"Bérrel kiváltani a hálapénzt"


Ahogy egy öt évvel ezelötti ama cikk címében szerepel ( bár a cikk számos megállapítását nem kifogásolhatjuk) újabb zavaró és igen lényegbevágó, alapos félreértést jelent! Legtöbbünknek ugyanis, ha „bérrel váltanák ki a hálapénzét”, az még bizony az éhenhaláshoz is elégtelen volna!!!! Mindez azonban csak egy része annak a kommunikációs zavarnak, amelyet az orvosokkal szemben nap mint nap tanúsítanak, melyre leginkább az jellemző, hogy a MOK által felvetett kérdésekre - igazi válasz helyett - szándékosan még több megválaszolatlan (ráadásul érintőleges jelentőségű) kérdést vetnek fel, mint amit már régóta meg kellett volna válaszolniuk. Mi méltányos bért és nem hálapénzt akarunk! Nemcsak a mindennapi főmunkaidőn belüli munkánk, hanem a mások túlmunkájához képest aránytalanul nagy megterhelést (és viszonylag igen szerény anyagi ellentételezést jelentő) ügyeleti munkánk méltó megbecsülését kívánjuk, - hogy az állam (a munkáltatónk) viselje a gyógyítás anyagi terhét „az egészségügy=közügy” evidenciának megfelelően. Azt akarjuk, hogy az anyagi megbecsülésünket az állam, Janus arccal ne a biztosított betegekre hárítsa át, a beteget és az orvost egyformán – magyarul: országunk egész társadalmát - méltatlan helyzetbe sodorva! Az állam, a kormányzat a lelkiismeretfurdalását (ha van ilyen) ne akarja ránk áttestálni! Azért is, mert nem mi akartuk, hogy az ebben a szakmában eleve erkölcstelen borravaló, a „hálapénz” az orvos jogos emberi szükségletei kielégítésének ennyire felháborító s ugyanakkor államilag (és sokkal inkább államilag, mint társadalmilag) jól megtűrt módszerévé váljék, mely az orvosok igazi humanitárius céljaira is súlyosan méltatlan árnyékot vet. A kérdéskör egészének korábbi kiterebélyesedése a társadalmon végrehajtott „agymosás” következménye és teljesen nyilvánvaló, hogy ez az államszocialista agymosás egyáltalán nem az orvosoktól származik s az nem tőlük indult ki!…

Az más kérdés, és ezt se tagadjuk, hogy az „ügyeskedő”, a zavarosban halászó „kollegák” viszont – az etikusan dolgozó orvosok többségével szemben (mert a többség ilyen) - ezzel jócskán visszaéltek, visszaélnek. Velük nem kívánunk továbbra is sorsközösséget vállalni: az ő „ügyük” nem a mi ügyünk, nem a Kamara ügye! A becsületes többség a társadalom által egészen idáig jól „megtűrt” méltatlanul alacsony fizetéséből él és az előbbiekkel szemben bizony nem is épített magának kacsalábon forgó egzisztenciát! - Aki pedig ezt nem látja meg, az az igazi, valós helyzet lényegét sem akarja meglátni! Nyilvánvalóan s készakarva! Nyilvánvaló az is, hogy a MOK követeléseivel nem azt az igen kicsiny kisebbséget pártolja és karolja fel, amelyiknek a hálapénze akár még a béréét is, ritkán akár még többszörösen is meghaladja! A MOK annak a becsületes többségnek kíván méltányos bért, amelyik nem a hálapénzből él! A MOK a „borravalózás” ellen voksol! A MOK azt akarja, hogy ne a biztosított beteg borravalója és ne az „állami hálapénz” jelentse az orvos fizetését! Tisztességes bért akarunk a társadalmilag kiemelt jelentőségű, tisztességes, és sok másokénál jóval megterhelőbb munkánk és társadalmi igénybevételünk ellenértékeként! Polémia ide, polémia oda: ki mondhatja ezt túlzó és jogtalan követelésnek?
Na, de bérrel kiváltani a hálapénzt? Azt nem! Inkább bérrel leváltani! Ennek a pártfogolása, megvalósítása egy valóban szociális érzékenységet mutató kormánynak a kezében akár egyfajta adu is lehetne. Ha akarná.


steierhoffer