2008. augusztus 1., péntek




15 millió euró tőkével szállt be a bank

Új patikahálózat jön létre Magyarországon az EBRD közreműködésével

Hazánkban a Magyar Egészségház Kft. irányítja azt a nemzetközi gyógyszertárhálózat-fejlesztést, amelybe múlt heti bejelentése alapján a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 15 millió euró tőkével szállt be. Ezáltal 55 millió eurós beruházási program éri el ezt a térséget, benne Magyarországot is.
2008.03.14 10:42, OTS

A Magyar Egészségház Kft. ügyvezetője, Tóth Balázs szerint a térség jelentős piaci lehetőségei dinamikus növekedést biztosítanak a gyógyszer-kiskereskedelem területén, amelynek révén több térségbeli országban, így Magyarországon is intenzív fejlesztésekbe kezdenek, amelyhez az EBRD is csatlakozott. A Magyar Egészségház Kft. a hazai patika-hálózatot 2006. első felében kezdte kiépíteni az ország teljes területén.

A már működő gyógyszertárak akvizíciójával, valamint új üzletek nyitásával a hálózatba vont és a társaság által üzemeltetett patikák száma hamarosan eléri a negyvenet, 2008. végére pedig a tervek szerint a hatvanat. A cég jelenlegi éves forgalma megközelíti a hat milliárd forintot. Az ügyvezető szerint az üzlethálózat révén új termékek széles választéka és új szolgáltatások jönnek létre, amit a fogyasztók versenyképes árak formájában érzékelhetnek már most is. Ezt emelte ki Reiniger Péter, az EBRD közép-európai és nyugat-balkáni üzleti csoportigazgatója is, amikor a múlt héten bejelentette a bank döntését arról, hogy egy tapasztalt gyógyszerágazati cég térségi működéséhez ad tőkét. A Magyar Egészségház Kft.-t 2007 októberében vásárolta meg a Milestone EHF 100 %-os tulajdonában lévő, Hollandiában bejegyzett Pharma Investment BV. A Milestone Group egy izlandi székhelyű befektetési társaság, amely érdekeltségein és alapkezelő részlegén keresztül bankok és biztosítók mellett számos ország gyógyszer- és egészségügyi szolgáltató piacán tevékenykedik.

A Magyarországra, Horvátországra, Romániára és Macedóniára kiterjedő 55 millió eurós patika-hálózat építési beruházási program révén - amelyet a Pharma Investment koordinál - a cégcsoport a térség vezető szereplőjévé kíván válni a gyógyszer kiskereskedelem terén.

Nincsenek megjegyzések: