Öt év ügyelet

2012. január 31.

Ha egy kórházi orvos hetente átlagosan egy hétköznapi vagy hétvégi ügyeletet vállal, akkor havonta átlagosan 4, évente pedig 48 alkalommal tölti az éjszakát a munkahelyén. Ha valaki 24 évesen lép munkába, és 62 évesen vonul nyugdíjba, akkor a ledolgozott 36 év alatt minimum 1800 éjszakát alszik az orvosi vagy ügyeleti szobában. Az 1800 napot egyébként 60 hónapnak, vagy öt évnek is nevezhetjük.

Amikor egy rezidens munkába áll és első alkalommal toppan be abba a bizonyos orvosiba, még nem gondol arra, hogy ebben a helyiségben fog majd minimum 1800 éjszakát eltölteni.

Ez a fajta felfedezés, vagy megvilágosodás a legtöbbek életében csak évekkel később következik be. Kezdetben az orvosi szoba csak a munkahely egyik része, nem feltétlenül barátságos, inkább idegen, semmi személyes nincs benne. Az évek során aztán a benne „lakók” második otthonukat megpróbálják kicsit lakájosabbá, maguk számára barátságosabbá (elviselhetőbbé) tenni: a falakon vagy a monitor hátterén fotók jelenhetnek meg a családról, személyes tárgyak kerülhetnek az asztalra, és ha nem volt, jobb esetben egy hűtő, vagy mikró is beköltözik a szobába.

Az országot járva az ember nagyon sokféle orvosival, ügyeleti szobával, vagy pihenőhelyiséggel találkozhat. Egyes helyeken irigylésre méltó kényelem, újszerűség, tisztaság sugárzik az orvosiból, máshol a kicsiny, vizesblokk (saját WC, zuhanyzó) nélküli sötét „szobán” 3-4 kolléga osztozik. Az orvosi szoba rémképe a következő: tetőtérben vagy olyan helyen van, ahol a betegek minden ajtónyitásnál belátnak, szűk, rossz a megvilágítása, sokkal többen használják, mint amire tervezték, a helyiség a légkondicionálás hiányában nyáron meleg, télen hideg vagy a szabályozhatatlan fűtés miatt meleg, pihenni nem lehet benne, mert a külső zajok kiválóan beszűrődnek, az ágy kényelmetlen, a bútorok régiek, a szekrény kevés és nem zárható, csap van ugyan bent, de a víz mindig langyos, és az ajtó befelé nyílik. Hála Istennek ilyen rémszobával már nemigen találkozunk, de egy-két régi klinikai tömb még tartogathat meglepetéseket.

Vajon a kollégák többsége milyen körülmények között tölti le az öt évet?

Forrás: Dr. Taybani Zoltán

Orvosélet-elemzés
2006. április 04.

A nyugdíjig 63 évnyi munkát vár el orvosaitól a társadalom,a közömbösségéért cserébe pedig empátiát és alázatos, odaadó szolgálatot.

A társadalom az ügyeletek kapcsán olyan súlyos terhelést ró orvosaira, mely emberi életvitelüket brutálisan ellehetetleníti. Az orvosi ügyeletek ma a szabadidő hivatalosan fel nem vállalt, burkolt állami nyomásgyakorláson alapuló elzsarolását jelentik, bár a szabadidőhöz való jogot az alkotmányunk is elismeri (70/B §). A szabadidőt, mely az alapvető emberi jogok közé tartozik, a „heti 40 órás munkaidő” általános hazai deklarálása révén a törvényhozási gyakorlatban valójában a teljesített munkaidővel arányos szabadidő”-ként kellene felfogni. Mivel munkát csak a szabadidő rovására lehet végezni és a nap csak 24 órából áll, a túlmunkára rábírás egyben a másik, alapvető emberi jog, a pihenéshez való jog következményes s fokozott csorbulását is jelenti, mely amellett, hogy még akár az alvást is kurtíthatja, a szervezet regenerációját, hosszabb távon pedig még az egészséghez való jogot is csorbítani tudja - a családi, a szociális élet károsítását nem is említve.


Gidai Erzsébet közgazdász professzor szerint „a munkaidő: megvásárolt szabadidő”. Túlmunka esetén a munkavállaló a munka érdekében a szabadidőre vonatkozó jogáról és a méltányos pihenésről kényszerĹąen lemond - ha erre a munkaadó megfelelő ellenszolgáltatás fejében megnyeri, vagy akár burkolt módon kényszeríti (pl. „az orvos a heti 40 órán túl 8 órás túlmunkára is kötelezhető” törvényi kitétel is valójában burkolt kényszerítést jelent, mert ez a mai gyakorlatban általánosan és rendszeresen valósul meg!).

A szabadidő, mely alapvető emberi jog, csorbításának figyelmen kívül hagyása alkotmányellenes, mely minősített esetben munkaszolgálat, vagy akár rabszolgamunka jellegĹą foglalkoztatást is eredményezhet, melyet ma már a társadalom egyetlen szegmensében sem szabad megtĹąrni.

Az EurópaiBíróság 2003-ban kimondta, hogy az orvosi ügyeletben töltött idő, ha azt amunkahelyen kell letölteni, nem csak csekély részben (mint ma pl. még hazánkbanaz alkotmányellenes szellemĹą 233/2000. Kormányrendelet szerint…), hanem teljesegészében munkaidőnek számít.


Az Európai Bíróság 2003-ban kimondta, hogy az orvosi ügyeletben töltött idő, ha azt a munkahelyen kell letölteni, nem csak csekély részben (mint ma pl. még hazánkban az alkotmányellenes szellemĹą 233/2000. Kormányrendelet szerint…), hanem teljes egészében munkaidőnek számít.



Mivel az Európai Bíróság ide vonatkozó ítéletei két éve hazánkra is kötelezőek, a törvény előtti jogegyenlőség megvalósulásának megítélésére az orvosok ügyeletben töltött munkaidejét heti 40 órás munkaévekre átszámoltam. A számítások eredményét grafikonon ábrázoltam, mely az eredményeket s azok logikus következményeit együtt értelmezve tünteti fel.

Ennek alapján megállapíthatóvá vált, hogy a társadalom az ügyeletezés miatt orvosaitól a 62 éves korban esedékes nyugdíjig „mindössze csak” 63,4 évnyi munkát vár el – miközben e másutt szokatlan mérvĹą túlmunkával kapcsolatos társadalmi és „állami rabszolgatartói” közömbösségéért cserébe empátiát s alázatos szolgálatot követel meg tőlük... Ügyelet nélkül ezt a szolgálati összmennyiséget mások csak 88 éves korukra tudnák elérni. Szegény Hippokratész bizonyára nem így képzelte volna el a 21. század orvosának sorsát - a nyugdíjat megalapozó szolgálati időt ugyanis már 47 éves korukra elérik! Emiatt 62 éves korig 15 évnyi nyugdíj összege is elvész a számukra - ezt „törvényesen” nem kapják meg, 13 évnyi szociális életidő elvételét is ide értve. Míg másoknak ez családot, mozit, színházat, horgászatot, stb. jelent, az orvosnak felelősségteljes, odaadó munkát... A nyugdíjig teljesített ügyeleti napok összege halmazati büntetésként mintegy 7 évnyi szabadságvesztésnek is megfelel, pedig azon kívül, hogy orvosnak mentek, más büntetendőt nem követtek el…

Az emberi erőforrás társadalmi újratermelésében nélkülözhetetlen jelentőségĹą orvosi munkát ennek ellenére valós értékén nemcsak nappal nem fizetik meg a magyar egészségügyben, hanem az orvosokat még az ügyeletek 16 órájában is a jogos fizetésük mindössze csak egynegyedéért dolgoztatják, 16 órából leggyakrabban csak 4 órát fizetnek ki. (Ez ellen legutóbb a Népszabadság január 7-i számában 231 orvos fizetett hirdetésben, Nyílt Levélben is tiltakozott, melyre a hivatásos döntéshozók érdemi választ nem adtak). A törvényhozók, az állami egészségügyi vezetés, a társadalom közömbössége miatt közben az orvosok - a túlterheltségük miatt - a betegeik átlagánál 2-3 évvel rövidebb ideig élnek: a vizsgálatok szerint az orvosnők 51,5%-a, a férfi orvosoknak pedig a 34,2%-a már a nyugdíjkora előtt elhalálozik.

Az orvosok jogfosztott sorban tartását és kíméletlenül túlmunkára, más szerint „munkaszolgálat”-ra hajtását hivatalosan az orvoshiánnyal próbálják – cinikusan vagy közömbösen - megindokolni, pedig a létszámhiány a kifejezetten rossz állami előrelátás és rossz tervezés eredményeként, a csekély volumenĹą orvosképzés miatt eddig nem volt felszámolható. A problématömeget az elmúlt évtized során az egészségügyi vezetés a helyzettel megelégedetten egyre csak takargatta. Miközben újabban már egyre több fiatal megy Nyugatra dolgozni a rossz fizetések miatt s miközben az orvoskar az utánpótlás hiánya miatt egyre jobban elöregszik (az alapellátásban a doktorok harmada elérte a nyugdíjkorhatárt), s amikor ma már az országunkból kb. 2500 orvos hiányzik (az engedélyezett 33 500 állás több mint hét százaléka betöltetlen), a fiatal orvosokat egyelőre nem is akarják a fizetések s az ügyeleti bérek állami rendezésével hazánkba visszacsalogatni. Az orvosok jogfosztását – az alacsony orvosi béreket is ide értve - az elfogadhatatlan „nincs rá pénz” állami „showderével” próbálták csak kezelni s elfogadtatni – nem törődve azzal, hogy az egészségügy, mint elvárt közszolgáltatás, a betegellátás jogos igényeinek szolgálata nem biztosítható ennyire kevés orvossal a „kalandvágyból” még maradtak méltó megfizetése és emberi jogfosztottságának legalább méltó bérekkel való igen alapos kompenzációja nélkül. Az ellátás nem nyújtható biztonságosan, amikor a ma legbrutálisabb fokú munkavállalói jogfosztottság éppen az amúgy is túlterhelt, leigázott orvosokat sújtja legjobban. - Ugyanakkor azonban minden boltban rögtön rendőrt hívnának, ha valaki az árú értékének negyedét akarná csak kifizetni érdemi vásárlás helyett, ezt azonban az állam az ügyeleti bérek „elsajátítása” esetében ma még természetesnek veszi.

Az orvosok bérét és elsősorban ügyeleti bérezését, az ügyeletekkel kapcsolatos súlyos, elemi orvosi jogfosztást sürgősen rendezni kell - a többi egészségügyi dolgozó sürgős bérrendezésével együtt. Jelenleg a nemzetgazdaság 18-as bérlistáján csak a tizedik hely az egészségügyé (Világgazdaság). Bérrendezés nélkül nincs egészségügyi reform, nincs jogrend, nincs szolgáltatási minőség, nincs becsület s legfeljebb csak a hálapénzt markecolók „igazsága” érvényesülhet.

Pénz és jog nélkül nincs erkölcs, nincs minőség, nincs egészség és egészségügy, de lassan nem lesznek már orvosok sem s egyre nyilvánvalóbb, hogy így végül csak az ellátatlan betegek, csak a beteg társadalom marad majd meg!

Az egészségügy legyen végre valóban prioritás, melyben az egyik legalapvetőbb s tovább már nem elodázható feladat a társadalmi sikerek alapját jelentő humán erőforrás megtermeléséhez legnélkülözhetetlenebb emberi erőforrás, az orvosok (és más egészségügyiek) létfeltételeinek s így jogainak, bérének rendezése!

Az élővilág törzsfejlődése során csak az emberben jelent meg a szolidaritás érzése. A szolidaritás azonban nem létezhet anélkül, hogy azt végre a betegekkel fáradhatatlan elkötelezettséget képviselő orvosok is megkapják a társadalomtól!

Rajta törvényalkotók és döntéshozók! Mossátok le e gyalázatot!

Dr.Katona Zoltán

Az ügyelet terhei

Tény, hogy az egészségügyben az ellátási kötelezettség kényszerítő körülményt jelent, amelynek a hatályos szabályozás az ügyeleti rendszer előírásaival próbál megfelelni. Ugyanakkor tény, hogy a jelenlegi rendszer nem biztosítja - az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által is kifejtetteknek megfelelően - a beteg pihent orvoshoz való jogát sem, hiszen konzerválja az egészségügyi dolgozók túlterheltségét.

A közalkalmazotti törvény értelmében az elrendelhető rendkívüli munkavégzés felső határa naptári évenként legfeljebb 200, kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb 280 óra (Kjt. 55/A §).

Ettől az általános szabálytól azonban a Kjt. 59. §-a az egészségügyi tevékenységre vonatkozó külön törvényben meghatározott ügyeleti, készenléti feladatok ellátásában részt vevő közalkalmazott esetében eltérésre ad lehetőséget. Ennek keretében a miniszter vagy a kollektív szerződés az ügyelet során végzett munka szokásos időtartamának alapulvételével meghatározhatja az egy ügyeletre jutó rendkívüli munka vélelmezett időtartamát, lehetővé teheti a pihenőidő csökkentését, előírhatja, hogy az egészségügyi dolgozót az ügyelet leteltét követően nem illeti meg pihenőidő, hanem rögtön munkába köteles állni, megkezdve napi rendes munkaidejét. Ilyen esetben tehát rendszerint az történik, hogy az orvos 32 órát tölt folyamatosan a munkahelyén: az ügyelet előtti 8 órás munkanapot követi a 16 órás ügyelet, majd azt a következő napi 8 órás munkanap. Éves szinten előfordult az, hogy egy orvos a 200 órának közel tízszeresét teljesítette ügyeleti szolgálatban.

Az ügyeletre kétféle fogalom létezik: egyfelől az egészségügyi törvény által használt, a kórház, egészségügyi intézmény által adott ügyeleti szolgálat, másfelől az ügyelet munkajogi fogalma, ami a munkáltató által meghatározott helyen munkavégzésre való készenállást, és a felmerülő feladatok elvégzését jelenti. Erősen kérdéses, hogy azokat a tevékenységeket, amelyek az első fogalom szerint ügyeletnek (tehát az intézmény napi munkarendjén kívüli gyógyító tevékenységnek) minősülnek, vajon csakis és kizárólag a munkajogi ügyelet kategóriáját alkalmazva lehet és kell-e ellátni?

Ez ellen szól, hogy az ügyeletes orvos csak végszükség esetén hagyhatja el a kórházat (akkor is csak úgy, ha tud gondoskodni helyettesítésről), és az ügyeletet adó orvosnak pontosan meghatározott - ügyeleti és munkaköri - feladatai vannak. Továbbá, amennyiben az adott egészségügyi intézményben ügyeleti időben is olyan nagy a betegforgalom, vagy olyan sok operatív tevékenységre kerül sor, hogy éjszakai orvosi műszakot kell szervezni, azonnal kiderül, hogy az ügyeleti időben végzett orvosi munka mindenben megfelel a rendkívüli munkavégzés kritériumainak. Az adatvédelmi biztos e tárgyban korábban kiadott ajánlásában elemezte ezt a kérdést. Megállapította, hogy az ügyeletben ellátott munkaköri feladatok azonosak a rendes munkaidőben is végzett orvosi feladatokkal (betegvizsgálat, gyógyszerelés, műszeres vizsgálatok, konzíliumok kérése, szervezése, gyógykezelés stb.), és ehhez adódnak hozzá az ügyelet feladatai (a rendes munkaidő végén a távozó orvosok átadják osztályukat, betegeiket az ügyeletesnek; az átadást az esti órákban követi az osztályos vizit, amit az ügyeletes orvos a szolgálatban lévő szakápoló(k) segítségével hajt végre. Ekkor ellenőrzi a betegek állapotát, és intézkedik, ha szükséges. Amennyiben van olyan beavatkozás, amit csak orvos végezhet el, azt elvégzi. A fentieket és a rendkívüli eseményeket dokumentálnia kell. Az esetenként előforduló tevékenységek körébe tartozik az új betegek felvétele, vizsgálata, kezelésük beállítása, és az ehhez tartozó dokumentáció; a már osztályon fekvő betegek kezelése rendkívüli rosszullét esetén; ez még kiegészül a kórház más osztályaira adott szakorvosi konzíliummal is). Mindezek rendszeresen előforduló feladatok, és az adatvédelmi biztos szerint jól látható, hogy az ügyeletes orvos munkavégzése folyamatosnak tekinthető ugyanúgy, mint a vele egy szolgálatban dolgozó nővéreké.

Mint ismeretes, az Európai Bíróság több ízben hozott olyan ítéleteket (Simap-, Jaeger-ügy stb.), mely kimondta, hogy az egészségügyi dolgozóknak (az egészségügyi intézmény területén) ügyeletben töltött ideje munkaidőnek minősül. Közvetlenebbül "fenyegető" az a közelmúltban meghozott legfelsőbb bírósági ítélet, amely hazai ügyben szintén ezt mondta ki. Ebből az következik (következne), hogy az ügyeletet a jelenlegi elterjedtségéhez képest vissza kellene fogni, és rendes munkaidő, műszakok szervezésével kellene az egészségügyi feladatok ellátását megoldani.

Emellett a díjazás sincs arányban az ügyeleti megterheléssel: a 113/2001. (VI. 29.) Korm. rendelet az ügyeleti szolgálat idejét átszámítja tényleges munkavégzésre, ennek az átszámításnak megfelelően "csendes ügyeletben" például a 16 órás ügyeletből 2 óra számolható el csupán. A kormányrendelet tovább nem differenciál a díjazás mértékénél aszerint, hogy a munkavállaló kapott-e pihenőnapot a rendkívüli munkavégzés ellentételezéséül, vagy sem.

Megjegyzendő, hogy a szabályozás ma is lehetővé tenné a több műszakos munkarend alkalmazását az ügyeleti, készenléti szolgálat helyett. Ahol műszak szervezése nem szükséges - tekintettel elsősorban a munka mennyiségére, az orvosok leterheltségére -, ott kell ügyeletet, készenlétet szervezni [233/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés, 13. § (2) bekezdés].

Hogy miért nem történik még mindig elmozdulás? "Az egészségügyben meghonosodott ügyeleti rendszer" problémáinak megoldása egyrészt létszámnövelést igényelne, amire azonban - úgy tűnik - sem a kórházi, sem pedig a háziorvosi rendszerben nincs reális lehetőség. Másrészt az ügyeletek reális mértékű díjazásához szükséges fedezeti források növelésére sincs esély. Jelenleg mind az egészségügyi intézmények, mind az orvosok ellenérdekeltek a több műszakos munkarend bevezetését illetően - az előbbiek az ezzel összefüggő orvoslétszám-emelkedés, az utóbbiak az ügyeleti szolgálat díjazásának elvesztése miatt.

Mennyit dolgozhat egy orvos?

A Simap- és Jaeger-esetek miatt, melyek nemcsak nálunk, de más uniós tagállamokban is problémát jelentenek, az Európai Unióban megindult - bár jelenleg, úgy tűnik, meg is rekedt - a munkaidő-szervezés egyes kérdéseiről szóló 2003/88/EK irányelv felülvizsgálata. Az irányelv felülvizsgálata kapcsán felvetődött az a nem elhanyagolható fontosságú kérdés, hogy az irányelvben szereplő korlátok (különös tekintettel a munkaidő maximális mértékére) munkaszerződésenként vagy munkavállalónként értendőek-e. Az Európai Bizottság egyértelmű álláspontja szerint a munkaidőt nem munkaszerződésre, hanem munkavállalóra kell értelmezni.

Ennek tükrében is az a helyzet, hogy egy egészségügyi dolgozó több munkáltatóval is jogviszonyban áll és egészségügyi tevékenységet végez, előbb-utóbb elfogadhatatlanná válik. Jelenleg ugyanis gyakori helyzet, hogy az orvos közalkalmazottként végigdolgozza a napi rendes munkaidőt, majd az ügyeleti szolgálatot már mint egy betéti társaság tagja látja el. [Egyébként egy felmérés szerint, mely arra irányult, hogy hetente hány órát tölt egy-egy orvos egészségügyi tevékenység végzésével, előfordult olyan személy, aki az adatok alapján - különböző helyeken, összesen - heti 240(!) órát dolgozott. Ez nyilvánvalóan színlelt foglalkoztatást takar.]

Az Eütev. tv. azt írja elő, hogy az egészségügyi dolgozó által egy héten (ha több, nem csupán alkalmazotti, hanem bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, valamennyi jogviszony alapján) végezhető egészségügyi tevékenység együttes időtartama - 6 havi átlagban - nem haladhatja meg a heti 60 órát. Emellett az egészségügyi tevékenység időtartama egy naptári napon a 12 órát akkor sem haladhatja meg, ha az egészségügyi tevékenység végzésére párhuzamosan több vagy többfajta jogviszony keretében kerül sor. A több jogviszonyban állás tényéről az egészségügyi dolgozó nyilatkozni köteles. Erősen kérdéses ugyanakkor, hogy ez a szabály - a fenti adatra is tekintettel - hogyan érvényesül a gyakorlatban - érvényesül-e egyáltalán?

Megoldás: szabadfoglalkozás?

A kérdésekkel sokan, sok fórumon foglalkoztak, pl. az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságában is. Az Egészségügyi és a Szociális és Munkaügyi Minisztériumok részéről ott az a javaslat hangzott el, hogy az egészségügyben elsődlegesen az egészségügyi tevékenységet szabályozó törvény által szabályozott szabadfoglalkozású jogviszonyok létrehozására kell törekedni, mivel ezek színlelt szerződésként tekintése, átminősítésük alkalmazotti jogviszonnyá kizárható. Eddig ezt a szerződéses formát nem kedvelték, helyette inkább a - különféle költségleírásokat, kedvezőbb adózást lehetővé tévő - egyéni és társas vállalkozókkal kötött megbízási, vállalkozási szerződések alapján folyt a munka.

A törvény értelmében a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó egészségügyi szolgáltatóval köt megbízási szerződést, és ennek alapján látja el a szakmai kompetenciájába tartozó egészségügyi tevékenységet a szolgáltatónál, annak nevében. E tevékenységéhez - ellentétben a vállalkozó orvossal - nincs szüksége egészségügyi hatóság egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyére és kötelező felelősségbiztosításra (ez utóbbiról azonban megállapodhat a szolgáltatóval).

A törvény meghatározza a felek közötti megbízási szerződés kötelező tartalmát, így pl. az ellátandó feladatok pontos megnevezését, a feladatok ellátásához szükséges tárgyi feltételek biztosításának módját, valamint a munkavégzés helyét és idejét, a szakmai felettes megjelölését, a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó által irányított egészségügyi dolgozók munkakörét, a munkaidőt, a díjazást, a kártérítés szabályait. Mindez azonban a munkajogász szemében legalábbis gyanús, hiszen ezek olyan elemek, amelyeket általában egy munkaszerződésben és nem egy megbízási szerződésben szoktunk megtalálni!

A szabadfoglalkozású jogviszony jogi szabályozásában egyértelműen keverednek a polgári jogi és a munkajogi elemek. Elhatárolási szempontok a következők lehetnek: így amíg a munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) az ellátandó munkakör teljesítéséhez a munkáltatót utasításadási jog illeti meg, addig a szabadfoglalkozású jogviszonyban álló személy lényegében nagyfokú önállósággal kell(ene) eljárjon. A munkavégzés helye vonatkozásában különbség, hogy az egészségügyi szolgáltatót (megbízót) nem illetik meg az átirányítással, kirendeléssel és kiküldetéssel kapcsolatos munkáltatói jogosultságok. A munkavégzéshez szükséges eszközök biztosítása tekintetében a szabadfoglalkozású jogviszony esetében a felek megállapodása szerint történik az eszközök biztosítása, míg a munkaviszony esetében a munkáltató köteles a munkavégzés valamennyi feltételét biztosítani. Az egészségügyi szolgáltatót - ellentétben a munkáltatóval - nem illeti meg az a jog sem, hogy a szerződésben foglalt megállapodásban rögzített mértéken túlmenően egyoldalúan kötelezze a tevékenység ellátására a szabadfoglalkozású dolgozót (vagyis nincs lehetőség rendkívüli munka elrendelésére). A munkaidő beosztása szintén a felek megállapodásán és nem a munkáltató egyoldalú utasításán alapul. Az elvégzett munka ellenőrzése területén az egészségügyi szolgáltató ellenőrzési jogosultsága nem munkajogi jellegű, hanem csak a polgári jogi szerződésben foglalt kötelmek teljesítésének ellenőrzésére irányulhat. Az ellenőrzés eredményeként nincs lehetőség a "felelősségre vonás" munkajogi eszközeinek alkalmazására. Polgári jogi eszközök (szerződés felbontása, elállás, kártérítési igény érvényesítése) alkalmazhatóak a szabadfoglalkozású dolgozóval szemben. Az egészségügyi szolgáltatónak nincs képzési kötelezettsége sem a szabadfoglalkozású dolgozó tekintetében. A károkozás esetén követendő eljárás szintén a jogviszonyt létesítő felek megállapodásán alapul, a felek kiköthetik a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek alkalmazását az általuk megállapodásban nem teljeskörűen rendezett kérdésekben.

A szabadfoglalkozású dolgozót szakmai irányítási jog illeti meg az egészségügyi szolgáltatóval jogviszonyban álló munkavállalók munkavégzése tekintetében: ez alapján nyílik lehetősége - a szabadfoglalkozású jogviszonyt létesítő szerződésben foglalt megállapodás alapján - arra, hogy olyan munkavállalók tekintetében, akik nem vele, hanem megbízójával (az intézménnyel) állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban, munkáltatói jogosultságok hiányában irányítási jogot gyakoroljon (pl. irányítja a nővért, hogy milyen kezelést alkalmazzon, az adminisztratív feladatokat munkaviszony keretében ellátó alkalmazottat, hogy milyen receptet készítsen elő... stb.).

Az Eütev. tv. az önálló foglalkoztatásra irányuló jogviszony létrehozásával lehetőséget teremtett a Munka Törvénykönyvétől való eltérésre. Ha nagyon keményen akarunk fogalmazni, itt nincs másról szó, mint a színlelt szerződés egy speciális fajtájának törvénybe iktatásáról, ezáltal legalizálásáról. Ezért elmondhatjuk, hogy a szabadfoglalkozású jogviszony egyfajta megoldást jelent - de hogy nem elvszerű megoldást, az nagyon valószínű.

Az egészségügy forró kásája

Úgy tűnik föl, minden érdekelt legszívesebben a jelenlegi helyzetet tartaná fenn továbbra is, és ennek oka - a pénz. Az orvosok egzisztenciális okokból beletörődnének a túlterheltségükbe. Az egészségügyért felelős államot az emberi és pénzügyi erőforrások szűkössége szorítja. Azonban bizonyos külső körülmények - a moratórium lejárta, az Európai és a magyar Legfelsőbb Bíróság ítéletei, a 2003/88/EK irányelv várható változásai - kibillenteni látszanak az eddigi egyensúlyi helyzetet.

A kérdés egészen nyilvánvalóan nem csupán munkajogi. Ellenkezőleg. Az egészségügyben történő munkavégzés kérdéseit nem lehet az egészségügy általános reformjától, a finanszírozási és díjazási kérdésektől elválasztva kezelni. A munkajogi szabályozás elvszerűen csak egy egészségügyi-szakmai szempontú vizsgálatot követően, a koncepcionális szakmai prioritásokra és döntésre alapozva születhet meg.

Másfelől: a kérdések mögött a "munkajogból való menekülés", a fekete- és szürkemunka átfogó, évekre visszanyúló problémája is meghúzódik. Ennek okai kettősek: egyfelől a klasszikus munkaviszony fellazítására, rugalmasabbá tételére irányuló munkáltatói törekvések (ez olyan horderejű, nemzetközi viszonylatban is jelentkező folyamat, amely várhatóan hosszú távon a munkajog általános kereteinek újragondolását igényli), másfelől a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adó- és járulékterhek csökkentésének igénye. Ezek a rendszerszerű problémák nemcsak az egészségügyre, hanem általában a hazai munkaerőpiacra jellemzőek. Ez pedig akár a hazai adó- és járulékrendszer felülvizsgálatát is igényelné. (Ennek keretében elképzelhető egy olyan megoldás is, amely nem a munkavégzés alapjául szolgáló jogviszony elnevezésétől, hanem a tényleges munkavégzés jellegétől tenné függővé az adózási szabályok alkalmazását - pl. ha valaki nagyobbrészt egy egészségügyi szolgáltató számára végez munkát, akkor attól függetlenül, hogy ezt munkaviszonyban vagy megbízási jogviszony alapján teszi, azonos adózási szabályok vonatkoznának rá.)

Egy ekkora és ilyen régen működő rendszer, amelyet ennyi és ennyire szerteágazó érdek szorít, szükségképpen nehezen mozdul. A kérdés csak az, mikor adódnak össze az anomáliák annyira, hogy ez ilyen módon tarthatatlanná válik? Meddig kerülgetjük még a forró kását?

Beárazott életek

2012. január 30.

Egyelőre nincs remény a gyakran többéves várakozási idő rövidítésére a várólistáknál: a kórházak által ismét javasolt fizetős „előzést” élesen bírálja a szakma, a kormánynak pedig nincs hivatalos javaslata. Csak egy suttyomban végrehajtott törvénymódosítása, amely amúgy szintén a tehetős betegeknek kedvez.

Nagy vihart kavart a Magyar Kórházszövetség javaslata, amely lehetővé tenné a kórházakban a fizetős betegek soron kívüli ellátását a várólistás műtétek, diagnosztikai eljárások esetében. Köztudott, hogy éveket kell várni egy-egy nem sürgős műtétre. A rekordot most a kiskunhalasi kórház tartja: az utóbbi hetekben bejelentkezett húsz betegnek tíz (!) évet kell várnia csípőprotézis-műtétre – amelyet jellemzően amúgy idősebb betegeken hajtanak végre. A várólisták az ízületpótló, a gerincstabilizáló és a szürkehályog-műtétek esetében a leghosszabbak, ám az egynapos beavatkozásra is hónapokat kell várni: a szemészeti ellátásokra például csaknem fél évet. Bár a várólistát nem sürgős beavatkozások esetében vezetik, megdöbbentő tény, hogy kardiológai eljárásokra is több mint négy hónapot kell várni, például Szegeden.

A szakemberek attól tartanak, hogy a várólistán szereplők még nagyobb hátrányba kerülhetnek a fizetős betegekkel szemben, akik jelenleg a magánintézményekben is soron kívül igényelhetnének orvosi ellátást. A javaslattevő Rácz Jenő szerint aki megteheti, jelenleg is igényelhet a magánszférában ellátást, ám mivel szabad kapacitások a közfinanszírozású kórházak műtőiben is vannak – hiszen csak az OEP által finanszírozott teljesítményhatárig használják azokat –, a betegeket a közkórházakban is el lehetne látni, így ezek a pénzek a kórházakhoz folynának be. Emellett a javaslat az egészségügyben dolgozók helyzetét is könnyítené, hiszen rengetegen szabadságuk ideje alatt külföldre járnak ügyelni a nagyobb bevételért, de az új rendszer lehetővé tenné, hogy itthon kapjanak több munkát. „Aki nem iratkozik fel várólistára, mert ki tudja fizetni az ellátás díját, előnyösebb helyzetbe hozza várólistás társait, hiszen a szabad kapacitások terhére műtik meg őt, és nem abban az időben, amikor épp egy várólistán szereplő beteget gyógyítanának” – érvelt Rácz, emlékeztetve: az előző kormányok már tettek próbát az egészségügyi források növelésére, ám a vizitdíj, kórházi napidíj és a biztosítási reform sem hoztak eredményt.

Műtétet fizetni nem olcsó mulatság: a gerincsebészeten 1,5 millió forintnál kezdődnek a költségek, így nem csoda, ha az Országos Gerincgyógyászati Központ listáján szereplő mintegy hétszáz betegből is évente csak nyolc-tíz tudja megfizetni, hogy ne kelljen várnia. A Népszabadság szerint a szívsebészetben 300 ezertől több millió forintig terjed a beavatkozás költsége, míg a szürkehályog- és a csípőprotézis-műtétre váróknak minimum 600 ezer forintot kellene fizetniük.

Egy neve elhallgatását kérő, orvosi diplomával is rendelkező biztosítási szakjogász szerint a közfinanszírozású egészségügyi intézmények alapelveit, a szolidaritás és egyenlőség elvét sérti a kórházszövetség javaslata. Az, hogy az orvosok béremelését a fizetős betegek soron kívüli ellátásából próbálják megoldani, ellentétet szül orvos és beteg között, és a hálapénz kérdését sem oldja meg – hangoztatta a szakértő. A fizetős betegek soron kívüli ellátása egyértelműen azt az üzenetet közvetíti, hogy aki tehetősebb, egészségesebb is. Az egészségügyi joggal foglalkozók körében beszédtéma az is, hogy nem emelkedik-e majd a betegek OEP ellen indított pereinek száma, amelyekben arra hivatkoznak, hogy a várólista miatt egészségügyi állapotuk is romlott – mondta informátorunk. Megjegyezte: ez most is benne van a pakliban, de a betegek egyelőre félnek, és inkább várnak a sorukra, mint hogy pénzt öljenek a jogi procedúrába.

Az OEP megkeresésünkre közölte: a kórházszövetség felvetésére történő reagálás túlmutatna intézményük hatáskörén. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárságán arról tájékoztatták lapunkat, hogy nincs napirenden a javaslat megvitatása, Réthelyi Miklós miniszter pedig a napokban úgy fogalmazott: nincs tudomása, hogy a kormányzat egy ilyen rendszer előkészítésén munkálkodna.

Mivel a Fidesz a 2009-es népszavazással „kilőtte” a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésének lehetőségét, a kormány más módon próbált pénzt vinni a rendszerbe: novemberben úgy módosították a nemzetgazdasági minisztérium javaslatára az szja-törvényt, hogy arról a szaktárca sem tudott. A változás korlátlanul engedi a munkáltatóknak adó- és járulékmentesen finanszírozni dolgozóik magán-egészségbiztosításait, de a kormány tagadta, hogy a mögöttes cél egy új kétszintű ellátás kialakítása: a szegényebbeknek állami, a gazdagabbaknak pedig magánbiztosításokra alapozott egészségügy.

A Health Capital elemzése szerint eddig Magyarországon a kiegészítő egészségbiztosítások piaca jelentéktelen maradt, mert nem lehetett szélesebb kör számára is elérhető szintre csökkenteni a díjakat, de a módosítás meghozhatja az áttörést – és a rendszer kettészakadását is. Ez azonban nem a magánbiztosítók részvételétől, hanem az állami egészségügy szerepvállalásától függ. A szerzők, Baraczka Mariann, Kincses Gyula és Matejka Zsuzsanna szerint egy biztos: az egészségügy nem működtethető tovább a magántőke bevonása nélkül. Azon túl, hogy a szélesebb prevenció helyett a gyógyítást finanszírozná az új jogszabály, továbbra is rengeteg a nyitott kérdés. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a díjtétel, a szolgáltatási csomag függhet-e majd a biztosított egészségi állapotától, egyéni kockázataitól, azaz: magasabb lesz-e a túlsúlyos, a dohányzó, vagy az idősebbek biztosítási díja.

Forrás: Vasárnapi Hírek

2012-től Svájc megnyitotta határait
a szakorvosok előtt is

Svájcban 2002-ben vezette be a Szövetségi Tanács a külföldi orvosok számára kiadható működési engedélyek tilalmát, aminek legfőbb oka az egészségügyi költségek féken tartása, illetve az Európai Unióból Svájcba igyekvő orvosok letelepedésének megakadályozása volt. 2010-ben a tiltás alól kikerültek a háziorvosok, 2012-től a tiltás a szakorvosokra sem vonatkozik.

Svájc ismét több külföldi orvost szándékozik beengedni területére. 2012-től feloldották ugyanis a szakorvosi engedélyek kiadásának tilalmát, ami jó lehetőségeket kínál a német orvosok számára a svájci letelepedésre.

2002-ben került bevezetésre a Szövetségi Tanács részéről az engedélyezési tilalom külföldi orvosok részére, aminek legfőbb oka az egészségügyi költségek féken tartása, illetve az Európai Unióból ide igyekvő orvosok letelepedésének megakadályozása volt.

Svájc a tiltáson 2010-ben enyhített első ízben, amikor a tiltás alól kikerültek a háziorvosok, majd az idei évtől a korlátozást a szakorvosokra nézve is feloldotta. Korábban az engedély kiadására szinte csak egy már meglévő praxis átvétele vagy egy alulellátott régióban létrehozott új praxis esetén lehetett számítani. A jelenlegi egyszerűsített procedúra célja egyértelműen külföldi orvosok Svájcba csábítása. Az ide érkező külföldi orvosoknak diplomájukat és a továbbképzésükkel kapcsolatos dokumentumaikat a MEBEKO-nál (Medizinalberufekomission) Bernben kell elfogadtatniuk és ezt követően a foglalkozás gyakorlására vonatkozó engedélyt az adott kantonnál kérvényezniük. Amennyiben megkapják az engedélyt, illetve regisztráltatják magukat a Santésuisse Betegpénztári Egyesületnél letelepedhetnek és a kötelező betegbiztosítók felé elszámolhatják a nyújtott szolgáltatásokat.

Január elseje óta elsősorban Baselben, Genfben és Tessinben növekedett meg az ilyen irányú engedélyezések iránti kérelmek száma.

Mivel Svájc igen kedvelt célország az orvosok körében az egész Európai Unióból, így sokan tartanak a külföldi konkurenciától. Az idei változtatást követően például a Zürichi Kórházi Orvosok Szövetsége felszólította tagjait, hogy azok maguk is igényeljenek ilyen engedélyt, amíg az még egyáltalán lehetséges.

A legtöbbeket elsősorban a magas életminőség és az alacsony adók csábítják Svájcba. Tavaly a MEBEKO statisztikái szerint csaknem 2000 külföldi orvos kérte diplomájának elismerését, ami 30 százalékos növekedésnek felel meg 2010-hez viszonyítva. Sok ezek között a kérelmezők között a svájci klinikákon dolgozó német származású szakorvos. A Santésuisse Betegpénztári Egyesület az engedélyezés tiltásának feloldását követően szintén a szabadon praktizáló külföldi szakorvosok számának növekedésével számol.

A háziorvosi pálya azonban Svájcban sem tartozik – se a svájci, se pedig a külföldi orvosok körében – a közkedvelt foglalkozások körébe, habár itt is igen nagy szükség lenne rájuk. A Baseli Egyetem egyik tanulmánya szerint várhatóan 2016-ig a jelenleg praktizáló háziorvosok fele nyugdíjba fog menni. Az utánpótlás itt is elsősorban a vidéki területekről hiányzik, Bern kanton egyes régióiban például már jelenleg is várólisták alakultak ki a háziorvosi ellátás területén. A fiatal háziorvosokat tömörítő szervezet (JHas) a háziorvos pálya esetén a következőket panaszolja: túl hosszú munkaidő, rengeteg ügyelet, alacsony fizetések, elégtelen képzési és továbbképzési feltételek, illetve kevés családdal tölthető idő. Egy háziorvosokat tömörítő másik szervezet a "Ja zur Hausarztmedizin" pedig azt hangsúlyozza: amíg egy szakorvos kétszer annyit keres, mint egy háziorvos, addig kevés hallgatónak lesz kedve a háziorvosi pályát választani. (VN)


Források
News.ch: Zulassungsstopp für Ärzte läuft definitiv aus
http://www.news.ch/Zulassungsstopp+fuer+Aerzte+laeuft+definitiv+aus/509003/detail.htm
Letöltés dátuma: 2012.01.19.

Ärztezeitung: Schweiz öffnet Grenzen für Fachärzte
http://www.aerztezeitung.de/politik_gesellschaft/gesundheitspolitik_international/article/801203/schweiz-oeffnet-grenzen-fachaerzte.html?sh=6&h=1513610875
Letöltés dátuma: 2012.01.19.

Kaotikus viszonyok

az egészségügyben

2012. január 23.

Béremelés helyett alamizsna, kézi vezérlés, államosítás, adósságok, leállított kórházberuházások – eddig csak a rombolás látszik az egészségügy átalakításából, az ígéretek és a finanszírozási források között áthidalhatatlannak tűnik a távolság.

„

Van még a tarsolyunkban néhány meglepetés” – ígérte sokat sejtetően Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyi államtitkára egy minapi konferencián. Azóta valóban mindenki egyik ámulatból a másikba esik – maga az államtitkár is. Például amikor kiderült, hogy a tavaly december végén szétosztott 3,5 milliárd forint nem elegendő a megígért háromhavi dolgozói pótlék kifizetésére – mert a tárca 42 ezer jogosulttal számolt 60 ezer helyett –, ezért az év végi juttatást januárban meg kellett toldani. Az pedig egyenesen skandalum volt, hogy Szócska egy tévériporteri kérdésből szerzett tudomást a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) december közepén született rendeletéről, amely az unión kívüli országból érkezett doktorok minimális bérét 243 ezer forintban, jóval a honi orvosi átlagbér felett határozta meg.

A közvéleményt viszont az lepte meg, hogy a tárcának sikerült kapitulációra kényszerítenie a bérrendezésért eddig a leghatározottabban harcoló Magyar Rezidensszövetséget. A szervezet elnöke, Papp Magor további három hónap haladékot adott arra, hogy a tárca a pályakezdő orvosok bérét belátható időn belül nettó 200 ezer, a fiatal szakorvosokét 300 ezer forintra emelje. „Ameddig lehet, nem a balhét keressük” – magyarázta váratlan engedékenységét a HVG-nek Papp Magor. Így könnyen lehet, hogy a letétbe helyezett 2500 orvosi felmondólevél akkor válik élessé, amikor az országot érő „külső támadás” miatt a Nefmi könnyebben tudja majd méltánytalannak és a körülményekre való tekintettel időszerűtlennek feltüntetni a bérkövetelést. A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyelőre hajthatatlan: mindkét szervezet elnöke állítja, ha nem jön létre egyezség, tagjaik egy része élni fog törvény adta jogával, és februártól nem vállal önként túlmunkát. Ha beváltják fenyegetésüket, az ügyeleti rendszer az összeomlás szélére sodródhat.

Vidéki kórház öltözőjében Fotó: Túry Gergely

Szócska ugyan kiadta a „mindent a bérekre” lelkesítő jelszót, s mint mondta, munkatársai szorgosan rajzolják a „forrástérképet”, ám a Nefmi egyelőre úgy tette le 30 milliárd forintos ajánlatát a tárgyalóasztalra, hogy az összeg fele uniós képzési pénz, ami nem fordítható bérfizetésre, a másik feléhez pedig a chipsadóból remélne hozzájutni a minisztérium. „Nem elfogadható ajánlat 130 ezer egészségügyi dolgozónak 15 milliárd forint” – vélekedik Éger István, a MOK elnöke. Összehasonlításként: a Medgyessy-kormány nevéhez fűződő 2002-es 50 százalékos egészségügyi bérrendezés évi 150 milliárd forintos költségvetési többletpénzt jelentett. Ehhez képest meglehetősen mértéktartó a Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, ahol 50 milliárd forintban jelölték meg a kezdőlépéshez szükséges bérkorrekció nagyságát.

Csakhogy a követelések és a teljesíthető ígéretek közötti távolság nem látszik áthidalhatónak, amit a maga nem túl kíméletes módján a kormány az egészségügyi dolgozók tudomására is hozott. December 30-án az Országgyűlés megszavazta és – jobb ötlet híján – a vízközműről szóló törvénybe biggyesztette a katasztrófa-egészségügyi ellátás új szabályait, bevezetve az egészségügyi válsághelyzet fogalmát. A másnap, a szilveszteri közlönyben megjelent, január elsejétől már hatályos jogszabály szerint a Nefmi alá rendelt tisztiorvosi szolgálat, valamint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) vezetője dönti el, mikor van egészségügyi vészhelyzet. Elég, ha úgy ítélik meg, hogy egy egészségügyi intézmény működése veszélyben forog, máris bevezethetők a rendkívüli szabályok. Ettől kezdve a betegek jogai (tovább) korlátozhatók, az egészségügyi dolgozók pedig kirendelhetők a megjelölt helyszínre. Akár másik városból is, meghatározatlan időre. A végrehajtásról szóló kormányrendelet csak a terhes asszonyokat és a kisgyermeket nevelőket mentesíti a mozgósítás alól, de arra nem tér ki, hogy a nem állami kötelékben dolgozó egészségügyi szakemberek kötelesek-e engedelmeskedni. Amint az sem világos, hogy elhagyott posztjukon ki és hogyan fogja a hadba hívottak munkáját ellátni. Bélteczki János, a MOSZ elnöke szerint egyértelmű, hogy itt nem a természeti katasztrófák következményeinek felszámolásáról, hanem az egészségügyi dolgozók sakkban tartásáról, végszükségben kézi vezérelt munkahely-kijelölésükről van szó.

Az amúgy is feszült helyzetet tovább élezi, hogy a tavalyi adótörvénycsomagban az NGM előírta a vállalkozóknak, hogy regisztrációs díj címén évi 5 ezer forintot fizessenek a területileg illetékes kereskedelmi és gazdasági kamarának. „Ez akár 20 ezer egészségügyi dolgozót is érint, márpedig ők kötelezően tagjai a köztestületi kamaráknak, ahol a nyilvántartásuk is megtörténik” – érvel Éger István, akivel ebben kivételesen a Nefmi is egyetért. Vagyis újabb jogszabály született anélkül, hogy a tárca figyelmét felkeltette volna. A jelek szerint az államtitkárság hadilábon áll azzal a kormányhatározattal is, amely a kórházak adósságrendezéséről szól. E szerint ahhoz, hogy a 2012-es évben tiszta lappal induljanak, az egészségügyi intézmények a költségvetési tartalékból, valamint az év végi kasszamaradvány szokásos kisöpréséből kiutalt összesen 46 milliárd forintot azért kapták, hogy a lejárt szállítói tartozásaikat kifizessék. Ennek ellenére azok a kórházak is kaptak minisztériumi pénzt, összesen több mint 10 milliárd forintot, amelyeknek nem volt lejárt adósságuk, így ennyivel kevesebb jut majd a szállítók kifizetésére – sérelmezi Tóth Zoltán, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Feloldhatatlan az ellentmondás, hiszen a maradványból joggal tartanak igényt teljesítményarányos részükre azok az intézmények is, ahol szigorú gazdálkodással, létszámcsökkentéssel elkerülték az eladósodást, s most ebből a pénzből fizetnének például dolgozói jutalmat, vásárolnának hiányzó eszközöket.

Könnyen megjósolható, hogy a szavakkal jól bánó államtitkárnak a matematikában nem sok esélye lesz. A meglehetősen szögletes költségvetési számok kigömbölyítése még neki sem sikerülhet. A természetbeni ellátásokra ugyanis nem jut több pénz, mint tavaly, miközben a betegszállítókat máris a csőd szélére sodorta az üzemanyag drágulása, a forintárfolyam mélyrepülése pedig átírja a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, valamint az orvostechnológiai eszközök és anyagok árcéduláját. Az áfaemelés is 2 százaléknyit amputál a dologi kiadásokból. Az elmúlt tíz évben amúgy is csökkent az egészségügyre fordított kiadások reálértéke (lásd grafikonunkat), a GDP-hez mért 4,8 százalék körüli arány az utolsó helyre kvalifikálja Magyarországot az uniós tagországok sorában.

Ahogy azt a teljes előkészítetlenségből előre sejteni lehetett, a megyei és a fővárosi kórházak január elsejei államosítása sem zajlott zökkenőmentesen – igaz, nyilvánosan senki sem mert panaszkodni. A banki folyószámlák megszüntetése és a Magyar Államkincstárnál (MÁK) újak nyitása számos nehézséget okozott. A december 29-én kiutalt konszolidációs pénzek még a régi számlavezető bankokba érkeztek, ám azokhoz az intézmények már nem fértek hozzá. Némi átutalási költséget felszámítva a bankok a kérdéses összegeket végül a MÁK-ba küldték. Elektronikus utalási lehetőség híján a kórházak egyelőre csak papíralapú tranzakciókat hajthatnak végre, de ezek érvényességéhez most már a tulajdonosi jogokat gyakorló GYEMSZI engedélye kell. Több kórházban is attól tartanak, hogy a február 2-ai bérfizetés csúszni fog, és tartalékok híján a kisebb beszállítók, szolgáltatók sem fogják tudni kifizetni a dolgozóikat. Azt pedig senki sem tudja, mi lesz a következménye annak, hogy a vagyongazdálkodás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez került – hogyan lehet például kijárni egy festés engedélyezését? Mindez apróság ahhoz képest, hogy a minisztérium és az operatív kormányzásra felkent GYEMSZI megfeledkezett arról, hogy az uniós projekteknél nem elég a tulajdonosváltást egy semmitmondó „átadtam-átvettem” jegyzőkönyvvel lepapírozni, ahogyan ezt a kórházaknál tették. Többségében a megyék kötötték a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel az uniós támogatási szerződést, és fizették a Pólus program önrészét, mint ahogy a vállalkozók is az önkormányzatokkal szerződtek. Az emiatt megakadt finanszírozás a kivitelezőket leállásra kényszeríti, ez pedig további határidőcsúszást és költségnövekedést okoz. Mindezeken a GYEMSZI nem akadt fenn, kedden bejelentette, hogy a városi kórházak idén nyárra tervezett államosítását fél évvel előrehozzák.

Az adminisztrációs és könyvelési gondok nagyjából ismertek, ám a betegellátás beharangozott átszervezése egyelőre sokismeretlenes. A GYEMSZI íróasztalainál 8 nagytérségre osztották az országot, s mindegyik élére egy-egy Térségi Egészségszervezési Központot (TESZK) állítanak – egyenként 300 millió forintos költséggel. Egészségügyi berkekben az a hír járja, hogy ezen újsütetű intézményeknek nem sok mozgásterük lesz, mivel a vezetésükre kiszemeltek többsége nem Szócska embere, hanem a (helyi) fideszes vezetéshez kötődik. Ezzel párhuzamosan zajlik a kapacitások összefésülése, amiről annyit már tudni lehet, hogy eleve nem egyenlő eséllyel indulnak a nagytérségek. A „Nyugat-Közép-Magyarország” részeként meghatározott Buda lakosságára például az átlagosnál kevesebb gyermekgyógyászati és traumatológiai ellátóhely fog jutni. Úgy látszik, alapvető gondot okoz az elméletben annyira logikusnak tetsző progresszivitási – azaz ellátási – szintek meghatározása. A Semmelweis-terv megalkotói ugyanis abból a feltételezésből indultak ki, hogy az államosítással kiiktathatják a helyi érdekeket. Mostanra kiderült, hogy a helyi erőviszonyok változatlanul képesek felülírni a szakmai szempontokat. Legfeljebb most nem ágyszámokon vitatkoznak, mint 2006-ban, Molnár Lajos minisztersége idején, hanem azon, melyik intézmény milyen progresszivitási szintű minősítést és vele milyen finanszírozást kapjon. A betegek mindebből egyelőre azt érzik, hogy egy sor vizsgálatra csak 3-4 hónapos várakozással kapnak időpontot, s az egészségügyi dolgozók egyre morcosabbak, türelmetlenebbek.

GÁTI JÚLIA

HVG

Most esik atomjaira
az egészségügy

2012. január 23.

Hétfőn délig véleményezhető a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma legújabb, az egészségügyet alapjaiban újrarajzoló rendelettervezete. Az ezzel járó új regisztráció beláthatatlan következményekkel járhat a betegekre nézve egy szakértő szerint - írja a Napi Gazdaság.

Működés közben újrakódolja az egészségügyi ellátó rendszert és ekképpen összehasoníthatatlanná teszi minden korábbi rendszerrel a Nefmi legújabb, pénteken megjelent rendelettervezete, mely a kormány honlapján hétfő délig véleményezhető.
A térségi várólista szabályainak megfogalmazása, vagy a szakorvos nélküli szakrendelés bevezetése csak hab a tortán – írja a Napi Gazdaság – online. A jogszabálytervezet fenekestől felfordítja a régi kódrendszer szakmai kódsorát, az újraírt szakmai kódok így nem jelentenek mást, minthogy februártól az ország összes fekvőbeteg-szakellátást biztosító intézményének és osztályának automatikusan lejár az addigi ÁNTSZ engedélye, mivel az a régi kódsorozatra alapul - figyelmeztet Poller Imre orvos, egészségügyi szakértő.

Az új jogszabály a szintén a napokban közzétett szakmai minimum-feltételekkel egy időben lép hatályba, így az új regisztrációkhoz már az új szakmai minimum-feltételeket kell az osztályoknak teljesíteni, különben nem kaphatnak ÁNTSZ engedélyt, és nem juthatnak hozzá az OEP szerződéshez-finanszírozáshoz.

Az újraregisztrálási folyamat óriási zűrzavart okozhat, pecsétek, és iratok ezreit kell cserélni-módosítani, mindez a betegekre nézve beláthatatlan következményekkel is járhat. Másodlagos, de nem lebecsülendő hatásként az új kódrendszer teljességgel összehasonlíthatatlanná teszi az ellátási teljesítmények összevetését a régi szakmai kódokon alapuló rendszerben regisztrált értékekkel, különösen mivel sem naptári, sem finanszírozási évhez nem igazodik a változás.

A szakmai kódok és a minimum-feltételek egyidejű változtatása a jelenlegi ágyszámok átstrukturálódását, illetve csökkenését eredményezheti, indirekt hatásként csökkentve az intézményre jutó finanszírozás (TVK) nagyságát is.

A még be sem vezetett szakmai minimum követelményrendszer fellazítását, a krónikus területi munkaerőhiány enyhítését szolgálja a rendelettervezetnek az a része, amelyik az uniós támogatási forrásból megvalósuló pályázatok körében megengedi, hogy a röntgendiagnosztikai vizsgálatoknál a szakmai tevékenység irányítása, illetve a diagnózis felállítása távdiagnosztika keretében valósuljon meg, vagyis a rendelési idő egy jelentős részéhez nem kell orvos. Ezzel megteremtik a jogi alapot a kistérségi szakrendelők igen jól felszerelt, de szakemberhiányos radiológiai egységeinek működtetéséhez - mondja Poller Imre.

Egyetlen tollvonással megoldja a munkaerőhiányt a jogszabálytervezet az alapellátáshoz tartozó szakorvosi rendeléseknél azzal, hogy a szakrendelés elnevezését rendelésre módosítja, így a feladat ellátásához elég lehet rezidens, vagy más szakvizsgával rendelkező orvos is, mint ami a rendelő elvi profilja.

A tervezet lehetővé teszi, hogy az OEP által finanszírozott Országos Mentőszolgálat szerződést kössön mentést végző egészségügyi szolgáltatókkal, ez például a koraszülött mentés esetében a jelenlegi áldatlan helyzet rendeződésének a lehetőségét is jelenti.

Meghökkentő elem a május 1.-től kötelező térségi várólista, mely mind a betegek, mind pedig az ellátórendszer hosszú távú struktúrája szempontjából beláthatatlan következményekkel járhat.

A térségi várólista rendszer szerint, egy térségen belül a várólistára irányítandó ellátások a térség bármely ilyen beavatkozásra, műtétre jogosult intézményében elvégezhetőek. A térségi várólisták kezelése - erre konkrét utalás a tervezetben nincsen - valószínűsíthetően a térségi egészségszervezési igazgatóságok feladata lesz.
Térségi várólista alapján végzik például a szürkehályog-műtéteket, a gerinc és csípőprotézis műtéteket, a mandula, orrmandula, vagy orrmelléküreg bevatkozásokat, de ide tartoznak az epekövesség gyógyítását célzó operációk, a sérvműtétek és a nem rosszindulatú daganatos folyamat miatt végzendő nőgyógyászati beavatkozások is.

Az új minimum-feltételek a daganatos betegségek műtéteit a megyeközpontokba, illetve onkológiai osztályt működtető kórházakba centralizálják, ebből fakadóan ezeken az osztályokon csökken az elvégezhető egyéb műtétek száma, míg az onkológiai sebészetről "lemondó" kisebb osztályokon elvileg szabad sebészeti kapacitás képződik.
A múlt év végén nyilvánosságra hozott térségi határok értelmében így könnyen előfordulhat, hogy mondjuk Óbudáról Gyöngyösre kell utazni egy sérvműtétre, vagy a belvárosból Szolnokra egy epekő probléma megoldásért.

Arról azonban nem szól a tervezet, hogy a gyakorlatban hogyan segítik a betegeket a kijelölt ellátó helyre való eljutásban, illetve a hozzátartozók miként vehetnek így részt a kórházban fekvő napi gondozásában, és azt sem rendezi, hogy mi történik akkor, ha a beteg bármilyen okból nem vállalja az egyszerű rutinműtétért a kijelölt helyre történő utazást.

Túl azon, hogy a térségi várólista a korrupció melegágya lehet, és a "sürgősségi" eljárások szaporodását vonhatja maga után, veszélyes hatást gyakorol az ellátórendszer struktúrájára is – hangsúlyozza Poller Imre. Az egyszerűbb beavatkozásokat ugyanis a kisebb, vidéki kórházak irányába tolja, a bonyolultakat a nagyvárosok felé, s ha 3-4 évig ebben a formában működtetik a rendszert már változtatni sem igen lehet, annyira torzul az ellátás szerkezete - tette hozzá a szakértő.

Forrás: Napi Gazdaság

Vitaindító:

Gondolatok a szabad kórház és orvosválasztásról és szülésrõl

Kismamák peticiója a szülészválasztás korlátozása ellen

Sajtóközlemény - Budapest, 2006. november 27.

Édesanyák és édesapák kezdeményeztek petíciót az egészségügyi miniszterhez a szabad szülészet- és szülészorvos-választás korlátozása kapcsán. Itt találod a részleteket, és töltheted le a petíciót, valamint az aláírásgyűjtő ívet.

Az egészségügyi törvény tervezett változásai jelenlegi formájukban kihatással lesznek a szabad kórház-, valamint a szülészorvos-, szülésznő-választásra. Alapvetően egyetértünk az egészségügyi reform szükségességével, és a hálapénz visszaszorításának szándékával, álláspontunk szerint azonban a szülést nem lehet a többi orvosi beavatkozással együtt kezelni. Az érzelmi, bizalmi szempontok mellett az is megkülönbözteti az orvosi beavatkozásoktól, hogy egy természetes folyamatról van szó, melynek főszereplője az egészséges anya, és amely előre nem tervezhető, sem időpontját, sem lefolyását tekintve. Ezért petíciót fogalmaztunk az Egészségügyi Miniszterhez, melyben erre a speciális helyzetre hívjuk fel a figyelmet, és kérjük, hogy továbbra is korlátozás és térítési díj nélkül választhassák meg a nők, hogy hol és kivel szeretnének szülni. Kismama-barát intézkedéseket is javasoltunk, amennyiben mégis mindenképpen szükséges a térítési díj bevezetése. A petícióhoz támogatóként csatlakozni a mellékelt aláírásgyűjtő ív aláírásával lehet. Kérjük, hogy az aláírásokat kizárólag a mellékelt aláírásgyűjtő íven, illetve annak fénymásolatain gyűjtsék, mert az aláírások csak így lesznek érvényesek! Az aláírásgyűjtő ívekre az aláírásokon és a személyi adatokon kívül semmilyen más megjegyzést, dekorációt nem szabad tenni. Az aláírásgyűjtő ívek hátoldala teljesen üres kell, hogy legyen. Az aláírásgyűjtő ívhez nem szabad hozzácsatolni semmilyen más papírt. Kérjük, az aláírásgyűjtő ívek sokszorosításánál vegyék mindezt figyelembe! Az aláírásgyűjtő ívet minden 18. életévét betöltött, választásra jogosult magyar állampolgár aláírhatja. Egy választópolgár a kezdeményezést csak egy aláírással támogathatja. Az aláírásgyűjtő íven az aláíró olvasható neve, lakcíme (irányítószámmal) és aláírása kell, hogy szerepeljen. Kérjük, az aláírásgyűjtő íveket minden lehetséges fórumon terjessze, és amennyiben további gyűjtés céljából átadja más személyeknek az üres aláírásgyűjtő ívet, akkor mellékelje hozzá a petíció és a kísérőlevél másolatát is. Az aláírt íveket legkésőbb 2006. december 15.-ig szíveskedjen eljuttatni a következő címre:

KOCSISNÉ PÉTERFY HAJNAL
1399 Budapest, Pf.:701/268

Köszönettel: A petíció kezdeményezői:Boksay Rita Ferbert-Vadász Ágnes Gurzóné Tuskán Ildikó Kocsis Gábor Kocsisné Péterfy Hajnal Szebeni Jánosné Vass László Vassné Csípai Nikoletta

Sajtóvisszhang>>

Letölthető (pdf formában):
Petíció
Aláírásgyűjtő ív
Kísérőlevél

Petíció Dr. Molnár Lajos Úrhoz, a Magyar Köztársaság Egészségügyi Miniszteréhez a
szabad kórház- és szülészválasztással kapcsolatban

Alulírott jelenlegi és leendõ édesanyák, édesapák az alábbi petíciót nyújtjuk be Miniszter Úrhoz a szabad kórház- és szülészválasztással kapcsolatban: Alapvetõen egyetértünk az egészségügyi reform szükségességével, és a hálapénz visszaszorításának szándékával, álláspontunk szerint a szülést nem lehet a többi orvosi beavatkozással együtt kezelni, mivel - a szülés a szülõ nõ életének kivételes eseménye, melynek körülményei mind a gyermek életkezd ését, mind a nõ anyává válásának folyamatát, lelki egészségét alapvetõen befolyásolják, - fõszereplõje az egészséges anya, nem egy klasszikus orvos beteg kapcsolat alakul ki, - a szülést a szülõ nõ maga végzi, a szülõorvos és a szülésznõ ideális esetben csak kíséri a szülést, és csak szükség esetén avatkozik a folyamatba, - a szülés a szülõ nõ intimszféráját érinti, - a szülés megindulásának idõpontja, a vajúdás hossza, és a születés pontos idõpontja elõre nem tervezhetõ, és az ezekbe történõ mesterséges beavatkozás növeli a komplikációk esélyét, veszélyezteti a szülõ nõ és a magzat egészségét, - a szülés komplikációmentes lezajlására bizonyítottan akkor van a legnagyobb esély, ha a szülõ nõ biztonságban érzi magát – ehhez elengedhetetlen a megfelelõ körülmények megteremtése, és az, hogy azok lássák el, akiket ismer, és akikben megbízik, - a szülést követõ, kórházban töltött idõszak meghatározó a szoptatás sikere – vagyis a csecsemõ egészsége – szempontjából. Véleményünk szerint a szabad kórház- és szülész- ill. szülésznõválasztás korlátozása - figyelembe véve fentieket, és a magyarországi szülészetek egymástól eltérõ szemléletû ellátási rendjét is - veszélyeztetheti a szülõ nõk és a magzatok, csecsemõk egészségét, növelheti a programozott szülés-indítások számát, növeli a komplikációk esélyét, az egyes beavatkozások szükségességérõl szóló döntésbe anyagi szempontokat visz be. Csökkentheti a gyermekvállalási hajlandóságot, valamint a sikeresen szoptató nõk, az anyatejen nevelkedõ csecsemõk számát. Ezért alulírottak a szabad kórház- és szülészválasztással kapcsolatban az alábbiakat kérjük a Magyar Köztársaság Kormányától, és annak a kérdéskörben illetékes szakminiszterétõl, az Egészségügyi Minisztérium vezetõjétõl:

1. Továbbra is korlátozás és térítési díj nélkül választhassák meg a nõk, hogy hol és kivel (melyik orvossal, szülésznõvel) szeretnének szülni. 2. Amennyiben mégis bevezetik kórház és szülészorvos választása esetén a térítési díj egy részének megfizettetését a szülõ nõvel: a. legyen elõre tervezhetõ, ésszerû összeg a szülés ára, és ne az elvégzett beavatkozásoktól függjön, b. a kórháznak fizetendõ pénzbõl kötelezõen részesüljön a szülést levezetõ választott orvos és választott szülésznõ is. 3. A tervezett intézkedések csak a törvény hatályba lépése után teherbe esett nõkre vonatkozzanak, mivel a változások aránytalanul nagy lelki (és anyagi) tehertételt jelentenek a jelenleg is várandós anyák számára, melyre nem volt lehetõségük a gyermekvállalás tervezésekor felkészülni. 4. A tervezett intézkedésekkel kapcsolatosan kezdeményezzenek párbeszédet a kismamákkal és az õket képviselõ szervezetekkel, tájékoztassák és készítsék fel a társadalmat a várható változásokra. 5. Az esélyegyenlõség és a kórházak egyenértékûségének megteremtése érdekében: a. dolgozzanak ki ösztönzõ programot a kórházak számára a háborítatlan szülés körülményeinek, szemléletének a megvalósítására, a már létezõ szakmai irányelvek alkalmazására, b. dolgozzanak ki ösztönzõ programot a kórházak számára a szoptatásbarát körülmények és szemlélet megvalósítására, a már létezõ szakmai irányelvek alkalmazására. A petíciót magánszemélyek – jelenlegi és leendõ édesanyák, édesapák - kezdeményezték. Kérjük a tisztelt Miniszter Urat, hogy a petícióra adandó válaszát a következõ címre szíveskedjen eljuttatni: Kocsisné Péterfy Hajnal, 1399 Budapest, Pf.:701/268

Budapest, 2006. 11. 27.

***

Dr. jur. et med. Martini Jenõ:
Jelenlegi és leendõ édesanyák, édesapák szabad kórház – és szülészválasztás tárgyában íródott , Dr. Molnár Lajos egészségügyi miniszternek címzett petíciója olvasható a www.babafalva.hu internetes portálon. Szerzõi alapvetõen egyetértenek az egészségügyi reform szükségességével, és a hálapénz visszaszorításának szándékával, de álláspontjuk szerint a szülést nem lehet a többi orvosi beavatkozással együtt kezelni, melynek részletes indokát adják. A kórház és szülésválasztás körében a szakminiszterhez öt pontban foglalt, részben alternatív kérést terjesztenek elõ. Kezdeményezésükhöz csatlakozásra szólítanak fel. Folytatják az aláírásgyûjtést és a kapcsolódó sajtókampányt. Indokaik: A kórházválasztás korlátozása ugyanis csak ideiglenesen került le a napirendrõl. A szülések körüli helyzet továbbra is rendezetlen maradt, a választott orvos által vezetett szülésekrõl nem esik szó. A fentiekben hivatkozott weblapon az egyik hozzászóló csak azt kifogásolja, hogy a petíció miért nem tartalmazza valamennyi szakellátásra nézve a kórház és orvosválasztás szabadságának követelését, és mint írja: Emiatt azt, „egy jóérzésû ember nem írhatja alá”. Miért ne tehetné? Hiszen egy adott élethelyzetben lévõ társadalmi réteg, és némi túlzással a jövõ generációja érdekirõl szól, azt kívánja érvényesíteni. Sõt magzati létünket mindegyikünk átélte. Ugyanakkor a petíció szerzõi nem vonták kétségbe más állampolgárok, más, akár valamennyi orvosi ellátásra nézve történõ szabad, akár népszavazás kezdeményezésének, megszervezésének jogát.

A lényeget, a szabad kórház és szülészválasztás jogát illetõen teljes mértékben egyetértek a petíció szerzõivel. Társadalombiztosítási költségkihatás vonatkozásában ugyanis jelenleg sincs különbség a szabadon választott kórházi, szülészorvosi és a területileg illetékes orvosi ellátás között.

A szabad választás külön díj fizetése nélkül sem növeli a társadalombiztosítást terhelõ párhuzamos, és így indokolatlan vizsgálatok, orvos-beteg (terhes) találkozások számát sem. A megfelelõ szabályok betartása mellett szakmai érvek sem szólnak a szabad választás ellen.

A kérdést az egész egészségügyi reform körében több oldalról kísérlem meg - a teljesség igénye nélkül, a tévedés jogát is fenntartva, de elkerülni igyekezve- az alábbiakban megközelíteni, melyben igyekszem a szakmaiság, és a laikus általi közérthetõség határán mozogni. A szakellátás (szakrendelõk, kórházak) szerkezet és finanszírozás változtatás indokait nem sorolom,mert szükségessége józanésszel nem vitatható. Azzal 16 éve mindegyik kormány tisztában volt, tervezgette is, de csak a tervekig jutott, a problémákat maga elõtt tolta, és mindig csak az alapellátás (azaz a háziorvosi ellátás) erõsítését hangoztatta. Szerepüket elismerem, és nagyra becsülöm (orvosi pályámat magam is ott kezdtem), de az orvostudomány nagyfokú differenciálódásából, specializálódásából, személyi és tárgyi feltételeibõl, az orvoslás csapatmunkává válásából eredõ korlátai sem a deklarációktól, sem attól még nem változtak, hogy átnevezték a körzeti orvost házi-, illetve családorvossá, továbbá nagyon helyesen lehetõvé tették közalkalmazottból vállalkozói létüket.

Megválasztásuk kölcsönös érdekek alapján továbbra is szabad marad. Mi jött át az írott és - az internetes oldalakat is beleértve - az elektronikus médián keresztül az egészségügyi reformból, az új szabályokból? Lényegében az, hogy jelenlegi reformfolyamat sok racionális, szükségszerû eleme mellett bõven akadnak megválaszolandó kérdések, „miértek”, és talán még az alagút vége sem igazán látszik.

Itt és most nem is a vizitdíjra és a kórházi napidíjra utalok. Nem érintem a fekvő beteg intézményekre nézve felállított és különbözõ lobbyk által befolyásolt listákat és az intézményi finanszírozások megoldatlan problémáit sem. Nem foglalkozhatok jelen keretek között az aggályos döntés elõkészítéssel, az ellentétes forgató könyvekkel , azok kommunikációjával, és sok egyébbel sem.

Az alábbiakban csak a személyi betegellátásra és abban is különösen a szülészetre térek ki.

Személyes érintettségem hiányában, és szakmai életutamra tekintettel talán hitelesen. A média szerint: Az új szabályozás a választott szakellátást csak anyagi ellenszolgáltatás fejében tette volna lehetõvé. A kormány azonban visszavonta azt a korábbi javaslatát, miszerint a betegek díjmentesen csak a lakhelyük közelében lévõ, az ÁNTSZ által kijelölt három kórház valamilybe mehettek volna kezelésre. Ez pedig azt jelenti, hogy továbbra is bármely kórházba mehet a beteg, ha oda beutalják, és ott fogadják. Fizetni csak akkor kellene, ha beutaló nélkül megy. Az íróasztal mögött gondolt-e valaki arra, hogy beutalót némi hálapénzért lehet-e szerezni? ( Ez nem állítás! Csak kérdés!) Az egészségügyi tárca szerint viszont csak ideiglenesen került le a napirendrõl a javaslat, a kórházszerkezet átalakítása után ismét terítékre kerül a betegút szabályozása.

Indoka szerint azért, mert túl nagy az orvos-beteg találkozások száma: t öbb beteg más kórházakban is újra elvégezteti ugyanazokat a vizsgálatokat, ha nem tetszik neki az orvosi diagnózis. Mosolyra fakasztó magyarázat. Az informatika mai fejlettsége mellett a párhuzamos, indokolatlan vizsgálatok számát más eszközökkel és szabályokkal lehet hatékonyan csökkenteni.

El kellene ismerni, hogy a kötelezõ és a szabadon választott társadalombiztosítási finanszírozása ugyanis teljesen azonos összegben történik.

Világosan meg kellene mondani, hogy a szabadon választott kórházért azért kell majd fizetni, mert az intézményi bevételét jelent. Valóban azt jelent? Csak akkor, ha az így befolyt összeggel a biztosító nem csökkenti majd a kórháznak az adott ellátásért járó térítést. Ha csökkenteni fogja, akkor az, ténylegesen nem kórházi, hanem egészségbiztosítói bevétel lesz. Az adott helyzetben és körülmények között még ez is magyarázható lenne. Csak õszintén, világosan, egyértelmûen, következetesen kellene kommunikálni, melybõl ma kevés részünk jut.

És ekkor a választott kórház választott orvosáról még szó sem esett. Más gondom is van a minisztérium e makacs elképzelésével szemben. Nevezetesen a következõ: Régebbi terv, hogy a tárca közzé teszi az egyes kórházak minõségi mutatóit. Ezt az ötletet az államtitkár asszony nem rég elevenítette fel egy reggeli televíziós adásban. Amennyiben a kórházak minõségi mutatói között jelentõs eltérések lesznek, és peres tapasztalatom alapján vannak is, úgy milyen alapon mondhatná egy igazságosan szociálisan érzékeny kormány azt, hogy akkor kaphatsz csak szakmailag jobb ellátást, ha meg tudod fizetni?

Ezek után még mindig megmagyarázhatatlan maradt, hogy az adott intézeten belül a választott orvosi ellátásért miért kell külön fizetni a kórháznak? Lehetne azt mondani, hogy az orvos választás lehetõsége az adott kórház részérõl éppen olyan külön szolgáltatásnak minõsül, mint például az egyágyas külön kórterem, az összes kényelmi, extra szolgáltatásával. Ez még félig igaz is lehetne akkor, ha az orvos nem közalkalmazottként, nem szigorú – sokszor feudális- alá és fölérendeltségi viszonyban dolgozna, hanem szabadon, akár szellemi szabadfoglalkozásban, kvázi „vállalkozóként” ténykedne, és az ellátás vállalása alapvetõen tõle függene.

Félig pedig csak azért, mert ekkor sem a kórház külön szolgáltatását, hanem a választott orvos munkáját fizetné a beteg a kórháznak, vagy netán – az elõbbiek szerint közvetve a társadalombiztosításnak.

A helyzet azonban teljesen más. Az osztályvezetõ fõorvos, vagy helyettese rendelésétõl függ, hogy egy adott beteget saját maga, vagy melyik beosztott orvosa operál. Ez még keveredik a hálapénz sajátos problematikájával. És ezen a ponton miniszterünk pár évvel ezelõtti, a Financial Times címû lapnak adott, bizonyos körökben nagy port kavart interjúja jut eszembe, mellyel kapcsolatban akkor még azt mondhattam: „Kedves Lajos minden szavad igaz”. Az elõzõk körében a szülészet külön is érzékeny terület. Jogszabály biztosította és biztosítja továbbra is a területileg illetékes terhesgondozás és szülés ingyenességét. Ez így van jól. Meggyõzõdésem, hogy szülész kollégáim – kevés kivétellel – munkájukat e körben, e keretek között is a szakma szabályai szerint, az elvárható gondossággal és körültekintéssel végzik. E terület érzékenységét jól bizonyítja, hogy az egészségügyi ellátással kapcsolatos kártérítési perek, és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt megindult büntetõeljárások körében a szülészet az elsõk között van. Oka ennek alapvetõen az, hogy a társadalom a szülés kapcsán bekövetkezõ bármely nem kívánatos eseményt hajlamos a szülészeti ellátás rovására írni akkor is, ha annak semmilyen objektív alapja nincs. Nem kellõen ismert, hogy a születés körüli állapot az emberi élet legveszélyesebb idõszaka. A szülésznek anyai és magzati érdekeket is mérlegelni kell. A császármetszés anyai veszélyei nagyobbak a spontán hüvelyi szülésnél. A magzati állapot méhen belüli megítélésére szolgáló eszközök, eljárások óriási fejlõdésen mentek keresztül. Ennek ellenére a legmodernebb ultrahang készülékkel, a leggondosabb vizsgálattal sem állapítható meg minden fejlõdési rendellenesség 100%-ban. Ennek ellenére, a vizsgáló eljárások komplex alkalmazásával is a szülés alatt a megnyugtató és nem megnyugtató magzati állapot között tudunk csak különbséget tenni, és minden körülményt, eredményt egybevetve, mérlegelve megítélni a szülésvezetés módját. A születés körüli magzati agyi károsodások oka még ma is 60%-ban ismeretlen. Napjainkban az összes agykárosodás mindössze 8-20%-a tekinthetõ igazoltan a szülés alatti idõszak következményének. És lehetne sorolni tovább. A hazai szülészet mutatói világviszonylatban is az elsõk között vannak. Mégis egy kizárólag a kockázat körében értékelhetõen bekövetkezett szövõdményt a szülészetben a társadalom kevésbé fogad el, mint bármely más szakorvosi területen. Nem véletlen, hogy magam részérõl arra a kérdésre: Kihez menjek szülni? Senkinek nem ajánlok senkit. Rá bízom. A terhességre jó, és szép, mindent kifejezõ magyar szó a más állapot. Más állapot ez nem csak élettanilag, hanem pszichésen is.

Bõvebb magyarázat nélkül is könnyen belátható , hogy ezen ellátási forma az egyik legbizalmibb viszonyt igényli. A várandós anyukák szebben és jobban tudnak errõl szólni, és szólnak is. Nem véletlen, hogy az úgynevezett megkért szülésnek hagyományai lettek. Okkal gondolom, hogy az országgyûlési képviselõnõk körében is . A történet úgy fest, hogy a terhesség gyanújakor, vagy megállapításakor hallomásból, vagy más tanácsára a gravida kizárólag bizalmi alapon szülész orvost választ, és terhessége végéig annak legális magánrendelésére, vagy kórházi ügyeleti idejére esõen oda jár rendszeres ellenõrzésre.

A terhesség alatti ultrahang-, vér-, és egyéb szakorvosi vizsgálatokat a választott orvos személyétõl, lehetõségeitõl,kapcsolatrendszerétõl függõen, „végsõ esetben” magánrendeléseken magán „klinikákon” végzik el. Sõt, ha bármi okból a terhességével kórházba, klinikára be kell feküdnie, akkor természetesen választott orvosát foglalkoztató intézetbe kíván menni. Az adott intézetben történõ felvételhez - a terhes szándékán kívül - a választott orvosnak rendelkezési joggal, vagy fõnöke jóváhagyásával bírnia kell

Hálapénz-e a megkért szülés ellenértéke? NEM!

Orvosi hálapénzrõl csak az esetben beszélhetünk, ha anyagiak egy adott orvosi ellátást megelõzõen szóba sem kerülnek. Az orvos a beteget beteget munkaköri kötelességébe esõen látja el. Annak várt eredménye, a beteg gyógyulása következik be. Ezért pedig a beteg - ráutaló orvosi magatartás nélkül- önként pénzben kifejezi háláját. 1988-ban, a személyi jövedelemadóról szóló törvény még adóköteles jövedelemmé is tette, legalizálta. Az orvos által történõ kikövetelése, ráutaló magatartás tanúsítása viszont már etikai vétséget valósít meg.

A hálapénz kapcsán egyesek korrupciót, vesztegetést kiáltanak. A fentiek szerinti hálapénz esetén jogilag megalapozatlanul. Az csak adott esetekben anyagiakért jogtalan elõny nyújtása kapcsán merülhet fel. A hálapénznek könyvtárnyi irodalma van. Nem kívánom részletezni. Az viszont biztos, hogy az egészségügyi reform jelenleg ismert részletei azt megszüntetni nem fogják. Nem vitatva benne mindkét szereplõ részérõl tudati tényezõket sem, csak akkor szûnhet meg, ha az orvosok erkölcsi és anyagi megbecsülése társadalmilag azonos helyre kerül nyugat-európai társaikkal.

Amikor a terhes és a szülészorvos a szülésvezetésben megállapodnak, akkor közöttük egy szóbeli polgári jogi, megbízási szerzõdés jön létre. Abban a szülész egy a dott orvosi tevékenységnek a szakma szabályai, az elvárható gondosság szerinti bármikor történõ rendelkezésre állását, és elvégzését, a terhes pedig ennek kölcsönös megállapodás szerinti anyagi ellenértéke nyújtását vállalja. Megjegyzem, hogy e felfogásommal már bíróság is egyetértett.

Ennyire leegyszerûsíthetõ lenne a megközelítés akkor, ha a szülész a kórházzal nem közalkalmazotti vagy munkaszerzõdésben állna, és ott a szülés levezetésére, beleértve az esetleges császármetszést is, bérelné a személyi ( szülésznõ, mûtõsnõ stb.) és tárgyi (szülõszoba, mûtõ berendezési, felszerelési tárgyaival, mûszereivel ) feltételeket. Több plasztikai sebész így látja el magánbetegét . Az általános tényleges helyzet azonban az, hogy a szülész közalkalmazotti, vagy munkaszerzõdésben áll az adott kórházzal, és azon belül szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyok uralkodnak az engedélyezés és utasítás adási jog vonatkozásában is. Sõt esetleges hibás ténykedéséért munkáltatója, illetve bizonyos összeghatárig felelõsségbiztosítója köteles helytállni. Az elõzõkben említett szülész és terhes közötti megbízási szerzõdésen ez csak annyit változtat, hogy annak a kórház, az osztály mûködési rendje szerint érvényességéhez osztályvezetõi jóváhagyás szükséges.

És még ekkor is a megkért orvos ténykedését munkaidõben a szülõszobát felügyelõ részlegvezetõ fõorvos, ügyeletben az ügyeletes, illetve ügyeletvezetõ utasítás adási joggal felügyelni, ellenõrizni és érte felelõsséget vállalni köteles. Továbbá a szülés vezetésre felkért, most már nyugodtan mondhatjuk szerzõdött orvos állami-, önkormányzati személyi és tárgyi feltételek igénybevételével teljesíti a megbízást, vezeti le a spontán szülés, vagy végzi el a császármetszést. Többek véleménye szerint ezzel így intézeten belüli illegális magánpraxis is megvalósul, annak ellenére, hogy az orvosnak ebbõl származó jövedelme adóköteles.

Nem vitás, hogy a fenti történet sorban keveredik a legális magánrendelés és a társadalombiztosítás ( Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a továbbiakban az egyszerûségéért: OEP ) f inanszírozott ellátás. Ennek ellenére sem az OEP-nek, sem, a kórháznak nem kerül egy fillérrel sem többe az adott terhes kórházi vizsgálata, bennfekvése, spontán vagy császármetszés útján történõ szülése a választott kórházban, választott orvossal, mint ha az a területileg illetékes rendelõkben, intézetekbe történne. És a lényeg ezen van!

Sőt a finanszírozás mai rendszerében, amikor egy zárt kasszából részesülhet valamennyi kórház, még a kórháznak teljesítmény többletet, és - ha nem is teljes- több finanszírozást hoz. Nem véletlen, hogy egyes osztályok szívesen veszik, és engedik, hogy náluk sem közalkalmazotti, sem munkajogviszonyban nem álló szülészek externistaként (külsõsként) saját szülõnõjüket bevigyék.

Az pedig, hogy cserébe a külsõstõl ügyelet adását várják el, már más területre vezet. Nagyobb, de a megkért szüléseket is érintõ probléma a törvényes munkaidõkeret és az ügyelet törvényes mértékû díjazása, a szabadon még vállalható túlmunkaideje. Kerülöm a munkajogi részleteket, csak a lényegére térek ki. Én még megéltem azon idõket, amikor szombat reggel bementünk hétfõ reggelig ügyelni, majd utána még a napi munkaidõt letölteni. Ez összesen folyamatosan 56 órát tett ki. Egy nagy forgalmú szülészetin õgyógyászati osztályon az ügyeletesekre egyenként is több munka esett, mint munkaidõben. Nem volt helyes, de kibírtuk. A hatályos uniós irányelv alapján a munkaidõ-szervezés alapvetõ szabályai 2004. május 01.-t követõen az alábbiak szerint kellene, hogy alakuljanak az egészségügy gyakorlatában:

A foglalkoztató által a foglalkoztatott számára kötelezõ érvénnyel elrendelhetõ munkavégzés heti átlagos ideje - a túlórát is beleértve - nem haladhatja meg a 48 órát. Ezt meghaladóan további munkavégzésre csak a foglalkoztatott saját elhatározásából kerülhet sor. Az egészségügyi intézményben teljesített ügyeletet teljes egészében munkaidõnek kell tekinteni. A foglalkoztatottat a rendes napi munkaidejének kezdetétõl számított 24 órás idõtartam alatt 11 összefüggõ órából álló napi pihenõidõ illeti meg. Elmaradt pihenõidõt az objektív akadály megszûntét közvetlenül követõ munkaidõ rovására kell kiadni. Saját elhatározása alapján elvállalhat a foglalkoztatott túlórát, mellékállásba tartozó feladatellátást, valamint magán orvosi tevékenységet - akár a hét valamennyi munkanapján is -,de csak akkor, ha ezek a tevékenységek nem akadályozzák meg a napi pihenõidejének eltöltésében. A különbözõ orvostársaságok állásfoglalásai, valamint köztük és az egészségügyi tárca között a médiából is jól ismert egyeztetések a fentiekrõl szóltak. Ugyanígy azok a viták is, melyek a kórházi menedzsment és a közalkalmazottak között folytak. Tény, hogy nagyon sok helyen az osztályok szakorvosi létszáma akadálya még az elõzõk szerinti törvényes foglalkoztatásnak is. Van olyan megyei szülészeti osztály, ahol a létszámból eredõen egy ügyeletes és két készenlétes teljesít ügyeleti szolgálatot. Egy azonnali császármetszés legalább két orvost igényel. Itt utalok vissza az elõbbiekre, hogy sok helyen örömmel veszik a külsõsök ügyeletét. Az orvosok eddig is vállaltak saját elhatározásuk alapján a törvényesnél több túlmunkát, ügyeletet. A kórház menedzsmentjénél a „biztosítékot az verte ki”, hogy érte a törvényes díjazást követelték. Erre kapták retorzióként azt a választ, hogy akkor pihenõidõben a megkért szülés levezetésére sem mehetnek be.

Összefoglalás:

Meggyõzõdésem, hogy az egészségügy reformja, struktúra- és finanszírozás változásának nem a szabad kórház és orvosválasztás megszüntetése a kardinális kérdése. Jelenben, az ismert módon történt interpretációja csak a társadalom frusztrálására volt alkalmas. A reform pedig az egészségügyben dolgozók, és a társadalom ellenében nem lehet sikeres. Õszinte válaszok, társadalmi párbeszéd kell az áldozatvállaláshoz. Ugyanakkor a felvetett kérdések valóban korrekt válaszokat igényelnek, melyben a bölcsek kövének megtalálására nem vállalkozhattam. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy a Magyar Orvosi Kamara által már régen szorgalmazott orvosok jogállásáról szóló törvény megalkotása nélkül jó válaszok nem adhatók. E törvénynek pedig a megváltozott társadalmi-gazdasági, és megváltoztatni szándékozott intézményi struktúrát is figyelembe kell venni. És talán nem ártana az íróasztalok mögül meghallgatni, a vezetõk mellett a betegágy mellett, a szülõszobán, a mûtõben dolgozó beosztottakat is. Ne kórházigazgató ( volt miniszter ) mondja el, hogy kórháza szülészei kifejezetten örülnek annak, hogy náluk megszûnt a megkért szülés, amit a szülõnõk is egyre inkább elfogadnak. Nem vonom kétségbe, hogy így van, de az érintettek szájából igazabbnak hangzik.

Budapest, 2006. december 10.

Dr. jur. et med. Martini Jenõ