2010. augusztus 11., szerda

Otthonszülés vagy kórházban?





Lancet:


Csak óvatosan az otthonszüléssel!

Egyre több nő akar otthon szülni, ezért mindenütt emelkedik az otthonszülések száma. Hollandiában az összes szülés egyharmada, Nagy-Britanniában 3 százaléka és az Egyesült Államokban 1 százaléka otthon történik. Félmillió szülés adatai alapján a tervezett otthonszülések esetén kétszer akkora az újszülöttek halálozása, mint a tervezetten kórházi szüléseknél.

Az Egyesült Államokban sokan azért választják az otthonszülést, mert idegenkednek a császármetszéstől, ami az amerikai kórházakban nagyon gyakori: az orvosi kártérítési perektől való félelem ahhoz vezetett, hogy az összes szülés egyharmadát császármetszéssel fejezik be, és ha egy nőnek már volt császármetszése, az esetek 90 százalékában későbbi szüléseinél is ezt alkalmazzák. Igaz, most júliusban a szülészek szakmai szervezete (American College of Obstetricians and Gynecologists, ACOG) új irányelveket fogadott el, amelyek szerint még korábbi császármetszés és ikerszülés esetén is figyelembe kell venni, ha az anya hüvelyi úton akar szülni.

Mi a fontosabb?















Az először szülő nők 40 százaléka végül kórházban szül

A "kis kockázatú" anyák számára az otthonszülés valóban biztonságosnak látszik: rövidebb ideig lábadoznak, ritkább a gátsérülés, a szülés utáni vérzés, a méhben maradt méhlepény-rész és a fertőzés, mint a kórházi szülések során. Az újszülöttekre vonatkozóan azonban ellentmondásosak az adatok, ami nem csoda, hiszen általában kis, megfigyeléses vizsgálatokból származnak. Nagyon gyakori hiba például, hogy a szüléseket – helytelenül – aszerint osztályozzák, hogy hol fejeződött be a szülés, és nem aszerint, hogy hol kívánt az anya szülni. Emiatt azok a tervezett otthonszülések, amelyeknél szövődmény lépett fel, és ezért az anyát kórházba szállították, kórházi szülésnek minősülnek – az ilyen elemzések szükségszerűen alábecsülik az otthonszülés kockázatait és fölébecsülik előnyeit. A hollandiai adatok szerint például azoknak az először szülő nőknek a 40 százalékát, akik otthon kívántak szülni, végül kórházba kell szállítani.

A különböző országok orvosszakmai szervezeteinek álláspontja nem egységes az otthonszüléssel kapcsolatban. Míg Nagy-Britanniában – kis kockázat esetén – az orvosok és a bábák egyaránt támogatják az otthonszülést, az Egyesült Államokban az ACOG ellene van, részben a biztonsági kockázatokra, részben a meggyőző tudományos bizonyítékok hiányára hivatkozva. Az ACOG szerint az otthonszülés választása azt jelenti, hogy az anyának fontosabb a szülés folyamata, mint gyermekének egészsége.


Háromszor több újszülött halt meg

Mindeddig a legerősebb bizonyítékot amellett, hogy az otthonszülés ártalmas lehet az újszülöttnek, egy, az American Journal of Obstetrics & Gynecology-ban nemrég megjelent metaanalízis szolgáltatta. Tizenkét vizsgálat anyagát, összesen félmillió szülés adatait elemezték, és kimutatták, hogy a "kis kockázatú" nők tervezett otthonszülése esetén kétszer akkora az újszülöttek halálozása, mint az ugyanilyen kategóriába tartozó nőknél, ha tervezetten kórházban szülnek (2, illetve 0,09 százalék). S ha a fejlődési rendellenességgel született gyermekeket kizárták az elemzésből, még nagyobb, háromszoros lett a különbség. Az otthoni halálozásokat főleg légzési zavarok és sikertelen újraélesztési kísérletek okozták. Ezek részben a bábák nem megfelelő képzettségének és a kórházi felszerelés hiányának tudhatók be. (Az Egyesült Államokban például csak az otthonszülések harmadánál segédkezik okleveles bába.)


A Lancet szerint lehetővé kell tenni, hogy azok a nők, akiknél komplikációmentes szülésre lehet számítani, otthon szülhessenek, ha így akarják, de egyrészt részletesen el kell mondani nekik, hogy ez milyen kockázatokkal járhat, másrészt gondoskodni kell arról, hogy jól képzett bába kísérje a szülést. Végül, fontos szempont, hogy szükség esetén gyorsan elérhető legyen a kórház. A kutatóknak pedig tovább kell gyűjteniük az otthonszülésre vonatkozó adatokat, hogy az előnyök és a hátrányok minél pontosabban felmérhetők legyenek.



Nincsenek megjegyzések: