Egészségügyi séták

Kanadában

Szülés kórházon kívül és kórházban

Egy otthonszülésnek szükséges, de nem elégséges feltétele az, hogy valaki otthon akar szülni. Az otthonszülés szándéka fennállhat már a terhesség első percétől kezdve, de "tervezett otthonszülésről" csak a 37. hét után lehet beszélni: az csak a terhesség legvégén dől el, hogy a baba nem lesz koraszülött, illetve hogy nincs-e olyan körülmény (harántfekvés, magas vérnyomás stb.), ami eleve kizárja az otthonszülést.

A terhességemet orvosi szempontból teljesen eseménytelennek lehetett nevezni. A terheléses vércukorszintmérés kivételével a protokoll összes vizsgálatát elvégeztettem (két vérvétel, két ultrahang és az összes rutin ellenőrzés), mindig minden rendben volt. A terhesség persze meglátszik az ember szervezetén és laboreredményein (nincs olyan terhes nő, akinek minden lelete határértékeken belül esik) - nálam ez abban nyilvánult meg, hogy a 30. héthez közeledve vasat már tényleg csak nyomokban tartalmaztam és bábai tanácsra szedni kezdtem egy recept nélkül kapható generikus vasszulfát-készítményt, illetve az egyébként is alacsony vérnyomásom újabb rekordokat döntött, de ez azon kívül, hogy bármikor, bárhol el tudtam aludni, nem okozott panaszokat (75/50 körüli értékekkel vidáman éltem az életemet).

Az utolsó hónapban az egyik ellenőrzésre nem a bábaközpontba mentem be: a fő bábám, Leigh, kifejezetten az otthonszülés miatt jött ki hozzánk. Elvégezte rajtam az épp esedékes rutin vizsgálatokat, aztán megnézte a lakást, hogy mit hová tegyünk majd át, mekkora hely van, milyen közel van a hálóhoz a konyha, a fürdőszoba (nagyon... de ha egy hatalmas házunk lenne, akkor ugye nem feltétlenül), mit szerezzünk még be, hol vannak konnektorok, milyen a világítás.

Aznap hozta el a műszerek első felét: nagy doboz volt, és végig is beszéltük, hogy mi van benne és miért. A műszerek másik felét meg akkor hozta volna, ha tényleg itthon lett volna szülés. A dobozban minden volt, inkubátort és újraélesztő szívbigyót kivéve: előre elmondták, hogy az otthoni szülés egyetlen valódi kockázata az, hogy ha tényleg nagy baj van, akkor esetleg nem tudják a babát újraéleszteni. Egy rendes defibrillátor használatához egy lakásban nincsenek meg a technikai feltételek, és ahhoz képest meg annyira ritkán van rá szükség még a kórházi szüléseknél is, hogy semmi értelme az utcán közlekedni vele és otthonszülésekhez hurcolászni. Aki otthon szül, az tisztában van vele, hogy abban a rendkívül ritka esetben, amikor nagyon nagy baj van, akkor jobban járt volna a kórházzal.

Az átlagos egészséges nő minden más esetben gond nélkül szülhet otthon. (Az "átlagos egészséges nő" fogalma természetesen definíció kérdése, de ahogy már korábban is szó volt erről, az ajánlások nem arra vannak kihegyezve, hogy az illető hány éves, és hogy mekkora a baba, és hogy az előző terhesség császárral végződött-e. Ezek is számítanak, de nem ez dönti el, hogy egy terhesség/szülés simának néz ki, vagy beleesik egy kockázati csoportba. Jó eséllyel kizáró ok lesz viszont asztma, cukorbetegség, epilepszia, sarlósejtes vérszegénység, ikerterhesség, fenyegető koraszülés, bármilyen probléma ami a korai lepényleválás kockázatát megnöveli, és még egy sor ilyesmi. Elöl fekvő - a méhszájat részben vagy egészben fedő - méhlepény, vagy harántfekvéses baba helyből kizáró ok, mert ez mind a kettő császár, ha a fejünk tetejére állunk, akkor is. Farfekvéses baba nem feltétlenül kizáró ok, de többnyire igen, mert bármi egyéb kisebb probléma társul a farfekhéshez, a kettőt együtt már egy bába sem fogja otthonszülésre bevállalni.)

A szokvány szüléseknél igazán számító faktor egyébként a fertőzési kockázat mértéke, és ebből a szempontból otthon szülni biztonságosabb: egy lakásban mindig kevesebb antibiotikum-rezisztens szuperbaktérium van, mint egy kórházi osztályon. Amúgy pedig egy szokvány szüléshez minden szükséges kellék bepakolható egy-két nagy dobozba. Elképesztő volt végigbeszélni és megnézegetni a kelléktárat: van infúzió, injekciós oxitocinsegédlet, minden elképzelhető egyéb injekció vészhelyzetekre, oxigénmaszk, vérzéscsillapítók, burokrepesztéshez tűk, doppler amivel szívhangot lehet figyelni, vérnyomásmérő, millió steril kesztyű, papírvatta, babamérleg, nyákleszívó, K-vitamin szuri, antibiotikumok, és biztos még ezer dolgot kihagytam. Végeznek gátmetszést ha kell, és össze is tudják varrni. Ha nagy repedés van, akkor azzal be kell menni a kórházba, hogy összeszereljék, de az átlagos eseteket összevarrják a bábák - már ha kell egyáltalán varrni. Nem igaz, hogy első szülésnél kell gátmetszés (Kanadában a kórházi szüléseknél is nagyon alacsony százalékban vágnak), de ha muszáj, akkor muszáj.

Azaz, egy otthonszüléshez is rendelkezésre állhat minden, ami kell - csak ha megvan a törvényi háttér, akkor tudjuk, hogy mikor lehet és mikor nem, illetve bizonytalan esetben kitől milyen papír kell. Előre tudom, hogy két ember lesz itt, egyikük értem felel, a másikuk csak az események vége felé érkezik majd meg és ő felel a gyerekért, továbbá megvan a protokoll, ami számonkérhető. Végül nem itthon szültem, de nálam maradt a kitöltetlen dokumentáció (a formanyomtatványok), és meg tarthattam, nagyon komoly. Mindent jegyzőkönyvbe kell venni, ugyanúgy, mint a kórházban, a bábáknak ugyanúgy megvannak a saját szakmai szabályaik, hogy mit hogy kell csinálni, mint az orvosoknak, és a kórházba bemenésre is megvannak a koreográfiák: mindenki minden percben tisztán lát, hogy mi zajlik, ki döntött és ki a felelős.

Szóval, a szülésfelkészítésen kívül volt egy teljesen szakmai és technikai jellegű itthoni felkészítés is, nagy-nagy alapossággal. Nagyon jó volt, és nagyon jó volt átolvasni a kitöltetlen dokumentációt: valahogy akkor döbbentem rá, hogy a szülés orvosi értelemben is milyen komoly dolog, és egek, mennyi mindenre figyelni fognak azok, akik itt lesznek velem. És utána itt volt a nagy doboz lezárva a nappaliban, és a férjem meg én tudtuk, hogy mostantól bármi történik, itt van a felszerelés fele, vagyis minden, amire alapesetben szükség lehet (a felszerelés másik felében vannak például a csak egészségügyi dolgozó által birtokolható és tárolható gyógyszerek, a bába saját eszközei és a műszerei stb.)

A tervezett otthonszülés egy terv, semmi több: végig opció volt, hogy "á, meggondoltuk magunkat, mégse otthon akarjuk" és nem sértődött volna meg senki. Meg persze vajúdás közben is bármikor be lehet menni a kórházba: azért is, mert én hirtelen úgy érzem, hogy mégis ott érezném magam nagyobb biztonságban, meg azért is, mert van a kórházi transzfernek valami orvosi indoka. Ez lehet csak annyi, hogy olyan fájdalomcsillapítás kellene, ami csak kórházban érhető el, de az is, hogy tényleg adódik valami probléma. Vagy éppen rendben lemegy a szülés, de az elfogadhatónál nagyobb a vérveszteség, vagy a gátrepedés olyan, hogy csak kórházban lehet megfelelően összevarrni, vagy a kisbabának lenne szüksége a biztonság kedvéért 10-20 óra megfigyelésre, vagy akármi efféle.

A kórházba szállítás legritkább esetben jelent sürgős vészhelyzetet. Mivel otthonszülésnél nem az van, hogy az ember egyedül van és időnként ránéznek, hanem folyamatosan jelen van valaki, ezért sokkal hamarabb észreveszik a problémát is: ha valaki már két órája csak engem figyel, akkor bármi változás van az alapállapotomhoz képest, az azonnal feltűnik. Úgyhogy többnyire ha kórház kell, akkor még be lehet menni saját autóval vagy taxival, és nagy baj kell már ahhoz is, hogy mentőre legyen szükség. Olyankor viszont a bába hív mentőt, nem családtag, és nem az én vezetékes telefonomról, hanem a saját hívójáról, tehát ez ilyenkor kiemelt hívás, és a bába csak bemondja a címet, meg hogy szülés, és rögtön kezdheti a pontos szaknyelvi tájékoztatást, hogy mi a helyzet, a mentő milyen problémára készüljön, és melyik kórházba fogunk menni. A kórházat már a mentőből hívják fel, és ez a telefon közvetlenül a szülészeten csörög ki: mire a mentő odaér, a kórház már tudja, hogy mire van szükség és kire.

Nyilván nem lesz címlaphír az, hogy "ismét kórházba vittek egy otthonszülő nőt". Magától értetődik, hogy ha kell, akkor bemegyünk a kórházba, de addig is a kórház minden percnek örül, amit nem ott töltöttem.

A kórházaktól viszont nem kérhetünk lehetetlent, ha valós szakmai együttműködést szeretnénk. Vagyis, otthonszülési szándék ide vagy oda, a kórházba mindenkinek kötelező a terhesség 30. hete körül beregisztrálni.

A regisztráció két részből áll, papírmunka és interjú. Megkaptam a nagy paksamétát, hazahoztam és elolvasgattam a reggeli kávém mellett: volt benne egy részletes tájékoztató a kórház szülészetéről, a szabályokról, vizsgálatokról stb., és ami kitölteni- meg aláírnivaló volt kórházi felvételről, azt előre megcsináltatják és le kell adni. Azaz, nem két fájás között szórakozunk a biztosítási kártyám számával meg anyám nevével: a tényleges kórházi felvételkor már csak a befekvés tényét és időpontját rögzítik, illetve írom alá.

(Amíg a kórházban voltam, kétszer kellett tollat vennem a kezembe: aláírni ott helyben az epidurált, hogy én kértem és tudok róla, hogy mindjárt megkapom; meg aláírni a császárt, hogy volt közöm a döntéshez, megkaptam a tájékoztatást és ezennel felhatalmazom az éppen ügyeletes -t, hogy legjobb tudása szerint elvégezze a műtétet. Nem sürgettek, megvárták, amíg elolvasom. Nyilván, ha vészhelyzet van, akkor nem udvariaskodtunk volna, de mi még időben döntöttünk a császár mellett, és a döntésnek ott és akkor pont ez volt az egyik indoka, hogy inkább nem várunk vészhelyzetre, jobb, ha nekünk is tiszta a fejünk és tudjuk, hogy mi zajlik.)

A 38. héttől a bábák beküldik a kórháznak a vizsgálati eredményeim másolatát, az ultrahangot arról, hogy milyen fekvésű a baba, hol a méhlepény, mik a friss nst (ctg) eredmények - ha vannak -, vagyis, elküldenek egy részletes anamnézist és minden információt, amire az ügyeletes orvosnak szüksége lehet, ha szülés közben kellene az ő jelenléte.

A kötelező előregisztráció előnye az, hogy mire én megérkezem a kórházba, már számítógépben van az összes adatom, meg az allergiáim, meg hogy milyen extra ellátást fedez a külön biztosításom, továbbá hetekkel szülés előtt józan állapotomban van időm nyugodtan végigolvasni - sőt, a férjemnek is -, hogy mit írok alá és milyen jogaim vannak, meg nekik milyen kötelességeik. A kitöltött papírokkal egy megadott időpontban be kellett menni a szülészetre. Ott az egyik nővér leült velünk egy irodában, átnézte a papírokat, feltett még egy csomó kérdést, kitöltötte a megjegyzés rovatokat és válaszolt a mi összes kérdésünkre is, és kaptunk mindenféle tájékoztató anyagokat szoptatásról, szülés utáni depresszióról, újszülöttellátásról, fejlődési mutatókról és még sorolhatnám.

Mindenkit nagyon érdekelt, hogy van-e kapcsolatháló körülöttünk; se a bábák, se a kórházi interjú készítője nem mulasztotta el megkérdezni, hogy ha nincs itt családunk, akkor kire számítunk aki segíteni fog nekünk, vannak-e barátaink, ismerőseink, tudjuk-e, hogyan megyünk majd haza a kórházból, illetve otthonszülés esetén mi lesz, amikor a bábák hazamennek, ki fog főzni és takarítani. Elég meggyőzőek lehettünk a válaszainkkal, mert amúgy az ajánlások értelmében a bevándorlókhoz, külföldiekhez a kórházak rutinszerűen ki szoktak küldeni egy szociális munkást az első héten, hogy ellenőrizze a körülményeket és általában azt, hogy akik itt vannak idegenben egyedül, azok hogyan boldogulnak az újszülött kisbabájukkal.

A szülészeten havonta egy este van idegenvezetés is, nagyon nehéz bejutni, de nekünk az utolsó pillanatban sikerült szeptemberben. Hat párt fogadnak turnusonként, két turnus van, és ha nem jut hely, akkor csak a következő hónapban van legközelebb lehetőség. Volt egy időszak, amikor szeptember 20-ára számolták (ultrahang alapján) a szülésem várható időpontját, és kérdéses volt, hogy van-e értelme bejelentkezni a szeptember 19-én este tartott idegenvezetésre. Mivel azonban se júliusban, se augusztusban nem volt esélyünk bejutni, úgy voltunk vele, hogy bejelentkezünk, és legfeljebb maradunk is ott utána a helyszínen :-). Aztán persze nem így lett: szeptember 19-én este nyugodtan hazamentünk, miután megnéztük a szülészetet az elszeparált vajúdóhelyiségekkel, egyágyas, saját fürdőszobás, kvázi-hangszigetelt ajtós szülőszobákkal. Átvittek bennünket az újszülöttosztályra is. Attól kezdve volt fogalmunk róla, hogy mi hol van, és láttuk, hogy még ha nem is otthon szülök, a kórház sem lesz rossz hely.

Ez után az este után pedig már csak vártunk, vártunk.

Ajánlott bejegyzések:

• Egészségügyi séták Kanadában - 3. Terhesgondozás egy független bábapraxisban


• Hagyományok és trendek a bábai és szülésznői gyakorlatban


• Magyar tragikomédia az otthonszülésről


• Egészségügyi séták Kanadában - 2. Biztosítási rendszer


• Egészségügyi séták Kanadában - 1. Bevezetés

http://felicitasz.blog.hu/