Tegyünk rendet a fejekben -

kommentár a "Kuszaság a fejekben" c. cikkhez

I. Az egészségüggyel kapcsolatos állami feladatokról

Alkotmányunk az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatban állami feladatként a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezését nevesíti. A társadalombiztosítást pedig a szociális biztonság, pontosabban a megélhetéshez szükséges ellátás vonatkozásában említi[1] Az Alkotmányban rögzített feladatok törvényi szinten a következőképpen kerültek elosztásra:

1) Az állami egészségügyi ellátórendszer intézményeinek fenntartási feladata a központi államigazgatás (döntően az Egészségügyi Minisztérium) és a helyi (települési, megyei) önkormányzatok között oszlik meg, az intézmények fenntartásához a központi költségvetés és a helyi önkormányzati költségvetés nyújt támogatást. Az egészségügyről szóló törvény szerint állami feladat a mentés, vérellátás, továbbá a katasztrófa-egészségügyi ellátás biztosítása.[2]

A központi költségvetésben az Egészségügyi Minisztérium fejezetében jelenik meg az Országos Vérellátó Szolgálat, és az Országos Mentőszolgálat támogatása, továbbá a gyógyító-megelőző ellátás országos intézeteinek fenntartási támogatása, ugyanakkor a katasztrófa-egészségügyi feladatok nem jelennek meg elkülönítetten a költségvetésben.[3]

A területi alapellátási és szakellátási feladatok az önkormányzati törvény alapján a települési és megyei szinten szervezett önkormányzatokra hárul[4], melyen belül az intézményrendszer fenntartásához az átadott állami feladathoz járuló forrást is meg kell kapnia a helyi közigazgatási szerveknek; ez a tétel a központi költségvetés "Helyi önkormányzatok támogatásai és az átengedett szja" fejezetében szerepel.

[Ennek a támogatásnak az értelme az, hogy konkrétan ellátandó feladat hiányában is lehetővé tegye a szükséges kapacitások jogszabályban meghatározott szinten történő folyamatos fenntartását. Ez a gyakorlatban nem valósul meg, az állam magas szintű követelményeket állapít meg, ad némi alamizsnát (vagy még azt sem), a szakellátó intézmények fennmaradása és anyagi boldogulása teljes mértékben a teljesítmény-finanszírozástól függ. Teljesítendő feladat pedig vagy van, vagy nincs, jó példa erre a foglalkozás-egészségügyi szakellátás helyzete, de ez egy külön történet.

Némi eltéréssel igaz ez a tétel az alapellátó szolgálatokra is, melyek jellemzően háziorvosi tulajdonú gazdasági társaságokként veszik át a települési önkormányzatoktól a 4/2000. EüM rendelet szerinti feladatokat az E. Alapból érkező finanszírozás és a térítésköteles ellátásokért járó díjazás fejében. Az E. Alap nevetségesen alacsony fix díjazást biztosít, egyébként a bejelentkezett létszám után járó teljesítmény-átalány (kártyapénz) és az egyéb bevételek tartják el a praxist. Ennek ellenére ugyanúgy biztosítani kell a munkanapi 8 órás szolgáltatást 400 mint 2400 bejelentkezett páciens esetén. A szerencsésebb szolgálatok esetén az önkormányzat, ha teheti a kötelező feladataira kapott központi költségvetési pénzből vagy egyéb forrásaiból is ad némi támogatást.

Meggyőződésem, hogy az igen sürgető finanszírozási reformot itt kellene kezdeni, vagy méginkább ott, hogy rendelkezésre állás biztosításához pénz kell, és ez meg nem kerülhető tézis. Helyi önkormányzatoknál rendkívül visszatetsző jelenség, hogy nem kötelező, de magas PR értékű feladatokat finanszíroznak, miközben a kötelező feladatot ellátó intézményeik vergődnek. Ugyanez igaz állami szinten, azzal, hogy itt csak általánosságban határozza meg az állam feladatait az Alkotmány, a tényleges prioritások pedig a gazdasági és politikai elit anyagi gyarapodása körül körvonalazódnak, méghozzá pártsemlegesen.

E rövidnek nem nevezhető kitérőt azért tartottam fontosnak megtenni, hogy mindenki megértse: a bevételek az egészségügyi intézmények számára jelenleg létkérdést, nem pedig életszínvonal kérdést jelentenek. A nem kötelező oltások beadásának ingyenes kikényszerítésével az állam nem csak jogos bevételtől fosztja meg a háziorvosokat, de egyenesen kárt is okoz nekik, gondoljunk csak pl. az ellentételezés nélkül fénymásolt betegtájékoztatókra (ugyanis az olcsó oltóanyag mellől kispórolták még a betegtájékoztatót is, ami önmagában skandalum, próbálná ezt elkövetni egy mezei gyógyszergyártó), a felhasznált eü. anyag és munkadíj. Ez utóbbi persze csak akkor, ha a doktor nem a tb-finanszírozott idejében olt. Történt ugyanis, hogy a jogszabályok betartására egyébként igen kényes Egészségbiztosítási Felügyelet összeült a közelmúltban a háziorvoslás prominens képviselőivel és jegyzőkönyvileg megállapodtak abban, hogy vígan lehet oltani a finanszírozott rendelési időben, mert bár gyanúsan törvényellenes, de mindenképp célszerű. Annyiban persze védhető a megállapodás, hogy a kaotikus jogi környezetben valahogy mégiscsak az ellátás zökkenőmentes működése lenne az első.]

2) Az állami egészségügyi intézmények által nyújtott szolgáltatásokért külön díjazás (teljesítménydíj) jár, mely több forrásból érkezik.

A fenntartó állam (értve ez alatt a központi közigazgatást és a helyi önkormányzatokat) részére, annak feladatkörében nyújtott ellátások nagy része közfinanszírozott szolgáltatás, melynek (a valóságban csak részleges) térítése az Egészségbiztosítási Alapból történik[5]. Az E. Alap költségvetése és a központi költségvetés átjárható, a központi költségvetés akkor is biztosítja a tb-kiadások fedezetét, ha azok a bevételeket meghaladják, szufficit esetén pedig a Pénzügyminiszter kedvére kotorászik az E. Alap zsebében.

Az állami egészségügyi feladatoknak kisebb része olyan feladat, melynek ellátását az államnak szintén biztosítania kell (pl. a járművezetői engedélyekhez szükséges orvosi vizsgálatok elvégzése), de nem kívánja bevonni a közfinanszírozott körbe, ezért az igénybevevőnek kell megfizetnie a szolgáltatás országosan, egységesen megállapított árát.

A teljesítménydíjak e két csoportjának a tényleges tevékenységgel járó többletköltségre, az indokolt fejlesztésekre és egyéb működési tételekre kell fedezetet nyújtania.

Az állami egészségügyi intézmények, szabad kapacitásaik terhére, nyújthatnak állami feladatnak nem számító, igazi üzleti jellegű és ezzel együtt szabadáras szolgáltatást, ekkor a térítési díjnak fedeznie kell az adott teljesítményre jutó összes intézményi kiadási tételt.

Esetünkben a casus belli-t megalapozó, 284/1997. Korm. rendelet az igénybevevő által fizetett utóbbi két ellátás-csoportot szabályozza.

Végül, de nem utolsósorban, a katasztrófa-egészségügyi ellátás E. Alap által nem fedezett többletköltségeit a központi költségvetés téríti meg.

3) Az állami egészségügyi ellátórendszer szervezése, a társadalombiztosítási alapok és az ellátó intézményeinek felügyelete a harmadik nagy állami feladatcsoport, melynek irányító szervei, élén az Egészségügyi Minisztériummal, szintén tetten érhetők az EüM költségvetésének fejezetében, közülük most csak az egészségügyi hatóságot (fedőnevén ÁNTSZ-t) emelném ki.[6]

Fentiekből számomra egyértelműen kiderül, hogy sem igazgatásilag, sem ellátásilag sem pedig finanszírozásilag nem létezik a cikk szerinti állami és társadalombiztosítási egészségügyi feladatok szétválasztása. A nem kötelező védőoltások esetében nyilvánvalóan nem értelmezhető a hatósági kényszer szükségessége sem.

II. A járványügyi feladatok és a védőoltások

Nézzük meg, hogy konkrétan mi a helyzet a járványüggyel, kinek mi a feladata?

A járványügy állami igazgatása és felügyelete az Egészségügyi Minisztérium irányítása mellett az egészségügyi hatóság (ÁNTSZ) feladata és a járványügyi tevékenységek irányítását, koordinálását és felügyeletét, valamint a járványüggyel kapcsolatos egészségügyi ellátások felügyeletét foglalja magában.[7] Az államigazgatási szervek előirányzata tartalmazza a feladatellátás fedezetét.

A járványügyi egészségügyi ellátások finanszírozása fő szabály szerint az E. Alapból történik. Finanszírozási szerződése alapján végzi például a háziorvos a kötelező védőoltásokat, a fertőző betegek kezelését és továbbutalását, a járóbeteg szakellátást, a tüdőszűrő vizsgálatokat, a fertőző osztályok pedig a fekvőbeteg ellátást igénylő betegek gyógyítását.[8] Részt vesznek a finanszírozásban ugyanakkor a munkáltatók is, akik fizetik pl. a munkakörhöz kötött kötelező védőoltásokat, a járványügyi érdekből kiemelt munkakörökben kötelező kiegészítő vizsgálatokat (hogy ez utóbbi, az Eütv. szerint járványügyi ellátást miért a munkáltatónak fizetnie, azt a mai napig nem válaszolta meg az Egészségügyi Minisztérium), de a gyakorlatban az is egyre többször előfordul, hogy a munkáltató nem kötelező védőoltást, pl. influenza elleni védőoltást is biztosít a munkavállalók részére. Azoknak az ellátásoknak a finanszírozására pedig, amelyeket törvényi rendelkezés alapján nekünk kell kifizetnünk (pl. külföldi utazás esetén kötelező oltások), illetve más nem fizet ki helyettünk, sajnos nekünk kell pénzt (vagy egyéb biztosítást) kerítenünk, csakúgy, mint azoknak, akik egészségbiztosítási ellátásra a Tbj. szerint semmilyen formában illetve jogviszony, államközi szerződés stb. alapján nem jogosultak. Katasztrófa-egészségügyi ellátás estén pedig a központi költségvetés, az ellátásban részt vevő egészségügyi szolgáltatóknak megtéríti a tb-finanszírozás által nem fedezett többletköltségeket.

A védőoltások kétségtelenül részét képezik a járványügyi feladatoknak (mint generális prevenciós feladatoknak), de ugyancsak részét képezik az egyéni megelőző ellátásoknak is (ez utóbbi jellegük jól tetten érhető a térítésmentes influenza oltások indikációi esetében).

A védőoltásokkal kapcsolatos főbb feladatok az oltóanyag biztosítását, az oltási tevékenységet, a védőoltásokkal kapcsolatos nemkívánatos események kezelését, továbbá egyéb menedzsment feladatokat (tervezés, monitorozás stb.) jelentik. Jelenleg az állami egészségügyi intézmények végzik az oltási tevékenység döntő részét, kisebb részben bekapcsolódnak az ÁNTSZ oltóközpontjai és a magánszolgáltatók, míg az összes többi tevékenység főként az Egészségügyi Minisztériumra és az ÁNTSZ-re hárul, e tevékenységekben a oltást végző szolgáltatók közreműködnek.

Finanszírozásukat tekintve az oltások alapvetően két nagy csoportra oszlanak: kötelező és nem kötelező védőoltásokra. A kötelező védőoltások döntő részénél az oltóanyagot a központi költségvetés, a beadást a társadalombiztosítás finanszírozza; kisebb részben a munkáltató (munkakörhöz kötött kötelező oltások) és a oltott személy (külföldi utazásnál kötelező oltások) költségére vehetők igénybe. A másik csoportot a nem kötelező oltások jelentik, amivel el is érkeztünk a Dr. Keszthelyi Gyula háziorvos nevével fémjelzett, és valóban tanulságos konfliktushoz.

III. A nem kötelező védőoltások finanszírozása

Finanszírozási szempontból a védőoltási projekt két részével, az oltóanyag biztosításával és a védőoltás beadásával foglalkozunk részletesebben.

A nem kötelező védőoltások a megelőző ellátásokra vonatkozó generális szabály szerint bele tartozhatnának a finanszírozott ellátások körébe, de egy 2006-ban megjelent speciális szabály 2007. január 1-el egyértelműen "kihajította" ezeket az oltásokat a tb-finanszírozásból.[9] A törvénymódosításhoz fűzött miniszteri indokolás szó szerint így szól: " Ebben a szakaszban kerülnek meghatározásra - az ellátási csomagok meghatározásának részeként - azok az egészségügyi szolgáltatások, amelyek különböző okok miatt nem az Egészségbiztosítási Alap terhére vehetők igénybe, tehát amelyekért a biztosítottnak is fizetnie kell akkor is, ha azt egyébként finanszírozott egészségügyi szolgáltatónál veszi igénybe."[10] Véleményem szerint a törvényszöveg szerinti "nem kötelező védőoltással történő immunizálás" magában foglalja az oltóanyag biztosítását és a vakcina beadását, ez utóbbit mindenképpen.

Az oltóanyag biztosításával kapcsolatosan merül fel az első érdemi kérdés, hogy mit keres a tb-támogatás az oltóanyagokon? Bár ez a kérdés nem tartozik szorosan a konfliktushoz, azért mindenképpen érdekes, hogy jogellenes állami támogatás van bizonyos vakcinákon, másokon pedig nincs (mit szól ehhez a GVH?); az pedig egyenesen felháborító, hogy a Kormány elszántan vegzálja a kezelőorvosokat arra kényszerítve őket, hogy a finanszírozott készítményeket takarékossági okból mégse írják fel, miközben nem finanszírozható készítményekre folyik el a társadalombiztosítás pénze (hogy mit szól ehhez az ÁSZ, azt tudjuk felületes tanulmányok alapján tesz megalapozatlan és még a tanulmánnyal is ellentétes javaslatot a minőségi rendelet élesítésére).

Ami az oltóanyag beadását illeti, a jogalkotó szándéka világos, a nem kötelező védőoltások beadása nem számít állami feladatnak, a közfinanszírozott egészségügyi intézmények, szabad kapacitásaik terhére, a maguk által megállapított áron nyújthatják. Ki nem mondott, mögöttes szándékként valószínűleg az szerepelt, hogy a pénzügyileg padlón lévő egészségügyi szolgáltatók bizonyos finanszírozási tételek lakosságra hárításával növelni tudják bevételeiket.

IV. A Fluval AB / Prevenar projekt

Miközben az egészségügyi csúcsvezetés bal keze száműzte a nem kötelező védőoltásokat a társadalombiztosítási finanszírozásból, a jobb keze társadalmi jelentőségű járványügyi feladatot egyéni megelőző ellátással összekapcsolva, nem kötelező védőoltásokat szerzett be a központi költségvetés terhére, az egyéni egészségügyi kockázat szempontjából leginkább rászoruló betegcsoportok részére. Így esett ezen oltások finanszírozása két szék között a pad alá.

Itt persze rögtön felmerül a következő kérdés, hogy mi a jogszabályi alapja az oltóanyag beszerzésének? Erre a 2008. évi költségvetéshez fűzött miniszteri indokolásban találjuk meg a választ: "a népegészségügyi program céljaihoz kapcsolódóan 4500,0 millió forintot biztosít a költségvetés oltóanyag beszerzés ütemezett kifizetésére".[11] Lehetne arról vitát nyitni, hogy feladatkörében járt-e el az egészségügyi tárca, azaz a központi költségvetésnek feladata-e tényleges egészségügyi ellátást finanszírozni a katasztrófa-egészségügyi ellátás többletköltségeinek kivételével.

Történetünk szempontjából csupán annyi fontos, hogy az oltások beadásáról expressis verbis nem esik szó.

Az EüM oltási projektje jó eséllyel fog bevonulni a tankönyvekbe a projektmenedzsment állatorvosi lovaként, szemlélteti ugyanis a legdurvább hibákat, amit csak ember elkövethet: igényfelmérés nélkül nekirugaszkodunk a megvalósításnak; félig finanszírozott folyamatot tervezünk (az oltást megvesszük, a beadásról elfelejtünk gondoskodni, vagy nem ismerjük a saját kezűleg összetákolt jogszabályt); ahelyett hogy mindenkit érdekeltté tennénk és ezáltal támogatást szereznénk a sikeres lebonyolításhoz, a kritikus pontot jelentő szolgáltatókat könnyedén fordítjuk a program ellen; a lebonyolítást pedig a felkészült gyógyszer nagyker-kisker hálózat helyett az erre a célra feltételekkel nem rendelkező ÁNTSZ-re tukmáljuk, és még sorolhatnánk tovább.

V. A tényleges casus belli

A fenti böszmeségek sorozata sem indokolja a fennálló háborús helyzet kialakulását. Civilizált jogállamokban ugyanis, ilyenkor tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, megállapodnak a szolgáltatók méltányos kompenzációjában és mindenki végzi tovább a maga dolgát.

Az állóháború fő okát ezért magam a magyar ököljogállam természetrajzában vélem felfedezni. A Magyar Köztársaság Kormánya, amikor gondolkodó orvosok ráébresztik, hogy félig finanszírozott programmal büszkélkedik, és a polgárok is kezdik érteni, hogy ezt is el... rontották, ahelyett, hogy jogállami megoldáson törné a fejét, első körben - jogalkotói hatalmával nyíltan visszaélve - rendeletmódosítással beteszi ezeket az oltásokat az igénybevevők által fizetett állami feladatok közé, 0 Ft-os, országosan egységes térítési díjat megállapítva (lásd I/2. pont fentebb). Így lett elrendelve a XXI. századi ingyenmunka.

A 284/1997. Korm. rendelet (8) bekezdése szerint "a kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretébe nem tartozó és a 2. számú mellékletben nem szereplő egészségügyi szolgáltatások térítési díját az egészségügyi szolgáltató az 1. § rendelkezéseinek figyelembevételével állapítja meg azzal, hogy a biztosított járványügyi érdekből nem kötelező jelleggel történő immunizálásáért magasabb összegű térítési díj nem állapítható meg annál, mint amit a biztosítottnak a védőoltás oltóanyagáért egyébként térítési díjként meg kell fizetnie". Félrevezető a jogszabályhely olyan értelmezése, miszerint a térítésmentesen biztosított oltóanyagokért térítési díj nem kérhető. Igenis kérhető, méghozzá pontosan 0 Ft. Ez álláspontom szerint egyértelműen ellentétes az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésével, miszerint "minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének". Nem értek egyet ugyanakkor egyes háziorvosok értelmezésével sem, akik arra hivatkoznak, hogy az az összeg kérhető el, amit a betegnek a gyógyszertárban fizetnie kellene, ha nem térítésmentesen kapná az oltást. Először is azért, mert a jogszabály szövege nem feltételes módban kelt, másodszor azért, mert nem kb. 1000 Ft-ot ér a munkájuk, harmadszor pedig azért, mert a gyógyszer ára és a beadással kapcsolatos orvosi feladat között semmiféle összefüggés nincs, így a különböző oltások beadási díja közötti jelentős különbség ésszerű érvekkel nem támasztható alá.

Ezt követően döntött úgy Dr. Keszthelyi Gyula háziorvos, hogy nem végez ingyenmunkát, mire az államhatalmi gépezet (értve ez alatt a regnáló minisztert és az ÁNTSZ-t is) hihetetlen arroganciával próbálja megfélemlíteni és ingyenmunkára kényszeríteni az orvost. (ki tudja összeszámolni hányadik ellenőrzését kapja már Keszthelyi doktor, csodálom, hogy nem tett panaszt az EBF-nél amiért nem hagyják nyugodtan dolgozni). A kényszerítésben akkor sem lankad az ÁNTSZ, amikor Keszthelyi doktor a hűtőberendezésekkel és hűtőlánccal kapcsolatosan fontos betegbiztonsági kérdéseket is felvet. Az ÁNTSZ kivizsgálás helyett kabarét csinál a kérdésből, Dr. Falus Ferenc országos tisztifőorvostól megtudjuk, hogy jobban kell aggódnunk a mirelit húskészítményekért, mint a parenterálisan emberi felhasználásra kerülő oltóanyagok miatt, Dr. Paál Tamás professzortól megtudjuk, hogy 25 fokon is sokáig jól érzi magát a vakcina (ez nyilván csak nyomdahiba miatt maradt ki az alkalmazási előiratból, de mégis kimaradt, abból a dokumentumból ami szakmai szabály nem csak az oltóorvosnak, hanem az ÁNTSZ-nek is, és ami egyértelműen lefekteti a termékfelelősség feltételeit is). E második mozzanattal összeálltak a klasszikus kényszermunka ismérvei, jelenleg a világ szeme az ügyészeken nyugszik (Keszthelyi doktor ugyanis feljelentést tett).

A konfliktus forrása tehát a magyar ököljogállami erőszakszervezet, melynek képviselői esetünkben a Kormány, az egészségügyi miniszter és az ÁNTSZ.

VI. Mondandómat összefoglalva. őszintén remélem, hogy Keszthelyi doktor felvállalja a próbapert a Magyar Állam ellen, 2007. január 1-ig visszamenőleg, a központi költségvetés finanszírozási kötelezettsége népegészségügyi program vagy influenzaoltás esetében esetleg katasztrófa-egészségügyi ellátás címen (nb.: a 2008. évi költségvetési törvény indokolása azt is tartalmazza, hogy "az EÜM fejezetben a források lehetővé teszik a korábbi években indított programok folytatását, így költségvetési forrás biztosított a pl. népegészségügyi programra ..", hurrá, ott a pénz!, hiszen az oltóanyagbeszerzés a népegészségügyi programhoz kapcsolódik), továbbá az alapvető jog megsértése (0 FT-os munkadíj) miatt keletkezett igény alapján (az Alkotmány 70/K. §-a szerint az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők). Az igény összegének megállapításánál a 284/1997. Korm. rendelet vizsgálati díjából (hiszen alapos vizsgálat nélkül nincs védőoltás), illetve az ÁNTSZ oltóközpontjainak díjtételeiből, mint objektív viszonyítási alapból lehetne kiindulni.

Ha még ennél is tovább merészkedünk, az eset kapcsán célkeresztbe lehetne venni a jogalkotással okozott károk miatti állami immunitást kimondó bírói esetjogot, amit az Európai Bíróság Frankovich ítélete már jó régen (gyakorlatilag csatlakozásunk pillanatában) áttört.

Ehhez kívánok Dr. Keszthelyi Gyulának sok sikert, elszánt követőket és támogatókat.

Dr. Herczeg Zita

---

[1] 1949. évi XX. tv. a Magar Köztársaság Alkotmányáról 70/D. § és 70/E. §

[2] 1997. évi CLIV. tv. az egészségügyről 96. §, 223. §, 230. §

[3] 2007. évi CLXIX. tv. a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről, 1. sz. melléklet XXI. fejezet

[4] 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról, 8. §, 70. §

[5] 1997. évi LXXXIII. tv. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

[6] 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi miniszter feladat- és hatásköréről, 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről, 1998. évi XXXIX. törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről

[7] 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről, 1. §

[8] 43/1999. (III.3.) Korm. rendelet 7. §-a és 20. sz. melléklete, 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről

[9] Az 1997. évi LXXXIII. tv. 18. § (6) bekezdésétek t) pontját a 2006. évi CXV. törvény 6. §-a iktatta be 2007. január 1-i hatállyal "a nem kötelező védőoltások" szöveggel, majd ezt módosította a 2007. évi LXXI. tv. 36. § (9) bek. hc) pontja 2007. július 1-i hatállyal "a nem kötelező védőoltással a biztosított immunizálása" jelenleg is hatályos szövegére.

[10] A 2006. évi CXV. törvény 6. §-ához fűzött miniszteri indokolásból

[11] 2007. évi CLXIX. tv. indokolása a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről, a kiadások alakulása fejezetenként, Egészségügyi Minisztérium