2008. július 27., vasárnap





Orvosi ügyelet: orvosi haszonáldozat méltányos haszon nélkül


A MOK tagjai körében formálódó követelések - a helyes irány kijelölése helyett - a megélénkült hangulat zavarában újabban akár kisebb jelentőségű résztörekvések irányába tartanak (pl. fontos az ingyen parkolás is ), bár lehet, hogy most nem a könnyű fajsúlyú kérdésekre kellene elaprózni a figyelmet. Ennek megfelelően az orvosok többségét legjobban nyomasztó kérdés a más szakmában szinte ismeretlen mértékű időbeni (ügyeleti) igénybevételnek az ügye, mely az orvosok általános emberi jogait (egyben a pihenéshez való jogait) legjobban sérti. Az orvosok szabadidejének, pihenőidejének ma még törvényes, bár valójában az Alkotmány szellemével is ellentétes elrablása bárki mások esetében hivatalosan is az alkotmányos jogokba, az általános emberi jogokba ütközőnek számítana - még akkor is, ha a megfelelő kompenzációjának a következetes "elfelejtéséről" nem is beszélnénk (pl. a - gyakorlatilag kötelező - túlmunkának a szolgálati időbe, a nyugdíjalapba való teljes beszámításának a méltatlan mellőzéséről..) . Ez annak ellenére létezik, hogy ma Magyarországon a szavak szintjén "általános jogegyenlőség" van. Ezt a kérdést azonban az orvosok igen magas társadalmi jelentőségű rétegével kapcsolatban mindeddig hivatalosan annyira méltánytalanul kezelték, mintha egyszerűen csak holmi rabszolgák "jogállásáról" - magyarul jogfosztottságuk törvényi biztosításáról - lett volna szó (de még az egészségügyi "középkádereket" sem merték ilyen súlyos törvényi retropresszióban részesíteni).

E tekintetben az orvosok jogállásáról most formálódó törvényben sem kívántak lényegesen előbbre lépni. Helyette, az élénkülő elégedetlenség kapcsán a tárca vezetése máris inkább kancsalul Hippokratesre kacsingat a jogaikra ébredő orvosokkal és az jogaik védelmét az eddiginél sokkal határozottabban képviselő, sőt még - horribile dictu! - a sztrájk gondolatát is felvető Magyar Orvosi Kamarával szemben, bár nyilvánvaló, hogy azok az orvosok, akik végre egyszer talán nemcsak a munka terhét, hanem a mindenki mást (aki nem orvos) egyformán megillető jogokat is élvezhetnének, bizonyára a betegek érdekeit is sokkal jobban tudnák képviselni. Sem megfizetni, sem a nyugdíjban elismerni, sőt a kettőt együtt? - azt már semmiképpen .. ! A kormánynak így az orvosok jogállásáról szóló törvénytervezete ebből a szempontból valójában nem más, mint az orvosok törvényesített jogfosztásának eszköze. Valójában semmibe veszi az orvos foglalkozású emberek jogait, pontosabban a minden más foglalkozásúnak ma már kijáró emberi jogokat!!! A baj ma már pedig "mindössze" abból származik, hogy az orvosok ezzel szemben úgy gondolják, végre nekik is kellenek azok a jogok, amelyek BÁRKI MÁSNAK, aki nem orvos foglalkozású, kijárnak!!!

A szolgálati idő példaértékű, EU szintű elismerésével kapcsolatban rendkívül fontos az Európai- Bíróságnak a valenciabeli orvosok ügyeleti terhelésének a megítélésével kapcsolatos döntése. A bíróság megállapította, hogy még "a készenléti szolgálat is rendes munkaidőnek számít, ha azt a munkahelyen kell tölteni, tekintet nélkül arra, hogy ezalatt kell-e munkát végezni. (Heti 48 óránál többet nem dolgozhatnak készenléti szolgálattal együtt)". Mivel a bíróság ítéletei az Unión belül általános érvényűek, a példa alapján az ügyeleti túlmunka hasonló jellegű hivatalos megítélésének az elérése a Magyar Orvosi Kamarának is elengedhetetlen célja kell legyen, sőt a túlmunkának a nyugdíjalapba való teljes beszámításának követeléséből sem szabad engednie. A készülő, az orvosok jogállásáról szóló törvény - annak ellenére, hogy egységes, Uniós szellemű jogrendszerre kell törekednünk, erről sajnos nem kívánt rendelkezni.. , nem kívánt eurokonformmá válni!

Az orvosok nevetségesnek tartják, ha az ügyeleti munkát - és korántsem a szocialistákhoz méltó szellemben, azaz korántsem a túlterhelés elkerülése érdekében - "mérni" akarják. A valenciabeli orvosok ügyében született EU bírósági döntés ugyanis is azt jelenti, hogy a "tényleges ügyeleti munka mérése" -nyilvánvalóan az ügyelet tartamánál kisebb mérvű munka "elismerése" érdekében - szóba nem jöhet: a bírósági döntés szelleme azt is jelenti, hogy ezt a lehetőséget lényegében és gyakorlatilag elvetik. Mondjuk úgy: talán jobb, ha ennek a rabságnak a fokát nem mérnék, legfeljebb azt, ha az embertelen fizikai és szellemi túlterheléssel jár! Legfeljebb ha azt akarják megállapítani, hogy a túlterhelés csökkentésére, a feladatok ellátása érdekében újabb orvosok beállítása is indokolt, a már meglévők mellé! Hogy honnan? - hát bizony annak a feltételeit kell végre megteremteni, állami szinten (hogy a létszámhelyzet ne romoljon még tovább.. más EU országokba távozás, stb., ne én soroljam). Az orvosok közül sokan úgy vélik, nem jó vért szül, ha a jogfosztottságukat akarják Magyarországon újra törvénybe iktatni, mert az nemcsak a törvénykezés szellemével, de annak alapvető céljaival is ellenkezik.

Szerző: Dr. Katona Zoltán
az orvostud. kandidátusa



Nincsenek megjegyzések: