Pontosan 48 évvel azután, hogy másodéves orvostanhallgatóként elhagyta Magyarországot, Frühling János orvosprofesszort, a belgiumi magyarság kiemelkedő személyiségét a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Brüsszelben Mádl Ferenc köztársasági elnök. A magas rangú elismerést tudományos kutatói, tudományszervezői, oktatói és vezetői munkásságával, valamint az emigrációban kifejtett aktív közéleti szerepvállalásával, szülőhazája iránti töretlen elkötelezettségével érdemelte ki. Az emigráns magyarság legjobbjai missziót teljesítenek, tekintélyükkel, morális tartásukkal embereket és nemzeteket kötnek össze - hangzott el a kitüntetés odaítélésének indoklásában a Magyar Köztársaság belgiumi nagykövetségén megtartott ünnepségen.
A professzor a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia elnökségi tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Belgiumi Magyar Professzorok Baráti Körének egyik alapítója és a kilencezer orvost tömörítő Brüsszel-Brabant Tartományi Orvosi Kamara elnöke. Személyében első alkalommal tölti be külföldi származású orvos ezt a felelős tisztséget. A Brüsszeli Egyetemi Onkológiai Intézetnek tizennyolc éven át volt igazgató-főorvosa.
- 1956 őszén másodéves voltam a budapesti orvostudományi egyetemen. A forradalom idején nem csináltam mást, mint a többi 15-20 ezer diák, de miután már politikai priuszom volt - először felvettek, aztán kirúgtak mint osztályellenséget, majd fél év elteltével megint visszavettek -, november negyedike után engedélyt kértem az Édesanyámtól és december 2-án elhagytam az országot. Hét éves korom óta orvos akartam lenni, és tudtam, ha a történtek miatt akár csak négy embert is elküldenek azért, hogy velük példát statuáljanak, én biztosan köztük leszek. A kézitáskámban a fogkefémet, az érettségi bizonyítványomat, a leckekönyvemet, a másodéves jegyzeteimet és egy - József Attila által személyesen az Édesanyámnak dedikált könyvet, mint valami nemeslevelet - vittem magammal.
Bécsben egy, az emlékezet által kevésbé megőrzött történelmi esemény nyitott új esélyt a 19 éves fiatalember számára. Két nappal a magyarországi forradalom leverése után másodszor is államelnökké választották Eisenhovert az Egyesült Államokban. Alelnöke, Nixon december végén Ausztriába utazott és háromszáz Ford, valamint ugyanennyi Rockefeller ösztöndíjat adott át a schwechati repülőtéren a magyar egyetemisták képviselőinek. Előbbit a humán, utóbbit a reál tanulmányok támogatására. Frühling János ennek köszönhetően 1957 februárjában már a bécsi orvostudományi egyetem hallgatója volt, ahol 1963-ban szerzett diplomát. Bécsben ismerte meg későbbi feleségét, egy belga bölcsészhallgatót, akit a Brüsszelben élő orvos apuka - lévén egyetlen gyermeke -, nagyon szeretett volna "visszakapni". A szerencse megint - az akkor már ifjú férj - kezére játszott, hisz apósa segítségével rekordidő alatt teljesült a kívánsága: kutatási lehetőség és klinikai munka egy helyen, mégpedig a brüsszeli egyetemi klinikán.
- Az Euratom ösztöndíjával augusztus elsején álltam munkába az Onkológiai Intézetben, ahol aztán 41 éven keresztül dolgoztam. Tulajdonképpen mindig is az orvosi fizika vonzott. Budán végeztem a Rákóczi Gimnáziumban, az ottani magas színvonalú matematika-fizika oktatás megalapozta a későbbi pályafutásomat. A másik téma, ami érdekelt, a rákprobléma volt. A kettő együtt logikusan vezetett az onkológia, sugárdiagnosztika, radioterápia irányába.
- Azt mondta, hét éves kora óta orvos akart lenni. Mi ennek a története?
- Karcagon a nagyszülői házban az első elemi végén olvastam el Paul de Kruif Bacilusvadászok című könyvét. Ez egy életre szólóan meghatározta a sorsomat.
- Visszatérve a pályakezdésére, ki az, akit mestereként tisztel?
- Az Intézetben volt egy kutatólaboratórium, amelynek az igazgatóját Albert Claude-nak hívták. 1974-ben, mint a celluláris biológia alapítója és számos kutatási eljárás kifejlesztője, orvosi Nobel-díjat kapott. Három évi "próbaidő" után maga mellé vett tanársegédnek. Tulajdonképpen mellette tanultam meg, mi az, hogy tudományos igényesség, mi az igazi tudományos munka. Az útmutatása - "Frühling maga ne csináljon mást, csak dolgozzon többet és jobban, mint mások!" - mindmáig elkísér. Később klinikusként dolgoztam a kórházban és mellette éjszakánként folytattam a kísérletezést. Voltak időszakok, amikor napi húsz órákat töltöttem a munkahelyemen. 1977-ben a negyvenedik születésnapomon védtem meg a kandidátusi értekezésemet, 1984-ben pedig a kollégáim javaslatára az onkológia kinevezett orvos-főigazgatója lettem.
- Sosem okozott gondot magyarként boldogulnia Belgiumban?
- Itt mindig a különböző tengelyek szerinti felosztáshoz kellett idomulni. Van flamand és francia, katolikus és szabadon gondolkodó, állami és privát egyetem. Ezen túl még egyetemi és nem egyetemi kórház, kórházi és nem kórházi orvos. Nekem megvolt az az előnyöm, hogy a magasabb körökben talán én voltam az egyetlen, aki franciául, flamandul és németül is beszélt - ne felejtsük el, hogy Belgiumban a hatvanezres német kisebbség nyelve is hivatalos. A franciáknak jó voltam, mert mindent megértettem, a flamandoknak szintén, mert tudták, hogy bár franciául beszélek, nem vagyok vallon. A nagy katolikus - protestáns ellentét idején is lehetett rám számítani a magyarságom miatt. Szóval nem hogy gondot okozott volna a származásom, inkább előnyömre vált, mert sehol nem provokáltam "antitest-képzést", nem indítottam el olyan "immunológiai" reakciót, ami végül kiveti az idegent. Mindig és mindenütt "a" magyar voltam, a helyi konfliktusokban semleges, ugyanakkor a belga közegbe teljesen beilleszkedő, azonos értékeket valló, ezért bármelyik oldalon elfogadott. Ugyanez a professzortársaimra is igaz, indirekt módon valamennyien profitáltunk a magyarságunkból. 1995-ben, amikor az itteni Akadémia tagja lettem, az ilyenkor szokásos köszönetben azt hangsúlyoztam, hogy a nevem magyar írásmódját minden hivatalos iratban megtartva, budapesti érettségivel és bécsi diplomával ugyanúgy felvettek, mint egy született belgát. Ez is mutatja, hogy Belgium valóban egy liberális, demokratikus állam, ahol én egész életemben kizárólag a curriculum vitae-m alapján jutottam előre, szabályos versenyben a belgákkal. Hozzáteszem, mostanában ez már nem egészen így működik, legalábbis a politika terén. A pozitív diszkrimináció miatt önmagában az a tény, hogy valaki a mediterrán térségből származik, a miniszteri, államtitkári kinevezéseknél előnyt jelent.
- Említette a budai Rákóczi Gimnáziumot és az ottani indíttatást. Nyilván tudja, hogy a magyar oktatás színvonala azóta sokat romlott, a legutóbbi Pisa-jelentés szerint már-már szégyellni való...
- Aki az én korosztályomban Magyarországon érettségizett, nagyon jó úticsomagot kapott. Ne felejtsük el, a három "marslakót" - Szilárd Leóékat - is a Fasori Gimnáziumban nevelte ki a legendás hírű Rácz tanár úr. Én még egyetemi oktatóként is éltem azokból a fizikai egyenletekből, amiket a középiskolai tanáromtól megtanultam. Ez az alapja a magyar sikereknek.A Pisa-jelentés miatt a vallonok is nagyon el vannak keseredve - az értékelésben jóval a flamandok alatt maradnak -, de mi még náluk is rosszabb helyen szerepelünk. Pedig Magyarország névjegye Európában évszázadokon át a kultúrája, szürkeállománya, intelligenciája volt. Ha ez se lesz már, mint exportképes "termék", akkor nem tudom, mi marad.
- Az uniós csatlakozás után több száz orvos adta be a kérelmét nyugat-európai munkavállalásra. Erről hogyan vélekedik?
- A dolog politikai oldala pozitív. Európában mindent lehet kritizálni, de három vívmányt nem: az eurót, valamint a tőke és a munkaerő szabad áramlását. Miután tagállam lett Magyarország, a szabad munkavállalásra a magyar állampolgárnak is alapvető joga van. Még mindig pozitív, de már felveti az ország vezetőinek felelősségét, hogy a magyar egészségügyet elhagyó orvosoknak olyan szakmai perspektívát, életszínvonalat és hangulatot kínáljon, ami miatt az elmúlt hónapokban külföldre távozott ötszáz kolléga közül legalább két-háromszáz haza akarjon majd menni a kint megszerzett tapasztalatok és tudás birtokában. Soha, egyetlen országban sem voltam tagja semmilyen politikai pártnak, így minden elkötelezettség nélkül kijelenthetem, hogy amíg a legfelsőbb politikai vezetők egymást marják és az ország dolgairól pártérdekek alapján döntenek, az ötszázból négyszáznyolcvan biztosan kint marad. A magyar fizikusoknak, kémikusoknak - és még sorolhatnám -, legalább olyan jó hírük van a világban, erre is figyelni kellene. Persze az orvosok hiányát jobban megérzik az emberek.
- Nemrég eredménytelenül zárult, de komoly belpolitikai vihart kavart a kettős állampolgárság és az egészségügy privatizációja ügyében kiírt népszavazás. Utóbbit hogyan kommentálná?
- Ez tipikus esete volt annak, amikor hozzá nem értő emberek egy nemlétező problémából látszólagos létkérdést csinálnak és kikérik róla a nemzet véleményét. Ezt nem ezen a szinten és nem így kell eldönteni. A dolognak van egy felszínes és egy mélyebb rétege. Ami a felszínt illeti: privát szektornak lennie kell, de nem kizárólagosan. Az önkormányzati, egyetemi intézményeknek meg kell maradniuk, s a két szektornak kéz a kézben kell a gyógyítást szolgálnia. Demokráciákban mindenki maga döntheti el, melyiket választja. Ennél súlyosabb gond az, amit Magyarország az egészségügyből csinált, pontosabban nem csinált 1989 óta. Nem akarom megsérteni az otthoni döntéshozókat vagy akik magukat annak képzelik, még kevésbé az otthoni kollégákat és azt a rengeteg leváltott - amúgy biztosan jóindulatú - egészségügyi minisztert, hiszen az volt a legbiztosabb banánhéj, amit a kinevezésükkel a lábuk alá tettek, de egy tény: Magyarországon, mint minden keleti államban létezett egy viszonylag jól megszervezett biztosítási háló, ami közép-európai összehasonlításban is megállta a helyét. A szocializmus szószólójának igazán nem nevezhető II. János Pál pápa mondta Vilniusban 1993 végén, hogy még az álszocializmusnak is volt négy alapvető vívmánya: a teljes foglalkoztatottság, a nők egyenjogusítása, az írástudatlanság felszámolása és a szociális biztonság. Amikor mindennek az alépítménye szétesett, ahelyett, hogy egyetlen kardcsapással kettévágták volna a gordiuszi csomót és vállaltak volna három-négy nehéz évet, hogy közben felépítsenek egy alapjaiban új struktúrát, nekiálltak toldozni-foltozni a régit. Néhány lépéssel mindig a valóság mögött jártak, mire valamit átvettek a külföldi mintákból, addigra azt a gazdasági és világpolitikai helyzet már rég túlhaladta. Még a mai, teljesen széteső és csődközeli helyzetben is megérné mindent leállítani és az alapoktól újrakezdeni. De mégegyszer hangsúlyozom, a privát és az állami egészségügynek egymás mellett kell működnie, úgy, ahogyan Belgiumban is. Itt egy nemzeti paktum keretében már 1946-ban megteremtették a legszélesebb körű társadalombiztosítás alapjait, ami szociálisan elérhető áron garantálja a legmagasabb szintű ellátást mindenkinek. 1945 óta beszélünk a deklarált emberi jogokról, köztük az egészséghez, vagyis a testi, lelki és szociális jóléthez való jogról. Ez a legfontosabb, ide kell először adni a pénzt. Aztán majd meglátjuk, mi marad autópályaépítésre vagy bármi másra. A magyar népesség egyre romló egészségi állapota ezt követeli.
2004-12-30 10:14 Forrás: Weborvos S. Bonnyai Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése