A civilizációs betegségeket a civilizáció okozza.
Paleolit táplálkozás könyvem alcíme: „A nyugati életmód és a civilizációs betegségek”. A könyvben elsősorban arra törekedtem, hogy rámutassak, a nyugati táplálkozás, na meg a fénykerülés és egyéb orvostudományi baklövések miként okozzák a betegségeket. Melyeket azért nevezünk civilizációs betegségeknek, mert a természeti népeknél ritkák, vagy nem fordulnak elő.
Érdemes azonban a kérdést úgy is megközelíteni, hogy a paleo étrend mi módon és milyen betegségeket előz ill. gyógyít meg. Ezt azért is érdemes megtenni, mert bár a könyvből mindez indirekt módon kikövetkeztethető, talán nincs mindenki annyira képben -akár még a könyv elolvasása után sem-, hogy a jótékony hatásokat egyértelműen átlássa.
Sokféle szempont szerint lehetne csoportosítani a paleóval orvosolható betegségeket és problémákat. Az egyik szempont lehetne a hatásmechanizmus felőli közelítés, a másik az orvosi diagnosztika szerint rokon betegségek csoportja, s végül szempont lehet a gyakoriság és a hatás nyilvánvalósága. Én az utóbbi hármat gondolom gyakorlatias szempontnak.
A legnyilvánvalóbb és leggyorsabban orvosolható civilizációs ártalom a túlsúly. A táplálkozástudomány által ma erőltetett élelmiszerpiramis lényege: sok gabonaféle (kenyér, pékárú, sütemények, tészta, müzlik), sok burgonya és rizs. Ezek alkotják a piramis talapzatát, és a nyugati étrend 50-60%-át ez teszi ki. A másik agyonpropagált ételcsoport a tej és tejtermékek. És végül a cukorfogyasztás minimalizálását elvben ajánlják, a valóságban a cukor fogyasztása ezzel az étrenddel meg sem kerülhető.
A nyugati ember rengeteg cukrot fogyaszt, évente 40-50 kg-ot. Ennek jó része rejtett formában, pl. üdítőkben kerül elfogyasztásra. A nyugati étrend egyik csapdája a nagy kalóriasűrűségű tápanyagokfogyasztása. A jóllakottság részben a gyomor telítettségével is összefügg. Kis kalóriaürüségi ételekből, mint zöldség, gyümölcs, fehérjék, lehet degeszre enni magunkat, mégsem hízunk tőle. A nyugati étrenden élőnek, ha nem akar elhízni, nagyon fegyelmezettnek kell lennie, nagyon kell számolnia a kalóriákat, hogy annyit egyen, amennyire szüksége van, s ne annyit, amennyi belé fér. Ebből következik, hogy a súlyát tartani akaró nyugati étrenden élő ember sokszor lesz éhes. És ez az, amit az emberek többsége nem bír, mert van elég sok más frusztráció is az életében. Meg hát normális-e az az élet, amiben az ember egy életen át éhes? Ahogy Julia Roberts mondja a Notting Hillben (hogy klasszikust idézzek), a színésznő élete egy végtelen fogyókúra. De van más gond is ezzel a nagy kalóriasűrűségű étrenddel. Nem elég, hogy a nyugati ember megtömi a hasikáját, de ezek az ételek viszonylag gyorsan ürülnek is a gyomorból, és újra előáll az éhségérzet. Ezt támogatja a vércukorszint szélsőséges ingadozása is. A sok szénhidrátra megugrik a vércukorszint, ezt kompenzálandó megnő az inzulinszint is, amely viszont gyorsan hipoglikémához vezet, azaz lezuhan a vércukorszint, ami ugyancsak éhségérzetet okoz. A szénhidrátdús táplálkozás jellegzetes velejárója az étkezések közti nassolás. Ez a gyorsan kialakuló hipoglikémia következménye.
A lényeg: az ember gyomra és bélrendszere nagyjából úgy van kitalálva, hogy a paleo táplálékból annyi férjen bele, amennyire a testnek normálisan szüksége van, és ez eredményezzen jóllakottság érzést. Mivel a lassan feszívódó szénhidrátok és fehérjék lassabban emésztődnek, ezért a gyomor lassabban ürül, a lassan felszívódó szénhidrátok kisebb vércukorszint emelkedést és kisebb inzulinválaszt váltanak ki.
Összességében ezek a folyamatok magyarázzák, hogy akik átállnak a paleo étrendre, általában viszonylag gyors fogyásról számolnak be. Természetesen, minél túlsúlyosabb valaki, annál látványosabb a fogyás.
A túlsúly, tudjuk, hogy elsősorban nem esztétikai probléma, hanem a metabolikus szindrómán keresztül melegágya a szív és érrendszeri betegségeknek, a diabétesznek és közvetve a ráknak. A túlsúly az egyik legjobb előrejelzője a szívhalálnak és a ráknak!
A második gyakori probléma összefügg az iméntivel, és ez a cukorbetegség. Ennek két típusát különböztetjük meg. Az I-es típusú cukorbetegség autoimmun betegség, az inzulintermelő bétasejtek fokozatos pusztulásával jár, kora gyermekkorban alakul ki és gyorsan külső inzulinpótláshoz vezet. A II-es típusú cukorbetegség felnőttkorban alakul ki, és a diabetológia (cukorbetegséggel foglalkozó szakterület) kurrens elgondolása szerint a szervezet nem képes elég inzulint termelni és ezért gyógyszerekkel serkentik a hasnyálmirigyet többlet termelésre, illetve, ha a hasnyálmirigy kipurcan az erőltetett menetben, akkor jöhet az inzulin.
A paleolit táplálkozás mindkét cukorbetegségnek az oki kezelését jelenti, míg a nyugati orvoslás csak a tüneti kezelésben gondolkodik.
Az I-es típusú cukorbetegség (angolul ITD) egyik leggyakoribb okai a gabonafélékben található glutén, ill. ennek alkotórésze, a gliadin és a tejben található különféle fehérjék. Ezek a fehérjék idegenek az emberi szervezet számára, mert csak az elmúlt 10 000 évben találkoztunk velük, és enzimrendszereink, immunrendszerünk nem tudja megfelelően kezelni őket. Az autoimmun folyamatok azáltal indulnak be, hogy a gabonafélék ill. a tej bizonyos fehérjéi hasonló szerkezetűek, mint a hasnyálmirigy némely fehérjéje, és amikor az immunrendszer támadni kezdi a csecsemő és kora gyermekkorban még fejletlen bélfalon átjutó idegen fehérjéket, egyben támadni kezdi a hasnyálmirigy fehérjéit is. Amikor elég sok bétasejt elpusztult már, akkor manifesztálódik az ITD. Már a nyugati orvoslás is felismerte, de sokat nem kezd vele, hogy a két éves kor alatti tejfogyasztás ugrásszerűen megnöveli az ITD arányát. A „fontos kálcium forrás” téveszme miatt senki nem meri betiltani a két éves kor alatti tejfogyasztást. Külön veszélyforrás, hogy a csecsemőtápszerek többsége tejfehérjéből készül, így akiket nem szoptatnak, még korábban találkoznak a megbetegítő tejfehérjékkel. A másik fontos felismerés, hogy a megfelelő ellátottság D vitaminból ugyancsak véd a ITD –vel szemben. Itt a „megfelelőn” van a hangsúly. Amíg Finnországban, ahol igen gyakori az ITD, napi 4000 NE D vitamint kaptak a csecsemők, egyetlen egy túladagolásról sem számoltak be, és radikálisan lecsökkent az ITD gyakorisága. Amikor bevezették a mai ajánlások szerinti D vitamin adagolást, ugrásszerűen megnőtt a cukorbetegek száma.
A csecsemőket viszonylag gyorsan szeretik átállítani az un. vegyes étrendre. Ez tulajdonképpen arra rendkívül alkalmas, hogy akiből csak lehet, hozzuk ki a cukorbetegséget. A hüvelyesekben, gabonafélékben található lektin ugyanis fokozza a bél áteresztőképességét, s ezáltal utat nyit az autoimmunizáló fehérjéknek.
Összességében: az a gyermek, akit már csecsemőkorától a paleo elvek szerint táplálnak, elkerülheti az ITD-t. Azonban a már kialakult ITD is kezelhető paleóval. Most került fel a webszájtomra egy rövid ismertető egy ma 22 éves lányról, akinek 20 éves korában fedezték fel a cukorbetegségét. Nyolc hónappal később teljesen átállt paleo étrendre, és hat hónappal később már nem kellett inzulininjekciót adnia magának. Legújabb beszámolója szerint a napi szénhidrát adagját 90 gramm/nap alatt tartja, ezzel teljesen egyensúlyban van, nincs szüksége külső inzulinra. Ugyanakkor az autoimmun folyamat egyelőre nem állt le, ill. Csak részleges sikereket tapasztalt. Ezért Michelle fontolóra vette a tojás elhagyását is. A húsz éves korban „elkapott” ITD-ben már alapos pusztítás történt a bétasejtekben. A jóval előbb módosított étrend valószínűleg nagyobb eséllyel állítja meg a folyamatot.
A II-es típusú cukorbetegség (IITD) kialakulásában döntő szerepet játszik az inzulinrezisztencia, amely a gyorsan felszívódó szénhidrátok fogyasztása és az elhízás miatt alakul ki. Az inzulinrezisztencia azt jelenti, hogy a sejtek érzéketlenné válnak az inzulinra. Mivel a sejtekbe az inzulin lépteti be a cukrot és a fehérjéket, ezért egyre nagyobb inzulinszintre van szükség, hogy a cukor- és aminosavfelvétel működjön az inzulinrezisztencia ellenére. Ez viszont egy önrontó kör, mert minél magasabb az inzulinszint, annál nagyobb lesz az inzulinrezisztencia is, és a vége az, hogy a hasnyálmirigy már nem bírja szuflával, és ekkor lép fel a cukorbetegség. Ilyenkor a nyugati orvoslás inzulintermelést serkentő és inzulinrezisztenciát csökkentő szereket (pl. metformint) ad, de mivel az alapvető kiváltó okot, a nyugati táplálkozást nem szünteti meg, ez általában csak késlelteti az inzulinra állítást. Hogy a mai diabetológia és dietetika képtelen megküzdeni a modern kihívásával, hiszen a túlsúlyosok és a cukorbetegek aránya rohamosan nő. A diabetológia ténykedése abból áll, hogy konzerválja az anyagcserezavart és így élethossziglani betegséggé teszi a IITD-t. Makacsul „normális” táplálkozásnak nevezi azt az étrendet, amely beteggé tette az embereket, és csupán mennyiségi problémákat lát a minőségiek helyett.
A tapasztalat az, hogy az IITD-ben szenvedő embereknek a paleo étrendre átállva igen gyorsan rendeződik az anyagcseréje, megszűnik az inzulinrezisztencia, lecsökken az inzulinigény, s egy idő után jelentősen csökkenthető vagy elhagyható a kívülről bevitt inzulin, ill. hasnyálmirigy serkentő gyógyszerek szedése.
A paleo legyen veletek!
A könyv előszava
Bevezető
A civilizációs betegségeket a civilizáció okozza. De vajon a civilizáció, mint megbetegítő tényező, hogyan ragadható meg? A civilizáció mely aspektusa az, amely a betegségekért felelős? A sűrű népesség? A mesterséges anyagok és a szennyezett környezet? Mind lehetséges. Én azonban a kutatások alapján úgy vélem, hogy a civilizáció megbetegítő hatásának a fő csapása a táplálkozás és a nap kerülése.
Sokan megfogalmazták már ezt a "vissza a természethez" elvet, de legtöbbször tudományosan nem megalapozottan, hanem inkább csak érzelmi alapon. A legtöbb nosztalgikus irányzat ősinek a pár száz, maximum egy-két ezer éves életmódot tekinti, ami bizonyára jobb, mint a mai életmódunk, de nem elvileg más.
Ami ma a reformtáplálkozásban a modern életformára válaszként született, az mélyen magában hordozza lenyomatként a 20. századi nyugati étrendet. Nem szakít vele, hanem csak megreformálja. A barna cukor semmivel nem egészségesebb, mint a fehér cukor, az ember alig ötszáz éve ismeri a cukrot. A teljes kiőrlésű gabona csak hajszállal jobb, mint a finomított fehér liszt. A gabonafogyasztás igazi ellentétje a gabona nem fogyasztása. Az evolúció során az ember évmilliókig egyáltalán nem élt gabonával. Hasonlóképen, a hidegen sajtolt olajak némiképp egészségesebbek, mint a transzzsírokkal szennyezett hidrogénezett sütőolajak, de valójában a "reformolaj" csak ugyanúgy omega-6 túlfogyasztást jelent, mint a modern táplálkozás általában. A táplálkozás igazi reformjának nem a nyugati étrendből kell kiindulnia, hanem abból, hogyan táplálkoztak őseink, mire adaptálódtunk évmilliók alatt.
A táplálkozás megreformálásához modellként itt vannak a természeti népek. Bár a civilizáció csápjai lassan őket is elérik, ahol még háborítatlanul élik hagyományos életüket, ott ismeretlenek a civilizációs betegségek, mint szívbetegség, rák, autoimmun betegségek.
Az evolúciós orvoslás és evolúciós táplálkozástudomány az ő tanulmányozásukkal többet tud meg az emberi szervezet egészséges működéséről, mint az orvostudományi kutatások együttvéve.
Aki kicsit is beleássa magát az orvostudományi kutatásokba, megdöbbenve tapasztalhatja azt a hihetetlen technikai és elméleti tudást, amellyel molekuláris szintig lejutva képesek a kutatók elemezni az emberi szervezet működését. A gond csak az, hogy minél mélyebbre jut valaki a test működésének megértésében, annál inkább szem elől téveszti a globálisabb keretek fontosságát. A nyugati táplálkozás paradigmáját a modern orvostudományi kutatások alapvetően soha nem vizsgálták, és nem kérdőjelezték meg. Öröktől adottnak tekintették az ember kialakult étrendjét, és a civilizációs betegségek okát maximum az arányok eltolódásában keresték. Ahogy egy kutató találóan megfogalmazta: ha mindenki dohányozna, azt gondolnánk, a tüdőrákot valami genetikai eltérés okozza. Mert a dohányzás olyan természetes volna, hogy senki nem vizsgálná, vajon mi lenne, ha nem dohányoznánk. Így vagyunk a nyugati táplálkozással is. A kutatások fő irányát meghatározó paradigma meg sem kockáztatja, hogy firtassa a gabonafélék fogyasztásának egészségességét. A gabonafogyasztás olyan, mintha mindenki dohányozna.
Az egész megkérdőjelezése helyett maradt az összetevők arányaiban keresni a baj gyökerét. Sok zsír? Sok só? Sok UV sugárzás? A részkérdésekben való elmerülés vezetett az orvostudomány egyik legnagyobb tévedéséhez, a koleszterinhipotézishez, ami teljesen átalakította az egész nyugati világ gondolkodását és orvoslását - minden eredmény nélkül.
Ha végigtekintünk az orvosláson, akkor azt látjuk, hogy a meghatározó szemléletet az jelenti, hogy a betegség a beteg emberben bekövetkezett elváltozás következménye, vagyis a betegségért az egyén genetikai vagy egyéb okokból kialakult sérülékenysége hibáztatható. Ez a szemlélet abból indul ki, hogy vannak az egészséges és vannak a beteg emberek, a határvonal köztük élesen meghúzható. Ez a szemlélet magában hordozza azt is, hogy nem a táplálkozással van alapvetően baj, hanem azzal, hogy egyesek az egészséges táplálkozásra betegséggel reagálnak. Lehet tehát vizsgálni a szénhidrát-anyagcsere zavarát, de nem merül fel az, hogy a szénhidrátfogyasztás maga a probléma. Lehet konkrét ételek és vegyületek rákkeltő hatását vizsgálni, de nem merül fel, hogy a nyugati étrend és a melanoma kockázat miatti napfénykerülés egészében rákkeltő. Lehet az autoimmun betegségeket molekuláris szintig kikutatni, de komolyan nem merül fel, hogy a nyugati táplálkozás két nagy alapegysége, a gabonafélék és a tejtermékek fogyasztása a bűnös. Ha a táplálkozással minden rendben van, csak a beteg egyén reagál rá kórosan, akkor a gyógyítás azt jelenti, hogy adjuk neki továbbra is ugyanazt, csak segítsünk gyógyszerekkel neki, hogy fel tudja dolgozni a "normál" táplálékot. Ezért nem merült fel, hogy a szívbetegségjárványt nem a zsír, hanem a szénhidrátok okozzák, ezért nem merült fel, hogy a cukorbetegség valójában normális reakció egy megbetegítő étrendre, és ezért nem merült fel - hogy egy apró, de sokaknak mégis súlyos problémát is említsek - hogy az akne összefügghet a táplálkozással. A csillagászat, a fizika, a biológia megrekedt volna a világ megértésében, ha nem söpri félre a régi paradigmát a heliocentrikus világkép, a relativitáselmélet és kvantummechanika és az evolúciós teória. Az orvoslás új paradigmája az emberi táplálkozás új szemléletére kell épüljön.
Az új paradigma szellemében azt mondhatjuk, hogy a nyugati étrend alapvetően idegen az emberi szervezet működésétől, következésképen ez az étrend eredendően megbetegítő. Ez azt jelenti, hogy a civilizációban az életkor előrehaladtával valójában mindenki megbetegszik, csak van, aki súlyosabban, ők a régi paradigmában "a" betegek, míg a többséggel csak lassan végez a nyugati táplálkozás. Ők azok, akik "öregszenek". A természeti népek vagy a százévesek vizsgálatából tudjuk, hogy a magas vérnyomás, a romló cukorháztartás, az érelmeszesedés, a csontritkulás nem a korral jár, hanem a megbetegítő étrend kumulatív hatása. Ez a könyv sokéves gondolkodás és vizsgálódás terméke. A világon rengeteg felvilágosult gondolkodású kutató van, aki már egy új paradigmát képvisel. Ez a könyv rengeteget merített az ő munkásságukból. Minden paradigma ideológiai sajátosságokkal is bír, vagyis adott korban nem pusztán tudományos érvek, hanem érdekek hálózata tartja fenn. Különösen igaz ez a nyugati táplálkozás paradigmára, amelyet a hatalmas tőkeerőt képviselő élelmiszeripar, és a táplálkozásból eredő megbetegedések kezelésére gyógyszereket kifejlesztő gyógyszeripar tart életben. A paradigma fenntartásának érdekében a két iparág, de különösen a gyógyszeripar, rendkívül szoros, szimbiotikus kapcsolatot épített ki az orvoslással. Ez a kapcsolat mára olyan szorossá vált, hogy az orvostudomány elveszítette függetlenségét. Az orvostudományi elméletek sikerességét ma már nem a magyarázó elv jelenti, hanem hogy mennyire illeszkedik a gyógyszeripar érdekeihez. Ilyen légkörben az általam idézett kutatók egyfajta megtűrt tudományos partizánok, akik addig végezhetik a dolgukat, míg túlságosan meg nem sértik az uralkodó paradigmát életben tartók érdekeit. A könyvben talál majd példákat erre is, de élő példaként említhetném akár magamat is. Kutatói állásomba került az, hogy nyilvánosan hirdettem az antidepresszánsok hatástalanságát és öngyilkosságfokozó hatását. Akinek a tudományos igazság fontosabb, annak ilyesmire mindig számítani kell.
Forrás: http://szendigabor.freeblog.hu/
