Az emberi erőforrások értékelése, controlling az emberi erőforrások területén

Az emberi erőforrásokkal foglalkozó közgazdasági kutatások számára ma már elfogadott tény, hogy a munkaerő szakképzettsége, tudása, vagyis a képzettség és ismeret a tőke valamilyen formáját alkotja. Nem vitatott az sem, hogy ez a tőke a jelentős gazdasági növekedést mutató fejlett piacgazdaságok esetében tudatos beruházás eredménye, melynek növekedése ezekben a társadalmakban gyorsabb, mint a más, hagyományos tőke növekedése.Az emberi tőkébe történő beruházások, az oktatás, a képzés, a továbbképzés, és az egyéb ráfordítások elismert módon hozzájárulnak a termelőrendszerek gazdasági hatékonyságához, azonban ezen ráfordítások elkülönített mérésére, ezek elemzésére még nem állnak rendelkezésre általánosan elfogadott módszerek. Különösen problematikus a mérés és kimutatás kérdése a vállalatok és vállalakozások szintjén.

Emberi tőke

Az emberi tőke fogalmának elkülönült meghatározásához a tőkét gazdasági szempontból olyan fogalomként kell értelmezni, amely valamilyen értékkel rendelkező jövőbeni szolgáltatást képes teljesíteni. Ezen az alapon lehet emberi, fizikai és pénzügyi tőkéről beszélni. Az emberi tőke sajátossága, hogy az ember részét képezi, szabad társadalmakban sem adható el, piacon nem forgalmazható, az embereknek önmagukba történő beruházásával szerezhető meg.

Humán tőke ráfordítás alapú értékelése

Az emberi tőkébe történő beruházások, az oktatás, a képzés, a továbbképzés elismert módon hozzájárulnak a termelőrendszerek gazdasági hatékonyságához, ugyanakkor az emberi erőforrások ráfordításainak elkülönített mérésére, ezek elemzésére még nem állnak rendelkezésre megfelelő módszerek. A számviteli alapú megközelítések:

Az erőforrások pótlási költsége alapján történő meghatározás (Flamholz)

1. A munkaerő felvétel ráfordításai:
1.1 Személyzeti munkaügyi igazgatás költségei
1.2 Hirdetés költségei
1.3 A kiválasztás költségei
1.4 A betanítás költségei
2. A folyamatos munkavégzés költségei.
2.1 Bérek, jövedelmek (megfelelő csoportosításban)
2.2 Szakértői, megbízási díjak (megfelelő csoportosításban)
2.3 Választott tisztségviselők díjazása
2.4 T.B. járulék
2.5 A továbbképzés költségei
2.6 Szociális ráfordítások
2.6.1 Orvosi rendelő
2.6.2 Üdülők fenntartási ráfordítása
2.7 Az igazolt, vagy igazolatlan távollét ráfordításai
2.7.1 A vállalat által a távollét alatt fizetett bérjellegű ráfordítások, rövid idejű betegség esetén a betegszabadságra járó bér
2.7.2 A távollétből adódó elmaradt haszon vagy többletráfordítás, (helyettesítés, túlóra, stb.)
3. A kilépés ráfordításai
3.1 Végkielégítés
3.2 A kilépésből adódó elmaradt haszon vagy többletráfordítás


A munkaerő költség alapján történő meghatározás (ILO)

A munkáért járó kifizetésekA le nem dolgozott időre járó kifizetésekJutalmak, prémiumok, túlmunka díjazásaTermészetbeni juttatások, érkezési hozzájárulás, lakástámogatásSzociális és egyéb juttatásokA munkáltató társadalombiztosítási hozzájárulásaTovábbképzési költségekA munkaerő toborzásával kapcsolatos költségekA bérekhez kapcsolódó adó jellegű kifizetések, ill. kapott támogatások, amelyek a munkavállaló költségeit növelik vagy csökkentik.

A munkaerő költség alapján történő meghatározás (KSH)

Kompenzációs költségek (a kompenzációs költségek és a szociális juttatások összege)MunkajövedelemKereset (munkaviszony keretében pénzben vagy természetben nyújtott díjazás – a számviteli bérköltség)Egyéb munkajövedelem (kötelezően vagy önként nyújtott juttatások, pl. étkezés, vissza nem térítendő lakástámogatás és járulékaik)Szociális költségekA munkáltató által kötelezően teljesített járulékok, hozzájárulások (pl. tb járulék, munkaadói járulék, rehabilitációs hozzájárulás)Kollektív szerződés, ágazati megállapodás, egyedi munkaszerződés szerint teljesített hozzájárulások, költségek (pl. biztosítási díjak, segély, végkielégítés)Szakoktatás, képzés, továbbképzés költségeEgyéb munkaerő költség (munkaerő toborzás és kiválasztás költségei, pl. hirdetés, alkalmassági vizsgálat költsége) Adók, támogatások (jelenleg adó teher nincs, lehetséges támogatás a foglakoztatás elősegítésért kapott támogatás)

Az emberi erőforrások szerepeltetése a mérlegben

Az európai általános ajánlások és így a magyar számviteli előírások is tiltják az emberi erőforrások, a "szellemi tőke" mérlegben való szerepeltetését.Néhány kivétel van csak: A magyar számviteli törvény szerint az új technológia elsajátításának (betanítás) díjai, közvetlen költségei részét képezik a tárgyi eszközök bekerülési költségének. Vállalkozások megvásárlásánál a "Good-will" sorában, az "Üzleti vagy cégérték"-ben lényeges értéket képviselhet a megvásárolt, beolvasztott vállalkozásban dolgozók szellemi kapacitása, az összeszokott csapatjátékból adódó "nyereségtermelő képessége". A K.P.M.G. 1991. december 31-i mérlegében például a "Good-will" értéke 155.788 ezer DM értékkel szerepelt, míg mérleg főösszege 822.813 ezer DM volt (összehasonlításul, a szoftverek értéke 988 ezer DM-ot képvisel a mérlegben).Kiegészítő mellékletben néhány jellemzője benne lehet

A szellemi tőke meghatározásai

– Stewart: „Anyagi és nem anyagi előnyök megszerzésére szolgáló szellemi eszközök – tudás, információ, szellemi tulajdon, tapasztalat”.– a szellemi tőke „a dolgozók összességétől származó bármilyen tudás, mely a piacon versenyelőnyökhöz vezet”.Galbraith: szellemi tevékenységek eredménye + tudás, kompetenciákSzellemi tőke=szakértelem*elkötelezettség (Ulrich)

A szellemi tőke meghatározása

Direkt módszerek, ezek a szellemi tőke összetevőit próbálják megállapítani, majd megbecsülték annak pénzben kifejezett értékét A piaci kapitalizáción alapuló modellek, amelyben a cég piaci értéke és a könyvszerinti értéke különbségére koncentráltak.A befektetések megtérülése (ROA) alapján történő számítások. EA cég adózás előtti eredményét elosztva az eszközök értékével a cég ROA mutatója. Ennek az ipari átlagtól való eltérését visszaszorozva az eszközök értékével, állapították meg a szellemi tőke hozadékát. Ha ezt a hozamot elosztjuk a megtérülési rátával (pl tőkeköltségek alapján), a kapott értéket a szellemi tőke értékeként foghatjuk fel.Scorecard típusú módszerek: Meghatározzák a szellemi tőke egyes összetevőit, majd ezeket nem pénzügyi (kvantitatív és kvalitatív) mutatókkal értékelik, és összevetik a stratégiából levezetett elvárásokkal.

A szellemi tőke mérésének direkt módszerei

A szellemi javak értékének becslése úgy történik, hogy az egyes összetevőket azonosítják, majd azok pénzértékét közvetlenül állapítják meg. Az értéket egyedi vagy aggregált mutatóként jelenítik meg.Ilyen eljárás a Sullivan-féle az intellektuális javak értékelésére szolgáló eljárás, amely a szellemi tulajdon értékének becslésére tesz módszertani javaslatot. Ugyancsak idetartozik a kanadai könyvvizsgálók intézetének TVC (Total Value Creation) eljárása, amely az értékteremtés folyamatát ragadja meg a tervezett pénzáramok diszkontálásán keresztül, vizsgálva, hogy egyes események hogyan befolyásolják a tervezett működést. A Nash-féle jövőközpontú elszámolási módszer (AFTF Accounting for the Future) szintén jövőbeli pénzáramok diszkontált értékével operál. Az időszak végén és elején megállapított AFTF érték különbözete az időszak alatt megtermelt hozzáadott érték.

Piaci érték alapú módszerek

Ez a legegyszerűbb és legközismertebb megoldás. Az első megfogalmazása Stewart nevéhez fűződik. Az intellektuális tőke értékét a piaci érték és a könyvszerinti érték különbözeteként határozza meg. Ennek a globális meghatározási módnak továbbfejlesztett változata a Standfield-féle befektetői piaci érték (IAMV = Investors Assigned Market Value), amely a „cég valódi értékét” egy viszonyszám alapján adja meg. tőzsdepiaci érték tárgyiasult tőke + (a realizált szellemi termék + az elavult szellemi termék + a fenntartható versenyelőny értéke) A harmadik közismert módszer ebben a kategóriában a Tobin-féle q-ra épít, azaz a piaci érték/könyvszerinti értékarányt azzal korrigálja, hogy a könyvszerinti érték helyébe a pótlási költségeket állítja. Ha a q nagyobb egynél és a versenytárs q értékénél, akkor a cég várhatóan nagyobb jövedelmezőségű lesz a versenytársaknál, melynek alapja az intellektuális tőke.

MOK Etikai Kollégiumának 2008. június 14-i állásfoglalása

A Magyar Országgyűlés 2008. május 26-án visszavonta az egészségbiztosítási rendszer átalakítását célzó, először 2007. dec 17-én, majd 2008. február 11-én megszavazott „Az egészségbiztosítási pénztárakról” szóló 2008. évi I. törvényt.

A törvény tervezete és az ennek előkészítésére az egészségügyi ellátórendszerben korábban végrehajtott változtatások nem nyerték el a szakmai szervezetek, így a Magyar Orvosi Kamara egyetértését. Ezzel ellentétben határozott tiltakozást váltottak ki részükről már a 2006. év során.

Nagyrészt a tiltakozások gyengítésére, ellehetetlenítésére született meg az egészségügyben addig működő szakmai kamarák feloszlatását, hatásköreik elvonását elrendelő törvény (2006/XCVII. sz.), melyet az Alkotmánybíróság 1098/B/2006 AB sz., 2007. október 29-én kelt határozatában jogellenesen megalkotottnak ítélt.

A kamarai hatáskörök elvonásának egyik legkárosabb eredményeként az orvosetikai szabályalkotás menete, valamint az etikai testületek és eljárások rendszere ellentmondásossá, illegitimmé és az elmúlt egy év tapasztalatai alapján, lényegében működésképtelenné vált.

Tekintettel a világos etikai normák és azok számon kérhetőségének, valamint a panaszokat elbíráló testületek legitimitásának kiemelkedő társadalmi fontosságára, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának 2008. június 14-i ülésén elfogadott határozatban arra kéri a Magyar Köztársaság törvényhozó testületeit, hogy a 2006/XCVII. Sz. törvény orvosi etikai szabályalkotásra, az etikai testületekre és az etikai eljárások rendjére vonatkozó paragrafusait, - „Az egészségbiztosítási pénztárakról” szóló törvényhez hasonlóan – vonják vissza, és maradéktalanul állítsák helyre a Magyar Orvosi Kamara etikai szervezetét és autonómiáját.

Budapest, 2008. június 14.

dr. Dux László

a MOK Etikai Kollégiumának
elnöke

NOTA BENE :

Az orvosok jogállása

Az egészségügyi dolgozók – ezen belül az orvosok – jogállását nem szabályozza a Közösségi joganyag, itt is a sokszínűség, illetve az egyes országok történeti hagyományai a meghatározók. Maga a kérdés is összetett és többsíkú, a vizsgálatban elsősorban a „szabadfoglalkozású orvos” fogalmát, munkajogi értelmezhetőségét, illetve ennek finanszírozás-technikai konzekvenciáit kíséreltük meg áttekinteni.

Az ún. szabad orvoslás, történetileg – és a jellemző laikus értelmezés szerint – az orvosok szerződéskötési szabadságát, az alkalmazotti jogviszonytól eltérő munkavállalási feltételek együttesét jelenti, továbbá annak jogát is, hogy az orvosi pálya választásának jogi akadálya nincs (az orvossá válást nem korlátozzák az orvosegyetemre történő belépésnél, nincs numerus clausus), s az orvosi diplomával rendelkező ott praktizálhat, ott nyithat rendelőt, ahol jónak látja. Az eredeti (német) értelmezésbe még a gyógyítás szabadsága is bele tartozik.[1]

Következtetések, megfigyelések az EU tagállamok gyakorlata alapján:

1. A szabad orvoslás fenti megközelítése munkajogi értelemben sem ad megfelelő támpontot, és a korszerű egészségpolitika elveivel is konfrontál: az erőforrások racionális felhasználásának kényszere nem engedi meg az orvosi szabadság ilyen, korlát nélküli alkalmazását. A szabad orvoslás jogintézménye a kapitalizmus hajnalához, a céhek által korlátozott és szabályozott orvosi működés megszüntetéséhez kötődik, s akkor fontos előrelépés volt. Az évezredfordulókor azonban már minden országban nyilvánvalóvá vált, hogy az orvosok számát korlátozni kell, s a későbbi feszültségek elkerülése érdekében szerencsésebb ezt az orvosegyetemre történő belépésnél megtenni. A területi engedély, illetve a szakorvossá válás korlátozása felesleges bonyodalmak forrása, ahogy a pályaelhagyás is felfogható társadalmi veszteségként. A szabadfoglalkozású orvoslás a gyógyítás szekularizációját is jelenti, és azt is látni kell, hogy az elmúlt évtizedek a gyógyításban is a közösségi, szervezett megoldások terjedését hozták az önállósulással szemben. Ugyanígy a gyógyítási szabadság is ma egyre inkább a protokollok megválasztásának szabadságát jelenti elsősorban.

2. Az utóbbi 50-100 évben a „klasszikus” szerződéses orvoslás visszaszorulóban van, ami elsősorban a kórházi orvoslás, valamint az állami-társadalombiztosítási gyógyítás növekvő súlyával magyarázható.

3. Az orvosi jogállást a legtöbb országban külön törvény szabályozza, amely különbözik az alkalmazotti jogviszonyt szabályozó munkatörvénykönyvektől és a megbízási jogviszonyt (illetve ennek mutációit) szabályozó polgári törvénykönyvektől. Ez a törvény több esetben nem csupán az orvosokra, hanem minden szakirányú végzettségű egészségügyi dolgozóra vonatkozó szabályt rögzít.

4. Az ún. fejkvóta (capitation) típusú finanszírozás teret nyer a tételes elszámolás (fee-for-service) alapú finanszírozáshoz képest.

5. Az orvosok tisztán tételes elszámoláson (fee-for-service) alapuló, vagy tisztán bér jellegű javadalmazása egyaránt problémák forrása lehet, ezért az orvosi jövedelmek meghatározásában egyre inkább mindkét formát felhasználják. A tételes elszámolás általában érzékelhető súllyal (20-50%) kiegészíti az alapfizetésként értelmezett bért.

6. Az alapellátásban a csoportpraxis mind inkább teret nyer az egyéni orvoslással szemben, amit a legtöbb ország egészségügyi kormányzata bátorít.

7. Az egészségügy szervezésében a középszint (megye, régió, tartomány) erősödése észlelhető mind az országos, mind a helyi (helyi önkormányzatok) szintek rovására. Előfordul, hogy e szinten határozzák meg az orvosi jövedelmek egy részét (díjtáblázatok, pótlékok stb.), mely az orvosok igények szerinti területi elosztásának lehet az eszköze.

---

[1] „Az orvos az egyes ember és a népesség egészségét szolgálja. Az orvosi foglalkozás nem ipar, hanem természetéből adódóan szabad foglalkozás.” „Az orvos munkáját saját lelkiismerete, az orvosi etika és az emberiesség szempontjai szerint végzi. Az orvos orvosi döntéseiben nem befolyásolható nem orvos által.” (Részletek a Német Szövetségi Orvosi Rendtartásból)

MOK elnöksége által elfogadott és a minisztériumnak átadott munkaanyag az orvosok jogállásáról.

2003/.. tv. (tervezet) az orvosok jogállásáról

I. sz. MOK munkaanyag

2003. február 3.

Az Országgyűlés annak tudatában, hogy az egészségügyi közszolgáltatásban való részesülés alkotmányos jog és az egészségügyi közszolgáltatás biztosítása az állam köte-lezettsége, melynek keretében gondoskodnia kell az egészségügyi közszolgáltatást nyújtó intézmények fenntartásáról, működtetéséről és a közszolgáltatás megvalósulásának humán oldaláról is,arra tekintettel, hogy azt a személyt, aki orvosként az állam fenti kötelezettségeit az orvos szakma szabályai szerint eljárva, szuverén módon és teljes felelősséggel teljesíti, a betegek gyógyításával kapcsolatos döntéseket meghozza, jogvédelem illeti meg,arra figyelemmel, hogy az orvosok önálló jogállásában realizálódó jogoknak részben az orvos személyére szólóan adott alanyi, részben az orvosok választott testülete a MOK részére adott, az orvosi jogok védelmét biztosító jogoknak kell lenniükaz alábbi törvényt alkotja meg:

I.

A törvény célja és hatálya

1.§ E törvény célja:

1) az orvos alanyi jogainak megállapításával:

a) javítani az orvosi tevékenység minőségét,

b) ösztönözni az orvosi pályaválasztást,

c) az orvosi pálya megtartó erejének növelése érdekében emelni az orvosi hivatás gyakorlói társadalmi elismertségét, s a nyugállományba kerülő orvosok kedvezményezettségét,

2) az orvosok alanyi jogainak biztosítása érdekében kibővíteni a MOK jogosítványait.

2. § E törvény hatálya a foglalkoztatásukra létesített jogviszonytól függetlenül, de az egészségügyi közszolgáltatásban való részvételükre való tekintettel terjed ki a MOK Működési nyilvántartásában érvényesen szereplő orvosokra, és a nyugállományú orvosokra.

II.

Az orvos alanyi jogai

3. § Az orvos

1) Önálló orvosi tevékenységre - egyéb jogszabályban felsorolt esetek kivételével - szakorvosként jogosult szerződni.

2) Az orvos önálló orvosi tevékenységre (a közfinanszírozás rendszerében) köthet

a) alkalmazottként munkaszerződést,

b) egyéni orvosként orvosi praxisközösségének tagjaként, illetve vállalkozóként megbízási szerződést,

c) egyéni orvosként orvosi praxisközösség tagjaként, illetve vállalkozóként egészségügyi ellátási szerződést, amely alapján közvetlenül szerződhet az OEP-pel feladat finanszírozásra,

d) Az orvos szerződéskötési jogát a Magyar Orvosi Kamarára átruházhatja

3) Az önálló orvosi tevékenységet folytató szakorvosok munkájának vagyoni értéke van, amely:

a) az alapellátásban dolgozó orvosok esetében a működtetési jog elidegenítése során realizálható,

b) a járó- és fekvőbeteg szakellátásban dolgozó orvosok esetében, az intézmény működtetésére, illetve a tulajdonlására irányuló privatizációs folyamat során realizálható, mint az intézményi vagyon szellemi apport hányadának tulajdon része.

4.) orvosi tevékenységére vonatkozó szerződéskötés illetve szerződésmódosítás esetén felkérhet a MOK-ot:

a) szerződés véleményezésére

b) alanyi jogainak a szerződésben való érvényesítésére

4. §

(1) Az orvos hivatását legjobb tudása és az orvosi etika szabályai szerint úgy jogosult gyakorolni, hogy tevékenysége során figyelmen kívül hagyja azokat az utasításokat, amelyek hivatásával nem összeegyeztethetőek, vagy amelyek figyelembe vétele esetén az önálló döntéséből fakadó személyes felelőssége nem vállalható.

(2) Az orvosi magatartás szabályait a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe határozza meg.

5. § Az orvosi hivatás gyakorlása mellett az orvos csak olyan tevékenységet végezhet, amely az orvosi hivatás erkölcsi alapelveivel összeegyeztethető és nem veszélyezteti az orvosi hivatás társadalmi megbecsültségét.

6. § (1) Az orvos betegellátó, illetve egyéb egészségügyi tevékenységét a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek által meghatározott szinten a tőle elvárható gondossággal köteles ellátni. Az orvos önálló szakmai felelőssége a tőle az adott helyzetben általában elvárható gondos magatartáshoz igazodik.

(2) Az orvosi hivatás gyakorlását a beteg iránti elkötelezettség és a beteg érdekének kiemelt védelme vezérli. A beteg érdekében történő orvosi tevékenység során az orvosnak figyelemmel kell lennie mind a saját betege, mind pedig a teljes egészségügyi ellátás körében lévő más betegek igényeire, illetve szükségleteire.

7. § (1) Az orvos köteles egyrészt önképzéssel, másrészt a szervezett továbbképzésre biztosított lehetőség igénybevételével magát rendszeresen továbbképezni annak érdekében, hogy orvosi tevékenységét az orvostudomány mindenkori állásának megfelelően végezhesse.

(2) Az orvos jogosult kötelező folyamatos továbbképzésére fordított idejét fizetett munkaidejébe beszámíttatni, valamint a továbbképzés költségeit - külön jogszabályban elrendelt költség tételek és mértékek alapján - jövedelemadójából levonni.

8. § Az orvos a tevékenység jogviszonyától függetlenül a rendes munkaidőben végzett tevékenységének díjazása az e törvény mellékletét képező díjtábla szerint történik. A díjtábla ajánlásaitól az orvos hátrányára eltérni nem lehet.

9. § 1) Az orvos a napi munkaidőt meghaladóan rendkívüli munkavégzésre csak az Mt.-ben elrendelni megengedett mértékben kötelezhető. E mértéket meghaladóan a munkavégzés csak az orvos önkéntes vállalásán alapulhat.

2) Az orvos a MOK által megállapított munkaidő felső határáig jogosult önkéntes munkavállalásra

3) Amennyiben az orvos rendkívüli munkavégzésének befejezése és a napi munkaidejének kezdete közötti időtartam nem éri el legalább a 8 órát, az orvos jogosult a rendkívüli munkavégzését követően 8 órát egybefüggően pihenéssel tölteni.

4) Az orvos bármely jogviszony alapján végzett rendkívüli munkájának díjazására, e törvény mellékletét képező, a rendkívüli munkavégzés díjazására vonatkozó díjtábla alapul vételével jogosult szerződni. A díjazási rendszer ajánlásaitól az orvos hátrányára eltérni nem lehet.

5) Az orvos bármely jogviszony alapján végzett rendkívüli munkavégzésének igazolt idejét jogosult beszámíttatni a nyugdíj számítás alapjául képező szolgálati időbe.

10. § Az orvos eseti kiegészítő, illetve magántevékenysége

(1) Az orvost, amennyiben foglalkoztatója más foglalkoztató számára végzett eseti tevékenységgel is megbízza (konzílium vagy bármilyen más orvosi beavatkozás), munkájáért külön megállapodás szerinti díjazás, utazási költségtérítés, napidíj és kirendelési díj is megilleti.

(2) Az orvos jogosult a MOK által megállapított szabályok szerint magánrendelést, illetve magánszolgáltatást folyatni, melynek során a szolgáltatás díját a beteg közvetlenül az orvosnak fizeti meg.

11. § Az orvosi szolgáltatás nem üzletszerű gazdasági tevékenység, nem képezi helyi iparűzési adó alapját.

12. § Az orvos - amennyiben az egészségügyi közszolgáltatásban való tevékenysége elősegítésének érdekében szükséges - jogosult letelepedési, lakásépítési támogatásra. Az igénylés szabályait és az igényelhető összegkeret mértékét minden évben rendeletben állapítja meg a Kormány.

13. .§ Az egészségügyi közszolgáltatásban tevékenykedő orvos, betegsége esetén a TB járulék alapjául szolgáló jövedelme 100%-ának megfelelő összegű táppénzre, Kormány rendeletben évente megállapított keretösszeg mértékéig térítésmentes gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, valamint rehabilitációs ellátásra jogosult.

14. .§ Az egészségügyi közszolgáltatásból nyugállományba vonuló orvos, Kormány rendeletben évente megállapított keretösszeg mértékéig térítésmentes gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, valamint rehabilitációs ellátásra jogosult.

III.

A betegekkel szembeni kötelezettségek

15. § Minden orvosi kezelésnek a beteg akarata, személyisége és jogai tiszteletben tartása, különösen a beteg önálló döntésének a figyelembe vétele mellett kell történnie.

16. § Az orvos tiszteletben tartja a beteg szabad orvosválasztásához való jogát.

17. § Az orvos a hivatása gyakorlása során szerzett, a beteggel kapcsolatos ismeretekekkel kapcsolatosan titoktartással tartozik. Az orvosi titok alól az mentesíti az orvost, ha őt erre a beteg felhatalmazza, vagy amennyiben ezt külön jogszabály lehetővé teszi.

18. § A titoktartási kötelezettségre vonatkozó egyéb szabályokat külön jogszabály állapítja meg és ezen túlmenőleg a Magyar Orvosi Kamara további szabályokat állapíthat meg.

IV.

Az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződés

19. § Az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződés létrejöhet az orvos személye, vállalkozása, valamint egészségügyi szolgáltató, egészségügyi szolgáltatás működtetője, az egészségügyi szolgáltatásért felelős önkormányzat (továbbiakban foglalkoztató) között, és tartalmazza az ellátást végző orvosok adatait.

20.§ A Magyar Orvosi Kamara jogosult kikötni olyan szerződési feltételeket, amelyek biztosítják, hogy üzleti haszonszerzés érdekében hozott tulajdonosi (szolgáltatói) intézkedések ne korlátozzák az orvos szakmai döntését.

21. § 1) Az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződést írásba kell foglalni.

2) A szerződésben kötelezően szerepeltetni kell:

a) a szerződést kötő orvos / orvosi vállalkozás / Kamara, valamint a foglalkoztató nevét és székhelyét,

b) az elvégzendő orvosi tevékenység pontos meghatározását,

c) a foglalkoztatás időtartamát,

d) az orvosi tevékenység végzésének helyét,

e) az orvos napi munkaidejét,

f) az egy naptári évre kötelezően elrendelhető rendkívüli munkavégzés formáját (túlóra, készenlét, ügyelet),

g) az orvos nyilatkozatát a kötelezően elrendelhető rendkívüli munkavégzését meghaladó önkéntes munkavállalási szándékára vonatkozóan,

h) a szerződő felek vállalását a rendkívüli munkavégzést követő napi pihenőidő kiadására, illetve igénybevételére vonatkozóan.

i) az orvosi tevékenység végzésének személyi és tárgyi feltételeit, és a biztosításukra vonatkozó rendelkezéseket,

j) az orvosi tevékenység végzőjének alá, mellé és fölé rendeltségét jelző munkakapcsolatait,

k) az orvos kötelező továbbképzéséhez szükséges idő biztosítására vonatkozó rendelkezéseket

l) az orvosi tevékenység, valamint a rendkívüli munkavégzés díjazást, s a díj kifizetésének idejét és módját, (Az orvosi tevékenység díjazásáról, illetve a rendkívüli munkavégzés díjazásáról szóló pontok értelemszerűen kimaradnak a szerződésből amennyiben a felek az egészségügyi ellátási szerződésben abban állapodnak meg, hogy az orvos, vagy vállalkozása a feladat finanszírozására közvetlenül szerződést köthet az OEP-pel.)

m) a szerződés megszüntetésére, a felmondásra vonatkozó szabályokat, továbbá a felmondási idő tartamát.

22. § Az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződés - a felek eltérő megállapodásának hiányában - határozatlan időtartamra kötendő.

23. § A szerződés megszűnése

1.) A szerződést közös megegyezéssel, felmondással vagy azonnali hatályú felmondással mind az orvos, mind a foglalkoztató megszűntetheti.

2.) A felmondás időtartama - az azonnali hatályú felmondás eseteit kivéve - határozatlan időre megkötött szerződés esetén három hónapnál, határozott időre megkötött szerződés esetén hat hónapnál rövidebb nem lehet.

3.) Ha a határozott időre megkötött szerződést az egészségügyi szolgáltató mondja fel, az orvos � az azonnali hatályú felmondás esetét kivéve - egyévi, illetőleg amennyiben a szerződésből hátralévő idő ennél rövidebb, a hátralévő időre jutó díjazásra jogosult.

4.) A szerződést bármelyik fél írásban, részletes indokolással, azonnali hatállyal felmondhatja, ha a másik fél jogszabályból vagy a szerződésből származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi.

5.) Amennyiben az orvos szerződéskötési jogát a MOK-nak átengedte, foglalkoztató az orvos személyére vonatkozó szerződésmódosítást akkor kezdeményezhet, ha az etikai, vagy szakmai szabályszegés a MOK és az orvos közötti szerződés szerint felmondási okot képez

V.

A Magyar Orvosi Kamara feladatai

24. § A MOK tagjától kapott meghatalmazás alapján:

a) véleményezi a foglalkoztató szerződés ajánlatát

b) szerződés kialakítása, illetve módosítása érdekében, eljár a foglalkoztatónál,

c) köztestületként köt szerződést a foglalkoztatóval, mely szerződésben az orvos mint az orvosi tevékenység személyes ellátója, kedvezményezettje.

25. § Az orvosi tevékenységgel kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályok kidolgozása a MOK feladata.

26. § A MOK, a költségvetési törvény beterjesztését megelőzően minden naptári évben, az orvosi tevékenységek, valamint a rendkívüli munkavégzés közfinanszírozás körébe eső díjtételeinek tárgyában kormányzati szintű egyeztetésre jogosult.

27. § A MOK - a foglalkoztatott orvos foglalkoztatóval fennálló jogviszonyától függetlenül - jogosult megállapítani az orvos által teljesíthető munkavégzési, ügyeleti és készenléti időre vonatkozó felső határokat."

VI.

Záró rendelkezések

E törvény - a mellékletek kivételével - a kihirdetését követő. napján lép hatályba. A törvény mellékletét képező díjtáblázatok minimum díjra vonatkozó rendelkezéseit 2004. január 1-től kell alkalmazni.

Színlelt – leplezett szerződések

Folyamatos viták folynak arról, hogy ágazatunk vonatkozásában a közreműködői, illetve szabadfoglalkozású jogviszonyra vonatkozó szerződések jogszerűen alkalmazhatóak-e vagy sem. Megválaszthatja-e az egészségügyi szolgáltató, hogy ellátási kötelezettségének milyen szerződés megkötésével tesz eleget, vagy az ágazatra vonatkozó speciális szabályok ellenére az alaptevékenysége körébe tartozó feladat ellátása csak közalkalmazotti jogviszony létesítésével valósítható meg.

A helyzetet súlyosbítja az a büntetőjogi tényállás, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltató képviselőjét színlelt szerződések okán adócsalás miatti büntetőjogi felelősségre vonják. E körben az is vitás, hogy ha az adótörvények 2006. június 30-ig adójogi moratóriumot tartanak fenn a színlelt szerződésekre vonatkozóan, akkor ezek megszüntetése és a megszüntetés adóhatóság részére történő bejelentését követően ezen színlelt szerződések kimerítik-e az adócsalás bűncselekményét. Álláspontom szerint az adójogi moratórium a célját nem valósítaná meg, ha a megszüntetett szerződések bejelentése egyidejűleg önfeljelentést eredményezne; természetesen az volna a megnyugtató megoldás, ha a jogalkotó ezen ellentmondást feloldaná. Kérdés az is, hogy megoldja-e a problémát, ha ezeket a vállalkozási-megbízási szerződéseket megszüntetjük, vagy a közalkalmazotti szerződések alkalmazása további munkajogi és ellátási problémákat vet fel. Vizsgáljuk meg külön-külön az egyes szerződéstípusoknál a fenntarthatóság lehetséges eseteit és ezen szerződések megszüntetésének következményeit.

Szabadfoglalkozású jogviszonyra vonatkozó szerződés

A szabadfoglalkozású szerződés fenntarthatósága tekintetében segítségünkre van a munkaügyi ellenőrzésről szóló 7001/ 2005. FMM-PM irányelv, amely kimondja, hogy az egészségügy területén a speciális törvényi szabályozás (az úgynevezett jogállási törvény, a 2003. évi LXXXIV. törvény) ad jogi keretet ezen polgári jogi szerződéses forma alkalmazására. Így a szabadfoglalkozású jogviszony úgymond kiemelésre kerül a színlelt szerződések köréből, ugyanis elismerésre került, hogy az egészségügyi dolgozó jogszerűen választhat az alkalmazotti vagy a szabadfoglalkozású jogviszony között. Szükséges azonban a figyelmet felhívni arra, hogy ezen speciális megbízási szerződéssel összefüggésben két kérdéskör kapcsán is ellentmondás merült fel. Egyrészt ugyanazon egészségügyi szolgáltatónál az egészségügyi dolgozó az alkalmazotti jogviszony mellett létesíthete szabadfoglalkozású jogviszonyt, másrészt a szabadfoglalkozású szerződés „leplezhet-e” alkalmazotti jogviszonyt. Az első kérdés vizsgálatánál tudnunk kell, hogy az úgynevezett párhuzamos jogviszonyok kiemelt területeit képezik a munkaügyi és vélhetően az adójogi ellenőrzésnek is. Arra a kérdésre, hogy van-e általános jogszabályi korlát az alkalmazotti és a szabadfoglalkozású jogviszony egyidejű létesítésére, a válasz nemleges. Azaz nincs olyan tiltó szabály, hogy aki alkalmazotti jogviszonyban áll, az nem létesíthet szabadfoglalkozású jogviszonyt és fordítva. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kj) 42. szabályáról, amely kimondja, hogy munkakörbe tartozó vagy munkaköri leírás alapján előírható feladatra nem létesíthető munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony. A munkajogi szakemberek azon vitáznak, hogy mi az a feladat, amely munkaköri leírás részét képezi, illetve ez alapján előírható. A gyakorlat nyelvére lefordítva: az orvosi munkakör esetében bármely orvosi feladat ellátása előírható-e, vagy a munkaköri leírás a meghatározó, és így a feladatellátást a munkaköri leírás konkrét feladatokra szűkítheti. Különösen éles a vita az ügyeleti feladat ellátása kapcsán, vagyis hogy ez beletartozik-e az orvosi munkakörbe vagy sem. Véleményem szerint eldöntheti az egészségügyi szolgáltató, hogy a sürgősségi ellátás keretében az ügyeleti feladatot az alkalmazott munkakörébe utalja vagy sem. Ugyanis a jelenlegi munkajogi szabályok napi munkaidőkorlátot írnak elő, és az Európai Bíróság ítélete alapján megszületett magyar bírósági ítélet szerint egy alkalmazott a napi törvényes munkaidőt meghaladóan további 16-17 órás ügyeletet nem láthat el, és a heti pihenőnapi 24 órás ügyeleti szolgálat sem alkalmazható. Márpedig jól tudjuk, hogy ma az egészségügyben a sürgősségi feladat ellátását hétköznap 16-17 órás, hétvégén 24 órás ügyeleti szolgálat szervezésével oldják meg. Így ha a rendelkezésre álló humánerőforrás a műszak szerinti sürgősségi feladat ellátását nem teszi lehetővé, akkor az ügyeleti szolgálat ellátását az egészségügyi szolgáltatónak más formában kell megoldania, ha nem akarja felvállalni azt a veszélyt, hogy az ügyeletet ellátó alkalmazott orvosok bírósági eljárást kezdeményezzenek a napi munkaidőre vonatkozó szabály megsértése miatt. Azaz a jelenleg hatályos magyar munkajogi korlátozó szabályok miatt nem kerül be a munkaköri leírásba az ügyeleti feladat. Ha pedig az ügyelet nem munkaköri feladat, illetve nem írható elő a napi munkaidőt korlátozó szabályok miatt, akkor mi tiltja, hogy e feladat ellátására szabadfoglalkozású jogviszony létesítésével kerüljön sor, akár saját alkalmazottaival. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezzel kapcsolatban vannak olyan vélemények is, hogy az orvos feladatkörébe automatikusan beletartozik az ügyelet ellátása, és ezért az alkalmazott az ügyeleti feladatra a munkáltatójával szabadfoglalkozású jogviszonyt nem létesíthet. Természetesen az orvosi munkakör szabadfoglalkozású jogviszony keretében ellátható, és e körben ügyeleti feladat is végezhető; ha azonban az egészségügyi dolgozó az alkalmazotti jogviszonyt választja, akkor az ügyeleti feladat ellátására csak alkalmazotti minőségben kerülhet sor. (Ez utóbbi nézet esetén kérdéses, hogy alkalmazotti jogviszonyban az ügyeleti szolgálat kapcsán a napi munkaidőkorlátra vonatkozó szabály hogyan tartható be, és jogszerű-e az olyan ügyeleti beosztás, amelynek keretében a munkajogi szabályok megsértésre kerülnek.) A másik kérdéskör, hogy a szabadfoglalkozású szerződés takarhat-e leplezett módon alkalmazotti foglalkoztatást. Erre utalhat, ha a szabadfoglalkozású jogviszonyt létesítő szerződésbe alkalmazotti elemek kerülnek, például belefoglalják a szabadság kérdését, a Kjt. pótlékokra vonatkozó rendelkezéseit, a 13 havi juttatást. Ebben az esetben a szerződés, noha az elnevezés alapján szabadfoglalkozású jogviszonyra vonatkozna, mégis egy alkalmazotti jogviszonyt takar. Álláspontom szerint szabadon választható a szabadfoglalkozású jogviszonyra vonatkozó szerződés akkor, ha valóban a jogállási törvényben előírt tartalmi elemeket és a polgári törvénykönyv megbízásra vonatkozó rendelkezésének megfelelő elemeket tartalmaz. Arra nincs lehetőség, hogy alkalmazotti elemekkel, alkalmazotti munkakörülményekre vonatkozó szerződést szabadfoglalkozású szerződésnek minősítsünk, mert ezzel leplezett szerződést kötünk. Ha a polgári jogi megbízási szabadfoglalkozású szerződés megkötésében állapodunk meg, tudomásul kell vennünk, hogy csak polgári jogi tartalmi elemeket szabályozhatunk a szerződésben, az alkalmazotti kedvezményeket el kell felejtenünk. Összegezve: álláspontom szerint ágazatunkban a jogállási törvény lehetőséget biztosít szabadfoglalkozású jogviszony létesítésére, így ezen szerződés nem minősül színlelt szerződésnek, csupán arra kell figyelni, hogy a szerződésben meghatározott feladat ne tartozzék az érintett dolgozó munkakörébe, illetőleg ez a szerződés valóban polgári jogi tartalmi elemeket tartalmazzon. Magam nem osztom azt az álláspontot, mely szerint a szabadfoglalkozású szerződés, mivel ugyanolyan feltételeket mutat sok esetben, mint az alkalmazotti jogviszony (rögzíteni kell az egészségügyi tevékenység mértékét, a feladat ellátásának a helyét), ezért ez színlelt szerződés. Az ezen álláspontot képviselők vélhetően nem veszik figyelembe a jogállási törvényt, illetőleg a munkaügyi ellenőrzésről szóló irányelvben foglaltakat, amelyek egyértelműen a jogszabály által biztosított szabad szerződési forma megválasztása körébe sorolják e szabadfoglalkozású jogviszonyt.

Közreműködői szerződések

A vita középpontjában állnak az úgynevezett közreműködői szerződések. Jól tudjuk, hogy az egészségügyi ügyeleti feladatellátásnak igen jelentős részét – több mint egyharmadát – közreműködői szerződés keretében látják el, és ez a szerződéses forma megjelenik a szakrendelések körében is. Az ügyeleti közreműködői szerződések fenntartásának indoka részben a szakemberhiány, az alacsony alkalmazotti díjazás, valamint az alkalmazottakra vonatkozó napi 12 órás és a heti 48 órás elrendelhető munkaidőkorlát. E körben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a közreműködői szerződések megkötésére hazai speciális jogszabályi rendelkezések vonatkoznak. Azaz nem csupán a polgári jog megbízásra vonatkozó szabályai kerülnek alkalmazásra, hanem speciális ágazati szabályok, mint például a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) kormányrendelet vagy a 43/2003. (VII. 29.) ESZCSM-rendelet, amely a közreműködői szerződés működési engedélyezési eljárását, illetőleg a megbízó intézményei és a közreműködő kapcsolatrendszerének szabályozását írja elő. Vagyis ma az egészségügyben lehetőség van arra, hogy az egészségügyi szolgáltató feladatellátásához közreműködőt, azaz egy másik egészségügyi szolgáltatót vegyen igénybe, akár úgy is, hogy a személyi-tárgyi feltételrendszert közösen biztosítják. A kérdés csak az, hogy az ellenőrzés során miként minősítik ezeket a szerződéseket, ahol sok esetben a tárgyi feltételt a megbízó biztosítja, és a megbízó intézmény belső szabályait elfogadva végzi a közreműködő az egészségügyi szolgáltatást, beépülve a megbízó intézmény hierarchiarendszerébe. Ezzel kapcsolatos véleményemet már többször kifejtettem, utalva arra, hogy ugyanazon feladat alkalmazotti jogviszonyban, illetve közreműködői szerződés keretében történő egyidejű ellátása feltétlenül indokolttá teszik e szerződések teljes körű felülvizsgálatát. Célszerű a felülvizsgálat keretében valamenynyi vitatott közreműködői szerződést 2006. június 30. előtt megszüntetni. Ezt követően át kell gondolni, hogy mely feladatokra köthető szabadfoglalkozású szerződés, illetve mely esetekben maradhatnak meg a közreműködői szerződések. Azokon a területeken, ahol úgy ítéljük meg, hogy a közreműködői szerződések felvállalhatóak, vagy a feladat ellátása más formában nem oldható meg, 2006. július 1-jét követően kössünk új szerződést, felülvizsgálva a szerződés tartalmi elemeit. A felülvizsgálat keretében arra is érdemes figyelni, hogy az alkalmazottal ugyanazon feladatra ne kössünk közreműködői szerződést (ha ügyeletet alkalmazottként is ellát, ugyanezen ügyeleti feladatra közreműködői szerződés ne létesüljön, továbbá párhuzamosan ugyanazt a feladatot ne lássa el alkalmazott és egyéni vállalkozói vagy gazdasági társasági formában közreműködő). Köztudott, hogy sok intézménynél egyazon osztályon ügyeletet lát el alkalmazott és egyéni vállalkozó vagy társas vállalkozás egyidejűleg, de találunk erre példát az anaesthesiológiai feladat ellátása során is. Ha egy intézményben például hiány van anaesthesiológiai szakemberből, akkor, ha külső szakemberrel kívánunk szerződést létesíteni, szabadfoglalkozású szerződést kössünk és ne közreműködőit. Ugyanis ezek a párhuzamos feladatellátások felvetik a színlelt szerződés kérdését, hiszen e szerződéseknél számítani lehet akár munkaügyi, akár adóellenőri vizsgálatra, és a speciális ágazati szabályok megléte esetén is ezek a szerződések csak akkor maradhatnak fenn, ha valóban polgári jogi szerződések, és egyértelműen viselik azokat a jegyeket, amelyek megkülönböztetik az alkalmazotti szerződésektől. A közreműködői szerződések felülvizsgálatára nem lehet általánosan használható, egységes felülvizsgálati technikákat adni, hiszen mindig az egyedi szerződések vonatkozásában lehet elbírálni, hogy az adott szerződés színlelt, vagy jogszerűen megkötött szerződés. Jómagam kiemelten foglalkoznék párhuzamos jogviszonyra vonatkozó szerződésekkel, azaz ugyanazon feladat alkalmazottal és közreműködővel történő egyidejű ellátásával, illetve olyan esetekben tartom szükségesnek a teljes körű felülvizsgálatot, ha az egészségügyi dolgozó délelőtt alkalmazottként, délután közreműködői szerződés keretében látja el ugyanazt a feladatot, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy ezeket a szerződéseket leplezett-színlelt szerződéseknek minősítik. A felülvizsgálat kapcsán, különösen az ügyeleti szolgálat esetében felmerül, hogy a közreműködői szerződések megszüntetése, majd az ismételten alkalmazotti formában történő feladatellátás megnyugtató módon oldja-e meg a kérdést. Hogyan valósítható meg az ellátási kötelezettség, ha nincs elegendő szakember, beosztható-e az orvos a napi munkaidejét követően a 16-17 órás ügyeleti szolgálatra? Nem sérti-e meg a munkáltató a napi 12 órás munkaidőkorlátra vonatkozó szabályt az alkalmazotti ügyelet szervezésével – az Európai Bíróság és magyar bíróság által is hozott döntés tükrében, mely szerint az ügyelet teljes munkaidőnek minősül. Mi a teendő, ha a megszüntetett közreműködői szerződések után egyes területeken az ellátást veszélyezteti a szakemberhiány, illetve a munkajogi jogvita keretében kimondásra kerül, hogy a jelenleg hatályos munkajogi szabályok ellenére az ügyelet teljes mértékben munkaidő. Ezek a problémák is mutatják, hogy a kérdés megoldása nem csupán munkáltatói hatáskör; szükséges az ágazatot érintő jogszabályi környezet megváltoztatása is. Remélhetőleg a Kórházszövetség és az EGVE Miniszterelnök Úrhoz intézett, a problémát feltáró levele nyomán megnyugtató megoldás születik. Addig is munkáltatóként meg kell kezdeni a szerződések teljes körű felülvizsgálatát, és megtenni mindent a színlelt szerződések megszüntetése érdekében.

DR. KŐSZEGFALVI EDIT
jogtanácsos, biztosítási szakjogász,
jogi osztályvezető

ÖT ÉVVEL EZELÖTTI KÉRDÉS Lesz-e törvény az orvosi jogállásról? Az országgyűlés Egészségügyi Bizottsága tegnapi ülésén konzultációt folytatott a Magyar Orvosi Kamarával, a kamara által készített orvosok jogállásáról szóló törvényjavaslat tervezetéről.Kupcsulik Péter, a MOK elnöke bevezetőjében annak az aggodalmának adott hangot, hogy Magyarországon egyre kevesebb az orvos, miközben egyre több a beteg. Ez a tendencia is alapot szolgáltat arra, hogy az orvosok helyzetével célszerű törvényben foglalkozni. Az intézményi törvény várható változásokat hozó hatásai csak megerősítik ezt az igényt. A MOK abban a tudatban dolgozta ki jogi szakértők bevonásával a törvénytervezetet , melynek elkészítésére egyébként Csehák miniszter asszonytól is kapott szóbeli felhatalmazást, - hogy az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény mellett, de nem helyette, az orvosokról külön törvény fog rendelkezni. A magyar jogrend számos más esetet ismer, ahol megkülönböztetés történik a hivatásrendi és a nem hivatásrendi testületek között. Példaként idézte a bírákról, ügyészekről, közjegyzőkről, könyvelőkről stb. szóló külön törvényi rendelkezéseket, vagy azt, hogy az Európai Unió legtöbb országában szintén önálló törvény szól az orvosokról. A kamara álláspontja rugalmas, elfogadja azt is, ha a Magyar Orvosi Kamaráról szóló törvény egészül ki az orvosok jogállására vonatkozó résszel, vagy esetleg az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló tervezetben kap elkülönült, önálló fejezetet. Az egészségügyi törvény világosan és számtalan alkalommal megfogalmazza a kezelőorvos felelősségét. Ez a kivételes megkülönböztetés azonban nem jelenik meg az egészségügyi dolgozókról szóló és az egészségügyi tárca által kimunkált törvénytervezetben, annak ellenére, hogy az ellátórendszerben az orvosnak speciális döntési felelőssége van, amely egyidejűleg igényli az orvos védelmét is. Erre nagy szükség van, azért, hogy elkerülhetőek legyenek olyan abszurditások, amelyek magát az orvosi tevékenységet lehetetlenítik el. A törvénytervezet definiálja, hogy ki az orvos, mi az orvosi tevékenység, kimondja, hogy az orvos alanyi jogon jogosult orvosi tevékenységet végezni, továbbá arányosan állapítja meg a jogokat és a kötelezettségeket. Kifejti, hogy az orvosi tevékenységet milyen jogviszony keretei között lehet folytatni, melynek elsősorban az adózás szempontjából van jelentősége. Jogot ad arra az orvosnak, hogy tevékenységét, mint szellemi terméket értékesíthesse a piacon. A MOK véleménye ugyanis - egyezően Európa és a világ más orvosi szövetségeinek álláspontjával az, hogy az orvosi munka alkotó tevékenység, mert minden beteg kezelése egyedi jellegű: nem mechanikus tevékenység és nem korlátozódik csupán a szabályok alkalmazására. Közgazdasági értelemben az orvos vagyoni értékű know how-val rendelkezik. Az orvos díjazását illetően a kamara szintén rugalmas megoldásokra törekszik. A kidolgozott minimum díj táblával öt év alatt kívánja elérni az EU fizetések átlagának 50 százalékát (jelenleg ez az érték kb. egy tized). A MOK úgy véli, hogy ez a számítás összhangban van a kormány ígéretével, amely az egészségügyre fordítható forrásokat a jelenlegi 4,2 százalékos GDP részesedésről 6,5 százalékra emeli meg a ciklus végéig.A régóta megoldatlan ügyeleti kérdések tekintetében a kamara minden olyan megoldásban partner (és erre jó alapnak mutatkozik az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló minisztériumi tervezet), amely nem abszolutizál semmilyen részelemet. Összefoglalva, a MOK olyan ésszerű megoldásra tesz javaslatot, amely lehetővé teszi az orvos számára, hogy a munkahelyén elvégzett munkájával tudja biztosítani tisztes megélhetését. Nagy érték, hogy mindezek hiányában is a magyar orvosok személyesen törődnek a beteggel, szemben a nyugaton kialakult személytelen nagyüzemi gyakorlattal. A MOK elnökének felvezetését követően a bizottság tagjai vélemények és kérdések formájában konzultációt folytattak az előterjesztésről. Kormánypárti képviselők megjegyezték, hogy számos kérdésben, több menetben egyeztettek már különböző szervezetekkel, a MOK képviselőivel azonban erre csak most nyílt lehetőség. Az egészségügyi munkacsoport szinte hetente kap új változatot a minisztériumtól, nincs még végleges anyag az egészségügyi dolgozókról szóló törvényjavaslatról. Mindazonáltal nem elegáns jogi megoldás külön fejezetben foglalkozni az orvosokkal, a MOK-ról szóló törvény pedig nincs megnyitva. Azzal az alapelvvel, hogy szükséges közelíteni a szempontokat, egyetértenek. Az anyagi vonatkozások komoly kérdéseket vetnek fel. Jelenleg három témakörben, nevezetesen az ügyelet, ill. az ügyelet szolgálati időbe történő beszámítása, valamint a továbbképzés feltételeinek pedagógusokhoz hasonló elismertetése azok a sarkalatos kérdések, amelyekkel foglalkozik a munkacsoport. Ezeket a feltételeket meg kell teremteni. Nagy kérdés azonban hogy ez mivel járna, mekkora orvos többletlétszám igényhez vezetne? Ma, elsődleges feladatként, számos csatát kell megvívni a frakción belül, az érdekképviseleti szervezetekkel és nem utolsósorban a pénzügyminisztériummal. Az, hogy a MOK, a GYOK és a majd létrejövő ápolói kamara saját hatáskörben intézhesse az előterjesztésben javasolt ügyeket, csak később kerülhet sorra. A minisztérium képviselője a kormány nevében még nem tudott nyilatkozni, hiszen még nem került elé semmilyen javaslat, de a tárca formálódó elképzelései szerint egy jogszabályban kívánja rendezni az egészségügyi dolgozók és az orvosok helyzetét. Felmerül a kérdés, ha az orvosokról külön törvény rendelkezik, akkor mások, pl. a gyógyszerészek is jogosan léphetnek fel hasonló igénnyel. Éppen ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy egy törvény biztosítsa lehetőleg minden egészségügyi dolgozónak a lehetőségeket, kivéve természetesen a speciális eltéréseket. A minisztérium több kérdésben egyetért a kamarával, pl. támogatja a díj rendezést. Más kérdés azonban hogy a gazdasági helyzet mit enged meg ebből realizálódni. Mindent összevetve a tárca támogatja az orvosok jogállásának rendezését, de nem külön törvény keretében. Ellenzéki képviselők számára nem volt világos, hogy hol jelenik meg az orvos az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló tervezeten belül, hiszen szó sem esik róluk. Megítélésük szerint az egészségügyi rendszer teljes körű újraépítésében kellene gondolkozni, összhangban az EU csatlakozásunkkal. Az orvosok és a gyógyszerészek, illetve ezek hivatásrendi kamarái más, nem piaci rendszerben kell, hogy működjenek. Jogos annak elismerése, hogy az orvos az egészségügy kitüntetett szereplője és ennek a "másságnak" a rá vonatkozó szabályozásban is meg kell jelennie. Mint ahogy az is jogos, hogy a kamara ajánlásokat adhasson ki, például a finanszírozás és a működtetés kérdéseiben. Az egészségügyi ellátást ugyan a mindenkori kormány szervezi, de alkotmányos kötelezettség alapján. Így a forrás szervezés tekintetében az éves költségvetések megtervezése a kormány feladata, de a hosszútávra szóló általános keretek - ideértve a biztosítási oldalt is - biztosításához már több konszenzusra van szükség. Rendjén való, hogy a kormány kitüntetetten kezeli az egészségügyet, de ma nagyon zavaros a helyzet és kár a túlzott kapkodásért, mert ez mindig hibalehetőségeket hordoz magában. Tisztázatlan a fedezet és általában az illeszthetőség, tisztázatlan a felelősségbiztosítás kérdése. A teljes egészségügyi rendszer újra felépítéséhez kell visszatérnünk. A konzultáció zárásaként Kupcsulik Péter válaszolt a felmerülő kérdésekre. Tisztázta, hogy a kamarai tervezet kodifikációjában jogi szakértők vettek részt, akik egyúttal a más törvényekkel való harmonizációs munkálatokat is elvégezték. Az alanyi jog nem azonos a vállalkozói joggal: az orvos nem azért dolgozhatna, mert van vállalkozói igazolványa, hanem azért, mert orvos. Szerződést orvosként köt, adózás szempontjából azonban vállalkozónak minősül. A tervezetben szereplő ipari adófizetési kötelezettség alóli mentesítés a szellemi foglalkozásúak körében magától értetődő, például az ügyvédek sem fizetik. Kompromisszumos lehetőség a nem közfinanszírozott magánorvosok esetében adódik, akik megtehetik, hogy a honoráriumukba beépítsék ezt a költséget, szemben a közfinanszírozottakkal, akiknek jövedelme nem piaci alapú, hanem az OEP meghatározott díjazását kapják. A MOK a legkevésbé sem kifogásolja, ha a tervezetben felsorolt bizonyos kedvezményeket más egészségügyi dolgozók is megkapják. Az ügyelet kérdésében a kamara nem konzultált közvetlenül az ombudsmannal, akinek állásfoglalása a minisztériumot is megfontolásra készteti, de álláspontjának ismeretében alkotta meg a maga verzióját, amely alapvetően nem tér el a tárcáétól. Hogy mindez mekkora orvos többlet igénnyel járna, nem tudjuk pontosan, de a kamarának is érdeke, hogy ésszerű megoldás szülessék, pl. szupervíziós, telefon behívásos rendszer és egyenletesebb munkaterhelés alkalmazásával. A MOK szintén elegáns jogi megoldásra törekszik és erre a külön törvény megalkotását tartja alkalmasnak. Az, hogy nincs tervbe véve a MOK törvény megnyitása, vagy hogy az ápolói kamara még nem létezik, nem látszik meggyőző érvnek. Mindazonáltal a kamara rugalmasan elfogad minden ésszerű megoldást. (mok)

Az ügyelet terhei

Tény, hogy az egészségügyben az ellátási kötelezettség kényszerítő körülményt jelent, amelynek a hatályos szabályozás az ügyeleti rendszer előírásaival próbál megfelelni. Ugyanakkor tény, hogy a jelenlegi rendszer nem biztosítja - az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által is kifejtetteknek megfelelően - a beteg pihent orvoshoz való jogát sem, hiszen konzerválja az egészségügyi dolgozók túlterheltségét.

A közalkalmazotti törvény értelmében az elrendelhető rendkívüli munkavégzés felső határa naptári évenként legfeljebb 200, kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb 280 óra (Kjt. 55/A §).

Ettől az általános szabálytól azonban a Kjt. 59. §-a az egészségügyi tevékenységre vonatkozó külön törvényben meghatározott ügyeleti, készenléti feladatok ellátásában részt vevő közalkalmazott esetében eltérésre ad lehetőséget. Ennek keretében a miniszter vagy a kollektív szerződés az ügyelet során végzett munka szokásos időtartamának alapulvételével meghatározhatja az egy ügyeletre jutó rendkívüli munka vélelmezett időtartamát, lehetővé teheti a pihenőidő csökkentését, előírhatja, hogy az egészségügyi dolgozót az ügyelet leteltét követően nem illeti meg pihenőidő, hanem rögtön munkába köteles állni, megkezdve napi rendes munkaidejét. Ilyen esetben tehát rendszerint az történik, hogy az orvos 32 órát tölt folyamatosan a munkahelyén: az ügyelet előtti 8 órás munkanapot követi a 16 órás ügyelet, majd azt a következő napi 8 órás munkanap. Éves szinten előfordult az, hogy egy orvos a 200 órának közel tízszeresét teljesítette ügyeleti szolgálatban.

Az ügyeletre kétféle fogalom létezik: egyfelől az egészségügyi törvény által használt, a kórház, egészségügyi intézmény által adott ügyeleti szolgálat, másfelől az ügyelet munkajogi fogalma, ami a munkáltató által meghatározott helyen munkavégzésre való készenállást, és a felmerülő feladatok elvégzését jelenti. Erősen kérdéses, hogy azokat a tevékenységeket, amelyek az első fogalom szerint ügyeletnek (tehát az intézmény napi munkarendjén kívüli gyógyító tevékenységnek) minősülnek, vajon csakis és kizárólag a munkajogi ügyelet kategóriáját alkalmazva lehet és kell-e ellátni?

Ez ellen szól, hogy az ügyeletes orvos csak végszükség esetén hagyhatja el a kórházat (akkor is csak úgy, ha tud gondoskodni helyettesítésről), és az ügyeletet adó orvosnak pontosan meghatározott - ügyeleti és munkaköri - feladatai vannak. Továbbá, amennyiben az adott egészségügyi intézményben ügyeleti időben is olyan nagy a betegforgalom, vagy olyan sok operatív tevékenységre kerül sor, hogy éjszakai orvosi műszakot kell szervezni, azonnal kiderül, hogy az ügyeleti időben végzett orvosi munka mindenben megfelel a rendkívüli munkavégzés kritériumainak. Az adatvédelmi biztos e tárgyban korábban kiadott ajánlásában elemezte ezt a kérdést. Megállapította, hogy az ügyeletben ellátott munkaköri feladatok azonosak a rendes munkaidőben is végzett orvosi feladatokkal (betegvizsgálat, gyógyszerelés, műszeres vizsgálatok, konzíliumok kérése, szervezése, gyógykezelés stb.), és ehhez adódnak hozzá az ügyelet feladatai (a rendes munkaidő végén a távozó orvosok átadják osztályukat, betegeiket az ügyeletesnek; az átadást az esti órákban követi az osztályos vizit, amit az ügyeletes orvos a szolgálatban lévő szakápoló(k) segítségével hajt végre. Ekkor ellenőrzi a betegek állapotát, és intézkedik, ha szükséges. Amennyiben van olyan beavatkozás, amit csak orvos végezhet el, azt elvégzi. A fentieket és a rendkívüli eseményeket dokumentálnia kell. Az esetenként előforduló tevékenységek körébe tartozik az új betegek felvétele, vizsgálata, kezelésük beállítása, és az ehhez tartozó dokumentáció; a már osztályon fekvő betegek kezelése rendkívüli rosszullét esetén; ez még kiegészül a kórház más osztályaira adott szakorvosi konzíliummal is). Mindezek rendszeresen előforduló feladatok, és az adatvédelmi biztos szerint jól látható, hogy az ügyeletes orvos munkavégzése folyamatosnak tekinthető ugyanúgy, mint a vele egy szolgálatban dolgozó nővéreké.

Mint ismeretes, az Európai Bíróság több ízben hozott olyan ítéleteket (Simap-, Jaeger-ügy stb.), mely kimondta, hogy az egészségügyi dolgozóknak (az egészségügyi intézmény területén) ügyeletben töltött ideje munkaidőnek minősül. Közvetlenebbül "fenyegető" az a közelmúltban meghozott legfelsőbb bírósági ítélet, amely hazai ügyben szintén ezt mondta ki. Ebből az következik (következne), hogy az ügyeletet a jelenlegi elterjedtségéhez képest vissza kellene fogni, és rendes munkaidő, műszakok szervezésével kellene az egészségügyi feladatok ellátását megoldani.

Emellett a díjazás sincs arányban az ügyeleti megterheléssel: a 113/2001. (VI. 29.) Korm. rendelet az ügyeleti szolgálat idejét átszámítja tényleges munkavégzésre, ennek az átszámításnak megfelelően "csendes ügyeletben" például a 16 órás ügyeletből 2 óra számolható el csupán. A kormányrendelet tovább nem differenciál a díjazás mértékénél aszerint, hogy a munkavállaló kapott-e pihenőnapot a rendkívüli munkavégzés ellentételezéséül, vagy sem.

Megjegyzendő, hogy a szabályozás ma is lehetővé tenné a több műszakos munkarend alkalmazását az ügyeleti, készenléti szolgálat helyett. Ahol műszak szervezése nem szükséges - tekintettel elsősorban a munka mennyiségére, az orvosok leterheltségére -, ott kell ügyeletet, készenlétet szervezni [233/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés, 13. § (2) bekezdés].

Hogy miért nem történik még mindig elmozdulás? "Az egészségügyben meghonosodott ügyeleti rendszer" problémáinak megoldása egyrészt létszámnövelést igényelne, amire azonban - úgy tűnik - sem a kórházi, sem pedig a háziorvosi rendszerben nincs reális lehetőség. Másrészt az ügyeletek reális mértékű díjazásához szükséges fedezeti források növelésére sincs esély. Jelenleg mind az egészségügyi intézmények, mind az orvosok ellenérdekeltek a több műszakos munkarend bevezetését illetően - az előbbiek az ezzel összefüggő orvoslétszám-emelkedés, az utóbbiak az ügyeleti szolgálat díjazásának elvesztése miatt.

Mennyit dolgozhat egy orvos?

A Simap- és Jaeger-esetek miatt, melyek nemcsak nálunk, de más uniós tagállamokban is problémát jelentenek, az Európai Unióban megindult - bár jelenleg, úgy tűnik, meg is rekedt - a munkaidő-szervezés egyes kérdéseiről szóló 2003/88/EK irányelv felülvizsgálata. Az irányelv felülvizsgálata kapcsán felvetődött az a nem elhanyagolható fontosságú kérdés, hogy az irányelvben szereplő korlátok (különös tekintettel a munkaidő maximális mértékére) munkaszerződésenként vagy munkavállalónként értendőek-e. Az Európai Bizottság egyértelmű álláspontja szerint a munkaidőt nem munkaszerződésre, hanem munkavállalóra kell értelmezni.

Ennek tükrében is az a helyzet, hogy egy egészségügyi dolgozó több munkáltatóval is jogviszonyban áll és egészségügyi tevékenységet végez, előbb-utóbb elfogadhatatlanná válik. Jelenleg ugyanis gyakori helyzet, hogy az orvos közalkalmazottként végigdolgozza a napi rendes munkaidőt, majd az ügyeleti szolgálatot már mint egy betéti társaság tagja látja el. [Egyébként egy felmérés szerint, mely arra irányult, hogy hetente hány órát tölt egy-egy orvos egészségügyi tevékenység végzésével, előfordult olyan személy, aki az adatok alapján - különböző helyeken, összesen - heti 240(!) órát dolgozott. Ez nyilvánvalóan színlelt foglalkoztatást takar.]

Az Eütev. tv. azt írja elő, hogy az egészségügyi dolgozó által egy héten (ha több, nem csupán alkalmazotti, hanem bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, valamennyi jogviszony alapján) végezhető egészségügyi tevékenység együttes időtartama - 6 havi átlagban - nem haladhatja meg a heti 60 órát. Emellett az egészségügyi tevékenység időtartama egy naptári napon a 12 órát akkor sem haladhatja meg, ha az egészségügyi tevékenység végzésére párhuzamosan több vagy többfajta jogviszony keretében kerül sor. A több jogviszonyban állás tényéről az egészségügyi dolgozó nyilatkozni köteles. Erősen kérdéses ugyanakkor, hogy ez a szabály - a fenti adatra is tekintettel - hogyan érvényesül a gyakorlatban - érvényesül-e egyáltalán?

Megoldás: szabadfoglalkozás?

A kérdésekkel sokan, sok fórumon foglalkoztak, pl. az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságában is. Az Egészségügyi és a Szociális és Munkaügyi Minisztériumok részéről ott az a javaslat hangzott el, hogy az egészségügyben elsődlegesen az egészségügyi tevékenységet szabályozó törvény által szabályozott szabadfoglalkozású jogviszonyok létrehozására kell törekedni, mivel ezek színlelt szerződésként tekintése, átminősítésük alkalmazotti jogviszonnyá kizárható. Eddig ezt a szerződéses formát nem kedvelték, helyette inkább a - különféle költségleírásokat, kedvezőbb adózást lehetővé tévő - egyéni és társas vállalkozókkal kötött megbízási, vállalkozási szerződések alapján folyt a munka.

A törvény értelmében a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó egészségügyi szolgáltatóval köt megbízási szerződést, és ennek alapján látja el a szakmai kompetenciájába tartozó egészségügyi tevékenységet a szolgáltatónál, annak nevében. E tevékenységéhez - ellentétben a vállalkozó orvossal - nincs szüksége egészségügyi hatóság egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyére és kötelező felelősségbiztosításra (ez utóbbiról azonban megállapodhat a szolgáltatóval).

A törvény meghatározza a felek közötti megbízási szerződés kötelező tartalmát, így pl. az ellátandó feladatok pontos megnevezését, a feladatok ellátásához szükséges tárgyi feltételek biztosításának módját, valamint a munkavégzés helyét és idejét, a szakmai felettes megjelölését, a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó által irányított egészségügyi dolgozók munkakörét, a munkaidőt, a díjazást, a kártérítés szabályait. Mindez azonban a munkajogász szemében legalábbis gyanús, hiszen ezek olyan elemek, amelyeket általában egy munkaszerződésben és nem egy megbízási szerződésben szoktunk megtalálni!

A szabadfoglalkozású jogviszony jogi szabályozásában egyértelműen keverednek a polgári jogi és a munkajogi elemek. Elhatárolási szempontok a következők lehetnek: így amíg a munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) az ellátandó munkakör teljesítéséhez a munkáltatót utasításadási jog illeti meg, addig a szabadfoglalkozású jogviszonyban álló személy lényegében nagyfokú önállósággal kell(ene) eljárjon. A munkavégzés helye vonatkozásában különbség, hogy az egészségügyi szolgáltatót (megbízót) nem illetik meg az átirányítással, kirendeléssel és kiküldetéssel kapcsolatos munkáltatói jogosultságok. A munkavégzéshez szükséges eszközök biztosítása tekintetében a szabadfoglalkozású jogviszony esetében a felek megállapodása szerint történik az eszközök biztosítása, míg a munkaviszony esetében a munkáltató köteles a munkavégzés valamennyi feltételét biztosítani. Az egészségügyi szolgáltatót - ellentétben a munkáltatóval - nem illeti meg az a jog sem, hogy a szerződésben foglalt megállapodásban rögzített mértéken túlmenően egyoldalúan kötelezze a tevékenység ellátására a szabadfoglalkozású dolgozót (vagyis nincs lehetőség rendkívüli munka elrendelésére). A munkaidő beosztása szintén a felek megállapodásán és nem a munkáltató egyoldalú utasításán alapul. Az elvégzett munka ellenőrzése területén az egészségügyi szolgáltató ellenőrzési jogosultsága nem munkajogi jellegű, hanem csak a polgári jogi szerződésben foglalt kötelmek teljesítésének ellenőrzésére irányulhat. Az ellenőrzés eredményeként nincs lehetőség a "felelősségre vonás" munkajogi eszközeinek alkalmazására. Polgári jogi eszközök (szerződés felbontása, elállás, kártérítési igény érvényesítése) alkalmazhatóak a szabadfoglalkozású dolgozóval szemben. Az egészségügyi szolgáltatónak nincs képzési kötelezettsége sem a szabadfoglalkozású dolgozó tekintetében. A károkozás esetén követendő eljárás szintén a jogviszonyt létesítő felek megállapodásán alapul, a felek kiköthetik a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek alkalmazását az általuk megállapodásban nem teljeskörűen rendezett kérdésekben.

A szabadfoglalkozású dolgozót szakmai irányítási jog illeti meg az egészségügyi szolgáltatóval jogviszonyban álló munkavállalók munkavégzése tekintetében: ez alapján nyílik lehetősége - a szabadfoglalkozású jogviszonyt létesítő szerződésben foglalt megállapodás alapján - arra, hogy olyan munkavállalók tekintetében, akik nem vele, hanem megbízójával (az intézménnyel) állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban, munkáltatói jogosultságok hiányában irányítási jogot gyakoroljon (pl. irányítja a nővért, hogy milyen kezelést alkalmazzon, az adminisztratív feladatokat munkaviszony keretében ellátó alkalmazottat, hogy milyen receptet készítsen elő... stb.).

Az Eütev. tv. az önálló foglalkoztatásra irányuló jogviszony létrehozásával lehetőséget teremtett a Munka Törvénykönyvétől való eltérésre. Ha nagyon keményen akarunk fogalmazni, itt nincs másról szó, mint a színlelt szerződés egy speciális fajtájának törvénybe iktatásáról, ezáltal legalizálásáról. Ezért elmondhatjuk, hogy a szabadfoglalkozású jogviszony egyfajta megoldást jelent - de hogy nem elvszerű megoldást, az nagyon valószínű.

Az egészségügy forró kásája

Úgy tűnik föl, minden érdekelt legszívesebben a jelenlegi helyzetet tartaná fenn továbbra is, és ennek oka - a pénz. Az orvosok egzisztenciális okokból beletörődnének a túlterheltségükbe. Az egészségügyért felelős államot az emberi és pénzügyi erőforrások szűkössége szorítja. Azonban bizonyos külső körülmények - a moratórium lejárta, az Európai és a magyar Legfelsőbb Bíróság ítéletei, a 2003/88/EK irányelv várható változásai - kibillenteni látszanak az eddigi egyensúlyi helyzetet.

A kérdés egészen nyilvánvalóan nem csupán munkajogi. Ellenkezőleg. Az egészségügyben történő munkavégzés kérdéseit nem lehet az egészségügy általános reformjától, a finanszírozási és díjazási kérdésektől elválasztva kezelni. A munkajogi szabályozás elvszerűen csak egy egészségügyi-szakmai szempontú vizsgálatot követően, a koncepcionális szakmai prioritásokra és döntésre alapozva születhet meg.

Másfelől: a kérdések mögött a "munkajogból való menekülés", a fekete- és szürkemunka átfogó, évekre visszanyúló problémája is meghúzódik. Ennek okai kettősek: egyfelől a klasszikus munkaviszony fellazítására, rugalmasabbá tételére irányuló munkáltatói törekvések (ez olyan horderejű, nemzetközi viszonylatban is jelentkező folyamat, amely várhatóan hosszú távon a munkajog általános kereteinek újragondolását igényli), másfelől a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adó- és járulékterhek csökkentésének igénye. Ezek a rendszerszerű problémák nemcsak az egészségügyre, hanem általában a hazai munkaerőpiacra jellemzőek. Ez pedig akár a hazai adó- és járulékrendszer felülvizsgálatát is igényelné. (Ennek keretében elképzelhető egy olyan megoldás is, amely nem a munkavégzés alapjául szolgáló jogviszony elnevezésétől, hanem a tényleges munkavégzés jellegétől tenné függővé az adózási szabályok alkalmazását - pl. ha valaki nagyobbrészt egy egészségügyi szolgáltató számára végez munkát, akkor attól függetlenül, hogy ezt munkaviszonyban vagy megbízási jogviszony alapján teszi, azonos adózási szabályok vonatkoznának rá.)

Egy ekkora és ilyen régen működő rendszer, amelyet ennyi és ennyire szerteágazó érdek szorít, szükségképpen nehezen mozdul. A kérdés csak az, mikor adódnak össze az anomáliák annyira, hogy ez ilyen módon tarthatatlanná válik? Meddig kerülgetjük még a forró kását?