2011. július 22., péntek

11-07-22 - írta Giulio

A MOK pert indít egy kollégánk ellen, "jó hírének" megsértése okán, ami már önmagában egy vicc, mert a MOK-ot mindenki utálja, akit csak ismerek. Olyan rossz híre van, hogy még a kormányénál is rosszabb.

Mi, kényszer MOK tagok, akik rühelljük a jó hírét már régen elvesztett köztestületet, minden segítséget meg fogunk adni az egymillió forintra perelt sorstársunknak.

Mi a bűne? Miután a MOK őt is kirabolta állítólagos tagdíjhátralék okán csaknem százezer forintra, az illető megmondta róluk a véleményét. Nem tűnik túlzónak számomra.:-)

Erre most a 100 ezer forint mellé még akarnak egy milliót. A MOK-nál minden a pénzről szól. Ugyanakkor még mindig nem adtak ki közérdekű adatokat, megszegik a törvényeket, elcsalták a regisztrációs díjat, és bíróság elé kerülhetnek emiatt a minisztérium kezdeményezésére. Ennyit a MOK jó híréről.

A per után még rosszabb hírük lesz, ezt garantálom. A MOK egyetlen, jelenleg észlelhető célja a harácsolás. Ez a jó hírük alapja.:-)

Az alábbi levelet éppen a MOK jó hírével kapcsolatosan tegnap kaptam:


Tárgy: Dr. Keszthelyi Gyula panasza

Tisztelt Levélíró!

Engedje meg, hogy Dr. Szócska Miklós államtitkár úrnak címzett levelére - államtitkár úr elfoglaltsága miatt, személyes megbízásából – én válaszoljak Önnek. Levelében foglaltakra az alábbi választ adom.

Dr Szócska Miklós államtitkár úr 2011. június 22-én az egészségügyben működő szakmai kamarák vezetőivel a sajtó nyilvánossága előtt egyeztető megbeszélést tartott, amelynek során a tagfelvételi folyamatok helyzete is szóba került. A megbeszélésen a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Dr. Éger István megerősítette, hogy önmagában a regisztrációs díj meg nem fizetése miatt tagfelvételi kérelem elutasításra nem kerülhet: az Elnök úr javasolta fellebbezés benyújtását az országos elnökséghez azokban az esetekben, ha ezzel ellentétes tartalmú döntés született volna a kamara területi szerveinél.

A regisztrációs díj indokoltságával összefüggésben a MOK-kal szemben törvényességi felügyeleti eljárás indult. 2011. április 1-jétől közigazgatási hatósági ügynek minősül, ennek megfelelően – az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 28. §-a és 67. §-ában foglaltakra tekintettel – az eljárásért kizárólag illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj szedhető. Az Itv. szabályozza, hogy mely eljárásért vagy szolgáltatásért kell díjat fizetni, továbbá a díj mértékét ki és milyen jogszabály alapján állapíthatja meg.
Igazgatási szolgáltatási díjat a kamarai tagfelvételi esetre jogszabály nem állapít meg, így ilyen jogcímen regisztrációs díjat nem lehet szedni, kamarai szabályozás pedig nem alkotható meg ebben a tárgykörben. A minisztérium törvényességi felügyeleti eljárás ennek a jogi álláspontnak kíván érvényt szerezni.

Budapest, 2011. július 21.

Üdvözlettel:

Bärnkopf Zsolt
osztályvezető

A fenti tájékoztatás a 60/1992. (XI. 17.) AB határozat szerint nem tekinthető kötelező erejű jogi állásfoglalásnak.

Ennyit a köztestület jó híréről, és megismétlem, hogy a kollégánkat meg fogjuk védeni ETTŐL a MOK-tól. Ha pénzbe kerül, ha nem elég a mostani fizetés sem, akkor fizetünk.

Jó?

Írja meg a MOK ki mennyibe kerül, és kilóra megvesszük. A véleményünket pedig ezután is el fogjuk mondani mindenkiről.

Aki közszereplő, növesszen vastag bőrt a pofájára. Még jó, hogy nem fakadtak sírva az "igazságtalan" vádaktól.:-)

Vagyonosodási vizsgálatot fogok kezdeményezni Éger, és Gyenes urak esetében. Csak, hogy ne unatkozzanak.


Nincsenek megjegyzések: