2011. augusztus 13., szombat

Az elvesztett műhibaperek után

a doktoroknak kellene fizetniük?

2011. augusztus 12.

Nemcsak szándékos, hanem gondatlan károkozás esetén is átháríthatnák a dolgozóikra a kár teljes összegét a munkáltatók – ez szerepel a munka törvénykönyve (Mtk.) tervezett módosításában. Ez egy műhibaper miatt az egészségügyben akár több tíz millió forintot is jelenthet, amiért az orvos teljes vagyonával felelne. A szakmai szervezetek tiltakoznak, míg az ügyvéd szerint elterjedhet a piacon egy új termék, a dolgozói felelősségbiztosítás.

Jelenleg a törvény megkülönböztet szándékos és gondatlan károkozást. Ez utóbbi esetén fő szabály, hogy a munkáltató a kár összegének csak egy részét – legfeljebb egyszer a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének 50 százalékát – átháríthatja a károkozó dolgozóra. A munka- vagy kollektív szerződésekben ettől eltérő mértékek is szerepelhetnek: előbbi szerint például 1,5 havi, míg az utóbbi szerint 6, vezetőknél pedig 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg is áthárítható a dolgozóra. A legfontosabb, hogy van felső korlát, szemben a szándékos károkozással, ahol a kár teljes összege megfizettethető a munkavállalóval.

Az Mtk. tervezett módosítása szerint megszűnne a két kategória közötti különbség, azaz a munkavállalóknak ezentúl nemcsak szándékos, hanem gondatlan károkozás esetén is korlátlan lenne a felelősségük – mondta Simon Tamás egészségüggyel foglalkozó ügyvéd. Ez az egészségügyi dolgozóknál akár hatalmas összegeket is jelenthet. Egy műhibaper esetén a kórház vagy annak biztosítója átháríthatná az orvosra a több tíz millió forintos kártérítést, kártalanítást. – szögezte le a jogi képviselő. Hozzátette: a műhibaperekben részt vevő felperes azonban nem járhat rosszul, hiszen nem a doktorral, hanem a fekvőbeteg-ellátó intézménnyel áll jogi kapcsolatban. Tehát ha kártérítést vagy kártalanítást ítélnek meg neki, akkor azt az intézmény vagy a biztosítója köteles kifizetni, más kérdés, hogy aztán azt egy külön eljárásban továbbítja-e a munkavállalójára. A változás egyébként nemcsak az egészségügyben dolgozókra, hanem minden munkavállalóra érvényes lesz, és más szakmákban is előfordulhatnak nagy összegű káresemények. Simon Tamás szerint ezzel a módosítással megteremtődik egy új piac, a dolgozói felelősségbiztosításé. Most is lehet, ilyet kötni – például a közreműködőknél szokás -, ott ugyanis a kár összege már most is teljes mértékben áthárítható.

– Megdöbbentő, hogy a munkavállalóknak ezentúl nemcsak a szándékos károkozás esetén lesz korlátlan felelősségük, hanem a tervezet szerint a gondolatlanul okozott kár esetén is – nyilatkozta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. – Gondoljunk csak arra – fogalmazott –, hogyan tudja majd egy orvos vagy ápoló a gondatlanság miatt bekövetkezett károkozása kapcsán felmerülő akár több tíz milliós kárt teljes egészében megtéríteni. Miből? – tette fel a kérdést Éger István. A jelenleg hatályos polgári törvénykönyv szerint egy ilyen esettel nemcsak saját magát, hanem adott esetben örököseit, leszármazottait is totális csődbe vinné. Ezért az egészségügyben elképzelhetetlen, hogy a gondatlanul okozott kár megtérítését át lehessen hárítani az egészségügyi dolgozóra – szögezte le.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Magyar Nemzet kérdésére úgy fogalmazott: jogosak az aggályok, valóban ez olvasható ki az Mtk. módosításának tervezetéből. Egy ilyen változás szerinte is elképzelhetetlen lenne az egészségügyben.

Az Mtk. módosítása nem csak ezen a ponton érintené rendkívül hátrányosan az egészségügyi dolgozókat.


Drasztikus egészségügyi

bércsökkenés következhet

2011. augusztus 11. 1

Csökkentené az éjszakai és megszüntetné a délutáni műszakpótlékot a munka törvénykönyve (Mtk.) tervezett módosítása, ami drasztikus jövedelemkiesést eredményezne az egészségügyi dolgozók jelentős részénél. A szakmai szervezetek tiltakoznak, mert szerintük ezzel végérvényesen elnyomorítják például az ápolókat vagy a mentősöket, és romba döntik az ellátórendszert.

– Megdöbbenéssel olvastuk az Mtk. tervezett módosítását. Abból ugyanis az derül ki, az éjszakai pótlékot a jelenlegi 50 százalékról 15-re csökkentenék, míg a délutáni pótlékot eltörölnék a több műszakos munkarendben dolgozóknál – nyilatkozta Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Nehéz megbecsülni, hány szakdolgozót érintene a változás, de számukat a 90 ezres összlétszámból körülbelül 50 ezerre teszik.

A jövedelemkiesés mértéke is egyénenként változó. Akik sokat dolgoznak éjjel, azoknál drasztikus – 30-35 százalékos – is lehet a csökkenés, ami több tízezer forint mínuszt jelent.

– Nem lesz olyan ember, akit 15 százalékos pótlékkal motiválni lehetne, hogy önmagát kizsákmányolva, a családját egyedül hagyva álljon éjszakánként a betegágy mellé. Sokan eddig azért vállaltak ilyen beosztást, mert olyannyira szükségük volt a pénzre, hogy minden bérkiegészítő lehetőséget megragadtak. El fognak tűnni a dolgozók, ennek a változásnak beláthatatlan következményei lesznek – fogalmazott az elnök.

– Érthetetlen, hogy miközben a szaktárca – ha vitatható formában is – bérkiegészítéshez próbálta juttatni az ágazat dolgozóit, egy másik módosítás akár több tízezret is kivesz a zsebükből – tette hozzá Balogh Zoltán, aki elmondta: észrevételeiket elküldték a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak. – Elképzelhetetlen, hogy ez a változás hatályba lépjen, ez egy őrültség – fogalmazott Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke. Az Országos Mentőszolgáltat 7200 dolgozójából ez 6500-at érint, mindannyian „kivonulóként” dolgoznak. Így a mentőápolók nettó fizetése 80 ezer forint alá csökken. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy fogalmazott: a tervezetből kiderül, az egészségügyi dolgozót akkor éri keresetcsökkenés, amikor a pályán, illetve itthon tartásuk a bérezés javítását kívánja meg. Ez óriási gondot okozhat, igaz, az orvosoknál súlyosabban érinti a szakdolgozókat, jelentős részük ugyanis műszakos beosztásban dolgozik. Hozzátette: ha a szakdolgozók egy része „bedobja a törülközőt”, leáll az ellátórendszer.

Kőszegfalvi Edit munkajogász, a Kecskeméti Kórház jogi osztályának vezetője a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: a műszakpótlékok jelentős tételt képviselnek egy szakdolgozó fizetésében, így a csökkenés óriási gondokat okozhat. Megoldást jelenthetne, ha a pótlékokra vonatkozó eddigi szabályozást átemelnék az ágazati törvénybe, s az érintettek továbbra is kapnák azt.

– Nem túl szerencsés történet az Mtk. tervezett módosítása, mert a munkaanyag úgy került a gazdasági tárca honlapjára, hogy arról kormányzaton belül sem egyeztettek. Pedig azért hozták létre a csúcstárcákat, hogy a változások különböző területre gyakorolt hatásait házon belül értékelni tudják – vélekedett Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Hozzátette, nem bércsökkentésre, hanem legalább 50 milliárd forintnyi azonnali forrásra lenne szükség, amelyet béremelésre kellene fordítani.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormány nem ad több pénzt az egészségügyre, pedig az ágazatnak forrásra van szüksége. A betegek nem terhelhetők tovább, így szűkíteni kell a kórházi kapacitásokat, mivel ez az a terület, ahol nyilvánvaló feleslegek vannak. A jelenlegi 140 helyett 110 fekvőbeteg-ellátó intézmény is elég lenne a biztonságos betegellátáshoz, később pedig, amikor megerősödik a járóbeteg-ellátás, tovább lehetne csökkenteni a kórházi kapacitásokat.



Szerző: Zivkovics Natália


Nincsenek megjegyzések: