Az orvosok jogfosztottsága

2004. június 15.

Az orvosok személyes sorsát befolyásoló munkahelyi tényezők között talán az ügyeleti túlmunka a legmegterhelőbb. Ennek súlyáról a kívülállóknak alig van fogalmuk. Valójában a szabadidő elzsarolásáról van itt szó. A szabadidőhöz való jog az általános emberi jogok közé tartozik, melyet alkotmányunk is elismer (70/B §). A betegeknek természetesen az a fontos, hogy bármi történik, este vagy éjszaka is megtalálják az ügyeletes orvost, és segítsenek rajtuk. Legfeljebb akkor lepődnek meg, amikor másnap rácsodálkoznak az éjszakai ügyeletes orvosra: "maga még mindig bent van?". A Magyar Orvosi Kamara (MOK) beadványára válaszolva az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Lenkovics Barnabás 2002 szeptemberében végre kimondta: "az egészségügyben dolgozó és az ügyeleti szolgálatban részt vevő közalkalmazottak munka- és pihenőideje tekintetében megállapítottam a súlyosan méltánytalan helyzetet, és ebből eredően az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot". Az Alkotmánybíróság még nem válaszolt a MOK évekkel ezelőtti beadványára. Az ügyeletek súlyos terhe 26-28 ezer magyar orvost érint. Az orvosok 75-80 százalékát. A közgazdaságtan szerint "a munkaidő nem más, mint megvásárolt szabadidő". Magyarországon mindenkinek kijár a heti 40 (5x8) órás munkahét. Ha nem orvos!

Erről írtam az Egészségügyi Gazdasági Szemle 2003. január-márciusi számában, bevezetvén az orvosi szabadidő-deficit mint "szociálisélettartam-veszteség" fogalmát. Minden ügyeleti nap hozzávetőlegesen nyolcórás "szociálisélettartam-nap" elvesztését jelenti. Ebből származik a szabadidőben "megtermelhető" emberi-kapcsolati, másként "szociális tőke" deficitje is. Kiszámoltam: a nyugdíjig a "szociálisélettartam-veszteség" átlagosan 14,3 év, a "szociális tőke" halmozódó deficitje ( évi 8 százalékos kamatos kamattal számítva ) 22 évre gyarapodik. Ezek a mutatók az orvosi kiszolgáltatottság eddig nem használt új mérőszámai. Az orvosok ( hat egyetemi év után) kb. 25 éves korukban kezdik el gyakorlati munkájukat, amíg mások 25-től 65 éves korig, a férfinyugdíj elérésének korhatáráig mintegy 83 200 órás szolgálati időt teljesítenek. A kórházak ügyeleteket teljesítő orvosai ezt a mai terhelésük átlaga alapján számítva már 26 évi szolgálat alatt elérik, tehát 51 éves korukban joggal nyugdíjba vonulhatnának. A nyugdíjig eltelő 40 év alatt letöltött munkaidejük 68 és fél év szolgálati időnek felel meg! A nyugdíjkorhatárig teljesített szolgálati időt heti negyvenórás munkahetekben 93 és fél éves korára tudná teljesíteni az orvos! Tudná, ha egészsége töretlen maradna...

Az Európai Bíróság 2003-ban kimondta, hogy az ügyeletben töltött idő, ha azt a munkahelyen kell letölteni, teljes egészében - s nem csak csekély részben, mint nálunk - munkaidőnek számít. Az ügyeleti munkaidőbe nemcsak a munka elvégzésének az ideje számít bele, hanem a rendelkezésre állásé is. Mégpedig nemcsak a kórházban és az alapellátásban, de a mentőszolgálatban is. A bíróság döntései leleplezik a társadalmat, mely ma az orvosokkal szemben törvényekkel is szentesített (!) diktatórikus, diszkriminatív magatartást gyakorol. A törvények az orvosokat, akár a rabszolgákat, megfosztják a pihenőidőhöz való emberi jogaiktól, a közösség szolgálatát kíméletlenül és magasan a gyógyítók alapvető emberi jogai fölé emelik. Ez a diszkrimináció nemcsak az orvosokat sújtja, de az orvos fáradtsága révén a betegeket is veszélyeztetheti. Az orvosok jogfosztottságának fenntartása ma állami politikai érdek, melyet szűk látókörű fiskális célok szolgálatában igyekeznek elfogadtatni. Végső soron mindig a pénzhiányra hivatkozva tagadják meg a munka értékének megtérítését. Törvénytisztelő kuncsaft pénzért vásárol. Aki erőszakkal "vásárol", azt rablónak nevezik. A társadalom az orvosokkal szemben nagyon eladósodott, s ezt az adósságot a lehető legsürgősebben rendezni kell!

Nemrég még azt mondogatták, hogy Magyarországon túl sok orvos van. Az Európai Bíróság ítéletei nyilvánvalóvá tették, hogy jogszerű foglalkoztatás esetén, a ma elvárt szolgáltatási feladatok ellátásához a jelenlegi orvosi létszám teljességgel elégtelen, eddig is csak az orvosok kemény kizsákmányolása tette lehetővé a feladatok ellátását - Keleten és Nyugaton egyaránt. De nem lehet tovább kettős mércét használni. Nem lehet tovább folytatni az orvosok olcsó, de jogtalan foglalkoztatásának gyakorlatát. Cinikus és a jogérzék teljes hiányáról tanúskodó fölfogás az, hogy nemes célok szolgálatában még a XXI. században is indokolt lehet a rabszolgaság fenntartása... A ma elvárt feladatok ellátásához hazánkban még kb. 4500 orvos munkába állítására lenne szükség ( Németországban pedig húszezerre !). A magyarországi átlagfizetés most 140 700 forint. Egy 30-31 éves kezdő szakorvos bére csak bruttó 127 000 forint! Félő, hogy az orvosok jelentős része rövidesen Nyugaton fog dolgozni 8-10-szer magasabb bérekért. Ott már nagyon várják őket ! Orvosonként a kiképzéshez szükséges 6 egyetemi év, kb. tízmillió forint közpénz és utána még újabb ötéves önképzés eredménye fog a mi számunkra veszendőbe menni. Magyarország nagyon rosszul fog járni, ha az orvosoknak itthon nem biztosítják sürgősen a jogaikat és a munkájukhoz méltó személyes életlehetőségeket! A magyar orvosi kar amúgy is nagyon elöregedett, s a fiatal orvosok 60 százaléka már külföldre készül!

A kormánynak sürgősen intézkednie kell, hogy a) az ügyeleti munkaidő teljes tartamát tényleges beszámítsák a nyugdíjalapba; b) az orvos is nyugdíjba mehessen 83 200 óra szolgálati idő teljesítése után, 65 éves kora előtt; c) legalább munkaidő-arányos ügyeleti díjat és d) uniós szintű bért fizessenek. Az orvosokat az általános emberi alapjogok élvezetéből kizáró törvényeket a jogegyenlőség elve alapján törvényhozóinknak sürgősen el kell törölniük! Az orvosok - akik a betegeik átlagához képest úgyis 2-3 évvel rövidebb ideig élnek (!) - csak olyan jogokat kérnek, melyek ma már mindenki másnak kijárnak!


Katona Zoltán Dr.