2011. július 26., kedd

GOND A GONDOZÁSSAL

11-07-26 - írta Giulio

A házi segítségnyújtás keretén belül működő szolgáltatók sok mindenben segítenek a rászorulóknak. Bevásárolnak, takarítanak, mosnak, fát vágnak, felolvasnak, együttműködnek a háziorvosi szolgáltatókkal, és még rengeteg egyéb dolgot is megcsinálnak.

Egyebek között az ország területének nagyobb részén felíratják a gondozottaknak a havi rendszerességgel szedett gyógyszereiket, és ki is váltják ezt nekik.

Aminek a gondozottak természetesen nagyon örülnek.

Csakhogy orvosi vizsgálat hiányában ez a gyakorlat jogsértés. Egyrészt az orvos megszegi a gyógyszerek felírására vonatkozó rendeleteket, másrészt a gondozott a recept aláírásakor hamis jognyilatkozatot tesz. Ugyanis megerősíti a biztosító felé, hogy felírást megelőzően találkozott az orvossal, az őt megvizsgálta, megbeszélték az összes fontos kötelező dolgot.

Amennyiben azonban a receptet a gondozó (vagy pl. családtag!) íratja fel, akkor ez a nyilatkozat nem felel meg a valóságnak.

Sajnos nincs mit tenni. A jogszabály egyértelmű, ha az orvos azt megszegi, ötszörösen büntethető. Ezért tilos. Az más kérdés, hogy az ellátásban ez miféle gyakorlati következményekkel járhat, egyáltalán kivitelezhető-e anélkül, hogy a betegjogok más irányból sérülnének a betű szerinti jogszabálykövetés miatt. Az eddigi gyakorlathoz szokott, rokkant, vagy idős embereket bizony le kell hozatni a rendelőbe, levetkőztetni, alaposan megvizsgálni, és minden egyéb előírást is betartani.

És ezzel én egyet is értek. Csak nem ártana ezt egy ÁNTSZ véleményben írásban megerősíteni, hogy ne az én anyámat szidják majd ezek után, igaz? Hiszen sem a jogszabályt nem ismerik, sem a recept hátulját nem olvasták el soha, nem is lehet, olyan kicsik a betűk. De meg van adva, hol lehet feljelenteni az orvosokat.

Mi pedig nem akarjuk, hogy feljelentsenek minket. Majd mentővel behozatom a 90 éves mamókát inzulin rendeléshez. Jó móka lesz...Egy pelenka rendelés az urológián szintén mentő, igaz, mert a szakorvos sem írhat segédeszközt vizsgálat nélkül.

Buli van, emberek.:-)

Itt tehát dupla jogsértések tömkelege valósul meg, részben az orvosok, részben a recepten hamisan nyilatkozó ellátottak részéről.

Kérdés, mi a jobb? Továbbvinni a jogsértő, de működő gyakorlatot. Bedönteni az ellátást a jogszabályok szó szerinti betartásával. Épeszű jogszabályt kodifikálni, ami nem a fiókból, hanem a gyakorlatból indul. Ez csak egy az ezer létező hasonló probléma közül, de ha nem oldjuk meg, én betartok.

Meg kellene beszélni.

From: Dr. Keszthelyi Gyula [mailto:giulio@t-online.hu]
Sent: Tuesday, July 26, 2011 12:42 PM
To: 'peredi.gyozo@borsod.antsz.hu'
Subject: Receptíratás

Tisztelt jogtanácsos úr!

Kérem arra vonatkozó írásos nyilatkozatukat, hogy az orvosi rendelőben bármilyen okból megjelenni nem tudó személyek részére családtag, szomszéd, házi segítségnyújtást nyújtó gondozó írathat-e vényt, és miért nem.

Tudomásom szerint ez a jogellenes gyakorlat a megyében/országban mindenhol elterjedt, de álláspontom, és az OEP alábbi álláspontja szerint is jogellenes.

Fontos szempont azonban, hogy a vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartása esetén azonnal összeomolhat az ellátás. Ennek felelősségét nincs kedvem szóló akcióban felvállalni. Döntsenek Önök.

Köszönettel: Dr. Keszthelyi Gyula

És becsatoltam a recept farát.

A Miskolci Családsegítő Módszertani Központ szóbeli tájékoztatása alapján a családsegítő központok elszámolásában rendszeresen fizetett térítési rovat a betegek számára történő gyógyszeríratás és gyógyszerkiváltás.

Vagyis a költségvetés kifizeti ezeket a szolgáltatásokat. Mert hiszen ez az ésszerű gyakorlat. Ezek alapján minden praxis ellenőrizhető is, hogy ott mi a gyakorlat.

De van egy kis bibi:

EBF álláspont

Dr. Keszthelyi Gyula úrnak

Ügyszám: 2586-2/2009.

Tárgy: tájékoztatás

Ügyintéző: dr. Kesjár-Szabó Andrea

Tel.: 06 1 237 2232

giulio@t-online.hu

Tisztelt Dr. Keszthelyi Gyula Úr!

Az Egészségbiztosítási Felügyeletnek (a továbbiakban: Felügyelet) küldött elektronikus levelét köszönettel megkaptam, az abban foglaltakkal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:

Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV.28.) ESzCsM rendelet 11. §-a értelmében az orvosnak a rendelt gyógyszer mennyiségét úgy kell meghatároznia, hogy a beteg szakszerű gyógykezeléséhez szükséges legközelebbi orvosi vizsgálatig elegendő legyen. Ennek alapján tehát a gyógyszerrendelést jelenleg is minden esetben orvosi vizsgálatnak kell megelőznie, tekintettel a gyógyszerbiztonság követelményeire is.

A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény (a továbbiakban: Gyftv.) - 44. § (1) bekezdése szerint a gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-rendelés során az orvos a szakmai szabályok és a gyógykezelésre vonatkozó jogszabályok figyelembevétele mellett - a fogyatékos személyek számára is hozzáférhető és értelmezhető módon - tájékoztatja a beteget a gyógyszeres kezelés és gyógyászati segédeszközzel való ellátás alternatíváiról, az azonos hatóanyag tartalmú és gyógyszerformájú készítmények és azonos funkcionális csoportba tartozó gyógyászati segédeszközök beteget terhelő várható költségei közötti különbségekről és a külön jogszabály szerinti helyettesíthetőség lehetőségeiről. A Gyftv. 44. § (4) bekezdése szerint az orvosi dokumentációban a beteg - az Ebtv.-ben foglalt nyilatkozatának a külön jogszabályban foglaltak szerinti aláírásával egyidejűleg - igazolja az (1) bekezdésben foglaltak megtörténtét.

A Gyftv. 45. § (1) bekezdése értelmében a társadalombiztosítási támogatással gyógyszert rendelő szolgáltatók, orvosok e tevékenységüket olyan minősített számítógépes program alkalmazásával végzik, amely az E. Alap, illetve a beteg számára legolcsóbb gyógyszerre ajánlatot tesz. Ettől eltérő gyógykezelést az orvos - a Gyftv. 45. § (2) bekezdése értelmében - ugyancsak a fenti részletezett tájékoztatás megadását követően - amelyet a beteg aláírásával igazol - rendelhet, továbbá az eltérést a betegdokumentációban annak részletes indoklásával együtt rögzíteni kell.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 11. §-a értelmében a biztosított a háziorvosi ellátás keretében jogosult többek között betegsége esetén a háziorvosi rendelőben, illetve amennyiben egészségi állapota indokolja az otthonában történő orvosi vizsgálatra és gyógykezelésre, ideértve az orvosi ellátás során felhasznált, az elsősegély keretében alkalmazott gyógyszert, illetve kötszert is.

A fentiek értelmében tehát minden gyógyszerrendelést orvosi vizsgálatnak kell megelőznie. Amennyiben a beteg egészségi állapota miatt nem tudja felkeresni a háziorvosi rendelőt, úgy a háziorvos a beteget otthonában látja el, végzi el a vizsgálatot és írja fel a gyógyszert. Ezek a jelenleg is hatályos szabályok, ezekben nem történt változás 2009. július 1-jét követően sem.

A legolcsóbb gyógyszerek köre folyamatosan változhat és az orvosnak tájékoztatnia kell a beteget az ettől eltérő gyógyszerrendelés feltételeiről és lehetőségeiről, majd ennek tényét a betegnek aláírásával igazolnia kell, többek között ezért is fontos, hogy a beteg jelen legyen a gyógyszerrendelések során.

Végezetül tájékoztatjuk, hogy az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes, a fentiek ezért csupán tájékoztató jellegűek.

B u d a p e s t, 2009. július 13.

--------------------------------------------------------------------

Nos feleim, ez a jelenleg kötelezően követendő forgatókönyv.:-)

Betartható? Szerintem nem. Az orvos a lakáson meg tudja vizsgálni a beteget, de nem tud receptet írni. Az ugyanis internetes kapcsolathoz, számítógéphez, és nyomtatóhoz kötött.

Ráadásul, ha mindezt részekre bontva megteszi úgy, hogy visszamegy vizsgálat után a rendelőbe legyártani a recepteket, akkor van még egy futása, mert a beteggel alá is kell ezt íratnia. Neki. Hogy lássa, hogy a beteg visszaigazolta az ő megkövetelt tevékenységeit. Érdekes forgatókönyv, igaz?

Annak az anyukája görcsöljön, aki ezt íróasztal mellett kitalálta. A dolog a gyakorlattól teljesen idegen, és a szabályokat mindenhol meg kell szegni. Valami kompromisszum kell, mert ha ezt betartjuk, abból forradalom lesz.

Majd holnapra kerítek olyan ambuláns lapot, amin írva vagyon, hogy a szakrendelések jó része is kiad például javaslatot a beteg megjelenése nélkül pelenkára, gyógyszerre, segédeszközre, egyszerűen azért, mert egy támbot 1290 forint, a beteg beszállítása meg 25 ezer forint.

Tehát részben humanitárius okok miatt nem törjük a beteget, másrészt bitang drága mulatság is ez épp az OEP-nek.

Az idióták, akik a rendszert szétverték, már rég máshol rontják a levegőt.



Nincsenek megjegyzések: