Négyezer éves történet

2011. november 14.

A hasis egy ősrégi kultúrnövény, a vetési kender (Cannabis sativa) indiai alfajának (Cannabis indica) a terméke. Ebből a tenyeres levelű, magas szárú, közép-ázsiai őshazájában akár öt méter magasra is megnövő rostnövényből egy strapabíró szövet állítható elő.

E szövetből készített papírra nyomtatta Gutenberg híres Bibliáját, és hasonló papírra írták le az amerikai függetlenségi nyilatkozat első szövegét is. Kenderből készült vásznakra festett Rembrandt és van Gogh. Maga a hasis szó valószínűleg az arab világban keletkezett a XI. században és Hasszan-ibn-al-Szabbah sejk nevéhez köthető. Marco Polo Ázsia-utazó volt az, aki a XIII. század végén valószínűleg első európaiként adott hírt a hasisról.

Természetesen maga a hasis, illetve annak élvezete jóval korábbi. Már a Kr. e. 2000 körül – tehát jó négyezer évvel ezelőtt – élt legendás hírű Shen-Nung kínai császár korában tudtak a hasis bódító hatásáról. Sőt, már ekkor ismerték a hasis gyógyító erejét is, hiszen a ma váltóláznak (maláriának), beriberinek nevezett betegségben, illetve ízületi (reumatikus) fájdalmak enyhítésére használták a kender gyantáját.

Az arab világban a hasis élvezete napjainkig igen elterjedt. Leggyakoribb élvezeti formája a vízipipa, azaz nargilé. Ennek füstje illatos vízzel telt palackon átvezetett csövön keresztül jut a hasisélvező szájába. Anno a vízipipázás hozzájárulhatott a hasis gyors népszerűvé válásához a francia írók, költők körében a XIX. század első felében. Egyébként Franciaországba Napóleon révén került, aki 1798 és 1801 közt – sikertelen – kísérletet tett Egyiptom meghódítására.

Azidőben Kairó 1350 kávézójában(!) alkohol helyett a mézzel ízesített hasis és az ópium szolgált a paradicsomi hangulat eléréséhez.

Az indiai kender hasis néven elhíresült gyantája a XIX. században tehát megkezdte hódítását Európában, beleértve Magyarországot is. Paradox módon az elvesztett szabadságharc is hozzájárult a hasis megismeréséhez. Világos után sokan kelet felé emigráltak és a török földön gyakran a hasissal tompították honvágyuk okozta fájdalmukat.

A századvégre már más okból, de a hasissal tájainkon is egyre többen „nyitogatták” a paradicsom kapuját. 1899-ben Jókai Mór „Az öreg ember nem vén ember” című regényében – igaz nem paradicsomi, hanem „pokoli élvezetre indító szerek” közt – elsőként említi a hasist, ezt követi a mákony, azaz a morfium.

Milyen szer is tehát a hasis? A tudományos válasz helyett egy ősrégi perzsa anekdotát érdemes idézni.

Egy éjszaka három ember érkezik a város bezárt kapuja elé. Az egyikük bort, a másik ópiumot, a harmadik hasist fogyasztott. Az alkoholivó bőszülten felkiált: – Törjük be a kaput! – Ó, ez igazán felesleges – nyugtatgatja az ópiumevő –, maradjunk csak itt a kapu előtt, hiszen kellemes az éjszaka s kapunyitáskor majd kényelmesen besétálunk. – Miket beszéltek? – szólal meg a hasisélvező. – Egyszerűen bebújunk a kulcslyukon, hiszen elég kicsire össze tudjuk magunkat húzni! Nos, sokan talán e „kulcslyukhatásért”, a mennyországba való bepillantás lehetőségéért kedvelik a hasist, illetve az Amerikából öreg kontinensünkre is beszivárgott változatát, a marihuánát. Több országban szorgalmazzák e szer legálissá tételét. Az orvostudomány álláspontja azonban egyértelmű: a hasis és marihuána teljes legálissá tételét el kell utasítani.

A hasis nem igazi kulcs, csupán álkulcs, tolvajkulcs. Alkalmasint nyithatja ugyan a paradicsom kapuját vagy átsegíthet a kulcslyukon, az utolsó kapunyitás azonban nem a mennyországba, hanem a pokolba vezet.

Eredeti írás: Kiss László orvostörténész - LAM extra