Seszták Ágnes:

Beváltatlan ígéret

2011. június 03.

Van ennek az országnak néhány évtized óta jó pár kezeletlen problémája, ezek közül a leghúzósabb az orvosi fizetések rendezetlensége. A hálapénz ürügyével évtizedek óta pattintja le magáról a problémát az aktuális hatalom. Ott tartunk, hogy a rezidensek ultimátumra készülnek; amennyiben nem támogatják a 89 ezer forintos bérük helyett a 200 ezer forintos bruttó fizetést, tömegesen hagyják el az országot.

Szégyenletes kampány indult az orvosellenességet hirtelen magas hőfokra szítva. Jóindulatú vagy tudatlan amatőrök követelik, hogy a külföldön munkát vállaló orvosok fizessék vissza a taníttatás rájuk költött összegét, kössék röghöz a doktorokat, ne engedjék őket külföldre, de ha mégis, a fogadó országtól követeljék a képzés díját. És mi van a külföldön szerencsét próbáló mérnökökkel, bölcsészekkel, egyéb diplomásokkal? Mások tudni vélik, 14 millióba kerül az orvos képzése, és minden külföldre menő érezze magát hálátlan hazaárulónak. Arról nem esik szó, hogy a képzéshez a család mekkora anyagi áldozatokat vállal.

Az orvostársadalom és a betegtársadalom már régen nincs jóban egymással. A betegek illuzórikus elvárásait a hazai egészségügy képtelen kielégíteni, az orvos pedig sakkozik a lemaradó technológia és a lehetőségek között. Egy téveszme áldozata minden magyar biztosított, aki hisz az ötvenes évek lózungjában, hogy mindenkinek a legmagasabb színvonalú orvosi ellátás jár. Hát nem jár, és az örökös összehasonlítás az USA-val több mint nevetséges.

Az orvosegyetemi képzés a leghosszabb, legalább 17 évi tanulás kell ahhoz, hogy egy orvos biztos diagnózis mondjon. Csak a belgyógyászattankönyvük több ezer oldal, és aki ócsárolja az orvosi hivatást, olvasson bele. Az orvosegyetem nem egyenlő az interneten összegereblyézett orvosi tanácsokkal. Tény viszont, hogy az orvosok sokévi tanulás után munkába állva kevesebb fizetéssel kezdenek, mint egy takarítónő. Amikor ez nyilvánosságra került, mélységes szégyen kellett volna hogy elöntse az egészségügy döntéshozóit. Nem pedig hagyni, hogy megint az orvostársadalom kerüljön a nyílt vagy burkolt uszítások kereszttüzébe. A szakmák, illetve a foglalkozások között nincs egyenlőség.

Két szakmán múlnak igazából emberéletek: az egyik a bíróé, a másik az orvosé. Mindkettő közalkalmazott, a kezdő bíró 345 ezer forint bruttó bért kap számtalan kedvezménnyel, a kezdő orvos nettó fizetése nem éri el a 100 ezret, de az 50 éves főorvos is csak 160 ezer nettót keres a bértábla szerint.

Miközben egy bírói tévedés ha nehezen is, de korrigálható, egy téves orvosi döntés következménye az ember élete. Ne fölényeskedjünk, nem jönnek indiai orvosok, sem erdélyiek, kárpátaljaiak, sőt, akik idejöttek, már hazamentek. Nem érteni az össznépi háborgást. Előbb-utóbb mindenki orvosra szorul, miért kell nekünk egy alulfizetett, végsőkig kizsigerelt, hibázó orvostársadalom örökös acsarkodás és ellenségeskedés közepette? Miért csodálkozunk azon, hogy egyre több a felületesség, slendriánság és a téves diagnózis? Lenézett, a társadalmi megbecsülést elvesztő orvosoktól nem lehet minőségi munkát várni.

Visszatetsző a hivatástudatra hivatkozni, és igenis meg kellene vizsgálni a közalkalmazotti jogviszony egyre zavaróbb korlátait. A Fidesz választási ígéretet méltó bérrendezés (értsd: érzékelhető béremelés) volt az egészségügyben. Ezt a kormány eddig nem váltotta be. A pénzhiány pedig vörös fonalként húzódik végig az elmúlt évtizedek ígéretein. Ne a hálapénzen folyjanak unalomig ismételt viták, a helyzet ennél súlyosabb. A megoldást nem lehet halogatni. Ébresszen már fel bennünket az orvosok piaci felértékelődése!

Szerző: Seszták Ágnes