A paleo táplálkozás véd a

cukor- és a szív- és érrendszeri

betegségekkel szemben

Egy „őspaleós” tapasztalatai

Az első paleolit étrendi kísérletet William Banting vészesen elhízott londoni üzletember folytatta le saját magán az 1860-as években. Tapasztalatait az 1863-ban kiadott „Levél a testességről, a közérdekűnek címezve” füzetkében foglalta össze. Először ugyan próbálkozott a Lancet orvosi lapnál, majd felbuzdult azon, hogy a Cornhill Magazinban olvasott egy cikket az elhízásról, de mindkét lap elutasította azzal, hogy mit érthet ő az elhízáshoz. A történet örök: a tekintélyek tévedése mindig értékesebb, mint a névtelenek valódi felismerései. Harminc éves korától 65 éves koráig folyamatosan hízott, és 165 cm-es magasságához képest 91.7 kg-ot nyomott a végén. Ez 33.6 kg/m² –nek felelt meg. A hasa már akkora volt, hogy nem tudta befűzni a cipőjét sem. Izületei pedig annyira fájtak, hogy a lépcsőn csak háttal tudott learaszolni. Valójában már negyven éves korától próbált túlsúlya ellen küzdeni,

„Kevés ember él oly aktív életet, mint én”, írta, „így testességem, majd elhízásom nem a mozgáshiányból, sem nem a mértéktelen evésből és ivásból, vagy bárminemű ínyenckedésből fakadt, hanem pusztán abból, hogy kenyeret, tejet, vajat, sört, cukrot és burgonyát ettem kissé szabadabban, mint azt a szervezetem igényelte volna.”

Harminc és negyven éves kora között orvosbarátja tanácsára reggelente rendszeresen órákat evezett a Temzén, s bár izmai megnőttek, olyan étvágya lett az evezéstől, hogy még tovább hízott. Mindenféle gyógymódot kipróbált, tengerparti levegő, lovaglás, gyaloglás, török fürdőt, de mind hasztalan. Köldöksérve lett, majd látása és hallása romlani kezdett. Sok orvosnál járt, míg végre valaki nem gyógyszert, nem fizikai gyakorlatokat ajánlott, hanem egy diétát. Az orvos pontosan azokat tiltotta el, amiket addig Banting az élethez nélkülözhetetlennek vélt: a kenyeret, a tejet, a vajat, a sört, a cukrot és a burgonyát.

„Ezek, mondta kiváló tanácsadóm, keményítőt és cukrot tartalmaznak, és ezekből lesz a háj, ezért kerülendők. Első pillantásra úgy tűnt nekem, kevés maradt az életben maradáshoz, de kedves barátom megmutatta nekem hamarosan, hogy maradt egy csomó”.

Reggelire 12-14 dkg marhát, juhot, vesét vagy főt halat, szalonnát vagy bármilyen hideg sertéssültet, egy nagy csésze teát (tej és cukor nélkül), egy kis kekszet, vagy 3 dkg kétszersültet ettem.

Ebédre 15-18 dkg bármilyen halat, kivéve lazacot, bármilyen húst, kivéve sertést, bármilyen zöldséget, kivéve krumplit, 3 dkg kétszersültet, gyümölcsből pudingot, bármilyen szárnyast vagy vadhúst és két-három pohár bort. Likőrök, pezsgő és sör tiltva van.

Teára 6-9 dkg gyümölcs, 1-2 kétszersült, egy csésze tea tej és cukor nélkül.

Vacsorára 9-12 dkg húst, mint ebédre, egy-két pohár vörös borral.

Lefekvéskor egy forró grog cukor nélkül vagy egy-két pohár vörösbor.

Bár nem teljesen hagytam el a keményítőt és a cukros dolgokat, de kínosan kerültem a tejet, cukrot, sört, vajat.”

Korábban Banting ezeket korlátozás nélkül fogyasztotta. Azonban megértette, hogy nem az étel mennyiségén, hanem minőségén kell változtatni. Az étrend hatására 1862 szeptemberétől egy év alatt úgy adott le 21 kilogrammot, s érte el 25.9 BMI értéket, hogy mennyiségileg nem korlátozta magát. Derékmérete 31 cm-el csökkent le.

Banting minden valószínűség szerint cukorbeteg is volt, amiből feltehetőleg kigyógyult, és később is tovább fogyott.

Banting megjelenés után elküldte írását korábbi orvosainak, véleményüket kérve, akik nem vitatták a módszert, csak úgy vélték, nem alkalmazható, mert túl nagy áldozatot jelentene bárkinek is.

„Esdeklek minden túlsúlytól gyötrődő emberhez, hogy tegyen egy próbát csak egyetlen hónapig”, írta utószavában.

Ami Banting történetének nagy tanulsága, hogy amennyire keveseknek volt világos 1862-ben, hogy a kóros elhízásért a gyorsan felszívódó szénhidrátok a felelősek, most 150 évvel később pontosan ugyanott tartunk.

Az újabbkori paleo vizsgálatok

Ezekre a vizsgálatokra általában az jellemző, hogy az étrend mennyiségi korlátozást nem tartalmazott, csak minőségit: csak zöldség (de hüvelyes nem), gyümölcs, hús és magvak (mogyoró, dió, stb.) volt fogyasztható.

Karen O’Dea klasszikusnak számító vizsgálatában 10 túlsúlyos, cukorbeteg ausztrál őslakos vállalta, hogy hét hétre visszaköltözik a városból ősi szülőföldjére és az eredeti őslakos étrenden él. Ez 64% állati eredetű fehérjét és zsírt tartalmazott, valamint zöldségeket és gyümölcsöt. A hét hét alatt átlagosan mindegyikük nyolc kilogrammot veszített a testsúlyából, éhgyomri vércukor értékük az átlagos 11.6 + 1.2 mmol/l-ről 6.6 + 0.8 mmol/l-re csökkent. Az éhgyomri inzulinszint a felére csökkent, ami az inzulinérzékenység nagyfokú javulását jelezte. A vér triglicerid szintje 4 mmol/l-ről 1.2 mmol/l-re csökkent.

Terry Shintani és munkacsoportja 1991-ben publikálták a Waianae Diet Program (Waianae-i Étrend Program) eredményeit. A vizsgálatban az Oahu szigeten lévő Waianae város őslakosaiból verbuváltak 10 nőt és 10 férfit, akiknek egészségügyi problémái táplálkozásból eredetek. A vizsgálat 21 napig tartott, ez idő alatt csak az őslakosok által fogyasztott ételeket lehetett enni ősi módon elkészítve. Az elfogyasztható táplálék mennyisége nem volt korlátozva.

Azzal együtt, hogy mindenki jóllakásig ehette magát, a felvett kalória 40%-al kevesebb volt, mint korábban. A súlycsökkenés drámai volt: átlagosan 8 kilót fogytak a résztvevők. Az átlagos szisztolás vérnyomás 8%-al, a diasztolés 11.5%-al csökkent. Az átlagos trigliceridszint 2.67 mmol/l-ről 1.56 mmol/l-re csökkent. Az átlagos vércukorszint csökkenés 2.14 mmol/l volt.

Staffan Lindeberg és munkacsoportja 2007-ben a paleolit táplálkozás szempontjából egy roppant fontos vizsgálatot folytatott le cukorbeteg vizsgálatával. Az utóbbi évtizedben egyre nagyobb karriert futott be az un. mediterrán diéta, mivel számos vizsgálattal igazolták, hogy a nyugati étrendhez képest nagyon jelentős javulás érhető el szívbetegeknél és cukorbetegeknél.

A mediterrán étrend teljes kiőrlésű kenyérből, alacsony zsírtartalmú tejből és tejtermékekből, burgonyából, hüvelyesekből, zöldségekből, gyümölcsökből, olajos halakból, egyszeresen telítetlen zsírokban és növényi eredetű omega-3-ban gazdag olajból áll. Ez az étrend azonban csupán a nyugati étrendhez képest jobb, de az emberi szervezet számára több problematikus összetevőt is tartalmaz. Gabonaféléket, tejet, hüvelyeseket és az alig hasznosuló növényi omega-3-at. Az Amerikai Szívtársaság mégis magáévá tette ezt az étrendet, és ezt ajánlják szív és cukorbetegeknek egyaránt.

A vizsgálatba 29 olyan beteget válogattak be, akik vagy szívbetegségben, vagy II-es típusú cukorbetegségben, vagy mindkettőben szenvedtek. A két csoportba sorolt vizsgálati személyek 12 héten át mediterrán vagy paleolit étrenden éltek. A vizsgálat végére mindkét csoport átlagosan 4.5 kg-ot fogyott. A paleolit csoportban az éhgyomri vércukorszint 36%-al, a mediterrán csoportban csak 7%-al csökkent. A paleolit csoportnak az inzulinszintje 30%-al, a mediterrán csoportnak 13%-al csökkent. A paleolit csoport energia-felvétele 25%-al kisebb volt, pedig mennyiségre ugyanannyit ettek.

Maria Österdahl és munkatársai 2008-ban publikálták vizsgálatukat, amelyben három héten át paleolit étrenden tartottak 20 személyt. Az átlagos fogyás 2.3 kg volt, a vérnyomás kicsivel csökkent, és a vérrögképződést fokozó plasminogén aktivátor inhibitor-1 72%-al csökkent.

Lynda Frassetto és kutatócsapata 209-es vizsgálatába 9 fiatal, egészséges személyt vont be. Pár napos bevezető átmeneti diéta után 10 napos paleolit étrend következett. A résztvevőknek minden nap mérték a súlyát, s igyekeztek megakadályozni a fogyást, hogy igazolják, a javuló fiziológiai paraméterek nem a fogyásnak tulajdoníthatók. A triglicerid szint 30%-al, az éhgyomri inzulinszint 68%-al, az éhgyomri vércukorszint 0.3 + 0.4 mmol/l-rel, a szisztolés vérnyomás 3 + 5 Hgmm-el, a diasztolés 3.4 + 2.7 Hgmm-el csökkent. Jelentősen csökkent az inzulinszint és a terheléses cukorterheléssel mérve nőtt az inzulinérzékenység.

Tommy Jönsson és munkatársai 2009-ben 13 II-es típusú cukorbeteget soroltak egy paleolit és egy cukorbetegeknek ajánlott étrendet fogyasztó csoportba. A diabetikus étrend lényege a teljes kiőrlésű pékáru, sok zöldség és gyümölcs, burgonya, a telített zsírok kerülése, a telítetlen zsírok favorizálása. Mindkét csoport három hónapig követte a számára előírt étrendet, majd három hónap után mindkét csoport étrendet váltott, és három hónapig a másik csoport diétáját követte. A vizsgálat eredménye szerint a paleolit diétára jobban csökkent az átlagos vércukorszint, a trigliceridszint, a testsúly, a vérnyomás, a derékméret.

Mivel az inzulinrezisztencia, és ennek talaján kialakuló metabolikus szindróma és elhízás képviseli a legnagyobb kockázatot a II-es típusú cukorbetegség és a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulására, az adatok azt jelzik, hogy e betegségkockázatok ma elérhető egyik leghatékonyabb étrendje a paleolit táplálkozás.

A paleo és a betegségek. I. rész

A civilizációs betegségeket a civilizáció okozza.

Paleolit táplálkozás könyvem alcíme: „A nyugati életmód és a civilizációs betegségek”. A könyvben elsősorban arra törekedtem, hogy rámutassak, a nyugati táplálkozás, na meg a fénykerülés és egyéb orvostudományi baklövések miként okozzák a betegségeket. Melyeket azért nevezünk civilizációs betegségeknek, mert a természeti népeknél ritkák, vagy nem fordulnak elő.

Érdemes azonban a kérdést úgy is megközelíteni, hogy a paleo étrend mi módon és milyen betegségeket előz ill. gyógyít meg. Ezt azért is érdemes megtenni, mert bár a könyvből mindez indirekt módon kikövetkeztethető, talán nincs mindenki annyira képben -akár még a könyv elolvasása után sem-, hogy a jótékony hatásokat egyértelműen átlássa.

Sokféle szempont szerint lehetne csoportosítani a paleóval orvosolható betegségeket és problémákat. Az egyik szempont lehetne a hatásmechanizmus felőli közelítés, a másik az orvosi diagnosztika szerint rokon betegségek csoportja, s végül szempont lehet a gyakoriság és a hatás nyilvánvalósága. Én az utóbbi hármat gondolom gyakorlatias szempontnak.

A legnyilvánvalóbb és leggyorsabban orvosolható civilizációs ártalom a túlsúly. A táplálkozástudomány által ma erőltetett élelmiszerpiramis lényege: sok gabonaféle (kenyér, pékárú, sütemények, tészta, müzlik), sok burgonya és rizs. Ezek alkotják a piramis talapzatát, és a nyugati étrend 50-60%-át ez teszi ki. A másik agyonpropagált ételcsoport a tej és tejtermékek. És végül a cukorfogyasztás minimalizálását elvben ajánlják, a valóságban a cukor fogyasztása ezzel az étrenddel meg sem kerülhető. A nyugati ember rengeteg cukrot fogyaszt, évente 40-50 kg-ot. Ennek jó része rejtett formában, pl. üdítőkben kerül elfogyasztásra. A nyugati étrend egyik csapdája a nagy kalóriasűrűségű tápanyagokfogyasztása.

A jóllakottság részben a gyomor telítettségével is összefügg. Kis kalóriaürüségi ételekből, mint zöldség, gyümölcs, fehérjék, lehet degeszre enni magunkat, mégsem hízunk tőle.

A nyugati étrenden élőnek, ha nem akar elhízni, nagyon fegyelmezettnek kell lennie, nagyon kell számolnia a kalóriákat, hogy annyit egyen, amennyire szüksége van, s ne annyit, amennyi belé fér. Ebből következik, hogy a súlyát tartani akaró nyugati étrenden élő ember sokszor lesz éhes. És ez az, amit az emberek többsége nem bír, mert van elég sok más frusztráció is az életében. Meg hát normális-e az az élet, amiben az ember egy életen át éhes? Ahogy Julia Roberts mondja a Notting Hillben (hogy klasszikust idézzek), a színésznő élete egy végtelen fogyókúra. De van más gond is ezzel a nagy kalóriasűrűségű étrenddel. Nem elég, hogy a nyugati ember megtömi a hasikáját, de ezek az ételek viszonylag gyorsan ürülnek is a gyomorból, és újra előáll az éhségérzet. Ezt támogatja a vércukorszint szélsőséges ingadozása is. A sok szénhidrátra megugrik a vércukorszint, ezt kompenzálandó megnő az inzulinszint is, amely viszont gyorsan hipoglikémához vezet, azaz lezuhan a vércukorszint, ami ugyancsak éhségérzetet okoz.

A szénhidrátdús táplálkozás jellegzetes velejárója az étkezések közti nassolás. Ez a gyorsan kialakuló hipoglikémia következménye.

A lényeg: az ember gyomra és bélrendszere nagyjából úgy van kitalálva, hogy a paleo táplálékból annyi férjen bele, amennyire a testnek normálisan szüksége van, és ez eredményezzen jóllakottság érzést. Mivel a lassan feszívódó szénhidrátok és fehérjék lassabban emésztődnek, ezért a gyomor lassabban ürül, a lassan felszívódó szénhidrátok kisebb vércukorszint emelkedést és kisebb inzulinválaszt váltanak ki.

Összességében ezek a folyamatok magyarázzák, hogy akik átállnak a paleo étrendre, általában viszonylag gyors fogyásról számolnak be. Természetesen, minél túlsúlyosabb valaki, annál látványosabb a fogyás.

A túlsúly, tudjuk, hogy elsősorban nem esztétikai probléma, hanem a metabolikus szindrómán keresztül melegágya a szív és érrendszeri betegségeknek, a diabétesznek és közvetve a ráknak. A túlsúly az egyik legjobb előrejelzője a szívhalálnak és a ráknak!

A második gyakori probléma összefügg az iméntivel, és ez a cukorbetegség. Ennek két típusát különböztetjük meg. Az I-es típusú cukorbetegség autoimmun betegség, az inzulintermelő bétasejtek fokozatos pusztulásával jár, kora gyermekkorban alakul ki és gyorsan külső inzulinpótláshoz vezet.

A II-es típusú cukorbetegség felnőttkorban alakul ki, és a diabetológia (cukorbetegséggel foglalkozó szakterület) kurrens elgondolása szerint a szervezet nem képes elég inzulint termelni és ezért gyógyszerekkel serkentik a hasnyálmirigyet többlet termelésre, illetve, ha a hasnyálmirigy kipurcan az erőltetett menetben, akkor jöhet az inzulin.

A paleolit táplálkozás mindkét cukorbetegségnek az oki kezelését jelenti, míg a nyugati orvoslás csak a tüneti kezelésben gondolkodik.

Az I-es típusú cukorbetegség (angolul ITD) egyik leggyakoribb okai a gabonafélékben található glutén, ill. ennek alkotórésze, a gliadin és a tejben található különféle fehérjék. Ezek a fehérjék idegenek az emberi szervezet számára, mert csak az elmúlt 10 000 évben találkoztunk velük, és enzimrendszereink, immunrendszerünk nem tudja megfelelően kezelni őket. Az autoimmun folyamatok azáltal indulnak be, hogy a gabonafélék ill. a tej bizonyos fehérjéi hasonló szerkezetűek, mint a hasnyálmirigy némely fehérjéje, és amikor az immunrendszer támadni kezdi a csecsemő és kora gyermekkorban még fejletlen bélfalon átjutó idegen fehérjéket, egyben támadni kezdi a hasnyálmirigy fehérjéit is. Amikor elég sok bétasejt elpusztult már, akkor manifesztálódik az ITD.

Már a nyugati orvoslás is felismerte, de sokat nem kezd vele, hogy a két éves kor alatti tejfogyasztás ugrásszerűen megnöveli az ITD arányát. A „fontos kálcium forrás” téveszme miatt senki nem meri betiltani a két éves kor alatti tejfogyasztást. Külön veszélyforrás, hogy a csecsemőtápszerek többsége tejfehérjéből készül, így akiket nem szoptatnak, még korábban találkoznak a megbetegítő tejfehérjékkel. A másik fontos felismerés, hogy a megfelelő ellátottság D vitaminból ugyancsak véd a ITD –vel szemben. Itt a „megfelelőn” van a hangsúly. Amíg Finnországban, ahol igen gyakori az ITD, napi 4000 NE D vitamint kaptak a csecsemők, egyetlen egy túladagolásról sem számoltak be, és radikálisan lecsökkent az ITD gyakorisága. Amikor bevezették a mai ajánlások szerinti D vitamin adagolást, ugrásszerűen megnőtt a cukorbetegek száma.

A csecsemőket viszonylag gyorsan szeretik átállítani az un. vegyes étrendre. Ez tulajdonképpen arra rendkívül alkalmas, hogy akiből csak lehet, hozzuk ki a cukorbetegséget. A hüvelyesekben, gabonafélékben található lektin ugyanis fokozza a bél áteresztőképességét, s ezáltal utat nyit az autoimmunizáló fehérjéknek.

Összességében: az a gyermek, akit már csecsemőkorától a paleo elvek szerint táplálnak, elkerülheti az ITD-t. Azonban a már kialakult ITD is kezelhető paleóval. Most került fel a webszájtomra egy rövid ismertető egy ma 22 éves lányról, akinek 20 éves korában fedezték fel a cukorbetegségét. Nyolc hónappal később teljesen átállt paleo étrendre, és hat hónappal később már nem kellett inzulininjekciót adnia magának. Legújabb beszámolója szerint a napi szénhidrát adagját 90 gramm/nap alatt tartja, ezzel teljesen egyensúlyban van, nincs szüksége külső inzulinra. Ugyanakkor az autoimmun folyamat egyelőre nem állt le, ill. Csak részleges sikereket tapasztalt. Ezért Michelle fontolóra vette a tojás elhagyását is. A húsz éves korban „elkapott” ITD-ben már alapos pusztítás történt a bétasejtekben. A jóval előbb módosított étrend valószínűleg nagyobb eséllyel állítja meg a folyamatot.

A II-es típusú cukorbetegség (IITD) kialakulásában döntő szerepet játszik az inzulinrezisztencia, amely a gyorsan felszívódó szénhidrátok fogyasztása és az elhízás miatt alakul ki. Az inzulinrezisztencia azt jelenti, hogy a sejtek érzéketlenné válnak az inzulinra. Mivel a sejtekbe az inzulin lépteti be a cukrot és a fehérjéket, ezért egyre nagyobb inzulinszintre van szükség, hogy a cukor- és aminosavfelvétel működjön az inzulinrezisztencia ellenére. Ez viszont egy önrontó kör, mert minél magasabb az inzulinszint, annál nagyobb lesz az inzulinrezisztencia is, és a vége az, hogy a hasnyálmirigy már nem bírja szuflával, és ekkor lép fel a cukorbetegség. Ilyenkor a nyugati orvoslás inzulintermelést serkentő és inzulinrezisztenciát csökkentő szereket (pl. metformint) ad, de mivel az alapvető kiváltó okot, a nyugati táplálkozást nem szünteti meg, ez általában csak késlelteti az inzulinra állítást. Hogy a mai diabetológia és dietetika képtelen megküzdeni a modern kihívásával, hiszen a túlsúlyosok és a cukorbetegek aránya rohamosan nő. A diabetológia ténykedése abból áll, hogy konzerválja az anyagcserezavart és így élethossziglani betegséggé teszi a IITD-t. Makacsul „normális” táplálkozásnak nevezi azt az étrendet, amely beteggé tette az embereket, és csupán mennyiségi problémákat lát a minőségiek helyett.

A tapasztalat az, hogy az IITD-ben szenvedő embereknek a paleo étrendre átállva igen gyorsan rendeződik az anyagcseréje, megszűnik az inzulinrezisztencia, lecsökken az inzulinigény, s egy idő után jelentősen csökkenthető vagy elhagyható a kívülről bevitt inzulin, ill. hasnyálmirigy serkentő gyógyszerek szedése.

A paleo legyen veletek!

Paleolit táplálkozás

Igazság szerint csak meg akarom nyitni a beszélgetést a paleolit táplálkozásról, hogy ne más téma alatt folyjon a szó erről, hanem érezhesse mindenki, hogy témánál vagyunk. Az influenzára még visszatérhetünk újra, amikor már nem csupán a kormánypropaganda fújja fel azt az egy-két esetet, amelyek eddig is megtörténtek a szezonális influenzajárványok alatt, csak akkor egyikből sem lett szenzáció. Ha holnap a kormány kitalálná, hogy mindenkinek a kocsija tetejére egy sárga villogó lámpát kell tenni a balesetek megelőzésére, és onnantól minden nap bemondanák, hogy aznap is tíz ember meghalt autóbalesetben, akkor mindenki azt hinné, ez most azért van, mert sokan még mindig nem tették fel a sárga lámpát a kocsijuk tetejére.

De ha már blognyitó, akkor illik valami eszmefuttatással előállni.

Az emberi evolúció kezdetben az egyedeket szelektálta és idomította egyre jobban a természetes körülményeihez. Ám, amikor beindult a csoportszelekció, egyre inkább háttérbe szorult az egyéni rátermettség és felváltotta azt a csoport egyre jobb alkalmazkodása a természeti és társadalmi környezethez. Ez azt jelenti, hogy a csoportok közti verseny az élettérért, az életben maradásért egyre inkább maga alá gyűrte az egyén érdekeit. Persze, a faluban majd városban élés védelmi okokból az egyén érdekeit szolgálta, de egyre inkább előtérbe került a város, majd ország védelme, s ez torkollott aztán olyan háborúkba, ahol az egyéni élet már régen alá volt rendelve magasabb céloknak.

A várossá szerveződés kezdetben védelmi, majd a koncentráció miatt az ipar és a kereskedelem érdekeit kezdte szolgálni, míg az egyén szempontjából egyre több problémát vetett fel (járványok, ellátási zavarok, zsúfoltság). Nem véletlen az az új keletű törekvés, hogy aki teheti, kiköltözik a városból, s sokak számára a város csak a munka színterévé kezd válni.

Az egyén kárára történt a táplálkozás evolúciója is. Az egyre növekvő népesség életben tartása olyan élelmiszertermelés kidolgozását tette szükségessé, amely stabilan, termékenyen, évszaktól és a változó természeti környezettől függetlenül volt képes ellátni egyre nagyobb népességet élelemmel. Itt már nem a táplálék egészségessége volt a szempont, hanem a tömegtermelés, szállíthatóság, raktározhatóság. Az emberi evolúció utolsó másodpercében kialakuló földművelés és állattenyésztés célja az életben maradás volt.

Ahogy manapság életmódunk problémáin keresztül annak a levét isszuk, ahogy a városok kialakultak és ahogy görgetik maguk előtt az egyre növekvő infrastrukturális problémáikat, úgy szenvedünk attól is, hogy a fejlődés során szükségképen eltértünk attól a táplálkozástól, amire évmilliókon át adaptálódtunk.

A gabonafélékről és tejtermékekről valójában csak az utóbbi ötven évben derül ki egyre nyilvánvalóbban, hogy emberi táplálkozásra alkalmatlan élelmiszerek. Ez korábban nem tudott volna kiderülni. 1850 óta a higiénés viszonyok, majd az orvoslás fejlődése miatt évente három hónappal nőtt meg a várható élettartam, s az ember a 20. század fordulójára átlépte azt a bűvös életkori határt, amely fölött a táplálkozás okozta anyagcserezavarok évtizedek alatt betegségekbe kulminálódhattak. A „nagy kísérlet” a 20. században indult be. Negyven-ötven éves kor felett tömegessé kezdett válni a szívbetegség és szívhalál, a rák, a cukorbetegség és a degeneratív betegségek. Ahogy „fejlődött” az élelmiszeripar, olyan betegségek kezdtek igen gyakorivá válni, amelyek még a 19. században is kuriózumnak számítottak, vagy egyenesen ismeretlenek voltak, mint az infarktus.

Ma már -az egyelőre háttérbe szorított- orvostudományi kutatásokból pontosan lehet tudni, hogy a szív és érrendszeri megbetegedéseket, a rákok jó részét, és a cukorbetegséget döntően a magas glikémiás indexű szénhidrátok fogyasztása következtében kialakuló metabolikus szindróma okozza. A megannyi autoimmunbetegségért pedig részben a gabonafélékben és a tejben található emészthetetlen fehérjék, részben a Nap kerülése a felelősek. A lakosságban kimutatható krónikus D vitaminhiánynak ugyancsak jelentős szerepe van a világméretű rákjárványban is.

A paleolit táplálkozás abból a felismerésből fakad, hogy a régészeti leletek szerint a földművelést és állattenyésztést megelőző korszakokban az emberek jóval egészségesebbek voltak. A ma élő, tradicionálisan táplálkozó természeti népekről ugyancsak elmondható, hogy náluk ismeretlen a szív és érrendszeri megbetegedés, a cukorbetegség, ritka a rák, és alig fordul elő autoimmun betegség. Amint egy természeti nép elkezd áttérni a nyugati étrendre, katasztrofálissá válik az egészségi állapota.

A modern táplálkozástudomány nem vesz tudomást arról, hogy a fokozatosan kialakuló táplálkozási szokások nem az egyén alkalmazkodását szolgálták, hanem csak csoport és népességszinten voltak adaptív. Mégis, úgy tekintenek rá, mint az egyén számára lényegében optimális táplálék összetételre, és csak arányaiban gondolják módosítani az alapvetően elhibázott étrendet. Ebből fakadt a 20. század több közegészségügyi katasztrófája, amely során a eleve hibás megoldási kísérletek tovább súlyosbították a nyugati világ táplálkozási krízisét. Ide sorolható a halva született koleszterinhipotézis, amely megingathatatlan dogmaként él ma az orvoslás köztudatában. Ennek folyománya volt a zsírok növényi olajokra való felcserélése, vagy a tejnek az élet és az egészség forrásaként való mitizálása. A Paleolit táplálkozás könyvemben még sok mindenről esik szó, de a könyv vezérgondolata az, hogy ha az egyén képes visszatérni arra a táplálkozási és életmódra, amelyre az emberi szervezet évmilliókon keresztül adaptálódott, akkor egészsége helyreáll. Mondhatni, életkortól függetlenül. Napjaink paleo mozgalmainak eredménye azt bizonyítja, hogy évtizedeken át fennálló anyagcserezavarok, szervezet szintű gyulladások megszűnnek a paleo életmódra való átérés után.

A tejbegríz az ellenségünk?

Hát nem a barátunk, az biztos.

Válasz Varga Máté Könyvesblogon megjelent véleményére. Először pár szó a vitastílusról. Varga Máté írását elolvastam és érdekesnek találtam. Érdekesnek találtam, hogy egy magát tudósnak tekintő ember miként csetlik-botlik saját területén is, veszíti el indulatában etikai érzékét, s némi vérgőzzel a fejében, hogyan érvel tudományos érvek helyett tudóshoz méltatlan, átlátszó populáris fordulatokkal. Értő olvasó ebből tudja, hogy több az indulat, mint az érv. A konzervatív tudomány régi, földbedöngölős receptje ez: szíts fel az indulatokat, tégy úgy, mintha te a józanész nevében szólnál, tulajdoníts alantas indítékokat a megtámadott kutatónak, vond kétségbe elemi ismereteit is, hiteltelenítsd el személyében, foszd meg emberi értékeitől és méltóságától – és lökd a hiénák közé. Varga tudományos ellenérvei pedig kifejezetten pökhendi átgondolatlanságról tanúskodnak, mintha nem is tartana attól, hogy rajta is számon kérhetők állításai.

És most lássuk Varga kifogásait!

Most átsiklanék azon, hogy Varga csalódott bennem, mert szerinte egy „Goldacre” veszett el bennem. Amit Goldacre Pusztairól gondol, annak alapján nem is bánom, hogy elveszett bennem.

Hogy Goldacre szemét csípi a táplálkozástudomány, az az ő magánügye. Mi közöm is van nekem ehhez? A táplálkozástudomány is, mint minden diszciplína, konzervatív és haladó erőkből áll (Kuhn, 1984), a könyvem a két oldal érveinek ütköztetése.

Varga írásában már a második bekezdésben a lovak közé veti a gyeplőt, ilyen hangvételt tudós nem engedhetne meg magának. Egy majd 900 szakirodalmi hivatkozással alátámasztott népszerű stílusú szakkönyvet összemosni a „tutidiéta” piac gyorsan letűnő irányzataival, szándékos csúsztatás. Ezek szerint minden aktuális, húsbavágó kérdést tárgyaló könyv, pláne, ha jól fogy, eleve gyanús, csak azért írták, hogy kaszáljanak vele. Az pedig kifejezetten rosszindulatú hatásvadászat, hogy a könyv „ügyesen kelti a szakkönyv illúzióját, igazi adatcunamit zúdít az olvasójára, és állításait látszólag szakirodalmi referenciák százaival igazolja.” Azt gondolja Varga, hogy elég az alapos szakirodalmi alátámasztást „adatcunaminak”, a szakirodalmi hivatkozásokat meg „állítólagosnak” nevezni és máris leleplezett engem? Nem gondolja, hogy ezzel, meg a frédibénis poénnal leszállt az internetes fórumokon acsarkodók semmitmondó színvonalára?

Varga bevezetője valójában egy captatio malevolentiae, amelynek egyetlen célja az olvasó ellenem hangolása. Kétes eszköz, visszafele szokott elsülni. Nekem onnan ismerős, hogy a pszichiátria alkalmazta velem szemben az antidepresszáns kritikám kapcsán. A köznapi variáns szerint a szerző becsületességét, jószándékát kell kétségbevonni, a pszichiátriai változatban valamilyen pszichopatológiát érdemes az illetőről kimutatni.

Varga feltüzelt olvasóival most már nekiláthat kapirgálni!

Először remekül összefoglalja, hogy a paleolitikum 2.5 millió éve alatt az emberi szervezet a környezetben található élelmianyagok megfelelő emésztéséhez és hasznosításához alkalmazkodott, és a földművelésre való átállás óta túl rövid idő telt el egy komplex alkalmazkodáshoz (Cordain, 1999). Az újonnan bevezetett tápanyagokkal rengeteg alattomos gasztrointesztinális, immunológiai, hormonális probléma és mára pozitív energiaegyensúly keletkezett. Varga persze mindezt abszurdumnak igyekszik beállítani. Végülis a gravitáció törvényét is lehet gúnyos hangon mondani: Naaa, perszeee, van „tömegvonzás”. És ugye máris megcáfoltuk.

Varga szerint könyvem alfája és omegája az, hogy „az emberi genom kb. 40 000 éve alig változik”, majd közli, hogy a biológiai alapismeretek is hiányoznak nálam, és én nyilván azt hiszem, hogy egy inuit és egy busman közti különbség csak "alig" genetikai eredetű. Ráadásul - horribile dictu- az információm a Paleolit Newsletterből származik. Hogy valami levél formájú, abban nincs semmi rossz, a kis Fermat tételt is Fermat egy barátjához írott leveléből ismeri a matematika tudománya. Mindig az a kérdés, ki a levél írója. Cordain professzor hírlevelét nem kéne lebecsülni. De figyelmesebb olvasással Varga láthatta volna, hogy az állítás Cordain 1999-es tanulmányából származik. Itt jelzem, hogy sajnos Varga korrepetálását nem tudom vállalni, de érdemes volna valakivel a szövegértést gyakorolni, mert ez a későbbiekben is gondot fog okozni. Könyvem „alfája” és „omegája” közé ugyanis majd háromszáz oldalas tudományos érvelés szorult.

Mielőtt az „alig” szócskát megkapirgálnák, had foglaljam össze saját könyvemet én is egy tételben. Eszerint, ha összehasonlítjuk a ma paleolit körülmények közt élő természeti népeket a nyugati emberrel, szembeötlő, hogy a természeti népeknél ismeretlen az összes civilizációs betegség.

Ennek okát abban látjuk, hogy ők azt eszik, amihez évmilliókig alkalmazkodott a szervezetük, mi meg valami merőben mást eszünk. És akiknek paleo tapasztalatai eljutottak hozzám (olvashatók a http://www.tenyek-tevhitek.hu/paleolit-gyogyulas.htm oldalon), azok igazolják várakozásaimat. A könyvesblogon többen is azon az állásponton voltak, hogy ők ugyan nem tudják átlátni, hogy könyvemnek vagy Vargának van-e igaza, de ők tapasztalati alapon egyértelműen jónak találják a paleót. Szerintem ez a legfontosabb: az empíriát nem lehet elméleti alapon megcáfolni.

De kanyarodjunk vissza. Először is, az „alig” szócska annak fényében értelmezendő, hogy az ember és csimpánz genetikai anyaga 2%-ban különbözik, ez már önmagában is lehetetlenné teszi, hogy egy ember egy csimpánznőstényt teherbe ejtsen, míg az emberi faj bármely két ellenkező nemű egyede képes életképes utódot létrehozni.

Másodszor biológus létére tudnia kéne, hogy a véletlen mutációkból csak az marad fenn amely valamiképpen fokozza az egyén sikeres szaporodását Mutációk mindig keletkeznek, és minél nagyobb a népesség, annál több mutáció van. A kérdés az, mennyire marad fenn és terjed el egy mutáció. Ahogy Eaton és munkatársai (Eaton és mtsi., 2002) írják: a növekvő népesség, a régiók közt utazások, az adaptációt igénylő környezeti hatások kulturális innovációkkal való leküzdése lecsökkenti annak a valószínűségét, hogy az új mutációk stabilizálódjanak. Azaz, ezek a hatások lelassítják az evolúció gyorsaságát.

Több kutatást összefoglalva leszögezik, hogy a jelenkor embere genetikailag alig különbözik a Kőkor emberétől. Ha a földművelésre való áttérés jelentős genetikai változásokat idézett volna elő, akkor a nem olyan rég még halászó-gyűjtögető életet élő busmanok, ausztrál bennszülöttek, inuitok jól beazonosítható, szisztematikus genetikai eltéréseket kéne mutassanak a közel-keleti vagy kínai emberekkel összehasonlítva. Ilyen különbségekre nincs bizonyíték. A laktóz és glutén tolerancián kívül a földművelés hatására nem történt változás kőkori genomunkhoz képest. (Eaton és mtsi., 2002).

Vajon miért nem történt a földművelés elterjedését követően lényeges változás az ember tápanyag feldolgozó és hasznosító rendszerének genetikájában? A válasz roppant egyszerű, alapfokú biológiai ismeretekkel meg lehet válaszolni. A földműveléssel bevezetett táplálékok elsősorban hosszú távon, 40-50 év után károsítják komolyan az egészséget. A „lassan ölő mérgek” így nem gátolják meg az egyedet a sikeres szaporodásban, következésképen a civilizációs betegségekre hajlamosító gének nem tudnak kiszelektálódni. Ráadásul a civilizációs betegségek (kardiovaszkuláris, rákos, autoimmun betegségek és diabétesz) gyakorisága az utóbbi száz évben növekedett meg hihetetlen mértékben.

A bármiféle szaporodás feltétele természetesen az ivarérett kor elérése. Ez azt jelenti, hogy az emberi faj vándorlásai során csak ahhoz alkalmazkodott, ami közvetlen túlélését vagy sikeres szaporodását veszélyeztette. Ilyen természetesen a bőrszín (Jablonski és Chaplin, 2000), a parazitákkal szembeni védelem, pl. sarlós vérszegénység, AB0 vércsoport eloszlás (Armelagos és Harper, 2005), ill. a tápanyagokkal szembeni, közvetlen ártalmak kivédése. A megváltozott tápanyag-összetételhez való alkalmazkodásban igen gyér változások történtek. Ilyen a laktóztolerancia megtartása felnőttkorra is (Govindaraju és Jorde, 2008), bizonyos keserű ízekre (pl. a feniltiokarbamid és rokonvegyületeire) való érzékenység, amely a növekedést gátló toxinok elkerülését tette lehetővé (Armelagos és Harper, 2005), és ide sorolható még az alkohol megfelelő lebontását szolgáló enzimek felszaporodása (Armelagos és Harper, 2005). A táplálkozással kapcsolatban körülbelül ennyi a beazonosított direkt genetikai alkalmazkodás (Armelagos és Harper, 2005). Erre értem én azt, hogy „alig”.

A „felgyorsult evolúció” csupán azt jelzi, hogy genetikai anyagunk képes változásokra is. Mivel azonban az orvoslás egyre hatékonyabban lép közbe, ez még több tízezer év alatt sem jelentene komolyabb genetikai adaptációt a jelenlegi táplálkozásunkhoz.

Most persze Varga mondhat valamit vicceset, hogy „na ne már”, vagy azt, hogy „Szendi csak a tudomány illuzionistája”. Ekkor mi olvasók majd fogjuk a hasunkat a nevetéstől, fügét mutatunk Szendinek, és a civilizációs betegségek elmúlnak, mint egy rossz álom.

„…ha ma már most is kétszer annyi ideig élünk, mint akár csak másfél évszázada, miért kellene másképp táplálkoznunk?”, kérdezi Varga. Ezzel úgy tesz, mintha a táplálkozásunk változása okozná a növekvő élettartamot. Tudjuk, hogy 1856 óta minden évben 3 hónappal nő a civilizált világban az átlagos várható élettartam (Oeppen és Vaupel, 2002). Eszerint 150 éve szinte napról-napra egészségesebb ételeket eszünk? Hát nekem épp ellenkező a benyomásom, és ezt, szerintem osztja az is, aki nem a paleolit táplálkozást tekinti mércének, hanem csak a vegyszermentességet. Valójában egyre betegebbek vagyunk, de betegen egyre tovább élünk. Az igazi vívmány az volna, ha egészségesen élnénk sokáig.

Az egyre növekvő várható élettartam elsősorban a javuló higiénés viszonyoknak, a növekvő közbiztonságnak, és az orvoslás fejlődésének tulajdonítható, nem pedig a táplálkozásnak.

Varga ellentmondásként idézi tőlem a „szaporodj gyorsan és halj meg korán” genetikai program modernkori aktiválódását. Szerintem csak egy biológiai alapismeretekkel nem rendelkező tekinti ezt összeegyeztethetetlenek a megnövekedett élettartammal. Ugyanis ma nem azzal függ össze. Az ilyen program több százezer évvel ezelőtt kódolódott be génjeinkbe, amikor még a várható élettartam jóval alacsonyabb volt. Jól ismert a környezet eltartóképessége és a termékenység kapcsolata. Éhínség esetén csökken a termékenység, bőség esetén nő, és tartós bőség hatására egyre korábbra tolódik ki az ivari érés (Szendi, 2007). Érdekes mód az előrehozott termékenység másik kiváltó oka a szülők korai válása (Alvergne és mtsi., 2008). Gluckman és Hanson elemzése szerint a paleolitban a várható rövid élettartam miatt a lányok már 7-13 évesen menstruáltak, és 9-14 éves korukban már szültek. A várható alacsony élettartam miatt volt ennyire sietős. A földművelés okozta alultápláltság miatt azonban a pubertás fokozatosan egyre későbbre tolódott ki. Az elmúlt pár ezer év alatt a pszichoszociális érés ehhez igazodott. Ma, a bőség korában ismét aktiválódott a „szaporodj korán” program, viszont így szakadék keletkezett a biológiai érés és a pszichoszociális érés között, írják a szerzők (Gluckman és Hanson, 2006). Mindez érdekes lehet egy fejlődésbiológusnak, ha már eddig kimaradt a tanulmányaiból.

Szeretnék további tanácsokat is adni Vargának, van még mit fejlődnie. Állítólag én kérkedek azzal, hogy a nyugati táplálkozás tudományos kritikáját írtam meg. Nem tudom miért kérkedés, ha tényleg megírtam, de mindegy. Varga megint abba a csapdába esik, hogy azt hiszi, ha valamit gúnyosan fogalmaz, azzal már rögtön meg is cáfolja a dolgokat. A tanácsom a következő lenne: mielőtt kritikusan kezd írni, tanuljon meg kritikusan olvasni. Ez úgy látom döcögve megy neki. Nem csak a könyvem félreolvasása miatt gondolom ezt, hanem abból is, ahogy az állítólag általam elhallgatott fantasztikus tanulmányokat kritikátlanul átveszi és idézi. Varga beszámol egy 2010-es tanulmányról, mely szerint 370 000 ember öt éves követése alapján a több húst fogyasztók a vizsgálat végére két kilogrammot híztak (Vergnaud és mtsi., 2010). Szevasztok, Atkins diétások, írja –szerinte- szellemesen.

Tanács: idézzünk pontosan! A vizsgálat nem hízásról beszél, hanem súlynövekedésről. Az pedig éppen lehetne akár izomnövekedés is. Ha egyáltalán hihetünk az adatoknak. Újabb jótanács: minden vizsgálati eredményt értékelni kell biológiai plauzibilitás és a vizsgálati módszertan alapján. Amikor ugyanis az Atkins étrend hatását egy éven át ellenőrzött körülmények közt összevetették más egészségesnek tekintett étrendek hatásával, kiderült, hogy az Atkins diétások átlagosan 4.7 kilót fogytak, míg a többi egészséges étrenden élők csak 2 kilogrammot (Gardner és mtsi., 2007). Ennek alapján nehéz elképzelni, na meg a józan észnek is ellentmond, hogy a fehérje jobban hizlalna, mint a szénhidrát. Tudták ezt a tanulmány szerzői is, mert maguk is idéznek vizsgálatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a szénhidrát fehérjével helyettesítve súlycsökkenést eredményez. Az egész lowcarb kutatás ezt bizonyítja, ezt elég rendesen idézem én is. A vizsgálati módszertannal ugyancsak nagy gáz van. 370 000 ember öt éves táplálkozását egy induláskor bemondásra felvett táplálkozási szokás kérdőívvel mérték fel, majd öt év után ugyancsak bemondásra fogadták el a testsúly adatokat is. Öt év alatt rengeteg változás történik emberek életében és szokásaiban, az ilyen adatok teljesen megbízhatatlanok. A testsúlyát sem tudják az emberek pontosan, hacsak nem ép aznap méredzkedtek. Ez a rengeteg ember 16 populációt jelentett, és amikor a szerzők egyenként vizsgálták a populációkat, mindössze hatban találtak növekvő húsevésre növekvő testsúlyt. A többi tízben ilyen összefüggés nem állt fenn. Teljesen bizonytalan adatokból kiindulva 16 populáció eredményét kiátlagolni úgy, hogy abból tíz cáfolja a végső konklúziót olyan, mintha a hét törpe és Hófehérke adataiból következtetnénk az átlagos testmagasságra.

Tulajdonképpen az egész könyvem másból sem áll, mint ilyen, Varga által idézett látszat igazságok kritikájából.

A gabonafélék, a burgonya, a kukorica, a cukor, a fruktóz többek közt azért problematikus kedves Varga Máté, mert az evolúció valóban nem készített fel minket ekkora szénhidrátterhelésre. Erre hoztam példának az ősi életformából most áttérő népeket, akiknek a körében 25-60%-os a cukorbetegség és szövődményei, de a földműveléshez állítólag leginkább alkalmazkodott déli országokban 6-8%-os a lakosságban a cukorbetegek aránya. Gyakorlatilag már komoly veszélybe került a sikeres szaporodás is, a nyugati étrend következtében immáron 10-15%-os gyakoriságú a policisztás ovárium szindróma (Hart, 2008). Elég sok adatot idézek arra is, hogy a kifejlett metabolikus szindróma a középkorú lakosság körében 20-40%-os gyakoriságú. A gabonafélékkel, burgonyával, hüvelyesekkel a másik probléma a lektinek. Ezek a gabonafélékben található gluténnel együtt igen sok emésztőrendszeri és autoimmun betegségért felelősek. Nem ismétlem meg a könyvemet, ha már egyszer érdektelennek ítélte ezt a részt. De a meddőségi problémákkal kezelt nők körében 3 százalékos, az ismeretlen eredetű meddőséggel kezeltek körében 8 százalékos gyakoriságúnak találták a szubklinikus, diagnosztizálatlan gluténérzékenységet (Meloni és mtsi, 1999). A gluténérzékenység az elmúlt 50 évben konzervált vérminták vizsgálata alapján négyszer gyakoribbá vált (Rubio-Tapia és mtsi., 2009). A rejtett gluténérzékenység a számítások szerint a nem glutén érzékenyekhez képest négyszer nagyobb halálkockázatot képvisel. Na, most hogy is van ez az alkalmazkodás a földműveléshez? Hogy lehet, hogy nem kihaltak, hanem még mindig jelen vannak a gluténérzékenyek, mi több növekszik a gyakoriságuk? Pedig a súlyos gluténérzékenység még a 20 század elején is halálos gyermekkori betegség volt. Az a bibi, hogy a gluténérzékenység ott lapul az emberek felében-harmadában. Akik az évezredek alatt enyhe tünetekkel megúszták, azok látszólag alkalmazkodtak a gabonafogyasztáshoz. Azonban a HLA DQ2 és DQ8 gének a kaukázusi típusban 35-45%-ban fordulnak elő, és ez a gluténérzékenyek 98%-ban van jelen. Vagyis durván a lakosság felében időzített bombaként ketyeg az örökségül kapott gluténérzékenység kockázat, amelyet valószínűleg az egyre inkább a gabonafélékre koncentráló táplálkozás provokál (Braly és Hoggan, 2002; Scot, 2006). Egy székletvizsgálaton alapuló gliadinteszt szerint az egészséges amerikaiak 35%-a rejtett gluténérzékeny. Nem a földművelés kialakulásával párhuzamosan lecsökkent testmagasság tehát a fő bizonyíték, ez csupán egy érdekesség volt. De ha már itt tartunk, a földműveléskori csontvázak nem csak alacsonyabb testmagasságuk, hanem a mindenféle betegségek gyakori nyomai miatt is erősen különböztek a paleolitikum leleteitől. Az emberek viszonylag gyors méretcsökkenésének legkézenfekvőbb magyarázatának Varga a Bergmann (helyesen két n-nel!) szabállyal magyarázza. A Bergmann szabály szerint minél melegebb az éghajlat, annál kisebb testűek az élőlények. Vitatható az, ahogy Varga idézi a Bergmann szabályt, mert az nem a testmagasságra, hanem a testtömegre tesz jóslatot, ugyanis a teória a hőleadással van kapcsolatban (Gustafsson és Lindenfors, 2009). Ez a szabály azonban még ilyen formában is rendkívül vitatott. Pl. Meiri és Dayan 149 emlős fajt vizsgálva 65%-ban találta helytállónak a Bergmann szabályt (Meiri és Dayan, 2003). Gustafsson és Lindenfors (2009) nagy mintán vizsgálták az emberi testmagasság és a szélességi fokok közti kapcsolatot, és csak gyenge összefüggést mutattak ki. A szerzők másokkal egyetértve hangsúlyozták, hogy a testmagasságot egészen biztosan a táplálkozás is erősen befolyásolja. Ha a Bergmann szabály a paleolit ember 5-10 centis méretcsökkenését meg tudná magyarázni, akkor az inuitok volnának a világ legmagasabb emberei. Az, hogy a táplálkozás erősen meghatározza a testmagasságot, mint fenotipikus jellemzőt, arra legjobb példa a civilizált világban nemzedékről-nemzedékre megfigyelhető növekvő átlagos testmagasság. A törpének gúnyolt Napóleon átlagos magasságú férfinek számított a 19. század elején, ekkor az átlag ugyanis 165 cm volt. Igazán nem gondolhatjuk, hogy azóta folyamatosan hűl az éghajlatunk és ezért nőttünk meg átlagosan 10 centit.

Nem akarom sokáig ragozni már a dolgot, a tej kapcsán csak jelzem, hogy a laktóztolerancia egygénes mutáció, és nem azonos a tej tökéletes emésztésével. Nem ismétlem el a könyvemet, a fejezet a szájtomon is olvasható rövidített formában.

Zárógondolatként szeretnék kicsit a Good és a Bad science-ről szólni, ugyis látom, Varga odáig van Goldacre Bad Science blogjáért. Az iparral szorosan érintkező élettudományok, mint az orvostudomány vagy a táplálkozástudomány, mára elveszítették hitelüket, mert jórészt az ipari érdekek határozzák meg az elméleteket és a kutatási eredményeket. Természetesen mindig vannak kivételek, ők azok, akiket idézni tudok könyvemben is. Mindig voltak és lesznek olyan becsületes kutatók, akiknek a tudományos igazság és a közösség érdeke a fontos, és mindig voltak és lesznek olyanok, akik a talmi sikerekért eladják a lelküket is. Én nem szándékozom a hivatalos tudomány képviselőivel vitatkozni, mert megtapasztaltam, hogy nem az érvek, hanem az érdekek döntenek. Depresszióipar könyvem óta az a célom, hogy az embereket informáljam arról, hogyan tévesztik meg őket, hogyan teszik beteggé őket. A Paleolit táplálkozás, és a Boldogtalanság és evolúció is e könyvek sorába tartoznak. Már fél év alatt nagyon sok embernek látványosan javult az egészsége a paleolit táplálkozástól. Nem nyitok muffinüzletet, nincs levédve a paleolit márkanév, örülök, ha minél több ember lát az egészséges életmódban akár üzleti fantáziát is. Mert ha jól csinálják, ez hasznos lesz nekünk embereknek. Vargának, ha még fiatal, van ideje megtanulni, melyik a jó oldal és melyik a rossz, és eldöntheti, hova áll. Annyi tiszteletet azonban tanulhatna, hogy ne űzzön gúnyt egy kétszeres Nobel díjasból, és Pusztai Árpádnak is jobban utánanézhetne, mielőtt botrányosnak meri nevezni kutatását. Pusztai a lektinkutatás világszerte elismert tekintélye volt, s a Rowett kutatóintézetben folytatott vizsgálatai során felfedezte, hogy az angolok által előállított génmódosított burgonya patkányoknál súlyos mérgezést okoz. Mikor ez kiderült, Pusztait és húsz fős kutatócsoportját azonnal elbocsájtották, őt meghurcolták. Pusztainak mégis sikerült eredményét a Lancetben publikálnia. A lektori folyamatban szokatlan módon hat kutató kértek fel, ebből öt egyetértett a publikációval, a kormánynak dolgozó hatodik kutató szavazott csak ellene. Vajon Varga hova szavazott volna? Mindesetre a vízimajom kérdés számára csak akkor lesz szalonképes, ha engedélyt kap a róla való gondolkodásra.

Varga végül bölcs tanáccsal búcsúzik: együnk ennivalót. Remek. A kérdés megint az, hogyan is definiáljuk az ennivalót. Vargának úgy tűnik ennivaló az, amit elé tesznek, meg tudja rágni és le tudja nyelni. Vannak, akik igényesebben definiálják ezt a fogalmat. Erre tettem én is kísérletet a paleolit táplálkozás könyvemben.

1, Alvergne A, Faurie C, Raymond M: Developmental plasticity of human reproductive development: effects of early family environment in modern-day France. Physiol Behav. 2008 Dec 15;95(5):625-32.

2, Armelagos, GJ; Harper, KN: Genomics at the Origins of Agriculture, Part Two Evol Anthropol, 2005, 14:109–121.

3, Braly, J; Hoggan, R: Dangerous Grains: Why Gluten Cereal Grains May Be Hazardous to Your Health? Avery Trade, 2002.

4, Cordain, L: Cereal grains: humanity’s double-edged sword. In: Simopoulos, AP (ed): Evolutionary aspects of nutrition and health. Diet, exercise, genetics and chronic disease. World Rev Nutr Diet, Basel, Karger, 1999, 84, pp:19–73.

5, Eaton SB, Cordain L, Lindeberg S: Evolutionary health promotion: a consideration of common counterarguments. Prev Med. 2002 Feb;34(2):119-23

6, Gluckman PD, Hanson MA.Changing times: the evolution of puberty. Mol Cell Endocrinol. 2006 Jul 25;254-255:26-31.

7, Govindaraju, DR; Jorde, LB: Medically relevant variation in the human genome. In: Stearns, SC; Koella, JC (eds): Evolution in Health and Disease Second Edition. Oxford Univ Press, New York, 2008. pp:31-42.

8, Gustafsson, A; Lindenfors, P: Latitudinal patterns in human stature and sexual stature dimorphism Annals of Human Biology, January-February 2009; 36(1): 74-87.

9, Hart R: PCOS and infertility. Panminerva Med. 2008 Dec;50(4):305-14.

10, Holt, SHA; Brand Miller, JC; Petocz, P: An insulin index of foods: the insulin demand generate dby 1000-kJ portions of common foods. Am J Clin Nutr, 1997, 66:l264-1276.

11, Jablonski NG, Chaplin G: The evolution of human skin coloration. J Hum Evol. 2000 Jul;39(1):57-106.

12, Janatuinen, EK; Kemppainen, TA; Pikkarainen, PH; Holm, KH; Kosma, VM; Uusitupa, MI; Mäki, M; Julkunen, RJ: Lack of cellular and humoral immunological responses to oats in adults with coeliac disease. Gut, 2000, 46(3):327-331.

13, Kuhn, T: A tudományos forradalmak szerkezete. Budapest, Gondolat, 1984.

14, Meiri, S; Dayan, T: On the validity of Bergmann’s rule. Journal of Biogeography, 2003, 30, 331–351.

15, Meloni, G. F., Dessole, S., Vargiu, N., Tomasi, PA., Musumeci, S. (1999): The prevalence of coeliac disease in infertility. Hum Reprod., 14 (11): 2759.2761.

16, Rubio-Tapia A, Kyle RA, Kaplan EL, Johnson DR, Page W, Erdtmann F, Brantner TL, Kim WR, Phelps TK, Lahr BD, Zinsmeister AR, Melton LJ 3rd, Murray JA.Increased prevalence and mortality in undiagnosed celiac disease. Gastroenterology. 2009 Jul;137(1):88-93.

17, Szendi G: A női funkcionális meddőség evolúciós értelmezése. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 2007, 8(1):5-48.

18, Vergnaud AC, Norat T, Romaguera D, Mouw T, et al: Meat consumption and prospective weight change in participants of the EPIC-PANACEA study. Am J Clin Nutr. 2010 Aug;92(2):398-407.

Forrás : http://szendigabor.freeblog.hu/