Tisztelt Praxisblog!

Előre is elnézést kérek a hosszú levélért, mert ugyan még nem tudom melyik végéről kezdjem a 4, lassan 5 éve tartó kimondhatatlan dühöm levezetését, és nyilvánosságra hozatalát azt tudom hogy hosszú lesz. A gyógyszerek dózisát a lent leírt okok miatt emlékezetből írom, és mivel teljesen laikus vagyok nem biztos hogy nem irreálisak a számok. Kérem ne vegyék csúsztatásnak, nem célom, és vegyék figyelembe hogy már lassan 4 éve történt, egy számomra még mindig felfoghatatlan eseménysorozat kapcsán. köszönöm.

Az eset 4, lassan 5 éve történt, én akkor 21 éves voltam, a férjem pedig 24. Azon a nyáron, 2006-ban összeházasodtunk, elég fiatalon, gondtalanul tekintettünk a jövőre.

A férjem aztán szeptember elején kapott egy hasmenős vírusnak látszó dolgot, levert volt, és étvágytalan. Első körben nem akart orvoshoz menni, mert gondoltuk az iskolában szedte, össze ahol akkortájt angolt tanított. Bekapott pár széntablettát, és vártunk. Eltelt pár nap, akkor már görcsei lettek, és fátyolos sárgás réteg ült a szeme köré. Vasárnap elégeltem meg a dolgot, és hívtam az ügyeletet, gondoltam adnak neki valamit, amitől holnapig lábra tud állni a további kivizsgálásokhoz. Nem így lett. Az ügyelet azonnal hívta a mentőt, ami a Szent László Kórház fertőző részlegére szállította a férjemet.

Az ügyeletes orvos hangnemében egy kiképzőtiszttel volt egyenértékű, elkezdte faggatni a férjemet. Alkoholfogyasztás, szexuális élet, drog, stb. A válasz mindenre nemleges volt, normális konszolidált életet éltünk. Csak ezt valamiért nem akarták elhinni nekünk elsőre. Meg másodjára sem. Természetesen a vasárnap este úgy telt, hogy még egy infúziót se, vagy egy fájdalomcsillapítót sem kapott, ennyi erővel otthon is maradhattunk volna. Viszon így tönkretettük az életünket.

Másnap a fertőző részlegen megjelent orvoscsapat vizitálni kezdte a betegeket. Maszk, és kesztyű, és minden nemű sallang nélkül. Le is vették a férjemtől a vért, másnapra ki is jött az eredmény hogy nincs se Hepatitis A-B-C-je sem nem HIV pozitiv, és nagyjából semmilyen beazonosítható vírust nem találtak nála. Ekkorra viszont már teljesen besárgult, és kiszáradt mert minden kijött belőle. Ezután kértem őket hogy mivel szemmel láthatólag nem fertőző beteg, ne legyen a fertőzöttek között.

Jól van, pont van egy szobánk, de hát annak ára van, 50 ezer forint. Mennyi? Kérdeztem én akkor 2006-ban, mikor ez egyhavi lakbérünket tette ki.Gyorsan kölcsönkértem a családomtól, -21 éves egyetemista voltam ugye- az összeget, és rohantam ahogy csak tudtam a kórházba. Át is tették egy privát szobába még aznap. A labor alapján súlyos májfunkciózavart állapítottak meg, és annyit közöltek hogy nem vírusos és nem is toxikus eredetű.

A billirubin érték nagyon magas volt, ezért közölték hogy az infúzió mellett, nagy dózisú szteroidot fognak neki adni. Mivel korábban sosem szembesültem semmilyen kórházi esettel, szemrebbenés nélkül fogadtam el azt amit mondtak. Ekkor a főorvos közölte hogy az is lehet hogy autoimmun betegséggel állunk szemben, de OLYAT Ő MÉG CSAK NŐKNÉL LÁTOTT, tehát nem tartja valószínűnek.

Megkezdték a szteroid adagolását, a férjem, aki egy nagyon akkurátus okoskodó alkat egyébként, elég sokat tudott a szteroidokról, és nagy "nerd"-ként lenézve gondolt minden "gyúrósra" aki ilyenekkel él.

Szóval félt is a mellékhatásoktól,de részletesen kikérdezte az orvost hogy ekkora dózisnál mire számítson. Mivel amerikában nőtt fel, (tehát kettős állampolgár) nem nagyon értette az olyan szavakat hogy vizelet, széklet nyilván otthon senkinek nem így hívja az anyukája ezeket a dolgokat. ő márpedig csak konyhanyelven beszélt magyarul. Az orvos, aki már akkor közel egy hete kezelte, minden alkalommal 5 ezer forintot kért vizitenként, mondván angolul ennyi. Ez gyakorlatban úgy nézett ki hogy amit mondott, lefordítottam angolra, ő meg bólogatott hogy yes yes.. ekkor jártunk 100 ezer forint körül, nővérekkel, mindennel együtt.

Eladtam a laptopomat és vártam a javulást. viszont ehelyett ugye 2006 őszét írva más dolgokról értesültem minden reggel a látogatásokkor. Az orvosok a betegek füle hallatára az orvosiban CIGARETTÁZVA, kávézva vitatták meg az aktuálpolitikát, és kaján vigyorral a képükön járkáltak a betegek között, nagyjából fittyet hányva rájuk.(itt jegyezném meg, remélve hogy az olvasók nem ezen fognak lovagolni, mert nem szándékom ilyen irányba gúnyolták ki. ha ennyit tettek volna csupán, higgyék el említésre se lenne méltó a dolog. mindenki azt gondol orvosként is, ami neki tetszik, szóval nem egy ilyen mártírkodás akart lenni)

A folyosón zokogó hozzátartozók vették tudomásul napról napra hogy ennyi, nincs tovább. Az orvosunk autóját megrongálták, vagy ellopták, nem tudom végül, de bejelentette hogy sürgős intéznivalói miatt nem jön pár napig, de a kezelés folytatódik. A férjem pedig egyre rosszabb bőrben volt. Nyugtalan lett, sebesre vakarta a bőrét, a sárgaság mintha már zöldes árnyalatúra váltott volna, ingerülten csapkodott, és továbbra is hasmenése volt. Az étrendje májregeneráló jellegű volt, tehát mézes, cukros dolgokat kértek hogy hozzak, ők is mákostésztát, és süteményt adtak neki. Az állapota egyik napról a másikra rohamosan romlott. a leletei alapján a billirubin csökkent ugyan, viszont a GPT, GOTT minden egyre rosszabb mutatókba szökött át. És egyre ingerültebb lett.

Egy csütörtöki napon bementem hozzá, de közölték hogy elhagyta a kórházat, saját felelősségre. Zárójelentés nélkül. Gyógyszerek nélkül. Gyanús volt ez így nekem, ő nem az a fajta ember aki csak lelépne. hívtam telefonon, összefüggsételenül beszél, és közli hogy szineket lát, és az a sejtése hogy megmérgezték. Akkor abban a percben mondjuk összeomlottam lelkileg, hogy mi történt a férjemmel, a szerelmemmel, de minden erőmet latba vetve rávettem hogy visszajöjjön a kórházba. Megint egy újabb hiba. Ők ekkor közölték, hogy a férjem ön és közveszélyes, az állapota STABIL, ezért átadják a SOTE pszichátriájának. Zárójelentésben beírják hogy a zárt osztályra, nekem a szemembe pedig hogy neeem nem a zártra. minek?

Másnap megyek be a pszichátriára, és a hatágyas zárt részlegen, hetedikként középen fekszik a férjem. A szeme fennakadva, a szájából folyik a nyál, nem reagál, nem ismer fel. Elkérem a kórlapot, látom hogy a billirubin megint nagyon magas. Kitakarom, látom hogy új ágynemű kell neki, vállat vonnak hogy majd csak reggel. Nézem milyen gyógyszert kap. Haloperidol kúrát. Ekkor, felhívtam az orvos ismerősömet, és elkezdtem rimánkodni hogy jöjjön, és csináljon valamit, mert meg fog halni a férjem úgy érzem.

Eljött az orvos ismerősöm, hozott 25 ezer forintot, a férjemet megfürdethettem, és kapott tiszta ágyneműt. Beszélt a pszichátrián ügyeletes doktornővel, aki közölte hogy nem tud mit tenni, a férjem hallucinál színeket lát, és hangokat hall. Ekkor ránézett az ismerősöm a kórlapra, és látja hogy (AZT HISZEM) 200 mg szteroidot kap gyakorlatilag 2 hete, mindenféle csökkenés nélkül, emellé pedig nagy adagban 100 mg haloperidolt. Kérte hogy vegyék figyelembe a májgyulladást, és csökkentsék az adagot, de semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottak neki. Én zokogtam a tehetetlenségtől, az osztályon fekvő mániákus depressziósokkal együtt, egy nővér, még gúnyosan oda is vetette hogy mennyire beleillek a képbe.

Ekkor szóltam a főorvosnőnek, aki megértéssel fordult hozzám, és megígérte hogy tesz az érdekemben. A férjem ekkorra már nem tudta megmondani a nevét. Másnap mondta a főorvos, hogy nem tehet semmit, mert a pszichátriáról nem vesznek csak úgy át betegeket máshova, ÉS A FÉRJEM KÓMÁBAN VAN.

Megkérdeztem mennyi, és azt mondta adjak 25 ezret a férjemet kezelő orvosnak, meg álljak a sarkamra, hogy márpedig betegjogi képviselőhöz fordulok. Az orvos, aki éppen kényszertáplált a folyosón egy magán kívül örjöngő nőt, úgy hogy a hajánál fogva rángatta, kinevetett mikor fenyegettem. Ekkor elfutott a méreg, bevágtattam a betegjogihoz, akinek közöltem hogy egy amerikai állampolgárt tartanak fogva a zárt osztályon,kómában van, és a diplomáciai segétségért fogok folyamodni ha azonnal nem kapom meg a megfelelő segítséget. nem tudom mi szállt meg ott egyébként azóta sem. Azonnal időpont a kórház igazgatójával, másnap átvétel a SOTE1 belre. Ott rögtön vérvétel, és hát egy addig számomra ismeretlen eszköz a vércukormérő is előkerült. Kiderült hogy a férjemnek abban a percben 22-es volt a cukra. ekkor azonnal elfelezték a haloperidolt, mivel azonnal abbahagyni nem lehet az ilyesmit, és lenyomták a szteroidot, és sürgősen kapott inzulint. Megkérdeztem mennyi, azt mondták hogy hozzak egy szép csokor virágot a pultra.

A kezelés ezek után hetekig tartott. Egy idős professzor kezdett vele foglalkozni, napról napra javult az állapota, és tért vissza bele lélek. Elkérték a Lászlóból a kórlapokat, ahol kiderült hogy napi rendszerességgel váltogatták a szteroid dózisokat, egyszer-kétszer össze is cserélték egy másik beteggel, volt hogy valaki beírta hogy lázas-nekem ilyenről sosem szóltak, és a férjemnek sem - kapott lázcsillapítótól elkezdve vízhajtón át mindent.
véletlenül.

A betegség konkrét okát nem tudtuk kideríteni. A professzor által csinált biopszia eredménye teljesen irreleváns, ismeretlen eredetű májgyulladás. Viszont az autoimmun hepatitisz tesztje pozitiv lett, így a szeptemberben kórházba került ember márciusban került olyan szintre hogy immunszupresszánssal kombinálhatták a kezelést.

A kórtörténetben tehát SZEREPEL:

Ismeretlen eredetű májgyulladás.
Szteroid indukálta diabétesz
Szteroid indukálta pszichózis
Autoimmun Hepatitisz

Szerencsére a kitartó önfegyelemnek, azóta inzulinra nincs szükség, csak szénhidrátkontrollra, az immunszupresszáns mellett naponta 2 mg szteroidot szed, már egy éve. Ha azt nézzük sikersztori, hiszen él, a végén jó kezekbe került. Ha azt nézzük egy életre megnyomorították és nincs felelős,akkor iszonyatos düh. azóta az a részleg megszűnt a Lászlóban. Amíg volt, a betegjogi képviseleten egyébként ott annyi panaszos lézengett mintha pénzt osztottak volna. Ha azt nézem hogy az egyetlen helyem ahol nem kértek pénzt mentették meg a férjem életét azt mondom sikersztori. ha azt nézem hogy ez a hely az aki eltusolta, korrigálta a Lászlóban elkövetett sorozatos bakikat, mintegy védve az orvoskollégát olyan módon, hogy a mai napig nem hajlandók kiadni egyetlen, az üggyel kapcsolatos dokumentumot sem, azt mondom hányinger.

Ha azt mondom hogy 25 vagyok, és minden szál hajam ősz, elfog a sírhatnék.

Amennyiben az írás megjelenne a honlapon, és elötte Ön-Önök átszerkesztenék, megvagdosnák, kérem elötte küldjék el nekem azt a verziót. Ha arra gondolok, hogy a végső stádiumban lévp májcirrózisos gyuszi bácsi volt a lászló akkori betegei között az orvosok számára istenkirálynak titulálva, nem pedig Puskás Öcsi, aki szintén ott volt, és nem pedig egy 24 éves fiatal ember, törni zúzni tudnék haragomban, hogy hogy voltam olyan ostoba hogy szemrebbenés nélkül elhittem amit mondanak.

Mindenesetre én ott voltam, végig csináltam, és kibírtam. Ha nagyon érzelgős, akkor az azért van, mert azt mondják hogy ennek az 5 évnek kellene életem legszebb éveinek lennie.

Köszönettel,
Emilia