2008. augusztus 31., vasárnap


NOTA BENE :

Az orvosok jogállása

Az egészségügyi dolgozók – ezen belül az orvosok – jogállását nem szabályozza a Közösségi joganyag, itt is a sokszínűség, illetve az egyes országok történeti hagyományai a meghatározók. Maga a kérdés is összetett és többsíkú, a vizsgálatban elsősorban a „szabadfoglalkozású orvos” fogalmát, munkajogi értelmezhetőségét, illetve ennek finanszírozás-technikai konzekvenciáit kíséreltük meg áttekinteni.

Az ún. szabad orvoslás, történetileg – és a jellemző laikus értelmezés szerint – az orvosok szerződéskötési szabadságát, az alkalmazotti jogviszonytól eltérő munkavállalási feltételek együttesét jelenti, továbbá annak jogát is, hogy az orvosi pálya választásának jogi akadálya nincs (az orvossá válást nem korlátozzák az orvosegyetemre történő belépésnél, nincs numerus clausus), s az orvosi diplomával rendelkező ott praktizálhat, ott nyithat rendelőt, ahol jónak látja. Az eredeti (német) értelmezésbe még a gyógyítás szabadsága is bele tartozik.[1]

Következtetések, megfigyelések az EU tagállamok gyakorlata alapján:

1. A szabad orvoslás fenti megközelítése munkajogi értelemben sem ad megfelelő támpontot, és a korszerű egészségpolitika elveivel is konfrontál: az erőforrások racionális felhasználásának kényszere nem engedi meg az orvosi szabadság ilyen, korlát nélküli alkalmazását. A szabad orvoslás jogintézménye a kapitalizmus hajnalához, a céhek által korlátozott és szabályozott orvosi működés megszüntetéséhez kötődik, s akkor fontos előrelépés volt. Az évezredfordulókor azonban már minden országban nyilvánvalóvá vált, hogy az orvosok számát korlátozni kell, s a későbbi feszültségek elkerülése érdekében szerencsésebb ezt az orvosegyetemre történő belépésnél megtenni. A területi engedély, illetve a szakorvossá válás korlátozása felesleges bonyodalmak forrása, ahogy a pályaelhagyás is felfogható társadalmi veszteségként. A szabadfoglalkozású orvoslás a gyógyítás szekularizációját is jelenti, és azt is látni kell, hogy az elmúlt évtizedek a gyógyításban is a közösségi, szervezett megoldások terjedését hozták az önállósulással szemben. Ugyanígy a gyógyítási szabadság is ma egyre inkább a protokollok megválasztásának szabadságát jelenti elsősorban.

2. Az utóbbi 50-100 évben a „klasszikus” szerződéses orvoslás visszaszorulóban van, ami elsősorban a kórházi orvoslás, valamint az állami-társadalombiztosítási gyógyítás növekvő súlyával magyarázható.

3. Az orvosi jogállást a legtöbb országban külön törvény szabályozza, amely különbözik az alkalmazotti jogviszonyt szabályozó munkatörvénykönyvektől és a megbízási jogviszonyt (illetve ennek mutációit) szabályozó polgári törvénykönyvektől. Ez a törvény több esetben nem csupán az orvosokra, hanem minden szakirányú végzettségű egészségügyi dolgozóra vonatkozó szabályt rögzít.

4. Az ún. fejkvóta (capitation) típusú finanszírozás teret nyer a tételes elszámolás (fee-for-service) alapú finanszírozáshoz képest.

5. Az orvosok tisztán tételes elszámoláson (fee-for-service) alapuló, vagy tisztán bér jellegű javadalmazása egyaránt problémák forrása lehet, ezért az orvosi jövedelmek meghatározásában egyre inkább mindkét formát felhasználják. A tételes elszámolás általában érzékelhető súllyal (20-50%) kiegészíti az alapfizetésként értelmezett bért.

6. Az alapellátásban a csoportpraxis mind inkább teret nyer az egyéni orvoslással szemben, amit a legtöbb ország egészségügyi kormányzata bátorít.

7. Az egészségügy szervezésében a középszint (megye, régió, tartomány) erősödése észlelhető mind az országos, mind a helyi (helyi önkormányzatok) szintek rovására. Előfordul, hogy e szinten határozzák meg az orvosi jövedelmek egy részét (díjtáblázatok, pótlékok stb.), mely az orvosok igények szerinti területi elosztásának lehet az eszköze.




[1] „Az orvos az egyes ember és a népesség egészségét szolgálja. Az orvosi foglalkozás nem ipar, hanem természetéből adódóan szabad foglalkozás.” „Az orvos munkáját saját lelkiismerete, az orvosi etika és az emberiesség szempontjai szerint végzi. Az orvos orvosi döntéseiben nem befolyásolható nem orvos által.” (Részletek a Német Szövetségi Orvosi Rendtartásból)


Nincsenek megjegyzések: