Kaotikus viszonyok

az egészségügyben

2012. január 23.

Béremelés helyett alamizsna, kézi vezérlés, államosítás, adósságok, leállított kórházberuházások – eddig csak a rombolás látszik az egészségügy átalakításából, az ígéretek és a finanszírozási források között áthidalhatatlannak tűnik a távolság.

„

Van még a tarsolyunkban néhány meglepetés” – ígérte sokat sejtetően Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyi államtitkára egy minapi konferencián. Azóta valóban mindenki egyik ámulatból a másikba esik – maga az államtitkár is. Például amikor kiderült, hogy a tavaly december végén szétosztott 3,5 milliárd forint nem elegendő a megígért háromhavi dolgozói pótlék kifizetésére – mert a tárca 42 ezer jogosulttal számolt 60 ezer helyett –, ezért az év végi juttatást januárban meg kellett toldani. Az pedig egyenesen skandalum volt, hogy Szócska egy tévériporteri kérdésből szerzett tudomást a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) december közepén született rendeletéről, amely az unión kívüli országból érkezett doktorok minimális bérét 243 ezer forintban, jóval a honi orvosi átlagbér felett határozta meg.

A közvéleményt viszont az lepte meg, hogy a tárcának sikerült kapitulációra kényszerítenie a bérrendezésért eddig a leghatározottabban harcoló Magyar Rezidensszövetséget. A szervezet elnöke, Papp Magor további három hónap haladékot adott arra, hogy a tárca a pályakezdő orvosok bérét belátható időn belül nettó 200 ezer, a fiatal szakorvosokét 300 ezer forintra emelje. „Ameddig lehet, nem a balhét keressük” – magyarázta váratlan engedékenységét a HVG-nek Papp Magor. Így könnyen lehet, hogy a letétbe helyezett 2500 orvosi felmondólevél akkor válik élessé, amikor az országot érő „külső támadás” miatt a Nefmi könnyebben tudja majd méltánytalannak és a körülményekre való tekintettel időszerűtlennek feltüntetni a bérkövetelést. A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyelőre hajthatatlan: mindkét szervezet elnöke állítja, ha nem jön létre egyezség, tagjaik egy része élni fog törvény adta jogával, és februártól nem vállal önként túlmunkát. Ha beváltják fenyegetésüket, az ügyeleti rendszer az összeomlás szélére sodródhat.

Vidéki kórház öltözőjében Fotó: Túry Gergely

Szócska ugyan kiadta a „mindent a bérekre” lelkesítő jelszót, s mint mondta, munkatársai szorgosan rajzolják a „forrástérképet”, ám a Nefmi egyelőre úgy tette le 30 milliárd forintos ajánlatát a tárgyalóasztalra, hogy az összeg fele uniós képzési pénz, ami nem fordítható bérfizetésre, a másik feléhez pedig a chipsadóból remélne hozzájutni a minisztérium. „Nem elfogadható ajánlat 130 ezer egészségügyi dolgozónak 15 milliárd forint” – vélekedik Éger István, a MOK elnöke. Összehasonlításként: a Medgyessy-kormány nevéhez fűződő 2002-es 50 százalékos egészségügyi bérrendezés évi 150 milliárd forintos költségvetési többletpénzt jelentett. Ehhez képest meglehetősen mértéktartó a Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, ahol 50 milliárd forintban jelölték meg a kezdőlépéshez szükséges bérkorrekció nagyságát.

Csakhogy a követelések és a teljesíthető ígéretek közötti távolság nem látszik áthidalhatónak, amit a maga nem túl kíméletes módján a kormány az egészségügyi dolgozók tudomására is hozott. December 30-án az Országgyűlés megszavazta és – jobb ötlet híján – a vízközműről szóló törvénybe biggyesztette a katasztrófa-egészségügyi ellátás új szabályait, bevezetve az egészségügyi válsághelyzet fogalmát. A másnap, a szilveszteri közlönyben megjelent, január elsejétől már hatályos jogszabály szerint a Nefmi alá rendelt tisztiorvosi szolgálat, valamint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) vezetője dönti el, mikor van egészségügyi vészhelyzet. Elég, ha úgy ítélik meg, hogy egy egészségügyi intézmény működése veszélyben forog, máris bevezethetők a rendkívüli szabályok. Ettől kezdve a betegek jogai (tovább) korlátozhatók, az egészségügyi dolgozók pedig kirendelhetők a megjelölt helyszínre. Akár másik városból is, meghatározatlan időre. A végrehajtásról szóló kormányrendelet csak a terhes asszonyokat és a kisgyermeket nevelőket mentesíti a mozgósítás alól, de arra nem tér ki, hogy a nem állami kötelékben dolgozó egészségügyi szakemberek kötelesek-e engedelmeskedni. Amint az sem világos, hogy elhagyott posztjukon ki és hogyan fogja a hadba hívottak munkáját ellátni. Bélteczki János, a MOSZ elnöke szerint egyértelmű, hogy itt nem a természeti katasztrófák következményeinek felszámolásáról, hanem az egészségügyi dolgozók sakkban tartásáról, végszükségben kézi vezérelt munkahely-kijelölésükről van szó.

Az amúgy is feszült helyzetet tovább élezi, hogy a tavalyi adótörvénycsomagban az NGM előírta a vállalkozóknak, hogy regisztrációs díj címén évi 5 ezer forintot fizessenek a területileg illetékes kereskedelmi és gazdasági kamarának. „Ez akár 20 ezer egészségügyi dolgozót is érint, márpedig ők kötelezően tagjai a köztestületi kamaráknak, ahol a nyilvántartásuk is megtörténik” – érvel Éger István, akivel ebben kivételesen a Nefmi is egyetért. Vagyis újabb jogszabály született anélkül, hogy a tárca figyelmét felkeltette volna. A jelek szerint az államtitkárság hadilábon áll azzal a kormányhatározattal is, amely a kórházak adósságrendezéséről szól. E szerint ahhoz, hogy a 2012-es évben tiszta lappal induljanak, az egészségügyi intézmények a költségvetési tartalékból, valamint az év végi kasszamaradvány szokásos kisöpréséből kiutalt összesen 46 milliárd forintot azért kapták, hogy a lejárt szállítói tartozásaikat kifizessék. Ennek ellenére azok a kórházak is kaptak minisztériumi pénzt, összesen több mint 10 milliárd forintot, amelyeknek nem volt lejárt adósságuk, így ennyivel kevesebb jut majd a szállítók kifizetésére – sérelmezi Tóth Zoltán, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Feloldhatatlan az ellentmondás, hiszen a maradványból joggal tartanak igényt teljesítményarányos részükre azok az intézmények is, ahol szigorú gazdálkodással, létszámcsökkentéssel elkerülték az eladósodást, s most ebből a pénzből fizetnének például dolgozói jutalmat, vásárolnának hiányzó eszközöket.

Könnyen megjósolható, hogy a szavakkal jól bánó államtitkárnak a matematikában nem sok esélye lesz. A meglehetősen szögletes költségvetési számok kigömbölyítése még neki sem sikerülhet. A természetbeni ellátásokra ugyanis nem jut több pénz, mint tavaly, miközben a betegszállítókat máris a csőd szélére sodorta az üzemanyag drágulása, a forintárfolyam mélyrepülése pedig átírja a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, valamint az orvostechnológiai eszközök és anyagok árcéduláját. Az áfaemelés is 2 százaléknyit amputál a dologi kiadásokból. Az elmúlt tíz évben amúgy is csökkent az egészségügyre fordított kiadások reálértéke (lásd grafikonunkat), a GDP-hez mért 4,8 százalék körüli arány az utolsó helyre kvalifikálja Magyarországot az uniós tagországok sorában.

Ahogy azt a teljes előkészítetlenségből előre sejteni lehetett, a megyei és a fővárosi kórházak január elsejei államosítása sem zajlott zökkenőmentesen – igaz, nyilvánosan senki sem mert panaszkodni. A banki folyószámlák megszüntetése és a Magyar Államkincstárnál (MÁK) újak nyitása számos nehézséget okozott. A december 29-én kiutalt konszolidációs pénzek még a régi számlavezető bankokba érkeztek, ám azokhoz az intézmények már nem fértek hozzá. Némi átutalási költséget felszámítva a bankok a kérdéses összegeket végül a MÁK-ba küldték. Elektronikus utalási lehetőség híján a kórházak egyelőre csak papíralapú tranzakciókat hajthatnak végre, de ezek érvényességéhez most már a tulajdonosi jogokat gyakorló GYEMSZI engedélye kell. Több kórházban is attól tartanak, hogy a február 2-ai bérfizetés csúszni fog, és tartalékok híján a kisebb beszállítók, szolgáltatók sem fogják tudni kifizetni a dolgozóikat. Azt pedig senki sem tudja, mi lesz a következménye annak, hogy a vagyongazdálkodás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez került – hogyan lehet például kijárni egy festés engedélyezését? Mindez apróság ahhoz képest, hogy a minisztérium és az operatív kormányzásra felkent GYEMSZI megfeledkezett arról, hogy az uniós projekteknél nem elég a tulajdonosváltást egy semmitmondó „átadtam-átvettem” jegyzőkönyvvel lepapírozni, ahogyan ezt a kórházaknál tették. Többségében a megyék kötötték a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel az uniós támogatási szerződést, és fizették a Pólus program önrészét, mint ahogy a vállalkozók is az önkormányzatokkal szerződtek. Az emiatt megakadt finanszírozás a kivitelezőket leállásra kényszeríti, ez pedig további határidőcsúszást és költségnövekedést okoz. Mindezeken a GYEMSZI nem akadt fenn, kedden bejelentette, hogy a városi kórházak idén nyárra tervezett államosítását fél évvel előrehozzák.

Az adminisztrációs és könyvelési gondok nagyjából ismertek, ám a betegellátás beharangozott átszervezése egyelőre sokismeretlenes. A GYEMSZI íróasztalainál 8 nagytérségre osztották az országot, s mindegyik élére egy-egy Térségi Egészségszervezési Központot (TESZK) állítanak – egyenként 300 millió forintos költséggel. Egészségügyi berkekben az a hír járja, hogy ezen újsütetű intézményeknek nem sok mozgásterük lesz, mivel a vezetésükre kiszemeltek többsége nem Szócska embere, hanem a (helyi) fideszes vezetéshez kötődik. Ezzel párhuzamosan zajlik a kapacitások összefésülése, amiről annyit már tudni lehet, hogy eleve nem egyenlő eséllyel indulnak a nagytérségek. A „Nyugat-Közép-Magyarország” részeként meghatározott Buda lakosságára például az átlagosnál kevesebb gyermekgyógyászati és traumatológiai ellátóhely fog jutni. Úgy látszik, alapvető gondot okoz az elméletben annyira logikusnak tetsző progresszivitási – azaz ellátási – szintek meghatározása. A Semmelweis-terv megalkotói ugyanis abból a feltételezésből indultak ki, hogy az államosítással kiiktathatják a helyi érdekeket. Mostanra kiderült, hogy a helyi erőviszonyok változatlanul képesek felülírni a szakmai szempontokat. Legfeljebb most nem ágyszámokon vitatkoznak, mint 2006-ban, Molnár Lajos minisztersége idején, hanem azon, melyik intézmény milyen progresszivitási szintű minősítést és vele milyen finanszírozást kapjon. A betegek mindebből egyelőre azt érzik, hogy egy sor vizsgálatra csak 3-4 hónapos várakozással kapnak időpontot, s az egészségügyi dolgozók egyre morcosabbak, türelmetlenebbek.

GÁTI JÚLIA

HVG