Virág Tamás
Éger István, az álruhás politikus
2008. november 12
A MOK törpeszervezet lett, képtelen mozgósítani, pedig vezetője igencsak szeret asztalt csapkodni. Éger rossz helyen van. Évek óta tapasztalja (más nagy érdekvédőkkel, pl. Cser Ágnessel), hogy nem tud mozgósítani, nincs mögötte igazából senki szakmájának politikailag radikálisan gondolkodó tagjain kívül. Nagygyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a hétvégén, melyen ötszáz vendég volt a meghívott huszonötezer szakorvosból. Ez arányaiban pontosan annyi, mint a néhány héttel ezelőtti gyűlés, ahol a tízezer alapellátásban dolgozót kétszázan képviselték. A MOK törpeszervezet lett, képtelen mozgósítani, pedig vezetője igencsak szeret asztalt csapkodni. Most hétvégén például bejelentette, hogy szervezete aláírásgyűjtést kezdeményez az orvosok körében arról, hogy amíg a tárca "nem hajlandó érdemben tárgyalni és megállapodni" a bérek felzárkóztatásáról a kamarával, addig ne vállaljanak munkát a kötelező munkaidőn túl. A kamara által az első nagygyűlésen is javasolt program eredményeként egy kezdő szakorvos a mai nettó 90 ezer forintos fizetése helyett 350 ezer forintot keresne. Ez a - durván 300 százalékos - emelés évek óta vissza-visszatérő követelés. A nagygyűlésen részt vevő miniszter ígérni szinte semmit nem tudott, mert a ki tudja, hányadik költségvetés számára nagy mozgásteret nem nyújt. Azért az érdeklődők a trendi irányokról az interneten olvasható költségvetési törvény-tervezetből tájékozódhatnak: nemhogy kiadásnövekedés nincs a legtöbb tételnél, de rendszerint még húztak is az állami forrásokból. Megérkezett ugyanis valami, amit nemes egyszerűséggel a válság begyűrűzéseként emlegetünk, és némiképp átírta a közeljövő forgatókönyvét. Furcsa a gyógyítók helyzete, mert miközben egy részük foggal-körömmel ragaszkodik a közalkalmazotti jogviszonnyal járó biztonsághoz, aközben az államtól elvárják, hogy kiemelt juttatásban részesüljenek. Tehetnének ugyanígy a tanárok, hiszen a jövő kulcsa az oktatás, vagy a rendőrök-tűzoltók, mert nélkülük összedől az állam, és így tovább. Talán elhihetjük, hogy nem azért nem teszik, mert elégedettek a bérükkel, több fizetést nem tudnának elkölteni, hanem mintha némiképp nagyobb rálátásuk lenne a tanteremen, rendőrkapitányságon kívüli helyzetre, mint az orvosoknak a műtőn kívül esőre. Bár a MOK utóbbi két nagygyűlése, melyeken alig vettek részt az általuk képviseltek (és tudjuk, hogy kétszázaléknyi embert bármire össze lehet trombitálni) azt jelzi, hogy talán az orvosok többsége sem tartja jónak azt az utat, melyen Éger jár. Elnöksége alatt a kamara érdekvédelmiből egyre inkább politikai szervezetté vált, ami minden rendszerszerű változtatást támad, és jobbító javaslatai kifulladnak a "több pénzt, de azonnal", és a "minden döntéshozó mondjon le" típusú követelésekben. Érvelése leginkább a politikai beszédekhez szokottak számára ismerős, hangos, és saját igazságán kívül semmi nem érdekli. Az isten mentsen meg az ilyen orvostól. Éger rossz helyen van, és szerintem ezt ő is tudja, ezért kacsintgat a politika színpadára. Erről persze az őt megválasztók is tehetnek, de a felelősség elsősorban az övé. Évek óta tapasztalja (más nagy érdekvédőkkel, pl. Cser Ágnessel), hogy nem tud mozgósítani, nincs mögötte igazából senki szakmájának politikailag radikálisan gondolkodó tagjain kívül. Persze ők kevesen is soknak tűnnek. Legitimációja akkor sem nő számottevően, ha a mostani akcióban esetleg sokan aláírják az íveket, mert igazából nincs tétje. Olyan ez, mint a tavaszi népszavazás, ahol a szavazók elsöprő többsége nem akart fizetni azért, amiért nem muszáj, csak épp arról nem volt szó, hogy az igazi kérdés nem ez, hanem a "miből és ki fizessen".
Nekem nem lesznek rosszabbak az éjszakáim, ha az orvosok bére a négyszeresére emelkedik, csak szeretném, ha ez mindenkinek járna, hiszen az jó, ha a társadalom mindenkit jobban megbecsül, és sok fizetést biztosít neki. Bizonyára tökmindegy, hogy miből. Az orvosoknak semmivel sincs több joguk ilyenfajta megbecsülést követelni, mint mondjuk a kőműveseknek. Az az érvelés pedig, mely szerint az ő felelősségteljes munkájuk miatt ennyi meg annyi fizetés jár, egyszerűen téves, ahogy azt nap mint nap tapasztalják, ugyanis nem jár, csak nagyon szeretnék, ha járna. Nézzenek körbe, hogy nem orvos családtagjaik, rokonaik mennyit keresnek, az egyszerűség kedvéért közalkalmazottként. És a szakmák zömében borravaló sincs, ráadásul rosszízű, ha a felelősségteljességről leginkább követelések mentén beszélünk, és nem a munkavégzés során tapasztaljuk. Előkerül gyakran, hogy elmennek külföldre gyógyítani, meg elhagyják a pályát, ami tényleg furcsa lehet egy ilyen zárt életpályájú szakmánál, de nem az ördögtől való. És amíg csak szóban merül fel, addig még nem is sarkallja cselekedetre a döntéshozókat. Az orvosok rendszeresen fikázzák az őket eláruló, politikusnak, miniszternek álló kollégáikat (miközben állítják, hogy csak orvos lehet hozzáértő miniszter), mert azt gondolják, az ő dolguk csupán a gyógyítók érdekvédelme. Persze az is, de a nagyvilág, még ha csak egy kis ország is, ennél sokszínűbb. Azt a magabiztosságot, amit Éger megenged magának, saját párttársai törnék le, ha a parlamenti patkóban ülne, mert demagóg követelései rendszerint megvalósíthatatlanok. Ezért, bár ott lenne a helye, nem törekszik a politikuséletre, inkább álköpenyben úgy tesz, mintha valóban orvos lenne.
Ejteni kéne Égert, és újragondolni, kit milyen érdekvédelemmel kívánnak megbízni az orvosok. Jelenleg ugyanis a nem orvos honpolgárok számára úgy tűnik, a gyógyítóknak csak az a fontos, hogy ők mennyi fizetést kapnak, érdekvédelmük csak a politika iránti vonzódás, a nagy álom be nem teljesülése által okozott frusztráció miatt a vágy tárgyának szapulásából áll. Miközben a kamara vezetői minden változtatásra fújnak, azt is leszögezik mindig, hogy most milyen rossz az általuk gardírozottaknak. Rövid távon az az orvosok szerencséje, hogy az ország többségét nem érdekli a kamara vitája a politikával, mert a helyén kezeli azt: egy idétlen hír a sok között. Hosszú távon viszont épp ez az, ami karanténba zárja a szervezet vezetőit, és rajtuk keresztül az orvosokat is. A politikának jó, ha egy kényszeresen konfrontálódó tárgyalópartnerük van, az orvosoknak kevésbé. Talán tehetnének a változásért.
Nekem nem lesznek rosszabbak az éjszakáim, ha az orvosok bére a négyszeresére emelkedik, csak szeretném, ha ez mindenkinek járna, hiszen az jó, ha a társadalom mindenkit jobban megbecsül, és sok fizetést biztosít neki. Bizonyára tökmindegy, hogy miből. Az orvosoknak semmivel sincs több joguk ilyenfajta megbecsülést követelni, mint mondjuk a kőműveseknek. Az az érvelés pedig, mely szerint az ő felelősségteljes munkájuk miatt ennyi meg annyi fizetés jár, egyszerűen téves, ahogy azt nap mint nap tapasztalják, ugyanis nem jár, csak nagyon szeretnék, ha járna. Nézzenek körbe, hogy nem orvos családtagjaik, rokonaik mennyit keresnek, az egyszerűség kedvéért közalkalmazottként. És a szakmák zömében borravaló sincs, ráadásul rosszízű, ha a felelősségteljességről leginkább követelések mentén beszélünk, és nem a munkavégzés során tapasztaljuk. Előkerül gyakran, hogy elmennek külföldre gyógyítani, meg elhagyják a pályát, ami tényleg furcsa lehet egy ilyen zárt életpályájú szakmánál, de nem az ördögtől való. És amíg csak szóban merül fel, addig még nem is sarkallja cselekedetre a döntéshozókat. Az orvosok rendszeresen fikázzák az őket eláruló, politikusnak, miniszternek álló kollégáikat (miközben állítják, hogy csak orvos lehet hozzáértő miniszter), mert azt gondolják, az ő dolguk csupán a gyógyítók érdekvédelme. Persze az is, de a nagyvilág, még ha csak egy kis ország is, ennél sokszínűbb. Azt a magabiztosságot, amit Éger megenged magának, saját párttársai törnék le, ha a parlamenti patkóban ülne, mert demagóg követelései rendszerint megvalósíthatatlanok. Ezért, bár ott lenne a helye, nem törekszik a politikuséletre, inkább álköpenyben úgy tesz, mintha valóban orvos lenne.
Ejteni kéne Égert, és újragondolni, kit milyen érdekvédelemmel kívánnak megbízni az orvosok. Jelenleg ugyanis a nem orvos honpolgárok számára úgy tűnik, a gyógyítóknak csak az a fontos, hogy ők mennyi fizetést kapnak, érdekvédelmük csak a politika iránti vonzódás, a nagy álom be nem teljesülése által okozott frusztráció miatt a vágy tárgyának szapulásából áll. Miközben a kamara vezetői minden változtatásra fújnak, azt is leszögezik mindig, hogy most milyen rossz az általuk gardírozottaknak. Rövid távon az az orvosok szerencséje, hogy az ország többségét nem érdekli a kamara vitája a politikával, mert a helyén kezeli azt: egy idétlen hír a sok között. Hosszú távon viszont épp ez az, ami karanténba zárja a szervezet vezetőit, és rajtuk keresztül az orvosokat is. A politikának jó, ha egy kényszeresen konfrontálódó tárgyalópartnerük van, az orvosoknak kevésbé. Talán tehetnének a változásért.
KOMMENTEK :
Ennek a cikknek akár még haszna is lehetne, ha minden orvoshoz eljutna, és mindenki elolvasná. Talán egységet tudna kovácsolni a kamara mögött Égertől függetlenül. Ennyi megalázó, lenéző, elleneséges indulat akár csipanyitogatóként is működhetne. Virág elvtárs álszent és hazug. Vajon a milliárdosok, csókosok javadalmazását miért nem hasonlítja a kőműves segédmunkásokéval össze. Netán ott más szabályok vannak, alant meg kuss??
Virág elvtárs szerintem még nem találkozott a szenvedéssel, fájdalommal, nyomorúsággal. Akkor tudná, hogy az egészség a legnagyobb érték, és annak helyreállítása felbecsülhetetlen hasznot hoz a társadalomnak, egyénnek egyaránt. Egy kőműves sztrájkot kibírna az ország akár hónapokig is, minket meg olykor pisilni sem engednek ki a betegek, vagy az adott helyzet. A rendszer azért nem dőlt még össze, mert mi életéveinkből adunk a társadalomnak, de azért mindennek van határa.
A kamara nem lett törpeszervezet, bár azt szánták neki. Az orvosok meghatározó része, köztük én is önként maradtam a kamara tagja. Érdekes, hogy a kamarák kötelező tagságának megszüntetése alkotmányos, más kamaránál ennek megszüntetése alkotmányellenes lenne. Igaz azt meg sem kísérelték. Még annyit , hogy egészségügyi intézmény személyi és tárgyi feltételeiben eredő kár esetén 60 millió és azt meghaladó kártérítések vannak. Az orvosi felelősség jóval az átlag felett, javadalmazásuk………alatt. Emlékeszem még, amikor péntek reggeltől hétfő délutánig kellett dolgozni, ügyelni. Hol volt még egy ilyen szakma? Az építőiparban, ha nem fizetnek, ma már épületeket bontanak. Nem erre akarok biztatni, de az orvos is ember, sőt: Marx-Engels terminológiájával a legdrágább árut, a munkaerőárut termeli újra! Nem improduktív! Kérem, hogy gondolja át. Igen az orvos-, egészségügyi dolgozó nehezebben szólal meg. A társadalmi mobilitás ismert problémái és egyéb okokból vannak, akiknek félteniük kell munkahelyeiket, ha tetszik közalkalmazottit. Nem folytatom. És az is más kérdés, hogy az orvosi tevékenységet az orvosi jogállási törvény megszületése mellett más formákban (szabadfoglalkozású, stb.) inkább elképzelném. Írásának vége viszont kifejezetten személyeskedő. Nem Égert, hanem azokat kellene ejteni, akik minden begyűrődéstől függetlenül is az országot gazdaságilag, morálisan tönkre, és sérülékenyebbé...... tettek. A jelen kamarai vezetésnek, és az MOSZ-nak további jó munkát kívánok. Sokan vagyunk, akik azt segíteni is készek.
1 megjegyzés:
Virág úr nem tudja azt , hogy habár az egyes speciális technológiák hatásait kiértékelték, kevés a kutatás és a szakirodalom az egészség-gazdaságtan terén arra nézve, hogy az egészség és az egészségügy – mint egész – mekkora értéket teremt, és milyen hasznot hoz a lakosságnak. Nehéz és ellentmondásos megbecsülni az egészség és az egészségügy teljes pénzügyi értékét. Mindazonáltal az ilyen becslések döntő fontosságúak lennének az egészségügyi kiadások mértékére vonatkozó vitákban.A gazdaság egyéb, piaci alapú szektorai eladási adatok, keresetek, állományértékek alapján mérik a hasznot. Az egészségügy kevésbé kézzelfogható, de számszerűsíthető hasznot termel, például gyógyulás, a képességek helyreállítása, egészségi állapot, jó közérzet. Ugyanakkor, mivel ezek a nem pénzbeli előnyök nyilvánvaló pénzügyi költségek mellett keletkeznek, az általános gazdasági zsargon arra enged következtetni, hogy a legtöbb szektor hozzájárul a GDP előállításához, miközben az egészségügy csupán felhasználja a GDP egy bizonyos hányadát.
Az egészségügy nem csupán életeket ment, helyreállítja a képességeket, és csökkenti a szenvedést, hanem hozzájárul az egyének létbiztonságának és életminőségének javításához, az egyenlő és fair közösség kialakításához. Az egészség előfeltétele az egyéb javak felhasználásának, és a piac működésének.Ezen felül az egészségügyi intézmények az extenzív foglalkoztatás révén is hozzájárulnak a gazdasághoz, környezetbarát munkahelyeket teremtve a kevésbé képzett és magasan képzett embereknek egyaránt.
Az egészségügy lényeges mennyiségű adót generál, és piaci keresletet teremt a támogató termékeknek és szolgáltatásoknak. Ezek közül némelyik – pl. a gyógyszerek és az orvosi eszközök – a világ legjövedelmezőbb üzleti ágazatai közé tartoznak, jelentős hozzájárulással a GDP-hez. Az új gyógyszerek és egészségügyi technológiák megnövelhetik az egészségügyi ellátás volumenét és költségét, ugyanakkor növelik a hasznosságot a hatékonyabb és kevésbé fájdalmas kezelések révén.
Az egészségügyi intézmények mindenhol a legnagyobb vállalatok és legnagyobb munkaadók közé tartoznak: az NHS például Európa legnagyobb munkaadója. Úgy véli, lényegesen fejlesztenünk kell az egészségügy GDP-jének kiértékelését, és ekkor talán felismerjük, hogy az egészségbe való jelenlegi és még nagyobb mértékű befektetés meglehetősen „nyereséges”.
Megjegyzés küldése