Globális gondolkodás

Amint az Beuys és a német Zöldek 1980-ban megfogalmazták: a profitorientált gazdaság szükségszerűen a természet és az emberi képességek pazarlásához, végső soron pedig tönkretételéhez vezet. Most mindkettő pusztulása a küszöbön áll. Újra kell gondolni tehát a munka, a pénz, a tulajdon, a jövedelem kérdéseit. A figyelmeztető jelek tömege ellenére ennek nem sok jelét látni.

Globális gondolkodás

„Az emberek ma már a saját sötétségükkel sem tudnak szembenézni. Nem jutnak el a bűnbánatig.” Makovecz Imre ( idézet a Végh Attilának adott interjúból, 2008. augusztus 20., Magyar Hírlap)

Klímaválság, éhínség, energiaválság

Az idén új jelenséggel szembesültünk, mely látszólag a klímaváltozás következménye. Globális élelmiszer-válság alakult ki. Az éhínség nem új jelenség. Gerhard Schuster májusi, a Szabad Gondolatok házában elhangzott előadásában hívta fel a figyelmet a válság új minőségére. Az új nem a globális méret, hanem az, hogy a krízis ezúttal nem valamilyen természeti katasztrófa következménye, hanem az emberi tevékenység okozta. A válságnak több kiváltó oka nevezhető meg, melyek egymással összefüggenek. Az alapvető két ok a fosszilis energiahordozók készleteinek kezdődő kimerülése, illetve a klímaváltozás. A kőolaj iránti igény egyre növekszik, elsősorban Kína növekvő fogyasztása miatt - a kínaiak is autóznak, egyre többen. A kőolaj kitermelési csúcsa 2006-ban volt, azóta csökken. A földgázkészletek valamivel tovább tarthatnak – a csúcs 2012-re várható -, de sajnálatos módon a kínaiak is akarnak gázt használni. 2011-ben adják át az Oroszország-Kína gázvezetéket. A kínaiak gázigénye és fizetőképessége az egekbe fogja emelni a gázárakat. Meddig lehet a fogyasztást fokozni? A kőolaj és a földgáz készleteinek méretére vonatkozóan becslések szerint a mai kitermelési szinten mintegy 40 év a jósolt maximum, gyorsan növekvő árak mellett. Az árak a pár évvel ezelőtti 25 dollárról a mai 140 körüli magasságba emelkedtek, de az emelkedés tovább tart. Ennek oka részben mesterséges – tőzsdei spekuláció, mely nélkül a kőolaj-ár a jelenlegi árszint felénél-kétharmadánál maradna, illetve az OPEC termelési korlátozása, - részben pedig objektív: a növekvő igény és az, hogy nem fedeznek fel elegendő mennyiségű új lelőhelyet, illetve azok kiaknázása még nem gazdaságos. A készletek véges volta tehát természetes korlát. A hétköznapi gondolkodás számára tehát úgy tűnhet, nincs nagy baj, szép lassan folytatódhat minden, az árak emelkednek, a fogyasztás nő és a készletek lassan elfogynak, de közben majd csak átállunk más technológiákra. A klímaváltozás azonban nem engedi meg ezt a forgatókönyvet. A CO2-emisszió növekedése miatt már régen le kellett volna állnunk a fosszilis tüzelőanyagokkal. Amint a készletekre és árakra vonatkozó jóslatok sorra megbuknak, a klímajóslatok is. 8 éve szélsőségesen pesszimista jóslatnak tekintették azt, hogy 50 éven belül 2 0C globális átlaghőmérséklet-emelkedés várható, és ez a földműveskultúra végét jelentheti. Ma ezt az emelkedést 20 éven belülre teszik, J. Lovelock becslése szerint 50 év alatt 6 0C emelkedés várható, ami az emberiség jelentős részének elpusztulásával járhat, az akkorra prognosztizált 9 milliárd ember akár kétharmadát érintheti az éhhalál. A vita most a 2 és a 6 0C közt folyik. A két fokos emelkedésre már hazai meteorológusaink is számítanak, ezek szerint Budapest nyári átlaghőmérséklete rövidesen a mai Bukarest illetve Taskent értékével lesz azonos. Ez a hűtés nélküli épületek jelentős részét lakhatatlanná teszi. A hűtési igény növekedése ördögi spirált indít: ma egy korszerű irodaház vagy bevásárlóközpont nyári hűtési költsége a téli fűtésnek akár 2,5-szerese is lehet. Ha mindenki klimatizál, az utca hőmérséklete akár 10 fokkal is emelkedhet, és számolni lehet az elektromos ellátó hálózatok egyre gyakoribb összeomlásával, mely a túlterhelésből és abból a tényből adódik, hogy az áramtermelés oroszlánrészét fedező atomerőművek hűtéséhez felhasznált folyók nyári vízszintje alacsony, és az erőműveket le kell állítani. További következmények: az Északi sarki jégsapka már az idén nyáron teljesen elolvadhat. A tavalyi nyáron újra megnyílt az Északnyugati átjáró. A jég újrafagyott, de ez már nem ugyanaz a jég. Az olvadást beszédesen illusztrálja egy tavalyi példa: a sarkvidékről leszakadt egy hatalmas jéghegy, mintegy 200 km hosszú, 50 km széles sziget. Volt már erre korábban is számos példa, a tudósok arra számítottak, hogy – mint hasonló esetekben – az úszó szigetre kutatóállomást telepítenek, mely megfigyeléseket végez, mert a hasonló méretű szigetek akár száz évig is megmaradtak. A kutatóállomás kiépítéséig azonban nem jutottak el, mert a jéghegy 39 nap alatt mindenestül elolvadt. Az olvadás tehát egy hosszú folyamat, hasonló a víz forralásához: hosszú ideig melegítjük a vizet és látszólag nem történik semmi, majd hirtelen megindul a forrás. Ez a jéghegy – és valószínűleg az Északi illetve Déli sark jege - már nagyrészt korábban látensen elolvadt, csak az utolsó fázis van hátra. Az Északi sarki jég olvadása mintegy 20 cm-rel emeli meg a tengerszintet. Hogy ez valóban fenyeget, arra vonatkozó legbeszédesebb bizonyíték, hogy készülnek New York evakuálási tervei. Apokaliptikus eseményeknek nézünk elébe. A klímaváltozás – későn és lassan - kikényszerítette a megújuló energiafajtákra való lassú átállás első lépéseit. Ennek következményeként kerültek előtérbe a bioüzemanyagok. Megkezdődött a búza- és kukoricafelesleg bioetanollá alakítása és a repceföldektől sárga a határ. Elég volt azonban fél év hozzá, és kiderült: a bioüzemanyagok alkalmazásának lehetőségei korlátozottak. A negatív energiamérlegű, első generációs bioüzemanyagok – ahol az előállításhoz felhasznált energia meghaladja a kinyerhető energiát - nem termelhetőek sem gazdaságos, sem fenntartható módon. Ennek ellenére a legtöbb országban – így nálunk is - állami támogatásban részesülnek, és a támogatások megszerzéséért folyik – Sólyom Lászlót idézve: „maffiaszerű” - verseny, nem a probléma kezeléséért. Mindezen okok együttesen eredményezték a gabonaárak emelkedését, majd erre a tendenciára mozdultak rá a tőzsdespekulánsok. A befektetési alapok felhajtották az élelmiszer-árakat, azaz a tőzsdei gabona-árfolyamokat. Ennek következménye lett a takarmányárak emelkedése, és azon szegény országok lakossága körében, akik nem tudják megfizetni az áremelkedést, az éhínség. Az ENSZ segélyszervezetei május végén jelentőse meg kellett emeljék az éhségövezeteknek rendszeresen küldött segélyekre fordított összegeket, mert a korábbi keret elégtelennek bizonyult a szintentartásra.

A növekedés vége

A berlini Humboldt Egyetem június elején publikált tanulmánya egy sor lényeges megállapítást tett: a növekedés az élelmiszer-termelésben nem folytatható. Globálisan nincs több termőterület, megbukott az az elképzelés, miszerint az olcsó élelmiszert a harmadik világban termelik majd meg és Európa cserébe ipari termékekkel és technológiával fizet. A „fejlődő országok” saját szükségleteiket sem képesek megtermelni, nemhogy a növekvő export-igényt. Magyarország az Európai Unió révén tagja a WTO -nak, s így ránk is érvényes még a WTO törekvése, mely az élelmiszer-termelést ki akarja helyezni Európán kívüli területekre, Észak-Afrikába, Ázsiába. A folyamat már régóta zajlik. Ez ellen léptek fel az európai gazdaszervezetek az élelmiszer-önrendelkezés elvét követelve. Eszerint a helyi élelmiszereket kell előnyben részesíteni, s egy ország addig nem importálhat olyan élelmiszert, amit maga is előállít, amíg készletei nem fogytak el. Újra előtérbe kerül az élelmiszer-önellátásra törekvés. Európa lehet a világ éléskamrája – mondják az egyetem szakértői, és hozzátehetnénk: Magyarország pedig Európa éléskamrája. Eltűnődhetünk, mi az oka, hogy a kihalás széléről visszahozott szürkemarhából ma a tízezret ismét meghaladó létszámnak örvendezünk, de a reformkor előtt az ország Európa legnagyobb szarvasmarha-exportőreként 13 millió szürkemarhával rendelkezett! 1996-ban jelent meg az Ökológiai lábnyomunk c. könyv, melyben egy egyszerű számítási módot ismertetnek, statisztikai adatok alapján az emberi fogyasztást területhasználatra átszámítva bárki kiszámolhatja saját területhasználatát - „lábnyomát” -, de saját országáét és az egész Földét is. Ez alapján kideríthető, hogy az emberiség a ’70-es évek közepe óta éli föl készleteit, azaz többet fogyaszt, mint amit a Föld megtermel. És innen származik az a felismerés, hogy ha a világ összes polgára az „American Way of Life”-ot követné, akkor még két másik Földgolyóra lenne ehhez szükség. A lábnyomszámítás egy fontos tényre hívja fel a figyelmet: a hagyományos közgazdaságtan nem számol a természet hozamával, azt meg nem figyelt, létező, és állandó tényezőnek veszi. Ez a szemlélet nem folytatható. A természet költségeit – az externáliákat – be kell vonni a közgazdasági gondolkodásba. Ez az, amit még a hagyományos közgazdaságtan keretein belül is evidenciának kellene tekinteni. Miről beszélnek a sokasodó tünetek? A Föld véges. A növekedés ideológiájának vége. A külső világ jelenségei közvetlen következményei gondolkodásunknak. Egy gondolat fél év leforgása alatt globális következményekhez vezet. Figyelmeztető epizód volt a spanyolországi krízis. Az üzemanyag-áremelkedés miatt a fuvarozók sztrájkba léptek. A logisztikára épülő ellátórendszer napok alatt összeomlott. Az üzletekből elfogyott az áru, a városokban pánik tört ki. Kiderült, hogy a költséges, kontinensnyi távolságokon át szállított élelmiszerekre alapozott rendszer nem fenntartható, és sérülékeny. Ha a rendszer egy eleme csődöt mond, gyors, dominószerű összeomlás következik. Meg kell vizsgálnunk, milyen gondolatokon alapul az a rendszer, mely alkalmatlannak bizonyult az élet fenntartására.

Mulasztástól a perverzióig

Rudolf Steiner felhívta a figyelmet a mezőgazdaság túlkapitalizálódásának következményeire, amikor az áruvá vált munkaerőt a hatékonyságnövelés érdekében gépekkel helyettesítik, s a rendszer az emberi munkát „kiracionalizálja” a termelésből. Ez a folyamat az iparban már szinte teljesen megtörtént, most terjed át a kereskedelemre, sőt az oktatásra is. Ma ennek egyik látható következményeként növekszik a munkanélküliség, a gépek által okozott környezeti hatásokat pedig nem tudjuk eltakarítani. Amint az Beuys és a német Zöldek 1980-ban megfogalmazták: a profitorientált gazdaság szükségszerűen a természet és az emberi képességek pazarlásához, végső soron pedig tönkretételéhez vezet. Most mindkettő pusztulása a küszöbön áll. Újra kell gondolni tehát a munka, a pénz, a tulajdon, a jövedelem kérdéseit. A figyelmeztető jelek tömege ellenére ennek nem sok jelét látni. A fenti előzmények után mi zajlik mindennapi gondolkodásunkban? A jelenséget végignézve megfigyelhetjük a tudatlanságtól a szellemi mélyalváson át a szándékos vakság és a skizofrénia kialakulásáig, majd tovább a cinizmusig és a perverzióig terjedő folyamatot. Hetekig minden reggel 7 óra előtt a Kossuth rádióban a Budapest Bank reklámját halljuk: Fektessen agráralapba! A Heti Válasz PR-interjút készít egy brókerrel, aki szintén erre buzdít. A három reklám ugyanarról szól, nézzük csak meg tüzetesebben. „Megéri élelmiszerbe fektetni, (…) a természeti, demográfiai és gazdasági trendek miatt hatalmas növekedés előtt áll ez a szegmens (…) a kukorica ára az elmúlt évben 50 %-kal emelkedett (…) érdekes befektetési lehetőséget kínál mind nagy hozamra vágyóknak, mind a kockázatkerülőknek, hiszen a kiemelkedő hozam lehetősége nem a részvénypiac teljesítményétől, hanem az élelmiszerpiac alapanyagainak árváltozásától függ (…)” (Heti Válasz)

Miről van itt szó?

Szidjuk a globalizmust, a kapitalistákat, a gátlástalan brókereket egyfelől, aztán besétálunk a bankba és megtakarított pénzünkből származtatott befektetési jegyeket veszünk. És sajnáljuk a harmadik világ éhezőit, még talán jótékonykodunk is. Mi a baj azzal, ha pénzünket a tőzsdére, vagy bankba visszük? Ha az a reálgazdaságba fordítódik, majdnem semmi. Mégis, ha gondolkodó embereknek tekintenénk magunkat, utána kellene néznünk, mihez adjuk a megtakarításaink nyomán keletkezett pénzfelesleget. Elfelejtkeztünk a hitel jelentéséről. A megtakarított pénzt másnak hitelezve lehetővé tesszük az illető vállalkozói képességének kibontakoztatását. Ezért járhat kamatjövedelem, de le is mondhatunk róla. Ma már az ilyen fogalmazás is őrültségnek számít, hisz mindenki a kamat- illetve tőkejövedelmek maximalizálására törekszik, azaz munka nélküli jövedelem szerzésére. Ez a kizsákmányolás rejtett módja. Ha a kizsákmányoltak maguk is részesedni akarnak belőle, önkizsákmányolókká is válnak. Ha tehát pénzünket odaadjuk a banknak, legalább utánanézhetnénk, milyen szegmenst hitelez a bank belőle: taposóaknát vagy bioélelmiszer-termelést. Azonban ez a pénz nem a reálgazdaságba bevitt tőke hozamát ígéri, ami elősegítené a termelés fejlesztése révén a válság megoldását, hanem épp ellenkezőleg. Ezek a származtatott alapok spekulatív céllal működnek, azaz trendekre – jelen esetben élelmiszer-áremelkedésre - fogadnak, mint egy szerencsejátékban. Ezzel a válságot dögkeselyűként meglovagolják, de még ennél is rosszabb - tovább mélyítik. Érdekük tehát milliók éhezése, „minél rosszabb, annál jobb” alapon.

A koronát a Figyelő c. hetilap írása vitte el. A perverzió tovább fokozódik: az újságíró az ajánlott befektetési jegyeket „nyerő kajajegyeknek” nevezi, és azt javasolja, vegyünk belőle, és majd ezen jegyek hozama kompenzálni fogja az élelmiszerek árának emelkedését. Mit mond tehát szó szerint a csirkefogók e szószólója? Spekulálj, ezzel szegényítsd el embertársaidat, az ő zsebükből kilopott pénzzel menj vásárolni, és röhögj a képébe a szerencsétlen balekoknak, akik veled együtt állnak a sorba, de nem tudnak lépést tartani az áremelkedéssel. A befektetői alapkezelők „hisznek” a növekedési történetben, vagy másnéven „sztoriban”, mely részesedést ígér a globális agrárboomból, mégpedig legalább (!) kétszámjegyűt. A „boom” kifejezést eddig emelkedő gazdasági trendekre, tehát pozitív folyamatokra használták. Most az áremelkedés a „boom”, ami csak az arra spekulálóknak jó. Brókereink már előre sajnálkoznak, hogy ez sem tart örökké; de az inflációt mindig meg fogja haladni – vigasztalnak. Az egyik júniustól jegyezhető alap mögött három „sztori” van: az egyik a klímaváltozás, a másik az ázsiai kistigrisek tőzsdéi, a harmadik az élelmiszerek piaca. Ebből kettő halálos. A jelenség annál is inkább tanulságos, mert a napokban látott napvilágot Soros György nyilatkozata, melyben az élelmiszerek és az üzemanyagok piacán zajló spekuláció nemzetközi jogi eszközökkel történő korlátozását javasolja. Hozzátehetjük cinikusan, hogy persze Soros, a pénzhatalom kirakatfigurája maga is spekulációval szerezte vagyonát, ő nem volt szívbajos taposóaknákba fektetni pénzét, de hogy most mégis megszólal, az legalábbis jelez valamit. Az ilyen jellegű korlátozás – noha az USA saját pénzpiacain már tett hasonló lépéseket - nem vezethet tartós eredményre, mert a lényegi kérdéseket nem érinti.

A folyamatok egyre jobban gyorsulnak, és már nem babra megy a játék. Az energiaár-emelkedések 2-3 éven belül drámaian érintik a magyarokat is. A gáz- és távhő-ár a mai 2-3-szorosára emelkedik, ami elviselhetetlen terhet rak az emberek vállára. Egy szűk körben terjedő szakértői jelentés lázadásokat valószínűsít, és a kormányok jelenlegi politikájának folytatása esetén káosz és szükségállapot várható. A gázárat nem lehet tovább kompenzálni, nincs rá forrás. Az atomenergia – melynek környezeti hatásaitól most tekintsünk el – szintén zsákutca, az urániumkészletek is fogynak. A helyzettel adekvát lépés Magyarországon évi cca. 150 szélerőmű, vagy azzal egyenértékű megújuló forráson alapuló erőmű építése lenne, radikális (80-90%-os!!!) energiamegtakarítás illetve hatékonyságnövelés mellett. Mindez csak a racionálisan, természettudományos korrektséggel végiggondolható forgatókönyv.

Jelenségek

Tudatlanság - észre sem vesszük, nem értjük, mi ez a reklám. Szellemi alvás - nem gondolkodunk el, s talán megtakarított pénzünkből veszünk is e jegyekből. Skizofrénia - spekulációs agráralapba fektetünk, sajnáljuk az éhezőket, aggódunk a klímaváltozás miatt. Szándékos vakság - érezzük, hogy valami nem stimmel, de nem vesszük a fáradságot, hogy belegondoljunk. Ezzel elidegenítjük magunkat a gondolkodástól és a valóságtól. Cinizmus - mindezt tudjuk, de csináljuk. Perverzió - tudjuk, csináljuk, élvezzük. Mi volt az ehhez hasonló emberi viselkedés következménye a világtörténésben? Lemuria és Atlantisz pusztulását egyaránt a természettel való visszaélés okozta. A vízözön most itt áll a küszöbön. Tudjuk és látjuk. Ki fogja túlélni? Noé bárkája egy új képesség birtoklásáról szól. A klímaváltozás megfékezésére született javaslatok túlnyomó része technikai jellegű. A riói folyamatban megfogalmazott emissziócsökkentési követelményeket – jól tudjuk – épp a legnagyobb szennyező, az USA nem írta alá. De ha valamennyi ország be is tartaná a vállalásokat, a folyamat megállításához az sem lenne elég. Az emisszió, a kőolaj- és földgázkitermelés egyre fokozódik. A változáshoz nem 10-20 %-os, hanem legalább 90 %-os redukcióra lenne szükség. A hatékonyságnövelés pedig Daly szerint nem jelent fogyasztáscsökkenést, sőt, inkább növekedést okoz. Mit jelent ez? Ha lecseréljük autóinkat hibrid autóra, ami feleannyit fogyaszt, nem fogjuk ezzel egyidejűleg utazásaink mértékét is csökkenteni, hanem inkább növeljük, vagy szintentartjuk.

A változás tehát a technikától – legyen az bármennyire tökéletes – nem várható. Meddig jut el az intellektuális tudat? A Time Magazine 51 pontban foglalta össze a túlélés teendőit Global Warming Survival Guide címmel. Sok, egymásnak is időnként ellentmondó és közhelyes ötletet sorakoztattak fel, egyik pont például azt javasolja: Költözz toronyházba! – ettől reméli a suburb-ből autóval ingázók számának csökkenését -, majd ezt javasolja: támogasd a helyi gazdákat. Az 51. pont azonban így szól: „Élj egyszerűen. Meditálj. Fogyassz kevesebbet. Gondolkozz többet. Kölcsönözz, ha valamire szükséged van és add kölcsön, ha kérik.” Eddig jut el az átlagamerikai, és az, aki irányítja. Ez pedig nem lesz elég.

A gondolkodás megváltoztatása

A válsághoz vezető út legfontosabb tényezői a pénzről és a tulajdonról alkotott gondolataink, illetve azok hiánya. Ez a deficit köszön vissza a már katasztrófáig mélyült ökológiai és szociális válságban. Magyarországon forradalom előtti helyzet van, de egy forradalom után milyen gondolatokra alapozzuk az életet? Röviden megkísérlem összefoglalni a legfontosabb gondolatokat, az e lap hasábjain Alexander Caspar közgazdász tollából már megjelentek nyomán.

A pénz csereeszközből önértékké vált – adható, vehető, felhalmozható, monopolizálható, ezáltal válik hatalmi eszközzé is -, és árujelleget kölcsönöz a termelési tényezőknek, azaz a munkának, földnek és a tőkének. Ezáltal a munkaerő, továbbá a föld, az ingatlan és a termelőeszközök is adhatóak, vehetőek, továbbá a tőke is az, ezáltal létrejöttek az e javakkal rendelkezők és az abból kizártak csoportjai. Ez a helyzet a magántulajdon kifejlődése révén jött létre, s mint ilyen, pozitív folyamat, a fejlődés azonban megrekedt. A magántulajdon nem teszi lehetővé, hogy a termelésre alkalmatlanná vált tulajdonos a tulajdont visszajuttassa a közösségnek, illetve egy olyan új tulajdonosnak, aki vállalkozói-munkavégzői képességgel rendelkezik, de a hozzávaló tőkével, tulajdonnal nem. A magántulajdonos így monopolhelyzetűvé vált, munka nélküli jövedelemhez jut. Az ebből fakadó szociális igazságtalanságok hatására született a marxista válasz, a központosított állami tervgazdaság. Ez azonban megölte a magántulajdonon alapuló piacgazdaság életképes oldalait is, és zsákutcának bizonyult.

A magántulajdon negatívumainak és az állami tulajdon kártételeinek orvoslására született a használati tulajdon fogalma, mely bizonyos közösségi tulajdonformákban korábban is létezett (szövetkezeti tulajdon). Ez a tulajdonprobléma, ami – ha nehezen is, de gyógyítható lenne. A megoldás nem a visszaállamosítás, legfeljebb átmeneti eszközként, hanem a magántulajdon reformja, amelyben a termelési tényezők használati tulajdonba adhatóvá és átruházhatóvá válnak.

A pénzfunkció megváltoztatása

A pénzműködés ma a bevétel-maximalizálásra, tőkegyarapításra, a munka – mint költségtényező – kiszorítására törekszik. Az ebből fakadó munkanélküliséget az állam kompenzálja munkanélküli segéllyel. A nem termelők (más néven tisztán fogyasztók, értsd: oktatás, kultúra, szociális költségek, gyerekek, öregek) jövedelmét a rendszer kivonja és a termelésbe forgatja. Ebből állandó növekedéskényszer fakad, a tőkehozadék és a munkabér konkurenciaharca, mely az emberi képességek pazarlásához és a környezet tönkretételéhez vezet. A munka áruvá válásának megakadályozására alkalmas módszer a jövedelem kiemelése a költségoldalról, és átemelése a vállalkozás peremfeltételei közé, a jövedelem az eredmény terhére felvett hitellé alakítása. Mai gazdasági értékfogalmunk csak pénzben kifejezett érték. Egyik fele az összes megtermelt végtermék pénzben mért értéke (kínálati oldal), másik fele mindennemű kereseti és vagyoni bevétel összege (keresleti oldal). E kettő összessége a társadalmi össztermék és ez felel meg a forgalomban lévő pénz mennyiségének. Ezt az értékképzetet meg kell változtatnunk. Hogy miért, az közben ki fog derülni. Egy előrelátó gazdaság nemzeti összterméke egy adott területen a természetre fordított munkaeredmények összessége (más néven ősérték). Ez nem pénzben mért értékképzet. Ha ezt az összterméket elosztjuk a területen élő népesség számával, a társadalmi részesedés fogalmához (szociálkvóta) jutunk. Ez a fogalom hasonló az egyén ökológiai lábnyomához, mely a fogyasztás és a természeti feltételek összefüggését vizsgálja. A A pénzt vissza kell alakítani csereeszközzé, azaz könyvviteli eszközzé.szociálkvóta fogalmát úgy alkottuk meg, hogy abban a természetes korlátok és az emberi képességek (a terület nagysága, termőképessége, a népesség száma és képességei) szerepelnek, melyek a korlátlan növekedés korlátai is. Számol a természet hozamával is, melyet ma a közgazdaságtan nem számít a termelési tényezők közé, legfeljebb a természeti hozamok korlátai kényszerítik az externális költségek kalkulálására. A nemzeti össztermék, azaz az ősérték megegyezik a forgalomban lévő pénz mennyiségével.

Meg kell azonban különböztetnünk a reálértéket (az áruk értékét), és a névértéket (ugyanezen áruk pénzben kifejezett értékét). A kettő nem azonos, csupán párhuzamosan vonatkozik ugyanarra. A névérték nevéből eredően csak névleges, vagyis a pénz könyvelési eszköz, saját értéke nincs. Ekkor, azaz a munkamegosztás létrejötte előtti fejlettségi állapotban a szubjektív, azaz a szükséglet szerinti érték egybeesik az objektív értékkel, azaz a munkateljesítmény által létrejött értékkel. Ha azonban létrejön a társadalmi munkamegosztás, akkor az ősérték fogalmán belül három új minőség jön létre, ezért három külön fogalmat kell megkülönböztetnünk:

- a természetre fordított munkát, melynek eredménye a természeti nyereségérték. Ennek a munkának hozamát (reálértékét) pénzben kifejezve a vásárlópénzhez jutunk.

- a munkára fordított intelligencia, mely a munka megszervezése révén munkát takarít meg, ezáltal szervezési értéket, azaz tőkét képez. Ez konkrét érték, amit a vállalkozó teremt, nem véletlen felesleg. Ennek az értéknek pénzben kifejezett fogalma a kölcsönpénz. Ez teszi lehetővé a természethez kötött mezőgazdasági termelés alóli részleges felszabadulást az ipari termelés érdekében. Ez a vállalkozói tőke.

- a tőkére fordított intelligencia. Ez már közvetlenül nem köthető sem a természeten végzett munkához (mezőgazdaság), sem az iparhoz. Az ebből származó érték pénzben kifejezve az ajándékpénz, mely a tisztán fogyasztók és a szellemi élet javára fordítódik.

A kölcsönpénz és az ajándékpénz összessége azonos a tőkével, azaz a szervezési értékkel. A munkamegosztás következtében a szubjektív – szükséglet szerinti – érték nem esik egybe az objektív – teljesítmény szerinti – értékkel. Ezért kiegyenlítésre van szükség, melynek alapja a társadalmi részesedéssel való összehasonlítás. A kiegyenlítést ma a monopolhelyzetű szereplők által uralt piacon az állami bürokrácia kísérli meg kompenzálni, de a működés átlátása nélkül, csupán a szociális feszültségek mérséklése érdekében. A jövedelem és a munkateljesítmény hozama különböző minőség. A leírt működés megfigyelése által a következő felismerésekre juthatunk: A közösség jóléte függ a természet gazdagságától (hozamától), mellyel a hagyományos közgazdaságtan nem számol. Függ továbbá a jóléten osztozó népesség számától, és végül a képzettség szintjétől, mert minél több társadalmi részesedést tudnak létrehozni a résztvevők, abból annál több ajándékpénz lesz. Szükség van egy megfigyelő és koordináló szervre, mely a szükséges kiegyenlítést végzi. Ez csakis egy alulról felépülő, együttműködő szerv, vagy szervek hálózata lehet.

Konzekvenciák

Egy együttműködő gazdaságon belül lehetetlenné válik a pénzzel való spekuláció, a pénz, mint áru megszűnik, a pénzpiac ezáltal nem jön létre. A reálgazdaság és a pénzműködés kettészakadása megszűnik. A vállalkozások és az adott területen élő gazdaságok (nemzetgazdaságok) a természeti és emberi képességeket működési peremfeltételeknek tekintik, így a mai katasztrófahelyzet nem tud kialakulni. Mi a teendő a mai vészhelyzetben? Az összeomló gazdaság mellett épül egy illegitim, második ország, együttműködő közösségek hálózataként. E közösségek kell, hogy felszívják e gondolatokat, s ha kellő erőre tettek szert, akkor lehet továbblépni egy pénzreform és tulajdonreform irányába. Ha nem lesz már túl késő.

(megjelent a Szabad Gondolat 2008 szeptemberi számában)