Mezei Elmira-Szendi Gábor:

A sóvita folytatódik

Vajon a sóbevitel csökkentése csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának gyakoriságát? A témával kapcsolatos randomizált, kontrollált vizsgálatok alapján készült átfogó, nagy metaanalízis szerint nem igazán. Sem a normális, sem a magas vérnyomású egyéneknél nem jelentett jelentős rizikócsökkentést a szív és érrendszeri betegségekre. A szívelégtelenségben szenvedőknél viszont a sócsökkentés megemelte az összes halálozás rizikóját. E vizsgálati eredmény szerint a sócsökkentés csak nagyon csekély mértékben csökkenti a vérnyomást.

A legtöbb fejlett országbeli hivatalos táplálkozási ajánlásokban az szerepel, hogy a sófogyasztást kb. a felére ajánlatos csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek rizikójának csökkentése érdekében. Napi 10 gr-ról 5 gr-ra, sőt 3 grammra. Az ezzel kapcsolatos tudományos bizonyítékok azonban igen ellentmondásosak. 10 gramm só egy teáskanálnyi mennyiségnek felel meg. Aki rendszeresen főz, az nehezen fog ennél kevesebb sót használni naponta, különösen, ha figyelembe vesszük legtöbb élelmiszer adottan "beépített" sótartalmát.

Strazzullo és munkatársai 2009-ben 177.000 ezer ember részvételével, 13 vizsgálat metaanalízisét végezték el, s e szerint a magas sóbevitel 23%-os sztrók rizikó növekedéssel járt. Az eredményt megbízhatóságát jelentősen gyengíti, hogy a vizsgálatok un. megfigyeléses vizsgálatok voltak, amelyek a tudományos vizsgálatokban a legkevésbé megbízhatók, körülbelül a közvéleménykutatás szintjén állnak. Tovább gyengíti az eredményt, hogy akik önként kevesebb sót fogyasztanak, azok általában egészségesebben táplálkoznak és egészségesebben élnek, s ezek a vizsgálatok ezt a hatást nem vették figyelembe, hanem a sócsökkentés javára írták a csökkent kockázatokat. Az eredményt azonban alapvetően az kérdőjelezi meg, hogy a 13 vizsgálatból egy bizonyosat elhagyva, a kockázat máris 17%-ra csökkent és elveszítette statisztikai szignifikanciáját. Ez azt jelenti, hogy a 13 vizsgálatból egy irreálisan nagy kockázatot mutatott ki, míg 12 vizsgálat alapján az állapítható meg, hogy valójában a nagy sófogyasztás nem növeli meg a sztrókkockázatot. A metaanalízis a sófogyasztás a szív- és érrendszeri betegségekkel azonban nem mutatott összefüggést (Strazzullo és mtsi., 2009).

Régóta tartja magát az a hiedelem, hogy a sócsökkentéssel csökkenteni lehet a szív- és érrendszeri halálozást. Ezt a hiedelmet a közegészségügy tűzte zászlajára, mint világos és jól végrehajtható közegészségügyi beavatkozást. A sócsökkentés vérnyomáscsökkentő hatását azonban rövidtávú, 1-2 hetes vizsgálatokban kapták meg csupán, és soha nem sikerült igazolni, hogy a sócsökkentés hosszútávon, azaz évek alatt is komolyan csökkentené a vérnyomást. Ennek oka az, hogy az emberi szervezet igyekszik minden paraméterét egészséges határok közé beállítani és fokozott sófogyasztásra fokozott sóürítéssel reagál. Az egy-két hetes vizsgálatok túl rövidek voltak ahhoz, hogy észleljék a hosszútávú alkalmazkodást.

A Cochrane Library független szervezet azonban minden olyan vizsgálat metaanalízisét elvégezte, amely legalább hat hónapig tartott, és eredményül azt kapták, hogy a szisztolés vérnyomás csak 1.1 Hgmm-el, a diasztolés 0.6 Hgmm-el csökkent (Hooper és mtsi., 2004). A hatás jelentéktelen. népességszintű hatáshoz legalább folyamatosan 2-3 Hgmm vérnyomáscsökkenés volna szükséges. De persze ez is csak elméleti kalkuláció, valójában a sócsökkentés által kiváltott bármiféle vérnyomáscsökkenés csak onnantól érdekes, ha valóban csökkenti a szív- és érrendszeri halálozást.

Taylor és munkatársai 2011-es elemzése annak járt utána, a sócsökkentés eredményezhet-e valós kockázat csökkenést a szív- és érrendszeri halálozásra (Taylor és mtsi., 2011). A szerzők 3000 vizsgálatot tanulmányoztak át, és 7 vizsgálat 39 publikációját találtak elemzésre alkalmasnak, ezek a vizsgálatok tanulmányozták ugyanis a sócsökkentés hatását a szív- és érrendszeri halálozásra.

Érdemes megjegyezni, hogy a sócsökkentés kapcsán a halálozásban bekövetkező változás volna a lényegi kérdés, 3035 vizsgálatból mindössze 7 foglalkozott ezzel. Ez rámutat arra, hogy mennyi terméketlen vizsgálat folyik a világban, amely csak arra alkalmas, hogy valakik gyarapítsák publikációik számát és hamis igazolásait adják a közegészségügy téveszméinek.

Taylorék elemzése szerint a normál vérnyomásúaknak 1 Hgmm-el, a magas vérnyomásban szenvedőknek 2-4 Hgmm-el csökkent a vérnyomása. A szerzők minden alapos elemzés dacára sem látják viszont bizonyítottnak, hogy érdemes energiát ölni a sócsökkentő programokba, mert nem látják bizonyítva, hogy ezzel csökkenteni lehetne a szívhalálozást.

A hét vizsgálatból egy vizsgálat azt igazolta, hogy a szívelégtelenségben szenvedőknél a sócsökkentés fokozta a szíveredetű halálozást. Ennek az oka elég nyilvánvaló: akinek beszűkültek az erei, annál a magasabb vérnyomás előnyösebb, hiszen jobb vérellátást biztosít (lásd. Szendi Gábor: A koleszterinmítosz fejre áll?)

Taylorék elemzése nem tartalmazhatta az általunk már korábban bemutatott (Szendi Gábor: A kávé, a só és a tények), 2011-ben megjelent vizsgálatot, amelyet Stolarz-Skrzypek és munkatársai folytattak le (Stolarz-Skrzypek és mtsi., 2011). A kutatók 3700 embert követtek 8 éven át, s mérték induláskor és egy későbbi időpontban a sóürítésüket, ebből ítélve meg tényleges sófogyasztásukat. A vizsgálati személyek induláskor mentesek voltak a szívbetegségtől, és 2100 személynek a vérnyomása is normális volt. A követés ideje alatt a kutatók azt tapasztalták, hogy az alacsony sófogyasztás fokozott szívhalálozással jár. A legkevesebb sót fogyasztók közt 50 szívhalál történt, a legtöbb sót fogyasztók közt 10. A 2100 normál vérnyomású ember közül a legtöbb sót fogyasztók közt sem alakult ki magas vérnyomás. A magas vérnyomásúaknak minimálisan megnövekedett a fokozott sófogyasztástól a vérnyomásuk, de ez nem járt megnövekedett szívkomplikációk vagy szív halál kockázatával.

Ezek az eredmények persze a frászt hozzák rá a közegészségügyre, hiszen olyan, mintha a képükbe mondanák, hogy "eddig hazudtatok, és aki hallgatott rátok, az jó eséllyel bele is halt". Jól tudjuk, hogy manapság az jár a legjobban, aki a közegészségügy tanácsaival ellentétesen cselekszik. Ha a közegészségügy azt ajánlja, "ne napozz!", akkor csak napozzunk; ha azt ajánlja "zsír helyett használj inkább olajat!", akkor a világért ne használjuk a szívbetegséget okozó növényi olajat; ha azt ajánlja, "oltasd be magad influenza ellen", akkor, ha addig terveztük is volna, gyorsan gondolkodjunk el azon, tényleg jó-e ez nekünk. Ha azt ajánlja, csecsemőnknek minél előbb adjunk glutént, hogy "hozzászoktassuk", mérget vehetünk rá, hogy a legjobb a glutént minél később bevezetni. A Harvard School of Public Health (Harvard Közegészségügyi Főiskola) honlapján azonnal megjelent egy tiltakozó írás, "Gagyi vizsgálat a sóról a JAMA-ban" címmel. (A JAMA egy vezető szaklap). A szerzők felróják a nekik nem tetsző végeredményt felmutató vizsgálatnak, hogy csak egy 24 órás vizeletmintában vizsgálták az ürített sómennyiséget. A másik nekik nem tetsző dolog, hogy a szerzők nem vették figyelembe, hogy a magasabb embereknek kisebb a szívbetegség kockázata, viszont többet esznek és ezért több sót fogyasztanak. Végül ingerülten kijelentették, hogy Stolarz-Skrzypekék vizsgálata szembemegy az összes eddigi eredménnyel, miszerint a sócsökkentés nem hogy árt, hanem véd a szív és érrendszeri betegségekkel szemben.

Nos, ezek a közegészségügyisek idegességükben olyat róttak fel Stolarz-Skrzypekéknak, amit az összes eddigi vizsgálatnak felróhattak volna, ha azokban egyáltalán egyetlen 24 órás vizeletvizsgálat is történt volna. De a legtöbb vizsgálatban csak megkérdezik az emberek táplálkozási szokásait és abból kalkulálják a sófogyasztást. Mondhatni, halál pontatlan mérés ez, de ha az jön ki, amit a közegészségügyis szívesen hall, akkor természetesen esze ágában sincs a módszertanba belekötni. A 24 órás vizeletből mért sóürítés a legegzaktabb mérési módszer, s tényleg jobb lenne, ha több mérést végeztek volna, de ez nem szokás a költségek miatt. A felháborodott Harvardosok hirtelenjében összekaptak 6 vizsgálatot, amelyek valójában semmit nem bizonyítanak, csak a laikus gondolja, hogy "huha, most jól megcáfolták Stolarz-Skrzypekéket". Az egyik éppen Strazzullo és munkatársai 2009-es vizsgálata, amellyel elemzésünket kezdtük, és amelynek eredménye rendkívül kétséges a gondolkodó ember számára, de nem a közegészségügyisnek. Idézik még a grandiózus, a világ 52 országában végzett INTERSALT vizsgálatot, amelynek újraelemzése azt bizonyította, hogy minél több sót fogyasztanak, annál alacsonyabb a vérnyomás. Idéznek egy olyan vizsgálatot, amit az itt idézett Cochrane elemzés úgy emleget, mint elemzésük legnagyobb kockázatú vizsgálatát, mert nem lehetett tudni, hogy a hosszú követési idő alatt a vizsgálati személyek végig kitartottak-e a sócsökkentés mellett. A

Harvardos közegészségügyisek tiltakozó írása csupán azt mutatja be, hogy milyen ingatag vizsgálatokon is alapszik a só ártalmasságába vetett hit, és milyen indulat szállja meg a közegészségügyet, ha egy korrekt vizsgálat cáfolja a hiedelmeiket. Ahelyett, hogy elgondolkodnának. Végülis nem az ő töretlen hitük a tét, hanem az emberek egészsége.

Stolarz-Skrzypekék gagyinak nevezett vizsgálatának eredménye, miszerint a sócsökkentés fokozza a szívhalálozást, másik négy vizsgálat eredményével is egybecseng. Öt vizsgálat együtt már mégiscsak elgondolkodtató kéne legyen. De persze, ha úgy vesszük, hogy minden vizsgálat gagyi, amelyik ellentmond a közegészségügy hittételeinek, akkor természetesen ez a másik négy vizsgálat sem számít. Mindenesetre, aki sócsökkentésre szánja magát el, az a végrendeletében feltétlenül említse ezt meg.

Mivel a paleolit étkezésben nem szerepel semmilyen pékáru, kenyér, burgonya chips, sósmogyoró, keksz, konzerv vagy készétel, ezzel már önmagában is jelentősen csökken a napi sóbevitel. Hogy ez jó vagy rossz, ki tudja. Mindenesetre elég természetes. És ami méginkább azt igazolja, hogy nem a só a problémás, hanem a növények hiánya az étrendben, Cook és munkatársai 2009-es vizsgálatában azt kapták, hogy a sok nátriumot és kevés káliumot ürítőknek volt nagyobb kockázata a szív és érrendszeri halálozásra (Cook és mtsi., 2009). Tudjuk, hogy a természeti népek mentesek mindenféle szívbetegségtől és magas vérnyomástól, és sok káliumot ürítenek, mert sok növényi táplálékot fogyasztanak. Bár szokás Cookék vizsgálatát úgy idézni, mintha az a sok konyhasót nevezte volna meg bűnösnek, holott a vizsgálat valójában a sok nátrium-kevés kálium arányt találta kockázatosnak. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy jelezzem, az Interneten keringő idióta levél, amely népírtással vádolja azokat, akik káliumsót kevernek a konyhasóba, természetesen valaki hagymázas elméjében született. A káliumra nagyon is szüksége van a szervezetünknek. A káliumot jobb lenne növényekkel elfogyasztani, de a káliummal kevert konyhasó is védelmet jelent.