2010. június 26., szombat



Újabb világcsalás lepleződik le - kimondták az igazságot a "disznónátháról"

Emlékszik még valaki a tavalyi „újinfluenza”-járványra? Nevezték a betegséget „sertésinfluenzának” meg H1N1-nek is - ez utóbbinak alighanem azért keresztelték el, mert olyan módfelett tudományosan hangzik. Nem tűnik fel senkinek, hogy már egy szó sem esik a „több millió ember halálával fenyegető” járványról? Vagy csak úgy magától lecsengett volna az egész? Vagy tényleg azoknak volt igazuk, akik szerint a gyógyszergyártó multicégek félrevezették a fél világot, csak azért, hogy hatalmas oltóanyag-készletüket eladva mesés profitra tegyenek szert?

Paul Flynn brit munkáspárti parlamenti képviselő az Európa Tanács megbízásából egy jelentést készített, melyben fehéren-feketén leszögezi: „a sertésinfluenza-járvány sohasem létezett.” A dokumentum bírálja az Egészségügyi Világszervezetet is, amely nem állt a helyzet magaslatán az állítólagos járvány kitörése idején, és bizony jócskán hozzájárult a teljesen indokolatlan pánikhangulat kialakulásához. A fő felelősség azonban a gyógyszergyártó cégeket terheli - mutat rá a jelentés -, amelyeknek csakis egyetlen cél lebegett a szemük előtt: minél nagyobb profitra akartak szert tenni.

Flynn tanulmányában megemlíti, hogy úgy a gyógyszergyártó cégek, mint az egészségügyi hatóságok képviselői világszerte legalább 7 és fél millió ember halálával számoltak a „járvány” során. Ehhez képest az áldozatok száma alig éri el a 20 ezret! Nagy-Britanniában pedig az előrejelzések alapján a hatóságok arra számítottak, hogy 65 ezer ember is meghalhat, ezzel szemben alig 500-an vesztették életüket a „sertésinfluenza” következtében. Viszont a gyógyszergyártó cégek jól jártak, mert egyedül a szigetországban 540 millió font értékben adtak el oltóanyagot.

Flynn leszögezi: „Aligha lehet kétséges, hogy az elejétől fogva erősen eltúlozták a járvány veszélyességét... A kormányok pedig rákényszerültek a szigorú intézkedések életbe léptetésére.” Megjegyzem, a munkáspárti képviselő óvatosan fogalmaz, annál is inkább, mert valószínűleg kénytelen megvédeni a nem létező járvány idején Nagy-Britanniát irányító munkáspárti kormány intézkedéseit. Ugyanakkor a politikus nem hallgatja el, hogy „Nagy-Britanniában a kormányzat legalább 1 milliárd fontot költött a sertésinfluenza elleni harcra, ami csakis az egészségügyi rendszer más területeinek az elhanyagolása árán volt lehetséges.”

Paul Flynn véleménye szerint igencsak furcsa döntést hozott az Egészségügyi Világszervezet, amikor néhány héttel a „világjárvány” kihirdetése előtt módosították a „halálos kór” meghatározásának feltételeit. „Ebben az esetben nem csupán összeesküvés-elméletről van szó, hanem egy fölöttébb jövedelmező összeesküvésről is” - mondja ki az igazságot a munkáspárti angol politikus.

A Daily Mail című angol lap korábban felfedte, hogy a kormányzat megbízásából a „járvány megfékezésén” dolgozó egészségügyi szakértőknek és orvosoknak több mint a fele valamilyen kapcsolatban állt a gyógyszergyártó lobbival. Például a sertésinfluenza elleni harc céljából felállított, és 20 főt számláló úgynevezett Tudományos Tanácsadó Testület 11 tagja állt valamelyik gyógyszergyártó cég alkalmazásában. Hasonló következtetésekre jutottak a British Medical Journal, valamint a londoni székhelyű Bureau of Investigative Journalism elnevezésű szervezet megbízásából elvégzett vizsgálódások során is.

Sőt, az is kiderült, hogy az Egészségügyi Világszervezet is számos olyan „tudósra” és „szakértőre” hallgatott, akik szoros kapcsolatban álltak a gyógyszergyártókkal. Gregory Hartl, az Egészségügyi Világszervezet szóvivője ugyanakkor leszögezte: „Halálos járvány akkor tör ki, ha egy olyan vírus terjed el világszerte, amely ellen az immunrendszer alig tud, vagy egyáltalán nem képes védekezni... A kór 9 hét alatt 74 országban ütötte fel a fejét, tehát joggal állítottuk, hogy járványról van szó.” Az pedig, hogy az Egészségügyi Világszervezet számos vezető munkatársa bizonyos gyógyszergyártó cégek alkalmazásában is áll, a szóvivő szerint nem jelent feltétlenül „érdekütközést”.

Nincs itt mit szépíteni: a gyógyszergyártó lobbi hatalmas propagandakampányba kezdett, és az egyes kormányok mellett, valamint az Egészségügyi Világszervezetben dolgozó ügynökei segítségével elhitették a világgal, hogy egy rettenetes járvány fenyeget, mely csak úgy előzhető meg, ha az emberek beoltatják magukat.

Világszerte milliók estek pánikba, és – sok „tekintélyes” orvos és számos más híresség és közéleti személyiségek rábeszélésére – beadatták maguknak a sebtiben kidolgozott oltóanyagot. A gyógyszergyártók hatalmas profitra tettek szert, miközben azok, akik a vakcina esetleges káros mellékhatásaira figyelmeztettek, ostobának, gazembernek, sőt „szélsőségesnek” lettek bélyegezve. Ennyit tehát a rajtunk élősködő oligarchiák aljasságáról és az érdekükben minden hazugságra kész média megbízhatóságáról.

Perge Ottó - Daily Mail nyomán


Túlzott volt a H1N1 körüli

pánikkeltés

2010. június 25.

Az Európa Tanács megkérdőjelezi a járvánnyal kapcsolatos előrejelzéseket és döntéseket.


A strasbourgi dokumentum követeli, hogy legyenek átláthatóak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) döntései, és folytassanak le független vizsgálatot az ügyben.

Az ET-határozathoz kapcsolódó jelentés szerint erős a gyanú a gyógyszeripari lobbi erőteljes befolyására. Mint a jelentésben megállapították, a WHO eltúlzott döntései aláásták a nemzetközi szervezetbe vetett bizalmat.

A vitában az Egészségügyi Világszervezet az Európa Tanács meghívása ellenére nem vett részt.

Forrás: MTI



Titkosított

boszorkánykonyha

2010. június 26.

Omninvest-ügy: variációk vakcinabizniszre


Az persze magától értetődő, hogy miközben a demokratikus ellenzék még a rendszerváltoztatással bíbelődött, az éber gazdasági rendszerváltoztatók nem hagyhattak parlagon egy olyan kecsegtető piaci szegmenst, amilyet a menetrendszerű influenzajárványok és ennek állami megrendeléseken keresztüli leküzdése jelent. Más lapra tartozik, hogy az Omninvestnek az MSZMP utódpártjának újbóli, 1994-es hatalomra jutásáig eltelő néhány évet azért ki kellett bekkelnie.

Nehéz idők voltak, de aztán 1993-ban már kapott állami megrendeléseket az Omninvest, 1995-ben pedig 557 millió forint influenzabevételt kasszírozott a költségvetésből. Nem csoda, ha evés közben megnőtt az étvágy is: a Horn-kormány megalakulása után lényegében ugyanaz a tulajdonosi kör, amely az Omninvestet is alapította, létrehozta a Medyag Immunbiológiai Diagnosztikai Termelő és Kutatásfejlesztő Kft.-t, amely ma már szintén az "állami piac" meghatározó szereplője. Árbevétele pél­dául 2006-2008 között majd kétmilliárd forint volt, nyeresége pedig ugyanezen idő alatt több mint félmilliárd forint. Kell-e mondani, hogy a tulajdonosokat szintén a liechtensteini Vaduzban, majd később a ciprusi Larnacán lelhetjük - illetve hát nem lelhetjük - fel.

Az Omninvest cégalapítói 1991-ben azt is pontosan tudták: a vakcinagyártás és -kutatás - ahogyan a gyógyszergyártás is - mindig is az állambiztonság megkülönböztetett figyelmét élvezte. "A Kőbányai Gyógyszergyár, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár, a Chinoin és a Gyógyszerkutató Intézet évtizedekig szigorúan védett objektum volt - mondta lapunknak Bálint László nyugalmazott alezredes, nemzetbiztonsági szakértő. - A védelemhez hozzátartozott a humánerőforrás, tehát a kutatóorvosok és a személyzet kiemelt ellenőrzése is, mert a nagy külföldi gyógyszergyárak bizony előszeretettel utaztak magyar koponyákra. Ha kellett, megszervezték disszidálásukat is, hogy agyuk, kutatásaik eredményét elszívják. A védelem része volt az átkosban, hogy a BRFK útlevélosztályának az állambiztonsághoz véleményezésre meg kellett küldenie a kiutazási, illetve útlevélkérelmeket. Miután a hatvanas évektől kezdve sokan leléptek, nagyon megnézték, kiket engednek ki például a szakmai konferenciákra."

Így érthető meg, hogy az új világhoz, a piacgazdasághoz alkalmazkodó pártállami emberek milyen személyzeti politikával szervezik meg cégüket egy ilyen kényes területen. Egy kis zuglói telephelyről "világhódító" útjára induló Omninvest tulajdonosi köre lényegében megegyezik egy bizonyos Econettel (nem azonos a tőzsdei karriert befutó hasonló nevű vállalkozással), s részben átfedésben van egy magánnyomozó céggel is, amelynek alapítói között találjuk Dósa Istvánt, az 1989-ben feloszlatott Munkásőrség országos parancsnokának helyettesét, Ilcsik Sándort, a Kádár-korszak utolsó belügyminiszter-helyettesét és Kaizinger Zoltánt, aki a III/III 2. a osztályának hadnagya volt. Jelesül a belső elhárításban, az ifjúságvédelem területén dolgozott, amelynek kiemelt célcsoportja az egyetemisták, főiskolások megfigyelése volt.

A haláláig az Omninvest fel­ügyelő­bizottságában is helyet kapó Kaizinger Zoltán tehát nem csupán fideszes és szabad demokrata fiatalokról készített jelentéseket, hanem tehetséges orvosegyetemisták körében is otthonosan mozoghatott.

Sokat sejtető találgatásokra ad okot, hogy az Omninvest mai ügyvezetője, Zimonyi Ferenc szintén tulajdonos volt abban a biztonsági cégben, amelyet fent említett pártállami urak alapítottak. Ezek az urak nem utcáról betévedt emberekkel dolgoztak. Vajó Péter, az Omninvest egyik alapítója sem rendszeridegen: ő a KISZ KB Középiskolások és Szakmunkástanulók Tanácsának elnöke volt, ebben a minőségében Draskovics Tibor főnöke, egyébként pedig korábban iskolatársa. Az univerzális exminiszter a KISZ-ben Vajó helyettese volt a középiskolai tanácsban. Vajó Péter testvére, Zoltán pedig az Omninvest kutatási igazgatója.

Az Omninvest tehát egy igazi családi vállalkozás, amelyben jól ötvöződik a titokvédelem a mikrobiológiával és kémiával, valamint a kapcsolati tőke a marketinggel és az üzleti befolyással.

Persze nem csak Vajó és Draskovics örök és megbonthatatlan barátsága jelenti a KISZ-es múltat ebben a történetben. A KISZ KB osztályvezetője, Szilvásy György orvos testvére, Szilvásy István erősen lobbizik, tanulmányt jegyez a vakcinák sikeréért, nem is szólva Gyurcsány Ferencről, aki személyesen látogat el Pilisborosjenőre, a vakcinabirodalom főhadiszállására, hogy bejelentse, a világon elsőként Magyarországon gyártják a madárinfluenza H5N1 vírusa elleni oltóanyagot. Még az Amerikai Mikrobiológiai Társaságnál is lelkesen tapsolnak. Gyurcsány Ferenc egyébként kormányfői minőségében jelenti be a nagyszerű sikert, a tudományos világot kevésbé érdeklik azok a da­liás idők, amikor Gy. Ferenc Vajóval, Draskoviccsal, Szilvásyval együtt reformálgatta az "emberarcú szocializmust", mígnem 1989-ben a KISZ KB titkárává nevezték ki.

Lassan tehát összeáll a humán oltóanyagok humánpolitikai háttere is. Csak azt az egy dolgot sehogy sem sikerül kideríteni, hogy valójában kik állnak a vakcinabiznisz mögött.

A valódi tulajdonosok névtelenségét a titkokat zseniálisan őrző - és nyilván jól megfizetett - strómanok, offshore cégek és titkosítások szavatolják.

Meddig még?




Matolcsy és az Európai Bizottság is vizsgálódik

Vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), lehetséges ugyanis, hogy az Omninvest "önmagát bízta meg a H1N1 influenzajárvány elleni oltóanyag kifejlesztésével" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A magyar kormány 2010 elején arról döntött, hogy Magyarországot az új típusú influenza elleni vakcina kutatási és gyártási központjává teszi. Az NKTH kiírt egy nyílt pályázatot, amelyre egyedül az Omninvest Development Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. jelentkezett. "Egyes információk szerint az Omninvest Development a kutatások elvégzésére közbeszerzési eljárást írt ki, amelynek győztese az Omninvest Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. lett" - áll a közleményben. A tárca szerint az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága is vizsgálatot folytat. (MH)


Bán Károly

Forrás: Magyar Hírlap

A cikksorozat következő része >>>


Nincsenek megjegyzések: