2010. március 16., kedd

Natehát, ha esetleg valaki azt hitte volna, hogy a Pécsi Tudományegyetem döntése másfél éve a homeopátia felsőoktatásba való bevezetéséről, valami furcsa deviancia lett volna a magyar medicina történetében, az megnyugodhat: nem volt az.

Most a Semmelweis Egyetem honlapja kürtöli vígan világgá, hogy Magyarországon elsőként kötöttek együttműködési megállapodást a Heilongjang Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetemmel. A megállapodás értelmében a négy évet a SOTEn lehúzott medikák és medikusok az ötödik évben végzős klinikai gyakorlatukat a kínai egyetem magyar tagozatán folytathatják le, ahol:

a képzésben résztvevők a Kar által oktatott alapozó tárgyak tudásanyagán túl – mint anatómia, élettan, biológia – olyan szakmai tárgyakat sajátíthatnak el, mint a manuálterápiás kezelés, akupunktúrás terápia, szúrás és moxa technika, meridiánok és akupontok.

Akit érdekel, a szak szeptemberben indul, 30 fős minimális létszámmal. Reménykedni abban lehet, hogy ezután ők lesznek azok az orvosok, akik végzés után rögtön külföldre mennek (nem feltétlenül öregbítve a magyar orvoslás hírnevét a határokon túl...).


http://criticalbiomass.freeblog.hu/

Nincsenek megjegyzések: