Kikövetelt paraszolvencia?

2010. július 15.

Mikola István hadat üzent azoknak a szülészeknek, akik az állami kórházakban kikötik, mennyit kérnek szolgáltatásaikért. A hálapénz visszaszorítására más tárcavezetőknek is voltak ötleteik – az eredmény önmagáért beszél.

Hiába szolgált korábban évtizedekig orvosként Mikola István, a Fidesz 63 éves egészségpolitikusa, csak most csodálkozott rá a kikövetelt paraszolvencia jelenségére. Mint mondta, tudomására jutott, hogy egyes nőgyógyászok előre meghatározott díj ellenében vállalják szülések levezetését, és ezt ő bűncselekménynek tartja. Példát fog statuálni, ígérte: feljelenti azt az orvost, akit levélben panaszoltak be nála és az Országgyűlés alelnökénél.

Mikola éreztette azt is, hogy az utólag elfogadott juttatás – boríték, bonbon, virág – az ő szemében más jogi és erkölcsi megítélés alá esik, mint a fix tarifa, mert az előbbi az orvosok alacsony bérével magyarázható.

Orbán Viktor pártelnöknek a 2006-os választás finisében megnevezett jelöltje a miniszterelnök-helyettesi posztra a mostani Fidesz-győzelem után nem lett az általa megálmodott összevont humántárca minisztere, ám a jelek szerint vannak még ambíciói. A hálapénz-históriát voltaképpen csak ürügyül használta arra, hogy leporolja a nevéhez fűződő kórháztörvényt. Ezt mutatta fel a feljelentéssel való fenyegetés kiegészítő gyógymódjaként, mint amivel hatékonyan kezelhető lenne az egészségügyben „elvadult helyzet”, a növekvő tarifák és az orvosi korrupció. Bár az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnökeként megszólított Mikola nem válaszolt a HVG kérdésére – azt a Fidesz-sajtó címére kérte, írásban -, a Kossuth Rádióban elhangzott nyilatkozatából tudni lehet, hogy szerinte a szellemi szabadfoglalkozású szerződéses orvoslás, amelyben a doktorok előre meghatározott díjtételekben részesülnének, megoldhatná a problémát.

Csupán az elmúlt évtizedre visszatekintve is minden tárcavezetőnek megvolt a maga (látszat)stratégiája a hálapénz ellen. Gógl Árpád, a Fidesz első egészségügyi minisztere 1998-ban Hálapénzbizottságot hozott létre, amely utóbb könyv formájában adta közre a téma – közgazdasági, jogi szociológiai – összefüggéseit. Mivel azonban az 1998-as választások előtt beígért 400 százalékos egészségügyi béremelés elmaradt, a hálapénzfizetés szokása semmit sem változott. A reformtervekkel próbálkozó Gyurcsány-kormány minisztere, Molnár Lajos egyebek mellett úgy igyekezett legalizálni és átláthatóvá tenni az állami-önkormányzati infrastruktúrán virágzó magánpraxist, hogy annak a páciensnek, aki a kötelezően kijelölt betegúttól eltérve maga választ intézményt és azon belül orvost is, részlegesen állnia kellett volna a gyógykezelés költségeit. A megcélzott összeg az igénybe vett ellátás egészségbiztosító által fizetett tarifájának a 30 százaléka, maximum 30 ezer forint, amin az orvos és a kórház osztozkodhatott volna. Végül az osztozkodás elmaradt, a részleges térítési díjat levonják a tb-finanszírozásból, amivel meg is szűnt az ösztönző hatása. Amúgy erősen kétséges, mire lett volna elég a 30 ezer fontin, hiszen a szájhagyomány útján terjedő honoráriumok a szülészek esetében ennek legkevesebb két-háromszorosáról szólnak.

Időközben alulról is indultak kezdeményezések. 2006-ban a szombathelyi Markusovszky Kórház főigazgatója tiltotta meg, hogy az intézmény orvosai munkaidejükön kívül szülést vezessenek, majd két évre rá a veszprémi kórház állt elő azzal, hogy a felkért orvos 100 ezer forintos honoráriumáról törvényes megállapodás szülessen. A szakma és az orvosukhoz ragaszkodó kismamák hangosabb része élénk tiltakozással fogadta a kezdeményezést, az Egészségbiztosítási Felügyelet pedig kimondta, hogy az efféle intézkedések aránytalanul korlátozzák a szabad orvos- és intézményválasztás jogát.

Nem hozott áttörést a hálapénz visszaszorításában az sem, hogy a Medgyessy-kormány 2002-ben 50 százalékkal megemelte az egészségügyben dolgozók bérét. A várólista, az orvos- és nővérhiány, a kórházi kapacitás korlátozása viszont határozottan növeli a borítékadási hajlandóságot. Elméletileg persze létezik az az összeg, amivel legális, adózott jövedelem formájában kiváltható lenne a paraszolvencia az egészségügyi dolgozók túlnyomó többségénél, csakhogy egy ma végrehajtandó újabb 50 százalékos bérelemelés közel 300 milliárd forintos költségvetési pluszkiadást jelentene. Erre egyelőre semmilyen fedezet nincs: az új egészségügyi államtitkár, Szócska Miklós utóbbi hetekben sűrűn ismételt fordulatával élve a megoldás „a gazdasági cselekvési tér függvénye”. Vagyis az előző kormány szűkmarkúságát ellenzékből oly sokszor bíráló Fidesz kormányzati pozícióban nem talált forrást az egészségügy – és ezen belül a keresetek – konszolidálására.

Nemcsak a pénz, hanem az átalakítási koncepció hiányáról is eltereli a figyelmet a hálapénz jól rágható gumicsontja. „A hálapénz alapvetően torzítja az egészségügyi ellátást, számszerűen kimutatható, hogy szakmailag felesleges beavatkozások tömegére kerül sor, ami elviszi a társadalombiztosítás pénzét. Ha szigorú szakmai protokoll szerint működne a hazai medicina, kevesebb orvos magasabb fizetésért, paraszolvencia nélkül gyógyíthatna” – fogalmazta meg rendhagyó véleményét Csákány György, a szülészet-nőgyógyászat országos szakfelügyelő főorvosa.

A magánrendelők és –kórházak persze a maguk módján kiiktatják a rendszerből a hálapénzt, de a finanszírozást ők sem tudják megoldani. A július 1-jén a Kútvölgyi Kórház ötödik emeletének renoválását követően megnyílt Materniti Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinikán 360 ezer forintba kerül egy szülés. Itt persze nincs hálapénz, a számla kifizetése a páciensekre hárul, akik ha előrelátóak, magán-egészségpénztári megatakarításukból rendezhetik a tartozásuk. „A negyventagú állandó személyzet mellett közreműködői szerződést kötünk azokkal az orvosokkal, akik idehozzák szülni a pácienseiket” – magyarázta Papp Zoltán igazgató és tulajdonos, aki korábban az I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika és a szakmai kollégium vezetője volt. Az új felállást, a közalkalmazotti státusz elvesztését azonban a Kútvölgyi nem mindegyik orvosa vállalta, jóllehet valamennyi szülész élhetett volna a lehetőséggel.

Az állami és a magángyógyításnak ez a szimbiózisa tisztább viszonyokat teremt, mint amikor az orvos állami eszközparkot vesz igénybe – kikövetelt hálapénzt. Csakhogy ez az átlagkeresethez viszonyítva drága megoldás. A Semmelweis Egyetem Kútvölgyi úti tömbjében mégis terjedőben van. Az átengedett állami négyzetméterekért nemcsak a magánnőgyógyászat fekvő, és járóbeteg-részlegétől szenek bérleti díjat, egy fogorvosi klinika is működik ebben a konstrukcióban. Az egykori káderkórház saját „kivitelezésben” is ajánl fizetős szolgáltatásokat, szűrést és szakorvosi vizsgálatokat. A modellt aligha fenyegeti a kormányzati támadás, hiszen egyik irányítója – a Kútvölgyi újsütetű, helyettesítésből első számú vezetővé előléptetett igazgatója – Szócska államtitkár fivére.

A magánintézményekben egyelőre kevesen szülnek: becslések szerint évi 1200-ra tehető a páciensek száma. A legolcsóbbnak tekinthető, Róbert Károly Magánklinikán a normál szülés epidurális érzéstelenítéssel 300 ezer forintba kerül, a Telki Kórházban ugyanez 560 ezer, míg a bizánci pompával berendezett belvárosi Dr. Rose Klinikán 790 ezer forintot számolnak. Így nem nehéz kikalkulálni, hogy egyelőre jóval olcsóbb az „ingyenes” egészségügyben „magánorvost” fogadni, leegyen az szülész vagy sebész, netán kardiológus. A feljelentéssel való fenyegetés pedig nem old meg semmit – legfeljebb, a megemelkedett kockázatra való tekintettel, növelni kell a boríték tartalmát.

Örök hálánk

A hálapénz jobb szolgáltatást eredményez, és szükséges is – különösen a kórházakban. Röviden így összegezető a többségi vélemény, amely a Patika Egészségpénztár tavalyi, 2188 kérdőíves kikérdezésével született. Mindez azonban bizonyíték nélküli feltételezés, mivel a laikus betegek nem tudják megállapítani, szakmailag valóban tartalmasabb ellátást kaptak-e a borítékjukért. Aki pedig fizetett, érthetően szeretné elhitetni magával, hogy kapott valamiféle pluszt.

A zsebből zsebbe vándorló összegek meghatározása sem egyszerű feladat. A különböző években készült becslések 2008-as forintban kifejezett értéke az Egészségügyi Minisztérium Zöld könyvében szerepelt, amely 114 milliárd forintra tette a hálapénz éves nagyságát. Ezzel szemben a KSH mindössze 12, a Tárki 80, a Patika 73 milliárd forintot hozott ki, míg a Medián szerint 28 milliárd kerül a betegektől az ápolókhoz és gyógyítókhoz. A legtöbb hálapénzt a kórházakban adják a betegek, átlagosan 28 500 forintot – derül ki a Patika tanulmányából. A válaszadók közül a legtöbben azt állították, egy „húszast” tesznek a borítékba, de akadt, aki félmilliós hálájával dicsekedett. A rendelőkben alacsonyabb a tarifa: a szakorvosi boríték átlagos éves tartalma 8600, a háziorvosié 6600 forint, amit csupán minden ötödik páciens ad.

A hálapénzt sem adó, sem járulék nem terheli, vagyis ha ezt a summát bérként kellene kifizetni, a duplájára volna szükség. A hála eloszlása nemcsak intézményenként, hanem szakmánkét, orvosonként is nagy szórást mutat. A professzorok, főorvosok, szülészek és sebészek aligha tartanák kielégítő kompenzációnak az 50 százalék körüli béremelést, míg a köztudottan kevesebb „elismerést” begyűjtő kezdő orvosok, gyermekgyógyászok vagy ápolónők ennyiért talán lemondanának a készpénzes borítékokról.

HVG – Gáti Júlia