Örök gyerekek Internetes szavazások szerint sovány 10–15 százalék támogatja a háborítatlan szülést. Ez Magyarországon születésházak híján többnyire otthoni szülést jelent.
Internetes vitákat olvasva jól tetten érhető, hogy a hozzászólók nehezen értik meg: attól, hogy egyesek szeretnének beavatkozás nélkül szülni, nem azt jelenti, hogy ezentúl ez kötelező volna. Mint ahogyan az otthonszülés-pártiak is nehezen fogadják el, hogy ami nekik az ősi, asszonyi erő kiáradásának csodálatos diadala, az másoknak ijesztő és rettenetes. Miközben a napokban hazánk ellen döntött első fokon otthon szülési ügyben a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága.
Orosz Katalin klinikai szakpszichológus – aki itthon először dolgozott ki a születési élmény feldolgozására és a születési traumák gyógyítására pszichoterápiás módszert – két évtizedes tapasztalata alapján úgy fogalmaz: a lélek magával hordozza az emlékeit. De akárcsak a folyó, amely ha csobogva folyik, nem gondol arra, hogy miért ott van a meder, mi sem gondolkodunk azon, hogy a születésünk által kialakított meder mennyire meghatározza életünk folyását.
A pszichológia persze már régen bebizonyította, hogy igenis mindenre emlékezünk; lehet, hogy nem a konkrét eseményekre – bár ezek az emlékek is előhozhatók –, hanem az élmények lenyomatára. Akinek rettenetes volt a születése, az rémisztőnek fogja találni a szülés egész folyamatát. Fél, szorong, azt szeretné, ha megmondanák neki, mit kell csinálnia, hiszen a saját születésében is mások mondták meg, mi történjen. Bár erre nincsenek pontos statisztikák, meglehetősen egybehangzóak a becslések, miszerint minden harmadik császármetszést az anya kérésére végeznek el.
Egy tény: felmérések szerint a friss anyák nyolcvan százaléka szenved depressziótól, és egyre gyakrabban van szükségük már a csecsemőknek arra, hogy a zavaraikat – természetesen az édesanyjukkal együtt – pszichológus, pszichiáter szakember kezelje. Magyarországon több ilyen ambulancia működik.
Bár az utóbbi időben történtek pozitív változások, a császáros anyáktól a legtöbb helyen a mai napig elkülönítik a gyermeküket. A babák többségének nem teszik lehetővé, hogy az első órában békében felvegyék az anyjukkal a test- és szemkontaktust, ehelyett idegenek csöveket nyomnak a testükbe, a szemükbe világítanak, durván sikálják és dobálják őket. Kétségbeesett sikításukat az erős, egészséges tüdőnek tudják be. Éppen csak nyöszörögnek, nem sírnak a háborítatlan körülmények között született babák.
A jelenlegi statisztikai adatok szerint a császármetszések aránya Magyarországon meghaladja a harminc százalékot, a kórházi szülések rutinszerű (nyolcvan-kilencven százalékos) velejárója a mesterséges hormonális szülésgyorsítás és a gátmetszés, amelyről a szülészszakma azt állítja, szükségszerű.
A WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) ajánlása szerint a gátmetszés általános alkalmazása nem indokolt. Minden megbízható szülészeti kézikönyv kimondja, hogy mind az anyai testhelyzet szülés közbeni korlátozása, mind a gátmetszés rutinszerű alkalmazása az ellátás olyan formája, amellyel fel kell hagyni a tények ismeretében. Sok hazai szülészeten ezzel szemben rutinszerűen leszíjazzák a vajúdó anyák lábát, méghozzá magasra, hogy az orvos kényelmesen eléjük üljön – noha ez ellentmond nemcsak az ajánlásoknak, hanem az ésszerűségnek is, hiszen a gravitációval szemben kell kiküzdenie magából a gyereket. Persze segítenek neki: az orvos belekönyököl a hasába, és kézzel tágítja a méhszájat, hogy haladjon a dolog. Ilyen körülmények között egy emlősállat sem tudna vajúdni, nyilvánvalóan az embernek is nehezen megy.
2010-12-18 10:09Forrás: Magyar Nemzet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése