2009. november 22., vasárnap


Nagyobb veszélyt jelent

a szezonális influenza,

mint az új vírus


Nagy-Britanniában a szezonális influenza nagyobb veszélyt jelent, mint az újinfluenza. A H1N1 megbetegedések száma csökken.


A hanganyag itt érhető el:


Nagy-Britanniában minden lakos, akár állampolgár, akár nem, tagja az egészségügyi ellátás rendszerének, regisztrálva van a körzet orvosi rendelőjében, tehát nyilvántartják azt is, hogy a kora, esetleges krónikus betegsége vagy immunproblémái miatt veszélyeztetett-e az újinfluenza által. Minden rendelő kapott 500 adag vakcinát, hogy a leginkább veszélyeztetetteket beolthassa. Az érintettek levélben kaptak értesítést a lehetőségről.

Október 21-én kezdődött a járványmegelőzés, elsőnek a kórházban fekvő súlyos betegek, a fertőzésnek kitett egészségügyiek, az állapotos nők és a gyerekek kaphattak oltást. Ami azt illeti, a nyár eleji csúcs óta Nagy-Britanniában fokozatosan csökken az újinfluenza esetek száma. A több mint hatvan millió lakosú szigetországban a múlt héten 64 ezer megbetegedést észleltek.

Vannak nagyon súlyos esetek is, de a legtöbb megfertőzött tünetei enyhék. Az újinfluenzások között több a gyerek, mint az időskorú. Iskolabezárásokra Angliában is sor került.

A brit egészségügyi hatóságok júliusban még riasztó előrejelzéseket tettek közzé, 65 ezer halálesetre készültek. Ezt újabban, másodízben is kiigazították. A legújabb becslés szerint legrosszabb esetben ezer halálos áldozatot követel az újinfluenza, kevesebbet, mint a betegség szezonális válfaja, amely négy, rossz években nyolc ezer halált okoz.

Tekintettel az adatokra, a britek kezdenek közömbössé válni az újinfluenza fenyegetésével szemben, csak 46 százalékuk él az oltás lehetőségével. Sokan mellékhatásoktól tartanak, különösen az állapotos nők.

A brit oltóanyag tartalékok olyannyira kielégítőek, hogy ezek 10 százalékát felajánlották egyrészt a fejlődő országoknak, másrészt készenléti célokra az Egészségügyi Világszervezetnek.

InfoRádió - Sárközi Mátyás, London

Nincsenek megjegyzések: