2011. október 29., szombat

MI_FOLYIK_ITT_TARDON

_ÉS_AZ_EGÉSZ_ORSZÁGBAN_

AZ_ANYÁTOK_SZENTSÉGIT

11-10-29 - írta Giulio


Információim szerint a tardi önkormányzat, összejátszva az ÁNTSZ-szel és az OEP-pel, jogsértő módon fosztotta meg az előző fogorvost a személyéhez kötött vagyoni értékű jogától, más néven a praxisjogától.

Ezt az országban máshol is rendszeresen, ugyanilyen bűnszövetkezetben követik el, azért, hogy az orvosokat, fogorvosokat ki lehessen semmizni, és az önkormányzatok nem létező jogosultságokat gyakorolhassannak az alapellátással kapcsolatosan. Az Önálló orvosi tevékenységről szóló törvény lényege a címe. Az orvos tevékenysége, vagyona, praxisa nem függ senkitől.

Nem véletlen, hogy a most készülő saláta törvény tervezetébe vissza akarják csempészni azt a jogot, hogy az önkormányzatoknak ismét legyen beleszólása abba, hogy a vagyon (praxisjog ) tulajdonosan kinek adhatja el azt.

Ilyen lopakodó módosításra csak azért lehet szükség, mert jelenleg az önkormányzatoknak, az AB 2006-os, vonatkozó határozatai alapján NINCS ilyen jogkörük, de a gyakorlatban mégis ezt adják elő, jogellenesen, és alkotmányellenesen, ÁNTSZ hatósági, és OEP finanszírozási segítséggel.

A gyakorlat csak úgy folyhat mégis jogellenesen, hogy az ÁNTSZ, véleményem szerint bűncselekményeket elkövetve (hivatali visszaélés), becsapja az orvosokat, és azt hazudja nekik, hogy az önkormányzatoknak joguk van ebbe az adásvételi folyamatba beleszólni, illetve azt sugallják, hogy a vagyon ÉLŐ tulajdonosa is elveszti a praxisjogát hat hónap alatt. Benne van ebben a MOK is, de ott vélhetően csak ostobák, és - segítség nélkül - nem képesek helyesen értelmezni a jogszabályt. Most tehát segítünk egy kicsit.:-)

A fenti módszerrel az önkormányzatok és tettestársaik kényszerhelyzetbe hozzák a jog birtokosait, de a joggal visszaélve, a tulajdonosokat hamis határozatokkal megtévesztve. Így azok vagy kénytelenek mélyen áron alul eladni a vagyonukat, vagy egészen egyszerűen megfosztják őket attól.

Áttekintve a tardi helyzettel foglalkozó jegyzőkönyveket, állításaimat bizonyítani tudom, ahogyan azt is, hogy a jogsértésről előre tájékoztattam a jegyzőt, a polgármestert, de csak röhécseltek rajta, mondván, a doktor már megint levelezget. És simán farba dugták a törvényt. Persze az ő jogi felkészültségük szintjén ez még mindig nem akkora botrány, mint az ÁNTSZ tudatos bűnözése ezzel kapcsolatosan. Ott ugyanis pontosan tudják, hogy amit tesznek az tilos, akárcsak az OEP finanszírozói. Ez államilag támogatott, és védett maffia.

A salátatörvény tehát pontosan olyan passzusokat akar visszacsempészni az ÖoTv-be, amiket az AB egyszer már alkotmányellenesnek nyilvánított, és 2002. április 15-i hatállyal a törvény végrehajtási utasításából emiatt kötelezően, visszamenő hatállyal törölni kellett. Emiatt nyugodtan kimondhatjuk, hogy törvénymódosító minisztérium most szándékosan és tudatosan vissza akarja állítani az alkotmányellenes helyzetet. Nyilván azért, mert az önkormányzatoknak akar kedvezni az orvosok helyett, és inkább felvállalja a tudatos alkotmánysértés szégyenét is.

Szép, nem igaz?

Itt a módosítási javaslat szövege:

Az Öotv. a következő 2/A–2/C. §-sal egészül ki:
„2/A. § (1) A praxisjog elidegenítése esetén az azt elidegeníteni és megszerezni kívánó orvos ebbéli szándékukat bejelentik az adott praxisjoggal érintett települési önkormányzatnak.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti önkormányzat
a) a praxisjogot megszerezni kívánó orvost – a praxisjog megszerzése esetén – az adott körzetben foglalkoztatni kívánja, erről a felek előszerződést kötnek,
b) nem kívánja a praxisjogot megszerezni kívánó orvost az adott körzetben háziorvosként foglalkoztatni, erről nyilatkoznia kell.
(3) Praxisjog folytatása esetén vélelmezni kell, hogy az (1) bekezdés szerinti önkormányzat a praxisjogot folytató háziorvost az adott körzetben foglalkoztatni kívánja.

Ezeket a bekezdéseket mind megsemmisítette az AB, arra hivatkozva, hogy két fél közötti vagyonátruházási jogügyletbe nem szólhat bele egy harmadik fél, mert ez a tulajdonjog rendeleti szintű korlátozását jelenti, ezért alkotmányellenes.

--------------------------------------------------------------------------

Gratulálok a NEFMI vezetésének, és csaló jogászainak.:-)

Végül itt az AB határozata:

„A 28/2006. (VI. 21.) AB határozat megsemmisítette a Vhr. 3.§ (1) bekezdésének harmadik mondatát, a 4. §. (3) bekezdésének a) pontját a 7. §.-ának (3) bekezdésével egységben értelmezve, amely a működtetési jog elidegenítésének feltételévé tette, hogy a működtetési jog megszerzőjével az önkormányzat akar-e feladat ellátási szerződést kötni. A megsemmisítés indoka az volt, hogy a működtetési jog vagyoni értékű jog, és így a tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme illeti meg. E jog korlátozása pedig csak törvényben történhet meg /ABK 2006, június, 439./.” (63/2006-os ABH.)
b) „A Vhr. 4.§-a (3) bekezdésének d) pontja háziorvosi körzet betöltetlenségéről szólt. Az ez alapján megadott működtetési engedély az előző jogosult működtetési jogát megsemmisítette (63/2006-os ABH.). A Vhr.-nek ez a támadott szabálya – hasonlóan a 3.§.(1) bekezdésének harmadik mondatához és a 4.§.(3) bekezdésének korábban már megsemmisített a) pontjához – az Öotv. koncepciójától eltérően, - a működtetési jog megszerzésének, és az önálló orvosi tevékenység gyakorlásának feltételévé tette egy adott önkormányzat előzetes döntését. Az Öotv. szabályozásától való ez az eltérés is a felhatalmazás keretein való túllépést jelent, és ezért sérti a jogállamiság elvét. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Vhr. 4. § (3) bekezdés d) pontjának alkotmányellenességét megállapította, ezért ezt a rendelkezést is megsemmisíti” (63/2006-os ABH.). Jelentése: ameddig betöltött a praxis, a képviselőtestület nem hozhat önkényes határozatot a körzet tartósan betöltetlenségéről. Ezért addig az önkormányzat nem írhat ki pályázatot!

Így természetesen az OEP-nek tilos lenne az ilyen körzeteket finanszírozni. Hoppá...

----------------------------------------------------------------------------------

Az AB ezzel a döntésével az orvosokat (és a tulajdonukat) védte az önkormányzatokkal szemben.

Azzal, hogy a 18/2000 Kr. megsemmisített rendelkezéseit a salátatörvényben visszalopva törvényi szinten akarják megjeleníteni, a kormány ezt a tulajdonvédelmet akarja megszüntetni. És emiatt már nem lehet az AB-hoz fordulni csak úgy...

És azt is bizonyítja, hogy a jelenlegi joggyakorlat teljes egészében jogellenes Tardon is, és mindenhol is. Hiszen éppen ezért kell a törvényt módosítani. A bűncselekményeket ezzel akarják legalizálni, csak ezt visszamenőleg már nem lehet.

Persze itt ez az Orbán gyerek, ez mindenre képes visszamenőleg is.:-)

Aki pedig sima orvosként mindezt a tahó kirablást nem veszi észre, az nem hibáztatható, mert ez óriási sunyiság, és eldugják egy 110 oldalas szövegdömpingbe, ahol alig lehet észrevenni.

Minden olyan szervezetnek, amelyik a háziorvosok érdekeit is köteles védeni (MOK, FAKOOSZ, KSZ) kötelessége hivatalból is leleplezni ezt a szemétséget, és minden eszközzel megakadályozni, hogy praxisjog amúgy sem túl sok előnyét a minisztérium jogi apparátusa áruló orvosok segítségével kilopja a zsebünkből.

Ezért IS volt tehát olyan fontos a FIDESZ-nek az Alkotmány, és az Alkotmánybíróság kiherélése, mert innen kezdve nincs korlátja az államhatalmi önkény újbóli bevezetésének.

Fontos, hogy ezt az orvosok is megértsék, mert a fuvolázó közlemények, ígéretek, életpályamodell hazugságok mögött valójában ott sündörög a rabló. Az állam, és az önkormányzatok. Vagyis itt minden rosszabb lesz, mint most.

Nincsenek megjegyzések: