A pragmatikus csapda

A pragmatikus csapda az a jelenség, amikor valaki úgy érvel, hogy egy dolog azért igaz, mert működik. Például az asztrológia működik, a számmisztika működik, a gyógyító érintés működik. Hogy "működés" alatt mit is kell itt érteni, nem tisztázott, bár legfeljebb csak annyit, hogy az ember némi valós hasznot érez abból, hogy igaznak hiszi, de attól a haszonssága független marad az igazságtartalmától. Úgy tűnik, ilyen esetekben a "működik" azt jelenti: "elégedett vagyok vele", ami viszont azonos azzal, hogy "jobban érzem magam tőle" illetve hogy "sokmindent megmagyaráz". A "működő" legföljebb a "jótékony hatású" szinonímája, ez viszont igencsak kevés az okozatiság alátámasztásához.

A pragmatikus csapda általános az "alternatív" gyógyászatban, és gyakran post hoc érvelésen alapszik. Például valaki az új mágneses vagy takionikus övvel kúrálja a fájós hátát, rögtön elmúlik a nyavajája, és kijelenteni, hogy a varázsöv űzte el a fájdalmát. De honnan véli ezt tudni? Onnan, hogy működik!

Mikor a szkeptikus rámutat arra, hogy a kliens elégedettsége lényegtelen abból a szempontból, hogy a kérdéses készülék, gyógyszer, vagy terápia valóban felelős-e az eredményért, gyakran ezzel vágnak vissza: Kit érdekel, hogy miért működik, ha egyszer működik? Lehet vitatkozni a teória helyességén, de a kuncsaft elégedettségén nem. Jobban érzi magát a termék használata után, és csak ez számít.

Nem, nem csak ez számít. A tanúvallomások nem helyettesítik a tudományos vizsgálatot, aminek célja, hogy ne áltassuk magunkat olyasmivel, aminek igazsága csak látszólagos. Különösen fontos az állítólagos fájdalomcsillapítók ellenőrzött vizsgálata a placebo hatásból, post hoc hipotézisekből, és regresszív tévedés fakadó önáltatás elkerülése végett. Ha a megkönnyebbülés ténye nem is vitatható, azért az okát még firtatni kell.

Könnyen érthető, hogy a halálos rákban szenvedő páciens az "alternatív" kezelés után jelentkező javulást a kérdéses kezelés csodás hatásának tudja be. Azonban ha ez az "alternatív" módszer valójában nem oka a gyógyulásnak, akkor mások, akik szintén alávetik magukat, hamis reményeket táplálnak. Persze aki mégis belehal a betegségbe, az már nem lehet közöttünk, hogy elmesélje, hogyan járt. Életben maradt szerettei pedig még azt is mondhatják, hogy csak azért nem vált be a módszer, mert elkésve alkalmazták. Az egyetlen módja annak, hogy megbizonyosodjuk róla, hogy valóban a terápia volt-e a javulás oka, az a módszer ellenőrzött körülmények közötti vizsgálata. Hiába őszinte egy tanúvallomás, veszélyesen félrevezető lehet.