2008. augusztus 31., vasárnap



MOK Etikai Kollégiumának 2008. június 14-i állásfoglalása

A Magyar Országgyűlés 2008. május 26-án visszavonta az egészségbiztosítási rendszer átalakítását célzó, először 2007. dec 17-én, majd 2008. február 11-én megszavazott „Az egészségbiztosítási pénztárakról” szóló 2008. évi I. törvényt.

A törvény tervezete és az ennek előkészítésére az egészségügyi ellátórendszerben korábban végrehajtott változtatások nem nyerték el a szakmai szervezetek, így a Magyar Orvosi Kamara egyetértését. Ezzel ellentétben határozott tiltakozást váltottak ki részükről már a 2006. év során.

Nagyrészt a tiltakozások gyengítésére, ellehetetlenítésére született meg az egészségügyben addig működő szakmai kamarák feloszlatását, hatásköreik elvonását elrendelő törvény (2006/XCVII. sz.), melyet az Alkotmánybíróság 1098/B/2006 AB sz., 2007. október 29-én kelt határozatában jogellenesen megalkotottnak ítélt.

A kamarai hatáskörök elvonásának egyik legkárosabb eredményeként az orvosetikai szabályalkotás menete, valamint az etikai testületek és eljárások rendszere ellentmondásossá, illegitimmé és az elmúlt egy év tapasztalatai alapján, lényegében működésképtelenné vált.

Tekintettel a világos etikai normák és azok számon kérhetőségének, valamint a panaszokat elbíráló testületek legitimitásának kiemelkedő társadalmi fontosságára, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának 2008. június 14-i ülésén elfogadott határozatban arra kéri a Magyar Köztársaság törvényhozó testületeit, hogy a 2006/XCVII. Sz. törvény orvosi etikai szabályalkotásra, az etikai testületekre és az etikai eljárások rendjére vonatkozó paragrafusait, - „Az egészségbiztosítási pénztárakról” szóló törvényhez hasonlóan – vonják vissza, és maradéktalanul állítsák helyre a Magyar Orvosi Kamara etikai szervezetét és autonómiáját.

Budapest, 2008. június 14.


dr. Dux László

a MOK Etikai Kollégiumának
elnöke

Nincsenek megjegyzések: