2008. szeptember 27., szombat

Eü-ellenreform: az OEP-pel, de másként


A Fidesz által benyújtott egészségügyi ellenreform-javaslat egyik kidolgozója állítja: szakértői csoportjuk független a párttól. Gilly Gyula a FigyelőNetnek elmondta: koncepciójuk lényege az emberek egészségnyereség-maximalizálása, nem pedig pénzbeli profit teremtése. Véleménye szerint, ha a finanszírozás jól működik, és – az állami vagy magán – szolgáltatók között verseny van, nem kéne több járulékot fizetnünk, viszont jobb minőséget kapnánk. FN-interjú. >Kezdeményezésüket az egészségügyi ellenreformról sokan a Fideszhez, illetve a Magyar Orvosi Kamarához kötik.
Valójában kikkel dolgozta ki a tervezetet?

A koncepciót a Korányi András Alapítvány Alkotó Közössége dolgozta ki. Számos olyan szakértő van közöttünk, akik már a hetvenes évek óta munkálkodnak azon, hogyan lehetne Magyarországon egy modern társadalombiztosítási rendszert felépíteni. Tagja a csoportnak egy sor olyan ember, aki maga is aktívan részt vett az egészségpolitika vagy az OEP irányításában.

Ki volt a megbízójuk?

Nincs megbízónk, magunkat bíztuk meg. A csoportban egyébként legalább annyi baloldali beállítottságú ember van, mint ahányan a jobboldallal szimpatizálnak. A Fidesz a dolog mögé állt: a nemzeti egészségügyi kerekasztalnál kifejezték egyetértésüket a már kész tervezettel kapcsolatban. Amikor pedig elkészült az a verzió, amelyet a parlament elé is be lehet nyújtani, akkor a nemzeti egészségügyi kerekasztal tagszervezetei és számos civilszervezet is úgy döntött, hogy felkérik az öt parlamenti frakciót a „nép” által elkészített tervezet beterjesztésére. Azzal a kormányjavaslattal szemben, amelyet egyébként egyetlen szakmai és civilszervezet sem támogat, a társadalom egyöntetűen elutasít, sőt még sok MSZP-s képviselő is csak akkor szavazza meg, ha „pisztolyt tesznek a fejéhez”. Erre először senki nem reagált, majd a Fidesz és a KDNP vállalta, hogy megteszi azt a közjogi aktust, hogy beterjeszti a parlament elé, sürgősségi tárgyalást kérve. Most itt áll az ügy.

Mit várnak?

Az valóban kérdés, hogy mi lesz belőle. Egy dolog biztos: két éven keresztül azt a szöveget halljuk, hogy itt reform kell és nincs más koncepció. Most van alternatíva. Azt hiszem, más helyzet úgy szavazni a rosszra, hogy a jóra is szavazhatnék. Biztos vagyok benne, hogy ebből előbb-utóbb lesz valami. A több-biztosítós modell bukásra van ítélve.

Gilly Gyula reformot akar, de több-biztosító nélkül (Forrás: Gilly Gyula)



Miért? A kormány gyakran hivatkozik a külföldi, elsősorban a holland és a szlovák példára. Ha ott működik, itt miért nincs erre esély?

Azokban az országokban más volt a kiindulási probléma: volt egy széttagolt rendszer, kevéssé hatékony működéssel, rossz kockázatkezeléssel. A cél az volt, hogy a széttördeltség csökkenjen. Magyarországon viszont nincs ilyen széttördeltség Ahhoz, hogy ezen országok megoldásait sikeresen tudjuk alkalmazni, ahhoz előbb a rendszerük igen súlyos problémáit kellene importálni. Egyébként lehet ellenpéldát is mondani: Angliában, a kapitalizmus őshazájában állami egészségügy van, a finanszírozói és a szolgáltatói szerep viszont külön van választva. Kanadában állami a finanszírozás, de minden szolgáltató privát. A rendszer mindkét országban nagyon jól működik.

  1. A cikk folytatódik. Kattintson a következő oldalra!
  2. 1. Eü-ellenreform: az OEP-pel, de másként
  3. 2. A több biztosító bukásra van ítélve
  4. 3. Az OEP-pel, de másként

Nincsenek megjegyzések: