Soha nem is volt tilos
Hollandiában, ahol a nők majdnem harminc százaléka otthon szül, az elmúlt években több kutatás is vizsgálta, van-e külön kockázata annak, ha valaki a szülésnek ezt a módját választja. Az alábbi telefoninterjúban az otthon szülés hollandiai gyakorlatáról, a vizsgálatok eredményéről, megbízhatóságáról és értelmezéséről nyilatkozik Ank de Jonge szülésznő, az amszterdami Szabad Egyetem (VU) kutatója.
- Mikor legalizálták Hollandiában az otthon szülést?
- Soha, mert soha nem is volt tilos. Hollandia még a nyugat-európai országok között is külön eset, mert az alacsony kockázatú szülések esetében az otthon szülés mindig is egyenrangú választási lehetőségnek számított. Az otthon szülés a holland kultúra szerves része volt és maradt. Nálunk az „otthon melegének" egyfajta kultusza van. Sokan nemcsak a kezdetet, hanem a véget is otthon szeretnék „megélni", és itt még mindig természetesnek számít, hogy a halottat otthon ravatalozzák fel. Ugyanakkor az is tény, hogy folyamatos csökkenést tapasztalunk. Míg a hetvenes években még a nők hetven százaléka szült otthon, mára ez az arány harminc százalék alá süllyedt. Az egyik fő ok, hogy ha komplikációktól kell tartani, mi magunk is a kórházat javasoljuk, a másik, hogy a kórházak ma jóval több fájdalomcsillapítási lehetőséget kínálnak. Ha pedig a jövőben is nő az epidurális fájdalomcsillapítás iránti igény, valószínűleg tovább fog csökkenni az otthon szülések száma. Ezt a tendenciát mi úgy próbáljuk megállítani, hogy keressük a fájdalomcsillapítás alternatív módjait.
A csökkenésnek azonban van még egy oka: a tömeges bevándorlás hatására megváltozott a lakosság összetétele, és az átlagosnál több gyereket vállaló bevándorló családok ritkán választják ezt a szülési formát. A török és a marokkói kultúrában negatív asszociációk társulnak hozzá, mert az anyaországokban többnyire csak az szül otthon, aki nem tudja megfizetni a kórházat.
- Gyakorló bábaként ön miben látja az otthon szülés igazi vonzerejét?
- A szülés nagyon intim történés, amelyben a nő a megszokottnál jóval védtelenebb. Ha otthon van, úgy érzi, az az ő felségterülete, ahol ő szabja meg a szabályokat, és nincs annyira kiszolgáltatva másoknak. Így jobban át tudja adni magát a szülés természetes folyamatának. Nincs benne annyi gátlás. Egy kórházban az ember nem tudja úgy elengedni magát. Az otthon szülés egy mély, intim, közös élmény, amely az anya és az apa közötti kapcsolatot is erősítheti. Érdekes, hogy a férfiak jobban ódzkodnak ettől a formától, nagyobb biztonságot feltételeznek a műszerekkel jobban felszerelt kórházról. Én a tanácsadáskor mindig kérem, hogy a férj vagy élettárs is jöjjön el, hadd legyen ő is tisztában azzal, mennyire biztonságos az otthon szülés, illetve milyen mellékhatásokkal járhatnak a kórházi gyógyszeres kezelések vagy sebészi beavatkozások.
- Nyilván az otthon szülők magas arányára vezethető vissza a holland bábák más országokhoz képest magas státusa is.
- Részben igen, de Hollandiában a bábák mindig is hatékony érdekvédelmi szervezettel bíró réteget alkottak, tehát történelmi vívmány, hogy nem az ápolószemélyzet részét képezik, foglalkozásuk a négy orvosi szakma egyikének számít. A bába tehát ugyanolyan státust élvez, mint az orvos, a fogorvos és az állatorvos. A bábák többsége önálló vállalkozóként dolgozik, így munkáját is önállóan és nem a szülész, nőgyógyász irányítása alatt végzi. Nálunk a bába kicsit olyan, mint a háziorvos, aki, ha kell, továbbküldi a pácienst a szakorvoshoz.
- A nőgyógyász a gyakorlatban is egyenrangú partnernek tekinti a bábát?
- Elvben igen, de bizonyára van olyan nőgyógyász, aki státuskülönbséget érez vagy éreztet, mert ő mégiscsak egyetemi képzésben részesült. Többek közt ezért is szeretnénk, hogy a bábák is kapjanak egyetemi képzést.
- Hogyan határozzák meg Hollandiában az otthon szülés feltételeit?
- Létezik egy indikációs lista, melyet a nőgyógyászok, a gyerekorvosok és a bábák együtt állítottak össze, és amelyet időről időre felülvizsgálnak. A bába e lista ajánlásai alapján dönti el, javasolja-e a kórházat a páciensnek. Annak például, aki az első szülésnél sok vért veszített, nem javasoljuk, hogy otthon szüljön. Az sem szülhet otthon, akinél magzati rendellenességet állapítottak meg. Előírás az is, hogy a mentőnek negyedórán belül ott kell lennie, bár ez a valóságban közelebb van a húsz perchez. A páciensnek elvben a hívástól számított háromnegyed órán belül kórházba kell kerülnie. Ez a szülés esetében elég is, mert nagyon ritkán van szükség azonnali beavatkozásra. Ez utóbbi a kórházban sem mindig magától értetődően adott, mert például éjszaka a szakorvosok nincsenek benn ügyeletben.
- Vannak-e külön előírások a szülés helyére, a lakásra vonatkozóan?
- Különösebben nincsenek, az viszont probléma lehet, ha valaki nem a földszinten lakik, mert mondjuk egy vérzés esetén a mentősök - a munkakörülményeiket szabályozó súlykorlátozások miatt - nem hozhatják le. Hogy ilyenkor ne kelljen a tűzoltók segítségét kérni, mindig azt javasoljuk, hogy a szülés legyen inkább a földszinten.
- Egyenrangú módszerként kezeli‑e az egészségbiztosítás az otthon szülést?
- Az egészségbiztosító nem tesz elvi különbséget a két forma között. Az otthoni teljesen ingyenes, mint ahogy a kórházi ellátás is, ha fennállnak bizonyos kockázati tényezők. Ha azonban a kismama kockázatok nélkül is a kórházat választja, fizetnie kell. Ezt sokan - én is - igazságtalannak tartják, és reméljük, hogy a jövőben már nem kell kifizetni ezt a néhány száz eurós összeget. Egyébként a kórházi tartózkodás a lehető legrövidebb időre korlátozódik. Ha nincs kockázati tényező, a szülés után két órával az anya már távozhat is. Ezt az teszi lehetővé, hogy a szülés utáni néhány napban egy külön szolgálat gondoskodik a nőről, a gyermekágyi gondozó, aki nyolc napon át összesen negyvenkilenc órát segít, ebben az időszakban lényegében ő látja el a háztartást. E szolgáltatás költségeinek döntő többségét az egészségbiztosító állja, amihez az ellátottnak mindössze óránként három euróval kell hozzájárulnia. A szülésznő látogatásai ettől teljesen függetlenek. Egyébként a szülésnél a gyermekágyi gondozó is besegít, így az mindig kétemberes munka.
- Az mivel magyarázható, hogy más európai országokhoz képest Hollandiában nem túl jók a csecsemőhalandósági mutatók?
- Az országok közötti összehasonlítások szerintem mindig problematikusak, mert az egyikben nagyon alapos, a másikban nagyon megbízhatatlan a nyilvántartás, és így könnyen téves következtetésekre juthatunk. Persze, nem akarok mindent erre fogni, hisz a nagyon jó nyilvántartási rendszerű skandináv országok is jobban állnak, mint mi. A velük való összehasonlításban viszont ne feledkezzünk meg a lakosság eltérő összetételéről. Nálunk jóval magasabb a bevándorlók aránya, és esetükben mindenféle okok miatt magasabb a csecsemőhalandóság. Sajátos tényező az is, hogy más országokhoz képest Hollandiában többen tartják meg a komoly rendellenességgel születendő gyermeket. Az ilyen csecsemők esetében pedig szintén magasabb a halálozási arány. Bekalkulálandó tényező az is, hogy a holland nők egyre később szülnek - a szülő nők egy ötöde harmincöt év felett van -, és ez szintén növeli a kockázatokat. Végül az sem mellékes, hogy a gyermekorvosok a kimondottan rossz életesélyű csecsemőket nem akarják mindenáron életben tartani. Például a huszonharmadik héten született bébik esetében kevésbé aktív a megmentésre irányuló erőfeszítés.
- Az elmúlt években a holland médiában komoly nyilvánosságot kapott az a főként nőgyógyászok által hangoztatott nézet, amely szerint a bábák túlhordással kapcsolatos álláspontja is rontja a csecsemőhalandósági mutatókat. Mit gondol erről?
- A túlhordás kérdésében igen markáns véleménykülönbség van egyes nőgyógyászok és a bábák között. Az előbbiek többsége beavatkozás-, az utóbbiak inkább „természetpárti". Kétségtelen tény, hogy a negyvenedik hét után nagyobb a veszélye annak, hogy meghal a méhen belül a csecsemő. Ez az esély azonban még így is egészen kicsi. Azzal mi is egyetértünk, hogy a negyvenkettedik hét után be kell avatkozni, de a negyvenegyedik hetet illetően már nem látjuk ilyen egyértelműnek a helyzetet, és igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy a beavatkozás következményei igen kellemetlenek lehetnek. Nálunk a nők negyede csak a negyvenegyedik hét után szül. Ha ez a huszonöt százalék automatikusan kórházba kerülne, és megfosztódna az otthon szülés lehetőségétől, a kórházak annyira zsúfolttá válnának, hogy már nem tudnának kellően odafigyelni a nagyobb kockázatú betegekre. Ez a lépés nem volna arányban az elméletileg lehetséges veszélyekkel.
Én egyébként ezt az egész vitát túldimenzionáltnak tartom, mert a legtöbb csecsemőhalálozás, az esetek háromnegyede a koraszüléseknél fordul elő. Tehát szó sincs arról - ahogy azt néha a média sugallja -, hogy a negyvenegyedik hét utáni beavatkozással életek tömegét menthetnénk meg. Svédországban és Dániában is viszonylag sok nő szül a terhesség negyvenkettedik hetében, mégsem gyakori a csecsemőhalál ebben a kategóriában.
- Tapasztalható-e Hollandiában afféle piaci konkurenciaharc az önálló vállalkozóként tevékenykedő bábák és a kórházakban dolgozó nőgyógyászok között?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nincs ilyen, de az ezen a területen tevékenykedők többségét szerintem nem az anyagi érdek, hanem a hivatástudat vezérli. Amikor a negyvenegyedik heti beavatkozás ellen érvelek, nem az motivál, hogy megtartsam a pácienseket, hanem az a meggyőződés, hogy ezzel nem teszem ki semmilyen veszélynek az anyát, és teljesülhet a kívánsága, amikor otthon szül. Egyébként, ha kiderülne, hogy a terhesség negyvenegyedik hetében mégis be kell avatkozni, egyenrangú alternatíva lehetne az is, hogy a beavatkozást a bábák is elvégezhessék.
- Mennyire gyakori az efféle konfliktus nőgyógyászok és bábák között?
- Súlyos leegyszerűsítés lenne, ha azt hinnénk, hogy minden nőgyógyász elvakultan beavatkozáspárti, és minden szülésznő természetbarát. Mindössze arról van szó, hogy ebben a kérdésben néhány nőgyógyász kifejezetten radikális álláspontot képvisel, és azt sokszor és hangosan fogalmazza meg, ezért hamarabb bekerül a médiába, és a valós súlyánál nagyobb nyilvánosságot kap. Az elmúlt években így került be a köztudatba, hogy a beavatkozással évente ötszázötven embert menthetnénk meg, és hiába hívjuk fel a figyelmet, hogy ez a szám minden alapot nélkülöz, újra és újra felbukkan, és rögzül a köztudatban.
- A 2009-ben végzett átfogó vizsgálatukat is ez a vita ösztönözte?
- A vizsgálatot részben valóban az motiválta, hogy nagy nyilvánosságot kaptak a csecsemőhalandósági adatok, és egyesek hajlamosak voltak ezeket az otthon szülés számlájára írni, holott az évente elvesztett ezerhétszáz csecsemő csupán két-három százaléka születik odahaza. Nem ez volt az első ilyen jellegű kutatás, de ilyen nagyságrenddel még sohasem dolgoztunk. A félmillió nő körében végzett vizsgálat arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az alacsony kockázatú szülések esetében az otthonszülés semmivel sem kockázatosabb, mint a kórházi.
- Ezzel szemben a British Medical Journalben nemrég ismertetett hollandiai vizsgálat adatokra hivatkozva az otthon szülést jóval kockázatosabbnak ítéli meg.
- Ez a brit lap által ismertetett vizsgálat azonban módszertani szempontból erősen megkérdőjelezhető. A kutatók ugyanis csak egyetlen régiót, Utrechtet és környékét vizsgálták, következtetéseiket azonban az egész országra vonatkoztatták. Ráadásul - az otthon szülésekre vonatkozó halálozási adatokkal ellentétben - az otthon szülések számára vonatkozó adatokat nem gyűjtötték össze hiánytalanul, ezzel pedig hamis, az országos aránynál kétszer magasabb halálozási rátát kreáltak. Legalább ilyen különös, kételkedésre okot adó „adat" náluk az is, hogy az otthon szülések során elhalálozott csecsemők száma magasabb, mint azoké az asszonyoké, akiket elővigyázatosságból már korábban kórházba utaltak. Ez utóbbi „vizsgálati eredmény" - sarkosan fogalmazva - azt sugallja, hogy abból lesz önálló szülésznő, aki képtelen időben észlelni a szülés biztonságosságát fenyegető kockázati tényezőket, illetve nem képes időben kiérkezni.
- Mennyiben más az otthon szülés ma, mint volt húsz-harminc éve?
- Az egyik különbség, hogy anyagok és felszereltség tekintetében jobban állunk. Például mindig van nálunk oxigén, és így, ha kell, tudunk újraéleszteni. A másik, a nagyobb különbség pedig az, hogy megnőtt az igény a fájdalomcsillapításra. A szülő nők ma - mivel tudják, hogy léteznek nagyon hatásos szerek - jobban igénylik azokat. Akiknek elmagyarázzuk, milyen előnyei és hátrányai vannak a fájdalomcsillapításnak, megpróbálják anélkül elviselni a szülést, ugyanakkor nyugodtabbak, ha tudják, hogy szükség esetén mi is tudunk fájdalmat csillapítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése