2008. augusztus 23., szombat

CENZÚRA?

Az IME VII.évfolyam 5.számában 2008 juniusában megjelent Szummer Csaba irása, melyet nem lehet elolvasni. Közkivánatra leközlöm a cikket.
Egy-ügyű miniszterektől a nonzéró játszmákig.

http://biloba.hu/ime/2008_5/13_19.pdf



2008, junius 4.-én tárgyalta az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága az új egészségügyi miniszter éves jelentését az egészségügyi ellátórendszer működéséről ( a továbbiakban : jelentés ) A jelentés jó apropahhoz, hogy rekonstruáljuk az SzDSz-es ihletésű egészségpolitikai koncepció megszületését, a több-biztositós modell vergődését a politikai erőtérben, valamint a tárca "jozefinista korszakának " néhány jellegzetes megnyilvánulásait ( Sinko Eszter cikke a reformkisérlet általános ,nem csupán az SzDSz-re fókuszáló egészségpolitikai eelemzését végzi el jelen lapszámban ) A "versengő biztositókban" való szinte vakhitet véleményem szerint nem lehet megérteni az SzDSz politikai habitusának számbavétele nélkül, a biztositási törvény majdnem egy éves agóniáját pedig az SzDSz és a kormányfő egymásra utaltsága nélkül. A cikk részletesen elemzi ezeket a mozzanatokat és rámutat arra a meglehetősen kevés figyelmet kapott tényre is, hogy a piaci fundamentalizmusnak a liberálisok között is akadtak kritikusai. Befejezsképpen arra világitok rá, hogy a stratégiai változtatásokhoz az egészségügyben és a többi nagy elosztó és szolgáltató rendszerben ( oktatás, nyugdij, közigazgatás, tömegközlekedés etc) szükség lesz a mindenkori ellenzék konstruktiv módon való kezelésére, a pártokon és a választási ciklusokon átívelő,ideológiamentes, magas szinvonalú szakértői munkára, végül az országnak a nehézségekre való mielöbbi felkészitésére.
A TÖBBBIZTOSITÓS MODELL MINT POLITIKAI CSAPDA

A 2006-2010-es kormányzati ciklus első felében az SzDSz-es vezetésü tárca a finanszirozói oldalon megjelenő piaci verseny feltételéhez kötötte az ellátó rendszer hatékonyabbá válását. A szakminiszter és munkatársai olyan mértékben meg voltak győződve a több-biztositós modell pozitiv hatásairól, hogy erőfeszitéseik nagy részét a modell népszerűsitésére,kidolgozására és politikai elfogadtatására forditották. Igy viszonylag kevés figyelmük maradt a ténylegesen elinditott változtatásokra. Kétségtelen, a már amúgy is polarizált politikai erőtérben az egészségügy áalakitása nem lett volna sétagalopp akkor sem, ha a tárca vezetése kiérlelt, koncepciózus változtatási programmal , valamint kellő politikai kulturáltsággal és ügyességgel vág neki a munkájának.

2008 juniusától visszatekintve egyértelmű, hogy a miniszterelnök, és különösen a szaktárca nem mérte fel a feladat szakmai és politikai bonyolultságát, nehézségeit,legfőképpen pedig nem értette meg,hogy az ellenzék nélkül az adott politikai helyzetben kivitelezhetetlen egy ilyen horderejü reform. További nehézséget jelentett a két kormánypárt koncepcionális különbsége. Végül pedig olajat öntött a tűzre az, hogy a tárca sokoszor indokolatlanul is konfrontativ volt, horribile dictu szabályosan morális pánikot gerjesztett az ellátórendszer szereplőivel szemben a médián és saját propaganda anyagain keresztűl. Önpusztitó viselkedés volt ez a javából , hatása messze túlsugárzott az egészségügyön. Mintha a balliberális koalició bourbonjai semmit sem tanultak volna az elmúlt tiz évben. A kormányzó koalició 1998-ban többek közöt azért veszítette el a választásokat,mert a médiamogul Fenyő János meggyilkolása után Horn Gyula miniszterelnök a lakosság iránt érzett mély empátiától indittatva kijelentette : " ami itt van, az nem közbiztonság" Nos, valami hasonlónak lehettünk szemtanúi a 2006-os választások után az egészségügyi ellátással kapcsolatban , ahol az volt kisebbik koaliciós partner üzenete : " ami itt van, az nem egészségügyi ellátás" Csakhogy az állampolgárok nem szeretik, ha az állam nem tudja ellátni alapfunkcióit, vagy ha látványosan úgy tesz, mintha erre nem lenne képes, ráadásul úgy, hogy ugyanez a koalició regnált már az előző ciklusban is.

A PIACI FUNDAMENTALIZMUS BELSŐ ELLENZÉKE AZ SZDSZ-BEN

A miniszterelnök számára,ha más nem, már az is intő jel lehetett volna, hogy az a fajta piaci fundamentalizmus, amit Mihályi Péter képviselt, és ami a megelőző két miniszter szellemi municióját szolgáltatta, 2006 nyarán még az SZDSZ-ben sem képviselt konszenzusos véleményt. Csaba Iván , a párthoz közelálló ismert egészségügyi közgazdász igy fogalmazott ez idő tájt egy nyilvános vitában :

"...komoly értékrendbeli vita van még a liberális táboron belül is. Ma a Szabad Demokraták Szövetsége alapvetően neoribárális dokrinát képvisel, ám Mihályi Péter piacfetisizmusa talán még ennél is egy fokkal messzebbre megy. Ezzel szemben létezik olyan álláspont, amely sszerint az egészségügyben igenis beszélhetünk szükségletekről. Igenis közügy, hogy embertársainknak milyen az életminősége , mert az határozza meg azt, hogy emberként hogyan tud(nak) érvényesülni, mennyire tud(nak) szabadon dönteni...... nem fogadom el, hogy Mihályi úgy állitja be, mintha egyetlen megoldás létezne. Ez drámaian doktriner álláspont. Az következik belőle, hogy egy szűk kisebbség kivételével mindannyian elképesztően ostobák vagyunk, nem vessszük észre a létező, kézenfekvő , egyedüli megoldást. Komplett idióták vagyunk mindannyian, csak egy szűk kisebbség okos, amely jogosan modja meg nekünk, mi a helyes. A baj az , hogy Mihályi Péter érvei nem állják meg a helyüket "

A már-már népfront jellegű jelentős ellenállás miatt 2007 tavaszára úgy látszott a töb-biztositós modell megbukott, a kormány a visszavonására készül. Az SZDSZ-hez közelálló Beszélő cimű folyóiratban a párt egyik , akkor még nem befolyás nélküli,pillanatnyilag azonban perifériára szoritott szakértője, Ádám Zoltán bölcs judiciummal értelmezi a friss miniszter helyzetét, valamint az SZDSZ kétes sikerekkel biztató stratégiáját saját identitásának biztositására :

"...Horváth Ágnes...( ) pártfelhatalmazása az egészségügyi reform ellentmondást kevéssé tűrő folytatására szól, amin mindenekelött a több-biztositós egészségügy-finanszirozási modell jövő évi bevezetése értendő. A probléma az, hogy az SZDSZ-en kivűl ezt a jelek szerint egyetlen politikai szereplő sem akarja, ezért - a javaslat érdemétől függetlenül - aligha lehet koaliciós konszenzus alapján bevezetni. Kérdés, hogy ebben az esteben milyen alternativák állnak majd a kis túlzással single-issue ( egy-ügyü) szakminiszterként szinpadra lépő Horváth Ágnes elött....( ) ....A pártstratégák nyilván abból indulnak ki , hogy egy kis párt akkor látszik a mediatizált politikai térben, ha világos üzenetekkel lehet azonositani. Olyat kell mondani,amit senki más nem mond határozottan és érthetően. Ami akár igaz is lehet, ám ebből még nem következik, hogy egy szakpolitikai javaslat keresztülvitele képezzer a kormányzati szerepvállalás legimitációs bázisát. Kormányozni politikai értékek alapján kell, szakpolitizálni pedig kölcsönös kompromisszumok mentén: a szakpolitikai alternativák morális principiummá emelése lehetetlen helyzetbe hozza az SZDSZ-t. Jaavaslata az adott körülmények között keresztűlvihetetlen, erre hivatkozva azonban nevetséges volna kilépnie a kormányból: a parlamenti többség megőrzésének tétje nyilvánvalóan sokkal nagyobb,mint egyetlen kormányzati terület egyetlen - bár mégoly fontos- szakpolitikai kérdések sorsa "

A szerző jól látja a jozefinista társadalomvezetési technika tarthatatlanságát is, még ha nem is bélyegzi meg olyan éles szavakkal, mint egy évvel korábban Csaba Iván, aki kasszandrai jövőbelátással irja :

"...Azok is vétkeztek, akik a kilencvenes évek közepén azt hitték - és azt hiszik ma is - hogy a strukturális reformok sikeréhez elegendő, hogy a kormányzati vezetés legszűkebb elitje belássa azok szükségességét(...).. A reformok sikeréhez a reformok alanyainak támogatását kell megszerezni, normális körülmények között időt adva nekik a tanulásra..(...).. a változások társadalmi internalizálására módot nem adó, arrogáns és ellentmondást nem tűrő reformpolitika a forradalmi hevület elmúltával visszatetszést és elutasitást szűl, aláásva a reformpolitika megvalósithatóságának esélyeit...( ) Aki normális politikai körülmények között kompromisszumok nélkül próbálja keresztűlvinni az akaratát, az többet árt a saját ügyének, mint az ellenfelei. Horváth Ágnes politikai jövójét illetően ez nem sok jóval kecsegtet,,


A TÖBB-BIZTOSITÓS MODELL HOSSZÚ AGÓNIÁJA

A több-biztositós modell sorsa voltaképpen már 2007 tavaszán megpecsételődött volna, csakhogy a miniszterelnök hatalmi poziciója ez időtájt már komolyabban kezdett megrendülni, ez pedig mind kiszolgáltatottabbá tette a kisebbik koaliciós pártnak. Igy történhetett, hogy váratlanul a modell mellé, a koaliciós partner oldalára állt saját pártjával szemben. ráparancsolt saját pártjára,kössön végre valamilyen kompromisszumot a szabad demokratákkal. ("hisztizni pedig otthon kell" ) Ezzel majdnem egy évvel meghosszabbitotta a több-biztositósmodell gyötrelmes agóniáját. Annak idején meglepetésszerűen érkezett a miniszterelnök "személyes ötlete" ( a kormányszóvivő aposztrofálta igy , természetesen a legcsekélyebb irónia nélkül ) , amelyet az SZDSZ és az MSZP között patthelyzet megoldására dobott be a vitába. Gyurcsány hirtelen felindulásból elénk hajitot "kompromisszumos" ötlete a médiastratégák szemében valószinűleg eladhatónak látszott : a kormányfő megunja a koaliciót alkotó pártok tehetetlenkedését és Nagy Sándor módjára elvágja kardjával a gordiuszi csomót: legyenek regionális ellátásszervezők, de engedjük be azokba 49 % erejéig a magántőkét. Struktűrális reformok azonban- talán Kemal Atatürköt leszámitva - nem szoktak Pallasz Athéné módjára teljes vértezetben kipattantani még a politika főaktorainak fejéből sem. Az egészségügyi közgazdászok számára már akkor látszott, hogy a gyurcsányi öszvér ( még egyszer: " a kormányfő személyes javaslata" ) meghökkentőpen sikeresen egyesitette magában az állami kudarcokat a piaci kudarcokkal. Kornai János a Népszabadság hasábjain ahhoz hasonlitotta az ötletet,mint amikor valaki úgy igyekszik egy élvezhető italt elállitani, hogy összeönti a teát és a kávét.

Egy évet sem kellett várni,hogy kiderüljön,Gyurcsány ezzel a lépésével politikai harakirit követett el, hiszen a szaktárcának a versengő biztositók ésszerű és méltányos voltáról nem sikerült meggyőznie sem a társadalmat, sem az ellátó rndszer sszereplőit, sem az ellenzéket, sem pedig a nagyobbik koaliciós pártot. A FIDESZ pedig nem habozott megragadni az alkalmat, hogy az ellenállást népszavazáson is számszerűsitse és politikai előnnyé alakitsa át, ami nagy valószinüséggel egyúttal el is döntötte a következő választások kimenetelét.

Utólag az is jól látható, a szakmai részleteket számon kérő, a piaci fétisizmust gyanakvással figyel aggodalmak jogosak voltak, a tárca vezetőinek magabiztossága, agresszivitása nem kis részben a szakmai alapok hiányából, a bizonytalanság kompenzálásából fakadt. Mindeközben kételyek merültek fel a két korábbi miniszter, valamint az őket a több-biztositós modell koncepciójával, szellemi municiójával ellátó szakértő szakmai és politikai kompetenciájával kapcsolatban. A több-biztrositós modell bajnokai a nemzetközitapasztalatokat nem ismerték, vagy ha ismerték,akkor prekoncepcióiknak megfelelően sszelektiv módon hivatkoztak rá, illetve próbálták meg a gyakorlatban alkalmazni őket. Megint Csaba Ivánt idézem,aki igy fakad ki Mihályival szemben az emlitett vitában :

"...Nem lehet olyat mondani, hogy Ausztriában a betegekért 23 biztositó versenyez. Történetesen Ausztriában nem versenyeznek a betegpénztárak,mert nem lehet átlépni egyik biztositóból a másikba. Ez a helyzet Franciaországban és Luxemburgban is. Van ahol át lehet lépnoi, de ilyen rendszerből is többfajta van. Tehát nem szabad olyat mondani, hogy csak egy megoldás van.Ez nem jó érv, egy liberális megoldási lehetőségekről vitatkozik, és nem mondja azt, hogy csak egy megoldás van, nincs alternativa. Aki igy érvel , az nem liberális, hanem doktriner "

Az emlitett időszakban azonban a tárca vezetése szinte a legcsekélyebb kritikára is vak és süket volt, a minisztériumi szakértőkbázist a partvonalon kivűlre helyezték. Nem csupán az ellenzéki vagy pártoktól független szakemberek véleményét hagyták figyelmen kivűl ( pl.Kornai János ) és nem csupán a nagyobbik párthoz közelálló szakértők ( pl.Orosz Éva által vezetett reformbizottság ) erőfeszitéseit negligálták, illetve söpörték le az asztalról, hanem,mint láthattuk , a párton belüli disszidensek" féltő,aggódó kritikái is hasonló fogadtatást kaptak.

Ráadásul a többszörösen is hátrányos helyzetű több-biztositós modell ( hiszen szegény embert az ág is húzza ) a koaliciós pártok iszapbirkózása közben lassanként önmaga karikatúrájává változott át, áldozatul esve a miniszterelnök figyeelemre méltó improvizációs hajlamának: marcius 9.-i népszavazás igy csupán a kegyelemdöfést adta meg neki.


MI MARADT - AZ EGY-ÜGYÜSÉG KÖVETKEZMÉNYEI

Végül is milyen hatásokat váltottak ki a fentebb vázolt folyamatok a rendszer egészére? Általában el lehet mondani, hogy az E. Alap többlete nem abból állt elő, hogy javult volna az ellátás hatékonysága , hanem inkább abból, hogy volumenkorláttal, vizitdijjal, a beutalási szabályok szigoritásával megnehezitették a lakosság számára a szolgáltatásokhoz való hozzáférést, valamint sarcot vetettek ki a gyógyszergyártókra, a lakosságra.A kórházi beszállitó cégek jelentős forrásokat injektáltak az ellátórendszerbe, a kórházak eladósodását ugyanis a beszállitók rendezték kénytelen kelleetlen. Megszünt a magyar ellátórendszer szinte egyetlen előnye az unióhoz képest, nevezetesen a rövid várakozási idő. Miközben megmaradtak a magyar egészségügy diszfunkciói : kórház-centrikusság az ellátásban, politikai alapon kiválasztott és politikai komisszároknak kiszolgáltatott kórházigazgatók, rosszul fizetett, ezért a korrupció csábitásának kitett gazdasági vezetők: paraszolvencia, kiszámithatatan, kulturálatlan, tekintélyelvű bánásmód a betegekkel, , ami ma már anakronizmusnak számit a társadalom és a gazdaság egyéb állami és privát szolgáltató rendszereihez képest. Az antihumánus, méltatlan hotelszolgáltatások, frusztrált , csalódott orvosok és nővérek, akik sok esetben a pálya elhagyásán gondolkodnak. Tovább nőtt a lakosságot terhelő co-payment aránya, miközben a három éves konvergencia-program számainak megfelelően 0,9%-al csökkent a közfinanszirozás aránya a GDP-hez viszonyitva. Ez utóbbi azt jelenti, hogy, hogy 2010-re a 2006-os, gazdasági fejlettségünknek még nagyjából megfelelő, a GDP 5,5 %-át kitevő egészségügyi közfinanszirozás 4,6 %-ra fog zsugorodni , évente mintegy 100 milliárd forintot vonva ki a gyógyitásból. Végül de nem utolsó sorban , jelentős mértékben csökkent mind a hazai, mind pedig a hamarosan érkező uniós források elosztásának transzparenciája is.

El kell ismernünk ugyanakkor,hogy a másodlagos fontosságú pozitiv hatású intézkdések is voltak a tárcának. Ezek felsorolásszerűen a következők jelentőségük sorrendjében :

* a gyógyszerkassza és vele együtt a TB kassza megfogása,
* a járóbeteg szakellátás arányának növelése a fekvőbeteg szakellátás rovására,
* az Egészségbiztositási Felügyelet felállitása,
* néhány kisebb kórház bezárása,
* az egynapos sebészet és néhány más technológiai innováció lassú előretörése,
* a forrásteremtésben a járulékfizetők körének bővülése,
* a gyógyszerforgalmazás liberalizálása.

VÉSZELYZET-A FORRÁSELOSZTÁSI MECHANIZMUSOK VISSZAFEJLŐDÉSE

Jelentősége miatt szeretnék hosszasabban kitérni a forrásallokáció technikáinak a visszafejlődésére. Elöljáróul: 2008-ban az első negyedévben az E.-Alap 16 milliárdos többlettel zárt, az első 5 hónapban peeig már 50 milliárd körüli a többlet. Egyenlőre nem látható , hogy ez a hatalmas összeget milyen mechanizmus mentén fogják szétosztani. A tapasztalat és a kormány sebezhető helyzete miatt azonban félő,hogy a tarnszparenciát és a normativitást mellőzve, inkább lobbierő mentén készülnek szétosztani a pénzt a szolgáltatók között.

Hogy megérthessük a dolog valódi jelentőségét,utalni szeretnék a Tarnparency International ( TI ) június 9-én bemutatott országtanulmányára,amely hazánk korrupciós fertőtöttségére hivja fel újra a figyelmet. A nagy presztizzsel rendelkező nemzetközi szervezet ajánlása sszerint többek között módositani kellene a közbeszerzési törvényt és a pártfinanszirozási törvényt. A tanulmány szerint a korrupció leginkább a közszféra és a magánszféra találkozási felületén erős és - a tanulmány prezentációjának házigazdájaként a satónak nyilatkozó brit nagykvet szerint- hazánk rosszhirét kelti. és természetesen komoly versenyhátrányt jelent a tőkevonzás szempontjából. A TI becslése szerint a korrupció 20-25 %-al drágitja meg a közbeszerzéseket. Magyarorszáégon egyszerűen túl nagy a politikai befolyás az állami és a helyi önkormányzati szinten.

Minden eszközzel harcolnunk kell a tarnsparens finanszirozásért, már csak azért is, mert a pártok korrupciója csak igy fékezhető meg. Ha többletképződik a rendszerben, akkor azt nem lökésszerűen, hanem lehetőleg folyamatosan kell a szolgáltatókhoz eljuttatni, és szigorúan nomativ technikákkal. Ajánlatos lenne például a fekvő TVK-k felé visszahelyezni a degressziv finanszirozásu sapkát, illetve a járó TVK-kat egy évre, kisérleti jelleggel teljesen felszabaditani. Ha pedig egyikre sem akarja elszánni magát a minisztérium és a kormány , akkor csupán a súlyszámok/pontszámok forintértékének az emelése jöhet szóba, az osztogatás ugyanis egyúttal a nem-privilegizáltak fosztogatása lenne. Legjobb lenne azonban, ha nem keletkeznének ilyen többletek az E.Alapban, ami a TVK eltörlésével és finomabb technikákhoz való visszatéréssel biztositható: degressziv finanszirozás+lebegtetett alapdijak és erős ellenőrzés,megfelelő szankciókkal.

Mivel cikkem apropóját a Jelentés adta, szeretném most a Jelentésből meritett két példával igazolni a forrásallokációra vonatkozó állitásomat. A Jelentés legfőbb hiányossága, hogy a 2007 április 1.-i struktúra-átalakitás betegellátásra gyakorolt hatását nem vizsgálja, valamint nem néz szembe a következő tényekkel : a kassza szuficitjének növekedése nem a hatékonyság javulásából eredt, hanem egyfelől a várólisták nővekedéséből, másodsorban a gyógyszergyártókra és a lakosságra rótt további terhekből, harmadsorban pedig a kórházak nővekvő eladósodásából a szállitók felé.


TORZULÓ,EGYRE ALACSONYABB HATÉKONYSÁGU FORRÁSELOSZTÁSI TECHNIKÁK


A Jelentés számai alapján forrásoldalon 2006.és 2007.között reálértéken 11 %-os forráskivonás ment végbe a fekvőbeteg-ellátásban, az aktiv fekvőbeteg-ellátásban pedig 13 %-os forráskivonás történt.

A források csökkentése egyre torzabb forráselosztási mechanizmusokkal párosult. A tárca hangzatos , piacot fetisizáló szólamaival szemben a központi beasvatkozások valójában jelentősen legyengitették a piaci mechanizmusokat, a normativ elemek visszaszorultak , és eltérbe kerültek a szinfalak mögötti alkudozások. A piaci elemek visszaszoritásához tartozik ezeken kivül a betegek szabad orvosválasztásának jelentős korlátozása, a beutalási szabályok fölösleges szigoritása , most, leújabban pedig a fővárosban káészülődő kórház holding létrehozása is.


A forráselosztás degenerálódása, visszafejlődése azonban igazából a kórházfinanszirozás terén szembeötlő. Magyarország 1993 és 1999 között minden valószinüség szerint a legfejlettebb kórház-finanszirozási technikával rendelkezett egész Európában. Sajnos ez ma már semmiképpen sem állitható. A HBCs rendszer karbantartása 9 éven keresztűl jórészt elmaradt, nem voltak országos ráforditási adatgyűjtések. Az aktiv ágyszámot ugyan valóban csökkenteni kellett, de ezt gondosan kiválasztott kórházak bezárásával, nem pedig az egy kórházra jutó aktiv ágyszám csökkentésével kellett volna megoldani.



A TVK CSÖKKENTI A TRANSPARENCIÁT ÉS A VERSENYT


Az aktiv fekvőbeteg finanszirozásában jelentős károkat okozott a teljesitménykorlátok bevezetése. A TVK bevezetése megszüntette a versenyt a kórházak között, továbbá jelentős mértékben szűkitette a lakosság hozzáférését a műtéti beavatkozásokhoz.

A Jelentés szerint : "általánosságban megállapitható,hogy az intézmények illetve tulajdonos-fenntartóik TVK-t érintő reklamációjának többsége nem megalapozott, ellentétes a hatályos jogi szabályozásával és nem veszi figyelembe a járó-, és a krónikus finanszirozás javitását " - Ez a kijelentés aggályos, mivel a TVK-k meghatározása számtalan esetben nem vette figyelembe sem a progressziv ellátási szinteket, sem a TEK követelményeit , se nem az egyes kórházak ellátási sajátosságait. Szszélyes, és a magyar HBSc rendszer korábbi fejlettségéhez mérten egyenesen atavisztikus kézi vezérlés lépett be a forráselosztásba, 2007.nyarán például úgy "dobtak" TVKL-t a kórházaknak, hogy azt már nem tudták megfelelően kihasználni.

A merev finanszirozási korlát miatt jelentőségét veszti a valós teljesitmény. A Jelentésből kitűnik: a súlyponti kórházak és az egyetemi klinikák egyfelől nővelték a hatékonyságot ( a magasbb ágykihasználtság és alacsonyabb átlagos ápolási napok száma ezt mutatja ) , másfelől ők is arra kényszerűltek, hogy jóval a TVK felett teljesitve várólistákat képezzenek.


Az utólagos , nem tarnsparens és nem normativ osztogatás jelentősége ismét megnőtt, összegségében 34 milliárd Ft került utólagos kiosztásra az év folyamán különböző jogcimeken, azonban valós,ellenőrzött teljesitménynek ebben kis szerepük volt : ez pedig versenyellenes.

A jelentés szerint : " A TVK megállapitását az Egészségbiztositási Felügyelet vizsgálta és megállapitotta, hogy " az OEP a jogszabályokat megfelelően követve algoritmizáltan , ( képletek alkalmazásával ) ellenőrizhetően számitja az általa kalkulált bázisból a kapacitásváltozás hatására kialakuló új TVK-kat"

A valóságban azonban az utólagos osztogatások mértéke és a 2008.-as TVK-k meghatározása nem volt transzparens és nem volt a kórházak által ellenőrizhető. Meghatározott szempontok alapján egy képlettel kialakult egy rangsor, az adott kórház saját rangsorszáma és a maximum arányában 1-1000 pont közötti pontszámot kapott. Ha 500 alatt van , 7% plussz, 501-750 esetében 8,5 és 750 felett 10 % , a súlypontiak esetében a pontszámot 1,3-mal még szorozták is. ( Ha az intézmény a 2007.április-május-junius hónap átlagában nem érte el a TVK 92 %-át, nem kapott emelést ) Ismerünk azonban olyan kórházat, aki pl. a 92%-os határ alá esett volna és 10%-os emelést kapott, mig egy súlyponti kórház TVK fölött 7% alatti, 5% körüli emelkést kapott, ami elvileg nem is lehetett volna,amikor pedig indoklást kértek, nem kaptak választ ! Egy valós transparenciához hozzátartozna,hogy pl. az OEP honlapján az intézmények TVK-ja és annak alakulása a finanszirozási jogszabályok módosulásával megjelenne. Márpedig hatalmas összegek,közpénzek elosztásáról, felhasználásáról van szó . A TVK megállpitásoknál a fiygelembe vett szempontok nem voltak köszönő viszonyban sem a deklarált teljesitményelvűséggel. A fentiekből adódik, hogy nem tudjuk,hol mekkora finanszirozásra lenne szükség, hiszen ezt csak egy valós teljesitmény-elszámolás mutatná meg, megfelelő ellenőrzéssel !

folyt. köv.


Nincsenek megjegyzések: