2008. szeptember 14., vasárnap


Bérharcot hirdet az orvosi kamara

Népszabadság • Danó Anna • 2008. szeptember 13.
Bérharcot indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A testület elnöksége egy héten belül dönt arról, milyen eszközökkel próbálják rábírni a kormányt, hogy az orvosi bérek 2013-ig elérjék az uniós jövedelmek 70 százalékát. Törvényben rögzített garanciát kér a MOK a kormánytól arra, hogy teljesül az a két évvel ezelőtti ígéret, hogy az orvosok átlagjövedelme 2013-ra eléri az uniós bérek 70 százalékát - mondta a Népszabadságnak Éger István, a szervezet elnöke. Székely Tamás
egészségügyi miniszternek azt az ígéretét, amellyel tisztességes béremelést ígért az ágazatnak, Éger István tiszteletre méltó gesztusnak tartja ugyan, de azt állítja, hogy ebben a pillanatban ez már tűzoltásra is kevés.

- Nem várhatunk a végtelenségig. Az orvosok évek óta tűrik, hogy az alacsony összegű ügyeleti és túlmunkadíjakkal foglalkoztatják őket. Sőt, azt is el kell viselniük, hogy az évekre visszamenőleges több tízmilliárdos ügyeleti adósságot is csak azoknak törlesztették, akik beperelték a munkahelyüket - mondja Éger István, hozzátéve, hogy a kamara azért, hogy egyáltalán maradjon orvos a szakrendelőkben, a kórházakban, bérharcot hirdet.Arra a kérdésre, hogy pontosan mit is jelent ez a "harc", a kamara elnöke azt válaszolta: az akciójuk sikerét szolgáló eszközökről csak egy hét múlva dönt az elnökség. Hozzátette: közel egy évtizede ismert az az életpályamodell, amelyben egyszer már leírták, milyen bérarányoknak kellene társulniuk az egyes életszakaszokhoz annak érdekében, hogy az orvosok a pályán maradjanak, illetve megtarthassák egzisztenciájukat. Ezt az adatsort aktualizálják, és ehhez igazítják majd a tényleges követelésüket.

A tárca egyelőre nem kívánt reagálni az orvosi kamara elnökének bejelentésére. Nem érdektelen ugyanakkor, hogy az uniós átlagjövedelem körülbelül nettó 528 ezer forint havonta. Az orvosok bevételét az egyes országokban az átlagkereset arányában mérik. Így például Csehországban a vállalkozó háziorvos az átlagjövedelem több mint kétszeresét keresi, e tekintetben viszont Magyarország nincs lemaradva, hiszen itt ugyanezen szakma a hazai átlag 2,6 szorosát viszi haza. (A hazai átlag nettó 170 ezer forint.) Az alkalmazott szakorvosok lényegesen többet, az átlagos jövedelem négyszeresét keresik az Egyesült Királyságban és az ötszörösét Írországban. Magyarországon és a többi uniós országban az átlagjövedelem kettő-háromszorosát keresik, azaz nem túl nagy a különbség.

Kökény Mihály, a parlamenti szakbizottság elnöke azt mondja: az egészségügyi bérek rendezéséhez hosszú távú, pártok közötti egyezségre volna szükség. Ráadásul nagyon keskeny pallón kell a kormánynak egyensúlyoznia, hiszen a gazdaság versenyképessége érdekében adót kell csökkenteni, másfelől mindez csak olyan arányú lehet, amely a közfeladatok, köztük az egészségügy működtetését nem veszélyeztetik. Ráadásul éppen a mai közalkalmazotti bérezési rendszer a legnagyobb gátja a teljesítmény- és tudásarányos jövedelmeknek. Az orvosok pedig, mint például az egri kórházban, a végsőkig ragaszkodnak a közalkalmazotti státuszhoz.


*****



Kommentek:

Ez egy manipulált, a magyar viszonyokkal köszönőviszonyban sem levő adatsor. A táblázat szerint Magyarországon nincs vállalkozó h.o., csak alkalmazott? És a szakorvosi bérek? Milyen szakorvos kap 420E nettót az államtól? Ez vicc. Röhögnék rajta, ha nem lennék orvos.


A jövedelmek a többletmunkából származó bevételeket is tartalmazzák, szemben egy úniós átlag alapbérrel. A jövedelmekről statisztikailag bármikor nagyon könnyen ki fogják mutatni, hogy már akár most meghaladják a 70%-ot hiszen a közölt statisztikák eddig is olyan magas jövedelmeket produkáltak amelyeket sosem láttunk még a borítékainkban. pl.:"Így például Csehországban a vállalkozó háziorvos az átlagjövedelem több mint kétszeresét keresi, e tekintetben viszont Magyarország nincs lemaradva, hiszen itt ugyanezen szakma a hazai átlag 2,6 szorosát viszi haza. (A hazai átlag nettó 170 ezer forint.)" A KSH 2008.07.28-i gyorsjelentése szerint 2008 első 5 hónapjában az átlagkereset nettó 120500 ,- Ft.Ez a NSZ ( legolvasottabb) szerint nettó 313000,- Ft-os havi pénzt jelentene.Ehhez hozzátéve egy kis közterhet lassan elfogyott a háziorvosi praxis oep bevétele és még hol van a többi kiadás...Ha bérharc , akkor legalább egyértelműek legyenek a követelések: EU átlagbér 70 %-a legyen a bérekben, Eu átlagjövedelem legyen a jövedelmekben, amihez természetesen ugyanannyi terhelés - munka járjon mint az EU-ban !!!

"A magyar átlag jövedelem nettó 170 e Ft? Namost...mivel igen sokan vannak az országban akik valóban a minimálbért kapnak fizetés gyanánt-illetve mideképpen 100E Ft alatti jövedelmük van( kb 500-600 ezer mukavállaló), akkor ha a 170E nem hazugság, legalább ennyi embernek 350e felett kell keresnie... És annyi banki alkalmazott vagy közgarázda, stb.stb. nincsen úgyhogy méginkább drámai tudnom hogy Ennyit se ér hazámnak egy orvos... Szemét vagyok: ha valami isteni hatalom közbenjárásával monjuk 2013-ban 250E netto fix jövedelme lesz egy fiatal szakorvosnak (ügyelet nélkül), akkor mennyi lesz egy magyar-fizika szakos középiskolai tanárnak? 350?




Kökény Mihály..."Ráadásul éppen a mai közalkalmazotti bérezési rendszer a legnagyobb gátja a teljesítmény- és tudásarányos jövedelmeknek. Az orvosok pedig, mint például az egri kórházban, a végsőkig ragaszkodnak a közalkalmazotti státuszhoz." - hahaha..röhög a májam...az Országos Mentőszolgálatnál az ő régi ismerőse a miniszteri biztos úr volt az aki szembefröcsögte ezt az ideát...ÉN voltam az első és egyetlen szellemi szabadfoglalkozású orvos a mentőszolgálatnl csaknem 3 évig, amikoris VISSZAKÉNYSZERITETTEK közlakalmazottak...magyarul megszűnteték a szerződésemet...az akkor még éppen miniszter Horváth Ágnes meg irt egy kézszéttáró levelet amikor reklamáltam...ha valaki ismeri ezt a fontos embert, jelezze már neki, hogy várom a segitségét, hogy ne csak Hospinvest postrestancia szajkózza a szellemi szabadfoglalkozást ,hanem sgitsen egy ilyen szegény magyar orvosnak visszakapni a szellemi szabadfoglalkozását egy ilyen demokratikus szabad országban...
drKL


Gravatar
Én már irtam nekik:

T. Népszabadság!

Döbbenettel olvastam cikkükben (http://nol.hu/cikk/506909/), hogy beosztott szakorvosként 2,5*170 e HUF-ot keres(het)tem (volna) Magyarországon . (Budapest, Uzsoki Utcai Kh.). Ha tényleg annyi pénzt fizettek volna, nem dolgoznék Spanyolországban, hanem otthon maradtam volna. Hat igen, igy a tájékozatlan közvélemény nem érti majd (továbbra sem), miert panaszkodnak állandoan az orvosok. Kérem, helyesbitsék a tévesen közölt adatokat. Nézzenek utána !

Tisztelettel:

El Koulali Karim





Tekintsük a közalkalmazotti fizetési táblázatot:

H1 (kezdő rezidens) bruttó: 129.500 Ft/hó, a 27 éves szakorvosjelölt: brutto 155.000 Ft, + netto 60.000-80.000 Ft, 60-80 óra körzeti ügyeletért, 20 éve dolgozó szakorvos bruttó: 240.000 Ft/hó. 58 éves, 3 szakvizsgával, kórházi főo. bruttó 266.800 Ft/hó , SBO vezető, 6 szakvizsga: bruttó 260.000 Ft/hó


Másrészt:

"Az első fél évben a bruttó átlagbér 196 400 forintra emelkedett, ezen belül a vállalkozásoknál 188 700, a költségvetési szférában 219 400 forintra. A hathavi 8,2 százalékos átlagemelkedés gyorsuló bérjavulást mutat. A közszférában infláció alatti, 5,4 százalékkal, a versenygazdaságban az áremelkedési ütemet meghaladó, 9,9 százalék volt a bruttó bérek emelkedése. A közterhek levonása után megmaradó nettó átlagkereset 120 800 forint volt, a fizikai foglalkozásúaké 89 400, a szellemi munkát végzőké 155 800 forint."


Kedves Danó Anna, az Ön háziorvosa nem vállalkozó háziorvos véletlenül?

http://giulio.freeblog.hu/


EJNYE EJNYE NÉPSZABADSÁG !!


Ez a cikk mindenben hasonlit azokhoz ,melyeket a legutóbbi népszavazás környékén és utána lehetett olvasni. Ez egy újabb Danó Anna opusz, olyan mint amilyen manipuláltak és hazugok voltak a korábbiak is : jó fizetésű és még a parát is elfogadó orvosokról, akik még mernek fenyegetőzni. ( Egy kórházi szakorvos havi 4 ügyelettel 140 nettót keres ez tény, bizonyítható. Ha egy háziorvos alkalmazottként keresne ennyit, és nem vállalkozóként kapná a finanszírozást, ( és kellene fenntartania ebből a praxist) nem lenne hiány h.o-ból ). Ebből csak egy dolog látszik, a bérkövetelésünket csak mi tartjuk jogosnak, más nem. Nem fog kiállni melettünk senki. 2013 egy virtuális időpont, akkor senki nem fog már emlékezni arra, hogy mit igértek 2008-ban, vagy ha garanciát is adnak rá, addigra elfog kopni az ereje. Ha nem lesz érdemi béremelés, továbbra is a paraszolvencia fogja fenntartani a működést, viszont akkor ne lehessen annak elfogadásáért lefikázni az orvost, kvázi legalizálni kellene azt. Mint Görögországban. De mi lesz akkor a nem-parás szakmákkal? Igy soha nem lesz béremelés az eü-ben. Ennyire utálják az értelmiséget??!


Nincsenek megjegyzések: