2011. szeptember 28., szerda

11-09-28 - írta Giulio

A szegedi orvosi kamara, és a NOSZA alapítvány kálváriája:

"Alapítványunk a kötelező MOK megszűnése előtt (2006) annak városi szervezetétől a hatályos jogszabályoknak megfelelően, az alapítvány céljaival egyező felhasználásra adományt kapott.

Az akkori (és jelenleg is regnáló) országos vezetés az elmúlt 4 évben ügyészségi, rendőrségi feljelentések sorozatát tette az adományozó városi szervezet, és az adományt elfogadó alapítvány ellen.

Bűncselekmény hiányában elmarasztalás nem történt. A pénz fillérre megvan. Senki nem használta fel.

Így azután Éger és bandája polgári peres eljárást indított az alapítvány ellen.

Ez ugyanaz az erkölcsös MOK, akiről itt én a blogon írogatok, válogatott disznóságokat. Amiket elkövettek. Mert jól nyalnak, és nyilván van megfelelő politikai támogatásuk, ami simán begyűrűzik a mára csaknem teljesen függő helyzetbe került bíróságokra is.

A bíróság JÓ ERKÖLCSBE ÜTKÖZŐNEK ítélte azt, hogy az alapítvány elfogadta az adományt.:-)

Keresünk olyan alapítványokat, akiket hasonló okból perbe fogtak és elítéltek. Fellebbezünk!"


Jó lenne látni, olvasni, hogy egy szögedi bírónő hogyan definiálja azt a fajta jóerkölcsöt, amibe az elmített adományozás ütközik. És vajon ez a jó erkölcs térben és időben hol érhető tetten, hogyan definiálható? A bírónő saját, egyéni erkölcséről van szó? Megtudhatnánk többet is az ő erkölcsi koordináta rendszeréről?

Mert általános, egyetemes jó erkölcs per definitionem nem létezik, ugye.

Szögedi specialitás? Hol olvashatjuk?

Miért van az, hogy Szegeden az ügyvédek nem mernek képviseletet vállalni a MOK ellenében, a bíróság "rejtett" érintettségére hivatkozva? Szeged bolsevik, vagy nem?

A "jó erkölcs" szerintem a létező legtágulékonyabb gumióvszer, minden hülye csipa belefér.:-)))

El kellene felejteni. Ugyanaz a kalap xar, mint az un. orvosi etika. Pár embernek jó pénzt hoz, hogy pofázik róla, de mindenki olyat ír, amilyet akar.

Az erre, tehát a "jó erkölcsre" illetve azzal történő ütközésre alapozott összes bírósági ítélet magyarra fordítva azt jelenti, hogy az eljáró bírónak fogalma sincs az egész ügyletről, menekül a korrekt, szabatos jogszabályi indokolástól. És az ügytől is.

Vélhetően közvetett módon érvényesülő megrendelésre dolgozik, ami megfoghatatlan. Bizonyíthatatlan. Csak büdös. A szaga bizony nyilvánvalóvá teszi.

Természetesen, ha meglesz mindez írásban, az egészet közzéteszem. Szokás szerint.

Álljon itt elrettentő példaként egy komplett idióta szófosás az Alkotmánybíróságtól, jelezve a téma megítélésének teljes instabilitását, és a parttalan hülyeség érvényesülésének legalizálását.:-)

801/B/2002 AB határozat

A „jóerkölccsel ellentétes viselkedés” tartalma tekintetében az EJEB respektálja az állami bíróság által hozott ítélet meghatározását, amely szerint a jóerkölccsel ellentétes viselkedés olyan magatartásként határozható meg, amelynek jellegzetessége, hogy azt az érintett személy kortárs honfitársainak nagy többsége inkább rossznak, mint jónak tartja.

Na kérem szépen, ezt egy darab buggyant bíró honnan is szopja ki???

(Hashman és Harrup c. Nagy-Britannia ügyben 1999. november 25- én kelt ítélet, no. 25594/94, § 38.).
Az igen kiterjedt német bírósági gyakorlatban a jóerkölcsbe ütköző szerződés tilalma lényegében a jogrend alapvető elveit (pl. az igazságosság és méltányosság,a jóhiszeműség és tisztesség, stb.), értékeit tagadó jogügyletek tiltását jelenti.
-----------------------------------------------------------------------------------


EZ persze így sui generis és in toto is hülyeség, de a konkrét esetben teljességgel alkalmazhatatlan.:-)

Ennyit a magyar bírók csúcskategóriájának szellemi képességeiről.

Ki a tököm méri meg azt, hogy az elbírált konkrét magatartást a honfitársak (10 millió magyar) aktuális többsége az adott időpontban milyennek tarthatja????

A bíróság? Minden ügyben népszavazást kellene kiírni? Vagy egy árva demens, netán alkoholista bíró a pocakjára csap és kimondja a tutitársadalmijóerkölcsöt.:-)))

A bíró Isteni magasságokba helyezheti saját magát. Menjenek a sunyiba.:-)

Akkor inkább ÉN mondom meg mi erkölcsös és mi nem. Jobban tudom, ezt állítom. Cáfolja meg valaki.

Ez a jogi/etikai dilettantizmus egészen egyszerűen elképesztő...
És ezek alkotmányjogászok, nem utcaseprők.
Vagy inkább mégis...


komment
  • 1. drKL 2011. 09. 28. 21:51

    nekem a jó erkölcsömbe ütközik,hogy valaki 4x annyit keressen fel annyi munkával,mint én?
    hol van ez a biróság,oda szivesen fordulnék...
    azt még nem tudom, hogy az is ütközik-é-e a jóerkölcsömmel, hogy annyi órabérért készenlétezek,mint a hómunkás...
    az viszont biztosan ütközik a jóerkölcsömmel, hogy egy sikeres 5 perces újraélesztésért kapok 80 állami forintot,viszont ha nem sikeres,és esetleg perre viszik a dolgot,az alap kártérités 10 millió..

Nincsenek megjegyzések: