2008. szeptember 28., vasárnap


UNICEF: világszerte 500.000 nő hal meg terhesség vagy szülés során


A világon évente több mint 500 ezer nő hal meg terhesség vagy szülés következtében, köztük 70 ezer tinédzser korú lány – derül ki az UNICEF anyai halálozásról szóló, egész világra kiterjedő tanulmányából, amelyet szeptember 19-én Kölnben tettek közzé. A jelentés szerint ezen halálozások több mint 99%-a a fejlődő országokban fordul elő, elsősorban Dél-Ázsiában és a Szaharától délre fekvő afrikai országokban. További 10 millió nő szenved sérüléseket a terhesség, illetve a szülés során, mivel nem megfelelő orvosi ellátásban részesülnek. Az anyai halandóság okai éppúgy ismertek, mint azok az eszközök, amelyekkel azokat meg lehet akadályozni, mégis nők halnak meg szükségtelenül – nyilatkozta az UNICEF egész világra kiterjedő egészségügyi programjának vezetője, Peter Salama.A leggyakoribb halálok a vérzés, különösen Afrikában és Ázsiában. A nők általános egészségi állapota – beleértve a táplálkozásukat és HIV-státuszukat – szintén befolyásolja a terhesség, ill. a szülés pozitív kimenetelének esélyét. Befolyásoló tényezők továbbá az olyan társadalmi faktorok, mint a szegénység, az egyenlőtlenség, valamint az általános attitűd a nők és egészségük vonatkozásában. Az anyai halandóságra hatással vannak olyan kulturális és tradicionális tényezők is, amelyek gyakran megakadályozzák, hogy a nők a szülés közben vagy után ellátásban részesüljenek.

Az ENSZ Gyermekalapja szerint az anyai halandóság világszerte csökkent: míg 1990-ben 100 ezer születésre 430 halálozás jutott, ma már csak 400. Ugyanakkor a legszegényebb családok alapvető egészségügyi ellátásába történő erőteljes befektetés nélkül azt a millenniumi célkitűzést, hogy az anyai halandóság 1990-től 2015-ig kétharmadával csökkenjen, nem lehet elérni. Az UNICEF szerint az anyai halandóság is azt mutatja, hogy a nők a fejlődő országokban mennyivel hátrányosabb helyzetben vannak az iparosodott államokban élő nőtársaikhoz képest. Egy nő terhesség során történő halálozásának rizikója a fejlődő országokban 1:76, miközben a fejlett államokban 1:8000. A nyugat-afrikai Nigerben a legsúlyosabb a helyzet, ahol minden hetedik terhes nő meghal. A legtöbb anyai halálozás elkerülhető lenne. A halálozások elkerülésének kulcstényezője a jobb egészségügyi ellátás – különösen a terhesség és szülés során, valamint a szülést követő időszakban. Az anyai egészség fejlesztését szolgáló beavatkozások: szülés előtti ellátás, ellátó által kezdeményezett HIV-teszt és tanácsadás, a szülés szakember általi figyelemmel kísérése, sürgősségi szülészeti ellátás, szülés utáni ellátás, családtervezés a nemzeti politikákkal összhangban.

Az elmúlt években néhány területen ígéretes haladást sikerült elérni az anyai egészség vonatkozásában. A szülés előtti ellátás lefedettsége a fejlődő világban az elmúlt évtizedben 15 százalékponttal nőtt, így ma a várandós nők 75%-a részesül szülés előtti ellátásban. Sok országban pedig a szakember jelenléte mellett történő szülés terjedt el nagymértékben. Ázsia egyes részein például a szakértői jelenlét mellett szülő nők aránya 1995 és 2005 között 30%-ról 40%-ra nőtt. A szakképzett orvos vagy szülésznő jelenléte a szülésnél, valamint ezen személyzet hozzáférése a sürgősségi ellátáshoz (amennyiben szükséges) a leghatékonyabb eszköze az anyák életének megmentésének. A Millenniumi Célok eléréséhez az anyai egészséget az anyai, újszülötti és gyermek- egészségügyi ellátás által alkotott ellátásfolyamat részének kell tekinteni. Az anyai halandóság szintje gyakran az ország egészségügyi rendszerének átfogó teljesítményét is tükrözi – különösen a szülés során és a szülést követő időszakban nyújtott ellátást, amikor az anyák és az újszülöttek a legsérülékenyebbek. Ahhoz, hogy behozzák a lemaradást, azokat az ellátásokat kell fejleszteni, amelyek mind az anyák, mind a gyermekek egészsége szempontjából rendkívül fontosak, mivel az anya és az újszülött egészsége egymással szoros kapcsolatban van.(AZS)

Forrás: http://www.aerzteblatt.de/v4/news/news.asp?id=33766
http://www.unicef.org/media/media_45684.html


2008-09-24 10:26:1

Döbbenetes: évente 3 millió anya hal meg szülés közben

2008. szeptember 27.

Az Egészségügyi Világszervezet nyilatkozata szerint szülés közben a világon évente 3 millió anya és 7 millió újszülött hal meg. A világ még mindig nem tette meg az azokat az alapvető, ám költséges lépéseket, amelyek ahhoz kellenének, hogy szülés közben ne haljanak meg évente anyák és újszülöttek milliói - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője, Margaret Chan.


Két évtized nem volt elég a döntő lépéshez, tette hozzá az ENSZ egészségügyi szervezetének vezetője. Chan asszony szerint a biztonságos szülés infrastruktúrájának megteremtéséhez szükséges beruházások évtizedek óta váratnak magukra. Ehhez az infrastruktúrához hozzátartoznak a képzett bábák és a kórházba szállítás. "Sok asszony azért hal meg otthon, szülés közben, mert nem tud kórházba jutni" - jelentette ki Chan. Margaret Chan egy nagy nevekből álló ENSZ munkacsoport tagja. Rajta kívül olyanok vannak még a testületben, mint Gordon Brown brit kormányfő, Robert Zoellick, a Világbank elnöke vagy Bernard Kouchner francia külügyminiszter. A munkacsoport nyilatkozata szerint szülés közben a világon évente 3 millió anya és 7 millió újszülött hal meg. Ennek megakadályozására további 2,4 milliárd dollárra lenne szükség 2009-ben. Az összegnek 2015-re 7 milliárd dollárra kellene emelkednie. De Zoellick, a világbank elnöke aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a kibontakozó világgazdasági válság meghiúsítja a szülő nők és az újszülöttek védelmére irányuló programokat. Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök a mostani helyzetről szólva kijelentette: "a nőkkel szemben el sem tudok képzelni nagyobb brutalitást".



Forrás: FH/ATV.hu

Nincsenek megjegyzések: