A szüzesség kultusza

Dr. Magyar László Andrással, a Semmelweis Orvostörténi Múzeum főigazgató-helyettesével beszélgetünk a szüzesség kultúrtörténetéről, a szűznemzésről és az önnemzésről, az erényöv hamis mítoszáról, a történelemhamisításról és az infantilizált emberről.

– Határozzuk meg orvosi és filozófiai értelemben, mi a szüzesség?

– Sokáig nem voltak meg a technikai feltételei annak, hogy megállapítsák, hogy valaki szűz-e. A görög parthenos szó eredetileg férjezetlent jelent, a szüzességhez a szó biológiai értelmében nem kellett szűznek lenni. A 17. századig vitatkoztak azon, még a legnagyobb tudósok is, hogy van-e szűzhártya. 3-400 éve létezik az a szüzesség-fogalom, amelyet ma ismerünk, vagyis amely szerint a nemileg érintetlen nők, illetve férfiak számítanak szűznek. Kérdés, hogy ha valaki mindenfélét csinált, kivéve a nemi aktust, szűznek számít-e. Jogilag ma, igen. 500 éve azonban ez másképp volt.

– A kultúrtörténetben az érintetlenség mióta meghatározó tényező?


– Egyes közel-keleti társadalmakban, Kr. e 3-4. évezredben Istar istennő kultuszával összefüggött egyfajta templomi prostitúció, melynek az volt a célja, hogy a személy az Istennő védelme alatt, a közösséggel szemben veszítse el a szüzességét. Talán azért, hogy ne alakuljanak ki individuális családok és ne szegüljenek szembe a közösséggel. Máig vitatkoznak azon, hogy mi lehetett e szokás valódi oka. Érdekes, hogy az ún. Szűz Istennők némelyike, például Artemis, latinul Diána, bizonyos alakváltozataiban nem is volt szűz. A szüzesség kultusza, amely a mi társadalmunkban még tartja magát, a kereszténységgel alakult ki. Szórványosan korábban is volt ilyen kultusz, de csak bizonyos csoportokra volt jellemző, mint például a Vesta-szüzek közösségére Rómában. Ezek a nők valamilyen kultikus okból megőrizték tisztaságukat. Az Istennőhöz kívántak talán hasonlatossá válni, de ez a törekvés a társadalomra nem volt jellemző. A szüzességet sem a görög, sem a római társadalom nem tekintette pozitívumnak, követendő példának, nem volt erkölcsi konnotációja.

– A mesteri beavatásnak nem volt része a szexuális kontaktus?


– Ez spekuláció. Létezhettek ilyen mester-tanítvány kapcsolatok, Platón több művében vannak erre utalások, de nem hiszem, hogy ez általános követelmény lett volna.

– A szüzesség általában pozitív jelentéssel bír, van-e negatív kicsengése is?


– A mai világban sajnos van, különösen a fiatalok között. A szüzesség egyfajta közösségen kívüliséget, ügyetlenséget jelent. Ezt ugyan nem deklarálja a társadalom, de a csoportokon belül létezik ez a megítélés.

– A Biblia szüzességértelmezéséhez hogyan közelítsünk?

– A keresztény és a zsidó teremtésmítoszban a paradicsomi állapotban még nincs nemi élet, a nemzés szinte büntetésként, a bűnbeesés után következik be, ha épp a bűnbeeseés maga nem azonos az első nemi aktussal. Erre vannak teológiai utalások Agrippánál és másoknál. Az biztos, hogy a szüzesség kultusza Európában a kereszténységgel együtt jelenik meg, és köze van a Szűz Mária-kultuszhoz, illetve Krisztus követéséhez, példájához. A keresztény hagyományt, később praktikus okok is támogatták, amikor – a 15. század végén - megjelentek a nemi betegségek, különösen a szifilisz Európában, onnantól a férfiak érthetően ragaszkodtak a szűz menyasszonyhoz, mert az védettséget adott.

– A nők szüzessége kiemelt helyre került, mi történik a férfiakkal?


– A társadalom a férfiak szüzességét kevésbé követelte meg, a tisztaság egyfajta női erény. A kereszténységben azonban a tisztaság egyben vallási erény is. Kb. a 13. századtól az egyház megkövetelte a papoktól és a szerzetesektől is, legalább onnantól kezdve, mikor felszentelték őket vagy beléptek a rendbe. A szüzesség részben a keresztény erényesség része volt. Másrészt úgy tartották, hogy a férfiúi erőt csökkenti a nemi élet.

– A Hamvas Béla fordította Tibeti misztériumokban is szó van erről, a „férfi magjának” megőrzése szellemi energiákat szabadít fel.


– Ennek orvosi magyarázatai is vannak, pld. a hippokratikus elmélet szerint a férfimag a teljes testből származik, annak az eszenciája, s minél többet veszít ebből az ember, annál gyöngébbé válik. Épp ezért csak a szangvinikus és a kolerikus személyiségűeknek ajánlották az átlagosan sűrűbb nemi életet. A 17. században ezt az elméletet Samuel Auguste Tissot svájci orvos felhasználta, félremagyarázta és széles körben terjesztette. Állította, hogy azért nem szabad onanizálni, mert a magveszteség gerincbetegséget és vakságot okoz. Ez az elmélet a 20. századig tartotta magát. Déry Tibornál olvastam, aki nem volt önmegtartoztató személyiség, hogy fiatal korában nem mert túl gyakran közösülni, mert félt, hogy az megrövidítené az életét. Ennek a félelemnek persze van némi reális alapja is, hiszen a szüzességgel azonosítható ifjúkor a valóban egészséges állapot, a nemi élettel vagyis a felnőtt korral kezdődik a romlás, a testi hanyatlás.

– A férfi szüzességének elvesztésének voltak kultuszai?


– A férfivé avatás szertartása a legkülönbözőbb kultúrákban létezik. Ez általában 12 és 14 éves kor között történt és történik ma is. S ennek nem csak a körülmetélés, a külön lakás vagy a bátorság próba volt a része, hanem olykor az is, hogy miután férfivá váltak, a közösség kényszerítette őket, hogy közösüljenek az istennőt megszemélyesítő asszonnyal, vagy a törzs egyéb hölgyeivel. A társadalom ma is úgy tekint az emberre, hogy attól kezdve férfi, amikor elveszti a szüzességét. Ez súlyos terhet ró a fiatalokra, hiszen, mivel a fiatalok egyre korábban érnek, egyre lejjebb csúszik a korhatár, 12 éves korban már napi beszédtéma a szexualitás. A társadalom infantilizálódik, s ezért az egyre fiatalabb korosztály válik a mintaképévé, az ő ízlésüket kell követni a művészetben, öltözködésben, a szépségideálban. Ami régen liliomtiprásnak számított, mondjuk egy húszéves lány defloreálása, ma már nem az, inkább társadalmi kötelesség.

– A szüzesség helyreállításának a módjai is ismertek.

– A szűk hüvelyt összehúzó szerek, „intim” tornák, a teljes szőrtelenítés alkalmazása avégett, hogy valaki szűz illúzióját keltse, persze. Ezeket gyönyörnövelő okokból is végezték. De a szüzességet igyekeztek szimulálni más módon is. A nászéjszakán például gyakran vért töltöttek egy hólyagba, a hüvelybe helyezték, s a kellő pillanatban kiszakították, hogy becsapják a vőlegényt. A színjátéknak a nagy jajgatás és sikoltozás is része volt. Kellemetlenségeket okozhatott, hogy sok hölgynek nincs, vagy nagyon könnyen átszakad a szűzhártyája, állítólag a menstruáció bizonyos szakaszában hátrébb húzódik, nyúlik, és nem szakad el. Ez akár a menyasszony meggyilkolásához is vezethetett.

– A muszlim világban sokszor az élete függ ettől a fiatal nőnek, ma már lehetőség van szűzhártya helyreállító műtét elvégzésére is.

– Ez leginkább olyan társadalmakban probléma, ahol a férj nagy vételárat fizet a menyasszonyért, vagy nagy hozományt kap vele. Ott ez ’garanciális’, vissza lehet vinni a nőt. Az iszlám egyébként pontosan szabályozza a házasságon belüli nemi életet. Ha hetente egyszer nem kerül rá sor, sőt, ha nem elégíti ki a férj a feleséget, az asszony elválhat tőle.

– Mi a szűznemzés?

– A 19. század végéig folyt erről vita, létezhet-e. Tudomásom szerint a nemzés és a halál összefügg, tehát azok a lények, melyek nem nemződnek, nem pusztulnak el. Még mindig vannak ilyen baktériumok, melyek valamilyen kémiai úton létrejöttek, s nem tudnak elpusztulni, mert nem szaporodnak. A szaporodás feltételezi a pusztulást, azt lehet mondani, hogy vannak olyan élőlényformák, ahol nincs hím és nőstény, de mégis valamilyen nemzés létezik. Attól függ, mit nevezünk nemzésnek. Mária szűzen fogantatásáról például több kinyilatkoztatás szól. Ez egy egyházi dogma, hogy ez a gyakorlatban miként ment végbe, Ige útján fülön keresztül vagy közvetlenül a Szentlélek által, arra többféle magyarázat létezik.

– Említhetjük a csigák önnemzését, de vannak ilyen baktériumok is…

– Igen, vannak nemváltó állatok, lények, növények. Erről egészen a 19. századig óriási vita folyt, sokáig úgy tartották, hogy vannak olyan rovarok is, akik szervetlen anyagból jönnek létre.

– Ismerjük Hermaphroditos legendáját, vagy Platónnak, a Lakomá-ban elmondott meséjét, amely magyarázatot ad arra, hogy a két nem miért keresi egymást. A jövő azonban a nemeknél a gün-andromorfizmusé, jósolják, azaz a félig férfi és a félig nő jellemzők összekeveredéséről, nem fiziológiai értelemben.

– Nem hiszem, hogy az androgünitás evolúciós szempontból megfelelő út lenne. Most ugyan a nemkeveredés „trendi”, de ennek nincs biológiai háttere, szerintem csupán egy kulturális jelenséggel, az infantilizálódással függ össze. Ha megnézzük a mai divatot, az is efelé tendál. Az uniszex öltözködés, a testszőrtelenítés, a nemi jellegzetességek egyneműsítése, a transszexualitás a divat. Evolúciós szempontból azonban a férfi-női különválás magasabb szint, mint az androgün lényeké. Úgy tűnik, hogy az evolúciós szelekcióhoz sokkal hatásosabb metódus, ha legalább két szülő van. A leghatásosabb az volna, ha több szülő lenne, akkor több variáns jelenhetne meg, több mutáns, könnyebben alkalmazkodnának a fajok a környezethez. Elképzelhető, hogy a jövő „megoldása” a négy szülő lesz, tehát négy lény kell majd egy nemzéshez, össze kell adniuk a kromoszómáikat, így sokkal gyorsabb lehetne az evolúció. Ez persze, nem most lesz, hanem ’egymillió’ év múlva. Ma azonban valóban mindenki egyforma akar lenni, olyan, mint a kisgyerekek, arra vágyik, hogy eltűnjenek a különbségek, szőrtelenek, szépek, fiatalok, tudatlanok, becsukott szemmel élők szeretnének lenni, visszavágynak az anyaméhbe. Halkan mondom, hogy ennek talán az lehet a biológiai háttere, hogy a világon túl sok ember van, s a természet igyekszik a szaporodást gátolni.

– A szüzesség megtartásának az egyik útja az erényöv volt, melyről kiderült, hogy nem is létezett. A kiállításuk egy nem létező tárgy történeti nyomait mutatta be.

– Ez olyan kiállítás volt, mely arról szólt, ami nincs. Téves másolatok másolatait állítottuk ki benne. Az egész mítoszt a 19. században találták ki, a cingulum vagy zona castitatis, az „erény, tisztaság öve” eredetileg szimbolikus kifejezés volt. Később azt hitték, hogy van ilyen, lerajzolták. 16. századi metszeteken már gyakran találunk ilyen ábrázolásokat. Aztán a 19. század tudósai megnézték ezt a képet, nahát, gondolták, a barbár középkorban ilyet raktak fel a nőkre, és mindenféle rekonstrukciós tárgyakat is készítettek elméletük nyomán.

– Jöttek a történetek...

– Igen, de ez nem igaz, mert a valóságban semmi nyoma az erényövnek. Ha valaki ilyet viselt volna, a fertőzés miatt bele kellett volna halnia, másrészt olyan szoros övet, mely a nemi aktust gátolta volna, akkoriban nem tudtak csinálni, nem volt megfelelő anyag.

– Történelmet gyártottak neki.

– Egy hibája volt ennek a kiállításnak, hogy nem hívta fel kellően a figyelmet arra, hogy a mai történelemoktatás mennyi egyéb hülyeséggel is tele van.

– A történelmet írják, a szépírók keze munkája?

– Pontosan. Még gimnazista koromban olvastam Petőfi naplóját, melyben ’48. március 18-án az a bejegyzés áll, hogy felháborító, hogy mindenütt forradalmak voltak, csak nálunk nem volt semmi. Három nappal március 15-e után. Máig ünnepeljük, és semmi nem igaz belőle, se a Nemzeti Múzeumnál történtek, se Petőfi szavalata a lépcsőn, se a márciusi ifjak, stb...

– Ez olyan, mint a sztárkultusz, amikor a marketing szakemberek, egy brand, felépítenek egy személyiségét, hozzárendelnek történeteket. A politikában ugyanígy dolgoznak a szakemberek.

– Holott Petőfi naplóját kiadták többször is.

– Beszéljünk az önkínzás kultuszáról.

– Ismerjük Szent Margit cingulumát, de ennek a szüzességhez kevesebb köze van. A kereszténységen belül a vallási célú önkínzás hagyománya anakhoréta és a remete mozgalommal függ össze, a kora kereszténység irányzatával, amely szerint, a test az ember ellensége. A lélek a jó, a test a gonosz, a test ellen küzdeni kell, mivel benne „testesül meg” a gonosz. Valószínűleg ez a szemlélet a dualista manicheizmusból került át a kereszténységbe. Indiában is léteztek hasonló irányzatok, példul a jógiké stb... A katolikus egyház elítélte ugyan az öncélú önkínzást - Liguori Szent Alfonz például barbárságnak tartotta, Szent Ferenc szerint pedig a test egyenest Isten temploma -, de mint lelkigyakorlati technikát sokan megtartották a kora kereszténységtől a jezsuitákig, s mai is vannak keresztények, akik vallási okból gyötrik testüket.

– Spirituális szerelem?

– Részben bizánci, részben arab hatásra jelenik meg a trubadúr költészetben ez a szerelemeszmény a 12-14. században. A testi szerelemmel szemben a lelki, „plátói” szerelem kultuszáról van szó. Ebben a gondolatkörben kezd a „szüzesség” és a „nőiesség” fogalma összekapcsolódni. Kezdetben ezek a versek a Szűz Máriához szóltak, aztán szűz hölgyek lettek tárgyaik.

– Mit kezdjünk a ’kettős erkölcs’ fogalmával? A hierarchia alján levőkre vonatkozott, a feljebb valókra, nem?

– Az erkölcscsőszség a reformációval kezdődött, majd az ellenreformációval vált teljessé. Korábban elég liberális volt a társadalom. Olvastam egy 13. századi, angol gyóntatási tanácsadó adatai alapján írott cikket: hogy ott mi minden volt olvasható?! Semmi nem változott azóta, ugyanúgy csalták egymást, a nemi életnek ugyanolyan aberrációi léteztek, mint manapság. Ha a sógornőjét erőszakolta meg valaki, az még nem járt komoly felelősségre vonással, ha a gyerekét vagy a kecskét, az már igen. Ezekben a gyóntatási tanácsadókban voltaképpen a gyóntatóatyának adtak utasítást arra vonatkozóan, melyik bűn milyen büntetést érdemel, vagyis mindennapos dolgokról volt szó bennük.

– Néhány Miatyánkot kellett csak mondani.

– Néhány Miatyánkot, megfűszerezve egy kis zarándoklattal, ajándékkal az egyháznak, stb... Minden elképzelhető bűn olvasható ezekben a tanácsadókban. Csak a 16. századtól kezdett a társadalom prűdebbé válni, az új erkölcsösséga 19. századi viktoriánus időkben érte el a csúcsát, azóta hanyatlik.

– Az első éjszaka joga?

– Az sem létezett. Egy 19. század végi német tanulmányt olvastam, nemrég, amely alaposan bizonyítja, hogy az első éjszaka joga, tételes jogként nem létezett. Más kérdés, hogy sok földesúr olykor berendelte a lányokat és lefeküdt velük. De se a német, se a szász, se a magyar törvénykönyvben ilyen jog nincs és nem is volt. Még szokásjogként sem működött, sőt, a középkori szász jog szerint, ha a paraszt agyonütötte a földesurat azért, mert rajtakapta a feleségével vagy menyasszonyával, felmentették.

– Mit tudunk a libertinusok erkölcsi képleteiről?

– Sade márki életművében számos olyan motívum található, amelyek előzményei, a boszorkányperek jegyzőkönyveiben is megtalálhatók. Ezek a motívumok azonban jóval korábbiak: az ún. eretnek szekták elleni vádakon alapultak, vagyis hogy titkos összejöveteleket tartanak, ahol csoport-szexre és sok különféle, egyéb „ocsmányságra” kerül sor. Ez egy ősi vád, amit először a keresztények ellen alkalmaztak majd amikor a kereszténység uralomra jutott, a zsidók, a manicheusok, majd a különféle eretnek szekták, katarok, albigensek, a templomosok ellen is felhoztak. Sprenger kőnyvében, a Boszorkányok pörölyében (1487) az alapvád szintén ez, az összejövetelek és a szexuális kicsapongás. A vádnak komoly hagyománya volt, az uralkodó hatalom mindig azzal vádolja a kisebbséget, hogy szexuális disznóságokat csinálnak. Ez a ’30-es évek sztálini pereiben is megjelenik. Sade tehát ebből a hagyományból is merített.

– Sade arra jött rá, hogy amikor felszabadulunk az erkölcsi és a szellemi normák alól, megnyílik a bűnök és a katasztrófák világa is.

– Bizonyos szekták valóban összejártak, s orgiákat tartottak. Az adamiták például állítólag meztelenül jártak, kommunában, szexuális szabadságban éltek.

– A libertinusok tevékenysége az egyházak képmutató erkölcsi rendszere elleni fricskaként is értelmezhető?

– A kálvinizmusnak az a húzása, hogy kiemelte a közvetítőt Isten és az ember közül, komoly következményekkel járt. A hit és az erkölcs magánüggyé és így erősen képlékennyé vált. Nem véletlen, hogy a szexualitás ma uralkodó szemlélete protestáns környezetben alakult ki. Ez veszélyes dolog.

– Mikor nem Isten, hanem a magam ítélőszéke elé járulok.

– Igen. Istent ugyan dicsőség szolgálni, de az ember nem kap érte semmit, nincs jutalom, de talán büntetés sincsen. Az ítélőszék belülre helyezése, a lelkiismereten keresztül hozzánk szóló Istenbe vetett hit szerintem veszélyekkel jár.

– Ez azt tételezi, hogy az emberek felelősségteljes felnőttek, de ez nem így van, gyerekek, infantilizálhatóak, mintakövetők.

– Igen, szerintem egy „Egyház”, egy erkölcsi „felettes én” nagy segítség az embernek. Ha nincs, aki megmondja nekünk, mi a helyes, könnyebb elcsúszni és elbukni.

– Önmagunk szabadságának korlátozása komoly feladat.


– A szeretet az, ami ráveszi az embert, hogy a szabadságát föladja. Ennek kellene irányítania a világot, de sajnos, nem ez történik.

Gyimesi Ágnes Andrea