2010. augusztus 19., csütörtök

Az Eredet című film valósága

http://www.youtube.com/watch?v=0aGwmGUZlZE




Dr. Matthew Edlund alvásszakértő tudományos szempontból vizsgálta a nyár sikerfilmjét, és a Chicago Tribune-nek elárulta, mi igaz abból, ami a mozivásznon látható és mi puszta kitaláció.

A Chicago Tribune az idei év egyik kasszasikere, a hazai mozikban Eredet címmel vetített film kapcsán kérdezte dr. Matthew Edlund alvásszakértőt. Az amerikai szakember elmondta, a film alaptörténete, vagyis az álom során történő gondolatbeültetés természetesen csak fikció, a történet sci-fi eleme, azonban az álom egyik legfontosabb elemét a rendező, Christopher Nolan, szinte tökéletesen filmre vitte. Az REM-fázisban, vagyis a gyors szemmozgásos állapotban, amikor az emberek álmodnak ugyanis a valódi helyzetérzékelés teljesen megszűnik a valóságban is. Ezzel magyarázható, hogy az álmokban minden átmenet nélkül más-más, földrajzilag egészen eltérő helyszíneken találhatjuk magunkat. Az emberek 99%-a repült már álmában, ez az érzés is annak köszönhető, hogy a helyzetérzékelés megszűnik.

Dr. Edlund, aki jelenleg egy alvásklinika igazgatójaként dolgozik Floridában ugyanakkor arra is rámutatott, a filmben álomrétegről-álomrétegre növekvően érzékelt idő a valós álmokra egyáltalán nem jellemző. A valós álmokban ugyanis a filmben érvényes szabályok egyáltalán nem léteznek, a valódi álmok egészen kiszámíthatatlan és kaotikus élmények, és így az idő is hasonlóan rendszertelenül érzékelhető, előfordulhat, hogy néhány másodpercet is végtelennek érzékelhetünk.

Természetesen más, pusztán a tudományos fantasztikum világába tartozó elemek is helyt kaptak a hollywoodi sikerfilmben, hiszen nincs módszer arra, hogy mások álmaiba belépjünk, az emberek sem válnak álomfüggőkké, és nem léteznek REM-fázisú álmot kiváltó gyógyszerek sem.

Viszont egyénenként igenis van hatásunk arra, milyen álmot láthatunk alvás közben, ha nap közben előre elgondoljuk, milyen álomban szeretnénk részt venni - tehát, ha úgy tetszik, az álmok előre tervezhetők. Az amerikai szakember szerint, a Leonardo Di Caprio alakította főszereplő tartózkodása az emlékek álombeli felhasználásától természetesen szintén csak a film saját világában létezhet, ugyanis minden ember ezt csinálja éjszakáról-éjszakára.

Az álmok másról sem szólnak, mint a memóriáról és az emlékekről. Az REM-fázisú álom során az emberek voltaképpen újjáépítik agyukat, összekeverik a friss emlékeket a régiekkel, és létrehoznak eközben valami egészen újat. Nemcsak új emlékek születnek eközben, hanem akár új gondolkodásmódokat is kialakíthatunk a folyamat során.

Dr.Edlund szerint a valóság még fantasztikusabb, mint a sci-fi, hiszen nap, mint nap egészen új emlékekkel ébredünk, ha úgy tetszik - legalábbis, ami az agyi folyamatokat illeti - egy egészen új személyiséggel, akárcsak az Eredet egyik szereplője.


Forrás: Medipress

Nincsenek megjegyzések: