2010. december 20., hétfő

Terhességi teszt

Várható volt. Az első Orbán-kormány idején is fellángolt az abortuszvita, a szigorítást ellenzők utcára is vonultak.

A Népszabadság munkatársa mai jegyzetében a hazai abortuszvitáról ír: "amennyire lopakodó a felvezetés, annyira radikálisnak érezni a változtatás szándékát. Már nem az a kérdés, hogy megilleti-e a nőt a biztonságát és méltóságának megőrzését nagyobb mértékben garantáló eljárás bevezetése, hanem az, hogy szigorítják-e, és ha igen, milyen módon a terhességmegszakítás feltételeit.


A kereszténydemokraták kezdeményezésére az alaptörvénybe készülnek iktatni a magzati élet védelmét. A fideszes pártkommunikáció hárítja a szigorítást firtató kérdéseket, azonban a józan ész logikája szerint, ha a magzati élet alkotmányos védelem alatt áll, akkor nehezen elképzelhető, hogy annak előbbutóbb ne a szigorítás/tiltás lenne a következménye.

Különben mi értelme van? Legfeljebb az a kérdés, mennyire tudja a Fidesz ebben a kérdésben is eljátszani ismert artista mutatványát, amelynek során megkísérli a legellentétesebb elvárásokkal rendelkező közönségrétegeket egyszerre elkápráztatni.

Azt mondják, a szigorítást „nem tartják reálisnak”, de hozzáteszik, sajnos. Tesztelik a közvéleményt. Az egészségügyi költségvetésben harmadolják az abortuszra szánt pénzt, mondván, eddig is csak ennyit költöttek. Lelkük rajta."

A lap álláspontját itt olvashatják.



Nincsenek megjegyzések: