Orvosi ügyelet: orvosi haszonáldozat méltányos haszon nélkül
A MOK tagjai körében formálódó követelések - a helyes irány kijelölése helyett - a megélénkült hangulat zavarában újabban akár kisebb jelentőségű résztörekvések irányába tartanak (pl. fontos az ingyen parkolás is ), bár lehet, hogy most nem a könnyű fajsúlyú kérdésekre kellene elaprózni a figyelmet. Ennek megfelelően az orvosok többségét legjobban nyomasztó kérdés a más szakmában szinte ismeretlen mértékű időbeni (ügyeleti) igénybevételnek az ügye, mely az orvosok általános emberi jogait (egyben a pihenéshez való jogait) legjobban sérti.
Az orvosok szabadidejének, pihenőidejének ma még törvényes, bár valójában az Alkotmány szellemével is ellentétes elrablása bárki mások esetében hivatalosan is az alkotmányos jogokba, az általános emberi jogokba ütközőnek számítana - még akkor is, ha a megfelelő kompenzációjának a következetes "elfelejtéséről" nem is beszélnénk (pl. a - gyakorlatilag kötelező - túlmunkának a szolgálati időbe, a nyugdíjalapba való teljes beszámításának a méltatlan mellőzéséről..) . Ez annak ellenére létezik, hogy ma Magyarországon a szavak szintjén "általános jogegyenlőség" van. Ezt a kérdést azonban az orvosok igen magas társadalmi jelentőségű rétegével kapcsolatban mindeddig hivatalosan annyira méltánytalanul kezelték, mintha egyszerűen csak holmi rabszolgák "jogállásáról" - magyarul jogfosztottságuk törvényi biztosításáról - lett volna szó (de még az egészségügyi "középkádereket" sem merték ilyen súlyos törvényi retropresszióban részesíteni).
E tekintetben az orvosok jogállásáról most formálódó törvényben sem kívántak lényegesen előbbre lépni. Helyette, az élénkülő elégedetlenség kapcsán a tárca vezetése máris inkább kancsalul Hippokratesre kacsingat a jogaikra ébredő orvosokkal és az jogaik védelmét az eddiginél sokkal határozottabban képviselő, sőt még - horribile dictu! - a sztrájk gondolatát is felvető Magyar Orvosi Kamarával szemben, bár nyilvánvaló, hogy azok az orvosok, akik végre egyszer talán nemcsak a munka terhét, hanem a mindenki mást (aki nem orvos) egyformán megillető jogokat is élvezhetnének, bizonyára a betegek érdekeit is sokkal jobban tudnák képviselni. Sem megfizetni, sem a nyugdíjban elismerni, sőt a kettőt együtt? - azt már semmiképpen .. ! A kormánynak így az orvosok jogállásáról szóló törvénytervezete ebből a szempontból valójában nem más, mint az orvosok törvényesített jogfosztásának eszköze. Valójában semmibe veszi az orvos foglalkozású emberek jogait, pontosabban a minden más foglalkozásúnak ma már kijáró emberi jogokat!!!
A baj ma már pedig "mindössze" abból származik, hogy az orvosok ezzel szemben úgy gondolják, végre nekik is kellenek azok a jogok, amelyek BÁRKI MÁSNAK, aki nem orvos foglalkozású, kijárnak!!!
A szolgálati idő példaértékű, EU szintű elismerésével kapcsolatban rendkívül fontos az Európai- Bíróságnak a valenciabeli orvosok ügyeleti terhelésének a megítélésével kapcsolatos döntése. A bíróság megállapította, hogy még "a készenléti szolgálat is rendes munkaidőnek számít, ha azt a munkahelyen kell tölteni, tekintet nélkül arra, hogy ezalatt kell-e munkát végezni. (Heti 48 óránál többet nem dolgozhatnak készenléti szolgálattal együtt)". Mivel a bíróság ítéletei az Unión belül általános érvényűek, a példa alapján az ügyeleti túlmunka hasonló jellegű hivatalos megítélésének az elérése a Magyar Orvosi Kamarának is elengedhetetlen célja kell legyen, sőt a túlmunkának a nyugdíjalapba való teljes beszámításának követeléséből sem szabad engednie. A készülő, az orvosok jogállásáról szóló törvény - annak ellenére, hogy egységes, Uniós szellemű jogrendszerre kell törekednünk, erről sajnos nem kívánt rendelkezni.. , nem kívánt eurokonformmá válni
Az orvosok nevetségesnek tartják, ha az ügyeleti munkát - és korántsem a szocialistákhoz méltó szellemben, azaz korántsem a túlterhelés elkerülése érdekében - "mérni" akarják. A valenciabeli orvosok ügyében született EU bírósági döntés ugyanis is azt jelenti, hogy a "tényleges ügyeleti munka mérése" -nyilvánvalóan az ügyelet tartamánál kisebb mérvű munka "elismerése" érdekében - szóba nem jöhet: a bírósági döntés szelleme azt is jelenti, hogy ezt a lehetőséget lényegében és gyakorlatilag elvetik. Mondjuk úgy: talán jobb, ha ennek a rabságnak a fokát nem mérnék, legfeljebb azt, ha az embertelen fizikai és szellemi túlterheléssel jár! Legfeljebb ha azt akarják megállapítani, hogy a túlterhelés csökkentésére, a feladatok ellátása érdekében újabb orvosok beállítása is indokolt, a már meglévők mellé! Hogy honnan? - hát bizony annak a feltételeit kell végre megteremteni, állami szinten (hogy a létszámhelyzet ne romoljon még tovább.. más EU országokba távozás, stb., ne én soroljam).
Az orvosok közül sokan úgy vélik, nem jó vért szül, ha a jogfosztottságukat akarják Magyarországon újra törvénybe iktatni, mert az nemcsak a törvénykezés szellemével, de annak alapvető céljaival is ellenkezik.
A társadalom az ügyeletek kapcsán olyan súlyos terhelést ró orvosaira, mely emberi életvitelüket brutálisan ellehetetleníti. Az orvosi ügyeletek ma a szabadidő hivatalosan fel nem vállalt, burkolt állami nyomásgyakorláson alapuló elzsarolását jelentik, bár a szabadidőhöz való jogot az alkotmányunk is elismeri (70/B §). A szabadidőt, mely az alapvető emberi jogok közé tartozik, a „heti 40 órás munkaidő” általános hazai deklarálása révén a törvényhozási gyakorlatban valójában a teljesített munkaidővel arányos szabadidő”-ként kellene felfogni. Mivel munkát csak a szabadidő rovására lehet végezni és a nap csak 24 órából áll, a túlmunkára rábírás egyben a másik, alapvető emberi jog, a pihenéshez való jog következményes s fokozott csorbulását is jelenti, mely amellett, hogy még akár az alvást is kurtíthatja, a szervezet regenerációját, hosszabb távon pedig még az egészséghez való jogot is csorbítani tudja - a családi, a szociális élet károsítását nem is említve.
Gidai Erzsébet közgazdász professzor szerint „a munkaidő: megvásárolt szabadidő”. Túlmunka esetén a munkavállaló a munka érdekében a szabadidőre vonatkozó jogáról és a méltányos pihenésről kényszerűen lemond - ha erre a munkaadó megfelelő ellenszolgáltatás fejében megnyeri, vagy akár burkolt módon kényszeríti (pl. „az orvos a heti 40 órán túl 8 órás túlmunkára is kötelezhető” törvényi kitétel is valójában burkolt kényszerítést jelent, mert ez a mai gyakorlatban általánosan és rendszeresen valósul meg!).
A szabadidő, mely alapvető emberi jog, csorbításának figyelmen kívül hagyása alkotmányellenes, mely minősített esetben munkaszolgálat, vagy akár rabszolgamunka jellegű foglalkoztatást is eredményezhet, melyet ma már a társadalom egyetlen szegmensében sem szabad megtűrni.
Az Európai Bíróság 2003-ban kimondta, hogy az orvosi ügyeletben töltött idő, ha azt a munkahelyen kell letölteni, nem csak csekély részben (mint ma pl. még hazánkban az alkotmányellenes szellemű 233/2000. Kormányrendelet szerint…), hanem teljes egészében munkaidőnek számít. Mivel az Európai Bíróság ide vonatkozó ítéletei két éve hazánkra is kötelezőek, a törvény előtti jogegyenlőség megvalósulásának megítélésére az orvosok ügyeletben töltött munkaidejét heti 40 órás munkaévekre átszámoltam. A számítások eredményét grafikonon ábrázoltam, mely az eredményeket s azok logikus következményeit együtt értelmezve tünteti fel.
Ennek alapján megállapíthatóvá vált, hogy a társadalom az ügyeletezés miatt orvosaitól a 62 éves korban esedékes nyugdíjig „mindössze csak” 63,4 évnyi munkát vár el – miközben e másutt szokatlan mérvű túlmunkával kapcsolatos társadalmi és „állami rabszolgatartói” közömbösségéért cserébe empátiát s alázatos szolgálatot követel meg tőlük... Ügyelet nélkül ezt a szolgálati összmennyiséget mások csak 88 éves korukra tudnák elérni. Szegény Hippokratész bizonyára nem így képzelte volna el a 21. század orvosának sorsát - a nyugdíjat megalapozó szolgálati időt ugyanis már 47 éves korukra elérik! Emiatt 62 éves korig 15 évnyi nyugdíj összege is elvész a számukra - ezt „törvényesen” nem kapják meg, 13 évnyi szociális életidő elvételét is ide értve.Míg másoknak ez családot, mozit, színházat, horgászatot, stb. jelent, az orvosnak felelősségteljes, odaadó munkát... A nyugdíjig teljesített ügyeleti napok összege halmazati büntetésként mintegy 7 évnyi szabadságvesztésnek is megfelel, pedig azon kívül, hogy orvosnak mentek, más büntetendőt nem követtek el…
Az emberi erőforrás társadalmi újratermelésében nélkülözhetetlen jelentőségű orvosi munkát ennek ellenére valós értékén nemcsak nappal nem fizetik meg a magyar egészségügyben, hanem az orvosokat még az ügyeletek 16 órájában is a jogos fizetésük mindössze csak egynegyedéért dolgoztatják, 16 órából leggyakrabban csak 4 órát fizetnek ki. (Ez ellen legutóbb a Népszabadság január 7-i számában 231 orvos fizetett hirdetésben, Nyílt Levélben is tiltakozott, melyre a hivatásos döntéshozók érdemi választ nem adtak). A törvényhozók, az állami egészségügyi vezetés, a társadalom közömbössége miatt közben az orvosok - a túlterheltségük miatt - a betegeik átlagánál 2-3 évvel rövidebb ideig élnek: a vizsgálatok szerint az orvosnők 51,5%-a, a férfi orvosoknak pedig a 34,2%-a már a nyugdíjkora előtt elhalálozik.
Az orvosok jogfosztott sorban tartását és kíméletlenül túlmunkára, más szerint „munkaszolgálat”-ra hajtását hivatalosan az orvoshiánnyal próbálják – cinikusan vagy közömbösen - megindokolni, pedig a létszámhiány a kifejezetten rossz állami előrelátás és rossz tervezés eredményeként, a csekély volumenű orvosképzés miatt eddig nem volt felszámolható. A problématömeget az elmúlt évtized során az egészségügyi vezetés a helyzettel megelégedetten egyre csak takargatta. Miközben újabban már egyre több fiatal megy Nyugatra dolgozni a rossz fizetések miatt s miközben az orvoskar az utánpótlás hiánya miatt egyre jobban elöregszik (az alapellátásban a doktorok harmada elérte a nyugdíjkorhatárt), s amikor ma már az országunkból kb. 2500 orvos hiányzik (az engedélyezett 33 500 állás több mint hét százaléka betöltetlen), a fiatal orvosokat egyelőre nem is akarják a fizetések s az ügyeleti bérek állami rendezésével hazánkba visszacsalogatni.
Az orvosok jogfosztását – az alacsony orvosi béreket is ide értve - az elfogadhatatlan „nincs rá pénz” állami „showderével” próbálták csak kezelni s elfogadtatni – nem törődve azzal, hogy az egészségügy, mint elvárt közszolgáltatás, a betegellátás jogos igényeinek szolgálata nem biztosítható ennyire kevés orvossal a „kalandvágyból” még maradtak méltó megfizetése és emberi jogfosztottságának legalább méltó bérekkel való igen alapos kompenzációja nélkül. Az ellátás nem nyújtható biztonságosan, amikor a ma legbrutálisabb fokú munkavállalói jogfosztottság éppen az amúgy is túlterhelt, leigázott orvosokat sújtja legjobban. - Ugyanakkor azonban minden boltban rögtön rendőrt hívnának, ha valaki az árú értékének negyedét akarná csak kifizetni érdemi vásárlás helyett, ezt azonban az állam az ügyeleti bérek „elsajátítása” esetében ma még természetesnek veszi.
Az orvosok bérét és elsősorban ügyeleti bérezését, az ügyeletekkel kapcsolatos súlyos, elemi orvosi jogfosztást sürgősen rendezni kell - a többi egészségügyi dolgozó sürgős bérrendezésével együtt. Jelenleg a nemzetgazdaság 18-as bérlistáján csak a tizedik hely az egészségügyé (Világgazdaság). Bérrendezés nélkül nincs egészségügyi reform, nincs jogrend, nincs szolgáltatási minőség, nincs becsület s legfeljebb csak a hálapénzt markecolók „igazsága” érvényesülhet.
Pénz és jog nélkül nincs erkölcs, nincs minőség, nincs egészség és egészségügy, de lassan nem lesznek már orvosok sem s egyre nyilvánvalóbb, hogy így végül csak az ellátatlan betegek, csak a beteg társadalom marad majd meg! Az egészségügy legyen végre valóban prioritás, melyben az egyik legalapvetőbb s tovább már nem elodázható feladat a társadalmi sikerek alapját jelentő humán erőforrás megtermeléséhez legnélkülözhetetlenebb emberi erőforrás, az orvosok (és más egészségügyiek) létfeltételeinek s így jogainak, bérének rendezése! Az élővilág törzsfejlődése során csak az emberben jelent meg a szolidaritás érzése. A szolidaritás azonban nem létezhet anélkül, hogy azt végre a betegekkel fáradhatatlan elkötelezettséget képviselő orvosok is megkapják a társadalomtól!
Rajta törvényalkotók és döntéshozók! Mossátok le e gyalázatot!
Katona Zoltán dr.
az orvostudomány kandidátusa, MSc
Kalocsai Kórház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése