Andrew Wakefield állításait sorra megcáfolták az olyan vezető orvosi folyóiratok, mint a The Lancet, a New England Journal of Medicine, a Pediatrics vagy a British Journal of Medicine, tucatnyi brit orvosi szövetség pedig közleményben vállalt felelősséget az oltóanyag biztonságosságáért.

2010 februárjában a tekintélyes brit orvosi hetilap végül hivatalosan is visszavonta 1998-as Wakefield-cikkét, magát az orvost pedig 2010. májusában kizárta tagjai sorából a brit doktorok regiszterét vezető szervezet, a General Medical Council (GMC). A GMC fegyelmi testületének akkori indoklása szerint Andrew Wakefield és két szerzőtársa "lelkiismeretlenül", "félrevezető módon" és "felelőtlenül" viselkedett kutatásai során, "szívtelen nemtörődömséget" tanúsítva a gyermekek iránt.

A testület májusi közleménye szerint az orvos a vérmintákat fia születésnapi partijának résztvevőitől gyűjtötte be, 5 fontot fizetve minden gyermeknek, és később tréfálkozott is az eset fölött. Wakefieldnek egyébként, aki abban az időben a londoni Royal Free Hospital gasztroentorológusaként dolgozott, nem volt engedélye a kutatásra.

Andrew Wakefield - aki 2004 óta az Egyesült Államokban praktizál - a CNN hírtelevíziónak szerdán adott nyilatkozatában tagadta az ellene felhozott vádakat, és arra hivatkozott, hogy tanulmánya eredményét később a világ öt országában megismételték.

Forrás: HVG


Egy sarlatán leleplezése
2011. január 7.

írta: http://bioetikablog.hu/

Már írtam arról, hogy mekkora károkat okoz az a téveszme, hogy a kombinált oltás autizmust okoz. A pánik a Lancet orvosi szakfolyóirat 1998-as tanulmányával kezdődött, amit 2004-ben a 13 társszerzőből tíz visszavont. (A tizenegyedik szerzőt nem tudták elérni.) A fő szerző, Dr. Andrew Wakefield — egyik társszerzőjével együtt — kitartott a tanulmány állításai mellett, annak ellenére, hogy tavaly végül maga a Lancet is visszavonta a cikket. Egy másik orvosi folyóirat, a British Medical Journal legutóbbi számában megjelent cikk szerint azonban Wakefield nem egyszerűen tévedett, hanem csalt: tudatosan meghamisította az eredeti tanulmányhoz felhasznált adatokat.

Már korábban is bűzlött valami a brit orvos körül. Szerzőtársai például azután vonták vissza a cikket, hogy kiderült, hogy olyan ügyvédektől fogadott el pénzt, akik a kombinált oltáshoz használt vakcinákat gyártó gyógyszercégek beperelésén dolgoztak.

Az eredeti cikkben 12 gyerek esetét vizsgálták. Nyolc gyerek szülei szerint a gyerekük autizmusát a kombinált oltás okozta. A szülőket képviselő ügyvédek 55 ezer fontot (jelenlegi árfolyamon kb. 18 millió forintot) fizettek Wakefieldnek azért, hogy összefüggést találjon az oltás és az autizmus között. Az orvos nem közölte szerzőtársaival, hogy anyagilag érdekelt az oltás és az autizmus közötti kapcsolat bizonyításában. Egy későbbi vizsgálat szerint az évek során Wakefield akár 440 ezer fontot (kb. 145 millió forintot) is kereshetett az ügyön.

A most megjelent cikk szerzője megkereste a 12 gyerek szüleit. Az eredeti tanulmány szerint a 12-ből kilenc gyerek lett autista az oltás miatt. Mint kiderült, a kilencből valójában csak egy gyerek autista; a többi más fejlődési rendellenességben szenved. Ezek közül ötöt már az oltás előtt diagnosztizáltak. Azok a problémák, amelyek az eredeti tanulmány szerint közvetlenül az oltás után jelentkeztek, valójában hónapokkal később jelentek meg. Wakefield egyszerűen meghamisította ezeket az adatokat.

Mint ahogy a British Medical Journal szerkesztőségi cikke hangsúlyozza, a kár hatalmas. Nagy-Britanniában 2003-ban a gyerekeknek csak 80%-át oltatták be a szülők. Bár ez az arány azóta emelkedett, még mindig a nyájvédettséghez szükséges 95 százalék alatt van. 1998-ban 56 kanyaró-esetet regisztráltak; tíz évvel később, 2008-ban 1348-at. 2006-ban és 2008-ban pedig halálos áldozata is volt a betegségnek.

Az eset felveti a média felelősségét is. Miközben a híradások hűen beszámoltak a kombinált oltás és az autizmus közötti vélt kapcsolatról, az összefüggést cáfoló kutatások sokkal kevesebb figyelmet kaptak.

Ezt a lehangoló ügyet a legjobb talán képregényben elmesélni.


http://bioetikablog.hu/



Nincsenek megjegyzések: