A szülésznőképzés Magyarországon

Minden bizonnyal az emberiséggel egyidős a szülőnő számára nyújtott segítség és a folyamatot könnyítő együttérzés valamilyen formája, így a szülésnél való közreműködés történetileg az orvostudománynál korábban indult fejlődésnek. A bábákra utaló legrégibb /ék/írásos nyom az i.e. harmadik évezredéből, Mezopotámiából származik. A közép-törökországi Catal Hüyük ásatásainál talált több ezer éves ülő figura /is/ vélhetőleg a termékenység istennőjét jelképezi, combjai között magzatával.

A Magyarországi bábaképzés főbb állomásai

A magyar bábaság története az ősmagyarok koráig vezethető vissza. Ebben az időben a szülésnél olyan asszonyok segédkeztek, akiknek tudása főleg saját és környezetükből szerzett gyakorlati ismeretekből állt. Tevékenységükben több volt a babona, mint a tudás, hiányzó ismereteiket földöntúli erőkben, csodatételekben való hittel pótolták.

A magyar „bába” elnevezésre vonatkozó első adat 1111-ből való és Kálmán király oklevelében található. Eszerint négy jelentésváltozata van, mégpedig: vénasszony, nagyanya, boszorkány, szülésznő. (Ipolyi Arnold szerint: „a bába= tündér szalagja”) A magyar nyelvben valamikor a bába szó mellé lopódzott a szülésznő kifejezés is. A korai időszakban tagadhatatlanul a bába kifejezést használták, azonban a későbbi időszakban elfoglalta helyét a szülésznő megszólítás. A köznyelvben még megtalálható a „madám” kifejezés is, mely a bábák tekintélyének növekedésével hozható összefüggésbe. A kereszténység megjelenésével a 10. század végén megjelentek hazánkban is a bencés szerzetesek, később más szerzetesrendek orvosai is. Ők azonban csak a szülészet elméleti részével foglalkoztak, a tényleges gyakorlati ténykedés továbbra is a bábák feladata maradt.

Legelőször 1552-ben jelent meg egy rendelet, mely a bábák működését szabályozta. Ez azt jelentette, hogy aki bábaként kívánt továbbra is dolgozni, annak a főhatóságok előtt esküt kellett tennie. Az eskü szövegét olvashatjuk egy nagykállói református protokollum lapján.

A bábák esküjének formája

„Az igaz Isten, ki az Atya, a Fiú és Szentlélek teljes Szentháromság, egy bizony örök Isten engem úgy segéljen az igaz Hitben, hogy minek utánna Nagykálló Városa elöljárójától hivatottan volna, öregasszonyságra vagy Bábaságra, teljes tehetségem szerint igaz lelki ismerettel, hogy irigység, félelem, gyűlölség, atyafiság, barátság, ajándék vétel és várásféle tételekkel tisztemben hűségesen eljárok. Szegényeknek s boldognak elöljáróim parancsolatjokból személy válogatás nélkül igazán szolgálok. A vajúdó vagy gyermek szülő személyekhez mihelyen hivattatom; azonnal magam dolgainak félre tételekkel sietve el megyek, a szülést megelőző nyavalyáit szorongattatásait senkinek is nem nehezítem, sőt inkább ha tőlem lehet, rajta segítek és könnyebbítek valamint az Isten tudnom adta: és a betegnek nyavalyája kívánja. A Szülésnek órája pedig el jövén a Szülendő vagy vajúdó Személyek sem pedig a Születendő vagy Született magzat (ha ép és egészséges) általam meg ne nyomoruljon vagy meg ne romoljon, a betegekhez a bévett szokás szerint egy hétig mindennap kétszer kötelességem szerint elmegyek, minden némű bűvölést, bájolást, babonálást (mind némelyek Isten Törvénye ellen cselekszenek) félre teszek s nem is cselekszem.Se a korcsomákon sem pedig egyébütt akárhol nem részegeskedem, hanem inkább Szentül, kegyesen, józanon, mértékletesen, mások meg botránkoztatások nélkül magamat viselni és élni kívánok. Nem különben kötelességemnek fogom tartani azt is: ha mikor nehézkes vagy viselős Szabad Személyeket akar asszonyokat akar leányokat észre veszek, azt minden időhallasztás nélkül Város Magisztrátusának megjelentem, ha pedig valamely nehézkes vagy viselős Személy a nála lévő magzanak vagy pedig Született gyermeknek el vesztésére tőlem gonosz tanácsot kérne vagy ha magamat is elvesztésére ingerelne, abban meg nem egyezek, s nem cselekszem, mely ha valamikor meg történnek azonnal Városi Hadnagyának és Tanácsának bé mondani kötelességemnek fogom esmérni és tartani. Isten engem úgy segéljen.” Pótlás utólag: „Ezeken kívül Bába társammal nem veszekszem, az sem egynél sem másnál nem gyalázom, nem betsteleníteni, vele edgyütt is tehetségem szerint edgy akarattal híven szolgálok a vajúdó asszony mellett.”

A bábák szervezett képzése akkoriban még nem jött szóba. Így nem meglepő, hogy nagyarányú volt a halálozás a szülés alatt is és a gyermekágyas időszakban is. Gyakoriak voltak a boszorkányperek, amelyeknek főszereplői tapasztalatlan, tudatlan, képzetlen, mágikus eljárásokat alkalmazó bábák voltak.

Az ezt követő években a bábák képzettsége hármas tagozódást mutatott:

1. Okleveles bábák
2. Cédulás bábák
3. Paraszt vagy kontár bábák

1. Okleveles bábák:

ez volt a legkisebb létszámú csoport. Tagjai főleg a polgárság köréből kerültek ki. Német nyelvtudásuk az ismeretek elsajátításánál előnyös volt. Külföldi, főleg a bécsi és a prágai egyetemeken vizsgáztatták őket. Elméleti és gyakorlati tudásuk magas szintű volt.

2. Cédulás bábák:

a későbbiekben az úgynevezett másodrendű képzésű bábák csoportját alkották: ők már többen voltak. Oktatásuk csak gyakorlati síkon folyt, mégpedig úgy, hogy a vármegye tiszti főorvosa a megyei bábákhoz küldte őket 1-10 napos "tanfolyam"-ra.

3. Paraszt- vagy kontár bábák:

ők voltak legtöbben: sok tapasztalattal, de kevés elméleti tudással rendelkeztek. A legtöbb panasz velük kapcsolatos volt, a sok halálos kimenetelű szülés miatt. A boszorkányperek vádlottjai főleg az õ soraikból kerültek ki. A nép körében a -sokszor ártalmasnak számító - szülés körüli rítusok előnyt élveztek a tudással szemben.

Az 1755-ben megjelent rendelet, a "Planum regulationis in re Sanitatis" előírta, hogy - bárhol kíván működni a bába, hivatalos vizsgát köteles tenni a tisztiorvos előtt; - a vizsgadíj 2-6 körmöci arany, amely összeg a bábák képzésére szolgál; - a bába az orvosokkal szemben tiszteletet tanúsítson, rendeléseiket pontosan és azonnal hajtsa végre; - ha gyenge vagy haldokló az újszülött, és a papot nem tudná megvárni, a bába köteles őt még szülés közben közönséges vízzel megkeresztelni, s erről a papot értesíteni.

A korabeli írástudatlanság ellenére is nagy előrelépést jelentett, hogy 1766-ban megjelent az első magyar nyelvű bábakönyv, Weszprémi István debreceni tiszti főorvos Bába Mesterségre Tanító Könyve, amelyet azután számos hasonló követett.

1770-ben Nagyszombaton, majd néhány évvel később Kolozsvárott is megindult az egyetemhez kapcsolódó bábaképzés. Kezdetben az egyetemeken kis létszámban végeztek okleveles bábák. Ennek oka főleg a nyelvi nehézségekből adódott, mert az egyetemi oktatás nyelve főként a német volt. Ráadásul még akkor is sok falusi bába írástudatlan volt, vagy nehezen jutott el az elemi iskolai tananyag megszerzéséig.

Intézményes bábaképzés Magyarországon

1755. Hivatalos bábaképzés beindítása (Mária Terézia uralkodásának ideje)
1766. „Bába mesterségre tanító könyv” megjelenése Debrecenben
1774. A bábák képzése beépül az orvosi egyetemi képzésbe
1806. Tanulmányig Rend (II. Ratios Educations) képzési idő 2 tanfolyam 5 hónapos
képzési idővel
1876. XVI. Törvény meghatározza a szülésznő képzését és munkakörét
1881/82. Tauffer Vilmos az új szülészeti tanszék vezetője
1898/99. Önálló bentlakásos bábaiskola Budapesten
1920. Hét bábaiskola működik Magyarországon: Budapest, Szombathely, Szekszárd,
Szolnok, Szeged, Debrecen, Pécs (képzési idő 10 hónap)
1928. Új szülészeti rendtartás bevezetése (kötelező ismétlő tanfolyamok tartása)
1935. 12 hónap a képzési idő
1947-1976. Két éves a képzési idő
1964. Megjelenik a szülésznőképzés tanterve
1965. Csak érettségizetteket vesznek fel szülésznő tanulónak
1976/77. Utolsó évfolyam a két éves szülésznőképző szakon
1972/73 10 hónapos szakosító tanfolyam
1994. Beindul a három éves nappali tagozatos szülésznőképzés

1771-ben kiadtak egy rendeletet, amely kimondta, hogy minden Magyarországon gyakorlatot folytató bába a nagyszombati egyetem orvosi karán vizsgázni köteles, kivéve azokat, akik a bécsi egyetemen nyerték el oklevelüket.

A nagyszombati egyetemen minden évben három tanfolyamot kellett tartani. Csak írni, olvasni tudó nőket vehettek fel. Az egyetemi előadásokon a bábák az orvostanhallgatókkal együtt vettek részt. A tanulmányi rendelet kimondta, hogy a bábanövendéket a szülőházba kell küldeni, hogy az elméleti ismereteket a gyakorlatban is elsajátíthassák, s csak az innen hozott, szorgalmukat tanúsító bizonyítvánnyal bocsáthatók vizsgára.

A 19. század elején, 1806-ban új Tanügyi Rendelet (II. Ratio Educationis) született meg, mely az egyetemen a bábanövendékek képzését évi két tanfolyamra növelte, 5 hónapos képzési idővel, és a nemzetiségi jelleget is figyelembe véve háromnyelvűvé tette. A téli időszakban németnyelvű, a tavaszi időszakban magyar nyelvű, de ahol szükséges volt tót/szlovák nyelven is folyt tanítás.

1813-tól az orvostanhallgatókkal együtt a bábanövendékek is részt vettek boncolásokon, sőt maguk is boncoltak a sebész és a halott hozzátartozója beleegyezésével. Ez a körülmény erősen hozzájárult a többnyire halálos kimenetelű gyermekágyi láz előidézéséhez.

A gyermekágyi láz rettenthetetlen harcosa, Semmelweis Ignác Fülöp (1818-1865) figyelt fel arra, hogy a gyakorlati oktatás keretében minden asszonyt belsőleg is megvizsgáltak a hallgatók is és közben csak szappannal és tiszta vízzel mostak kezet.Több próbálkozás után elrendelte, hogy nem csak a szülőszobába való belépéskor, hanem miden egyes beteg vizsgálata előtt el kell végezni a klórvizes kézmosást.

1867-ben az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttekor a bábaügy a Belügyminisztérim, a bábaképzés Vallás- és Közoktatási minisztérium hatáskörébe került. A már többször kitűzött célt – miszerint parasztbába ne működhessen – a rendeletek ellenére nem sikerült megvalósítani.

1881-en a költésvetés vitájában arról szavaztak, hogy új szülészeti tanszéket kell létrehozni. Vezetőjévé az akkori Vallás- és Közoktatásügyi minisztert Tauffer Vilmost
nevezték ki. Tauffer megfogalmazta, hogy „jó bábaintézetek felállítása elodázhatatlan igény”. A bábaképzés terén az első világháború kirobbanása, elhúzódása komoly megtorpanást jelentett. Trianon után Magyarország elveszítette területének 2/3-ad részét. Néhány bábaképző megszűnt, néhányukat az utódállamok területére helyeztek át. Ezt követően a hiány pótlására Szolnokon és Szekszárdon új iskolákat létesítettek. A népjóléti miniszter az 1920/21-es tanévtől a bábatanfolyamok idejét 10 hónapra emelte fel. Az iskolai végzettség alsó határa 6 elemi. Korhatár 20-35 év között. 1931-ben a képzés idejét ismét emelték: 10 hónapos elméleti és 2 hónapos gyakorlati szakaszra. 1942 évtől a jelentkezők korhatárát 18 évben határozták meg.

1944-ben még megtörtént a beiskolázás, de 1945 tavaszára megszűnt az országban a rendszeres bábaképzés. Ezzel lezárult egy korszak a bábaképzés történetében. A világháború korszakváltást jelentett a hazai szülésznőképzés terén. Az 50-es és 60-as évek fordulóján a szülések gyakorlatilag 100%-ban intézetben folytak le, így társadalmi célú célkitűzés az „intézeti szülésznők” képzése.

1947-48-as tanévtől kezdve 2 évre emelték a képzési időszakot. 18 hónapi intézeti elméleti- gyakorlati tanfolyamból és 6 hónapi kötelező kórházi gyakorlatból állt. Követelmény lett a legalább 8 osztályos általános iskolai végzettség. Kifejezetten különleges magyar sajátosság a középfokú oktatási intézmény: a szakközépiskola.

1963-ban az Egészségügyi Minisztérium Oktatási Főosztályának „Tanterv és utasítás a szülésznőképző iskolák számára” címmel kiadvány jelent meg. A dokumentum az oktatás céljaként intézeti szülésznők kibocsátását jelölte meg.

1963-as győri kezdet (kísérleti szakközépiskola) után az 1965. évben 9 helyen, 1966-tól 18 egészségügyi szakközépiskolai osztályt indítottak 693 tanulóval. A végzett tanulók az érettségi bizonyítvánnyal egy időben szakmai képesítést kaptak általános rendelőintézeti asszisztens, valamint csecsemő- és gyermekgondozói munkakörbe. Szülésznői vonatkozásban a szakközépiskolát végzettek számára a munka melletti szakosító tanfolyamot jelölte meg. A tanfolyam tartama 1 év (10 hónap). Ugyanakkor a gimnáziumban érettségizettek részvételével tovább folytatódott a 2 éves nappali tagozatos képzés. A két képzési formát egyidejűleg tartották fent. A 2 éves nappali tagozatos képzési forma utolsó évfolyama 1977-ben végzett. Tehát ez a képzési forma megszűnt.

Az ismeretek és a klinikai gyakorlat rohamos fejlődése azonban szükségessé tette, hogy 1981-től kezdődően Lampé László – 1992-ben már Papp Zoltánnal együtt írt – orvosegyetemi tankönyve kimondottan felhasználásra kerüljön a szülésznők felkészítésében.

A 90-es évek kezdete óta a szülésznők egyre inkább helyet adnak annak az igényüknek, hogy a képzés felsőfokú vagy főiskolai szintű legyen. Ennek következtében 1991/92-es tanévben ismét bevezetésre került a gimnáziumi érettségire épülő felvételi vizsgához kötött éves nappali tagozatos képzés.

2000-től indult egy átmeneti időszak, mely lehetővé tette a korábban másféle képzési formában részesültek különbözeti vizsgát tehettek. A program neve „Szülésznői HÍD”. Így a szakképesítést szerzett szülésznők végzettségeit felsőfokúnak fogadták el. Ezután megindult az érettségire épülő 3 éves képzés.

A három éves képzési program lehetővé teszi az Európai Tanács ajánlásaiban szereplő valamennyi tantárgy teljes körű oktatását. A Népjóléti Minisztérium tájékoztatóján elhangzottak szerint a szülésznők „eurokonform” oklevele beépíthető lesz a főiskolai szintű képzésükbe.

Forrás:
Kozma Imréné (Ildikó)
szülésznő