Szilvási István:

Itt a világos beszéd ideje

2009. december 21.

A magyar egészségügy egyre rogyadozóbb épületét a világgazdasági válság vihara megroppantotta. Össze nem omlik, mert betegellátás mindig lesz. Éhenkórisztánban is van. Olyan, amilyen.

Akik gyógyítanak, régóta tudják, a bőrükön érzik, hogy betegellátásunk a rendelkezésre álló forrásokból a jelenlegi módon fenntarthatatlan. Bár mindenki tudja, hogy a király meztelen, de mindkét oldali pártpolitikusaink arról dumálnak, hogy "reformokkal" biztosítható a magas színvonalú betegellátás. Ahelyett, hogy világosan beszélnének.

Számháború

A betegellátás - tetszik, nem tetszik - pénzbe kerül. A jó betegellátás még többe. Ha mindenkinek nyújtani szeretnénk, az rengeteg pénzbe. Pénz meg manapság nemigen akad. A szakmailag jogos igények kielégítésére sehol a világon nincs elég közpénz. Ez nem vigasz, hanem evidencia. Ez az orvosilag lehetséges, de gazdaságilag nem megengedhető dilemmája. Közhely. De a nyilvánvaló következtetést: nincs elegendő pénz arra, hogy mindenki mindig magas színvonalú betegellátásban részesüljön, no ezt egyetlen politikus sem mondja ki. Mert az ellenpárt letámadja. Mert pártja szavazatokat - akár választást is - veszít.

Számháborúzhatunk a hazai egészségügyi ráfordításokról. De - klasszikusunkkal szólva - a tények makacs dolgok. Az Országos Egészségügyi Pénztár betegellátásra és gyógyszertámogatásra együttesen évente ezer-ezerszázmilliárd forintot költ. Közpénzekből lakosonként évente maximum hatszáz dollárt. A fejlett uniós államokban ez három-ötezer dollár. Vásárlóerő-paritáson számolva is a sokszorosa.

Nos, elvtársaim és uraim, ebből nem lehet "mindenkit magas színvonalon" meggyógyítani. Még akkor sem, ha betegellátásunk robotosai nyugat-európai kollégáik jövedelmének ötödéért-tizedéért dolgoznak. Még egy "optimális struktúrájú" betegellátó rendszerben sem. Aki mást mond, az ütődött vagy hazudik.

Két megoldás

A pénzhiány okát nem részletezem. Maradok a kaptafánál. De tény, hogy országunk a felvett hitelei után többet fizet kamattörlesztésre, mint a teljes magyar betegellátásra! A multik még többet szivattyúznak kifele. A bankok profitrátája európai csúcstartó. No meg a korrupció, a feketegazdaság, a nyilvánvaló rablás. De az egészségbiztosítási járulék csökkentése is csökkenti a betegekre jutó pénztömeget.

Mit lehet tenni? Ismét klasszikusunkkal szólva: sto gyéláty?



Két megoldás van. Vagy jelentősen növeljük a betegellátásra szánt közpénzt, vagy csökkentjük a betegellátás szintjét. Lássuk az első, a kívánatos megoldást!

A hazai járulékkulcsok magasak, mindenki csökkentésükről beszél. Az állami adóbevételekből is juthatna több gyógyításra, de államunk kifosztva, nyakig eladósodott. Segíthetne a járulékfizetési fegyelem erősödése is. Mondják évek óta.

Aztán. Jön a varázsszó: a "szerkezetátalakítás". Kell? Kell! A kórházi ágyak számának csökkentése, az alap- és járóbeteg-szakellátás egyidejű megerősítése. De hiszen ahhoz is pénz kell! (A kórházbezárások legfőbb akadálya ma az, hogy önkormányzati tulajdonban vannak. Ideje lenne - az országosan egységes színvonal, az arányos fejlesztés érdekében is - központi kézbe adni őket.) De ne legyenek illúzióink! A szerkezetátalakítás után sem lenne elegendő közpénz a "mindenkinek járó magas színvonalú" betegellátásra. A hatszáz dollár az hatszáz dollár! Nyugat-Euró­pában jó szerkezet mellett költenek többször annyi pénzt. És az sem elég.

Hát akkor? Most mondom a lényeget: korlátozni kell a közpénzekből járó szolgáltatások mértékét. Mennyiségét és minőségét. Ezt kellene a politikának kimondania végre.

Mielőtt "népirtással" vádolnának, kijelentem: a szolidaritáselven alapuló társadalombiztosítás nem adható fel! A kérdés "csak" az: mi a szolidaritás szintje? Mi jut a közpénzekből mindenkinek egyformán? Nem az a kérdés, hogy mi jár, hanem az, hogy mi jut! A biztosítási csomagot meg kell határozni. Szűkíteni kell. Fáradságos szakmai egyeztetés után el kell fogadtatni a társadalommal. Nem könnyű. De meg kell tenni.

A fejlett országokban is - igaz, más szinten - régóta így van ez! Sőt a posztszocialista országokban is így van ma már. Értelmesebb politikusaink ezt tudják, de elvadult közéletünkben illúzió közmegegyezésre várni. Talán egy jelentős fölénnyel hatalomra jutó kormány majd kimondhatja a közpénzekből fizetett szolgáltatások korlátozását. Rá lesz kényszerítve. De - a választás utáni csalódást megelőzendő - talán ideje lenne erről világosan beszélni.

Nehéz feladat

Mit jelent a "korlátozás"? Sok mindent. Csak néhány példa azokból az országokból, ahol jó szerkezetben, nálunk jóval több pénzt költenek a betegellátásra.

Várólista. A "miért vannak várólisták?" kérdés demagóg. A fejlett európai országokban is vannak. Nálunk is vannak, egyre hosszabbak.

A "co-payment" (társfinanszírozás) sem ördögtől való. Az önrész kifizetésére lehet kötni kiegészítő biztosítást. Sok országban van ez így. Természetesen ahelyett, aki szociális okból valóban nem tudja megfizetni, az államnak kell megfizetnie.

A "szabad orvosválasztás" a közfinanszírozott rendszerben korlátozandó. A "választott orvost" meg kell fizetni. Például kiegészítő biztosítás révén. Legálisan, nem hálapénzzel.

Bizonyos szolgáltatásokért fizetni kell. Nem gonoszságból, hanem mert a bámulatosan fejlődő orvosi technológia drága. Nagyon drága. Van, amire már nem jut.

A drága gyógyszerek helyett az azonos hatóanyagú, de olcsóbb generikumokat kell adni. Ahogy a brit háziorvosok csinálják. Hogy több pénz jusson az ápolónők bérére.

A gyógyszerek ártámogatása a közfinanszírozott betegellátásban csökkentendő. Abszolút értékben nem magas! És a beteg sem fizet keveset! De aránya a betegellátásra költött közpénzekből Magyarországon messze az európai átlag feletti. Európa-csúcs. A "vicc" az, hogy a felsorolt korlátozások elemei léteznek nálunk. Van várólista. A betegek egy része hálapénzt ad a jobb színvonalú ellátás reményében vagy a választott orvosért. Ezt kellene legális mederbe terelni. A valódi szolidaritás érdekében! Hogy ne csúszópénz, társadalmi kapcsolat, egyes betegek "rámenőssége" döntse el, hogy kinek mi jut. A biztosítási alapcsomagnak természetesen tartalmaznia kell a betegségek meggyógyításának alapvető elemeit.

Az eddigiekből logikusan következik a kiegészítő betegbiztosítási rendszer kiépítése. Azokra az ellátásokra, amelyek kimaradnak a szolidaritáselvű biztosítási csomagból, kiegészítő biztosítást lehessen kötni. Ebbe nemcsak az egyágyas szoba, a televízió stb. tartozik, hanem némely drága - itt és most -, nem költséghatékony diagnosztikai és terápiás eljárás is. A kiegészítő biztosítás jelenthet igazi forrásbevonást. Többet, mint a hálapénz. Mert nem a forráskivonással járó "tőkebevonásra", hanem forrásra van szükség. A magyar betegellátást is megrengető világgazdasági válságnak van - lehet - egy haszna. Nyilvánvaló lett: a betegellátás jelenlegi rendszere tarthatatlan. A "békeidőkben" is az volt. De ma már mindenki látja.

Ezért talán lesz tiszta, világos beszéd a társadalom egyik pilléréről, a betegellátásról is. Itt az ideje.

dr. Szilvási István

Forrás: Magyar Hírlap